hirdetés
makerspace-budapest-mervaimark-26.jpg

A jövő munkahelyeire is felkészíti a gyerekeket egy budapesti műhely

A Makerspace-ben okosvárosokat terveznek vagy építenek, szuperhősöket készítenek, megtanulnak 3D-s nyomtatót és lézervágót használni.
Szegedi Éva, Fotó: Mervai Márk - szmo.hu
2019. augusztus 23.


hirdetés

A Makerspace-ben jelenleg egyedülálló fejlesztés zajlik, speciális tananyagcsomagokat állítanak össze, és olyan, a kreativitást kibontakoztató foglalkozásokat tartanak, amelyek motiválttá és érdeklődővé teszik a gyerekeket.

Amikor a Makerspace műhelyében jártunk, éppen egy várost terveztek a nyári táborban részt vevő gyerekek. Körülöttük klasszikus barkácseszközök, mellettük számítógépek és egy lézervágó. A másik teremben éppen járt két 3D-s nyomtató.

„Nem szóltak még a szülők, hogy úristen, milyen veszélyes például fűrésszel dolgozni? Vagy azt, hogy ezek a barkácsszerszámok nem gyerek kezébe valók?” - kérdezem Fuchs Pétert, a Makerspace alapítóját. „Nem, sőt, kifejezetten drukkolnak. A szerszámokról van egy történetem is” - hangzik a válasz.

„Mi 11 éves kortól foglalkozunk a gyerekekkel. Többször is felmerült, hogy mi lenne, ha kisebbekkel is megpróbálnánk, ezért volt egy másodikosokból, 8 évesekből álló csoport” - meséli Péter. „Berg Judit Lengemesék című művét dolgoztuk fel, mert az egy nagyon jó barkácskönyv. Azt a feladatot kapták, hogy készítsenek egy lengevárat. Amikor lehetőségük nyílt arra, hogy használhatják a dekopírfűrészt, ami egy félelmetes erőgép, hatalmas vigyorral és végtelen boldogsággal vették át, és szinte vallásos áhítattal kapcsolták be.”

 

hirdetés

 

A Makerspace-ben nem ötletszerűen állnak neki barkácsolni vagy tervezni, hanem adott tematika és módszertan mentén. A most zajló szakkörön például a gyerekek a jövő városát építik, olyan helyet, amilyenben élni szeretnének a jövőben.

A gyerekek csak a témát, a kereteket, és ha kell, a segítséget kapják meg ehhez, ám az, hogy hogyan nézzen ki a város, milyen feladatokat lásson el és miként működjön, mind a gyerekek kreativitásán múlik. Maguk készítik el a modellt is.

A műhely egyik nem titkolt célja az, hogy a tinédzsereket felkészítsék a jelenleg is zajló technológiai változásokra, és a jövő munkahelyére, valamint az, hogy kibontakoztassa a bennük rejlő kreativitást és utakat mutasson nekik.

Azok a típusú foglalkozások, amelyeket a Makerspace tart, tapasztalataik szerint alapvetően 11 éves kortól működnek, többek közt azért, mert egy 12 fős csoportot 2 tanárral végig lehet kísérni, a kisebbekhez pedig több tanár kell, ami nehezen fenntartható. Ugyanakkor a a tudásanyag mélysége és módszertan is adott ahhoz, hogy még 20-22 évesen is érdekes legyen a képzés. Makerspace típusú műhelyekből a világon 8000 működik.

 

 

Mi jelent a makerspace és kik a makerek?

„Vannak emberek, akik lézervágóval, 3D nyomtatóval, forrasztgatással, varrógéppel iszonyatosan jó dolgokat készítenek, de mégsem nevezhetők makereknek, mert nem publikálják. A végeredmény (és a munkafolyamat során tanultak) megosztása tesz valakit igazán azzá.

A másik meghatározó tényező: a közösség. Alkotni vágyó emberek, akik nem rendelkeznek egy jó műhely létrehozásához szükséges anyagi erőforrással, kollektívaként összeállhatnak. Az nevezhető igazán makerspace-nek, ahol a gépek nem szabnak a fantáziának határt” - írja a Tranzitblog.

A Makerspace.hu feljesztőcsapata itthon elsőként nyitott Digitális Közösségi Alkotóműhelyt, nemzetközi nevén makerspace-t. 2015 óta kínálnak workshopokat, szakköröket, táborokat a 11-21 éves korosztálynak.

A Makerspace-ben digitális megmunkálóeszközök mellett rendszerint vannak hagyományos foglalkozásokra alkalmas eszközök is, vagyis lehet például nemezelni, varrni is.

„Bár a korábbi, digitális kultúrával kapcsolatos hírek alapján volt, aki az gondolta, mi nem az informatikát akarjuk helyettesíteni, hanem új tanulási környezetet akarunk létrehozni. Mi inkább azt szeretnénk ha ez a tanulás az iskola része lenne” - mondja Fuchs Péter. „Az Oxfordi Egyetemen eredetileg nem volt tornaterem, mivel az akkori közgondolkodásban még nem volt benne a testnevelés szerepe. Ezért később építették a tornatermet. Ugyanezzel a logikával rengeteg új típusú tanulási környezet lehet egy iskolában, a tanterem, a könyvtár, a kiszolgáló helyiségek, a tanári mellett. A makerspace egy ilyen helyiség.

Makerspace könyvtárban is létesíthető, az Egyesült Államokban például több mint 1000 olyan könyvtár található, ami különböző szinten fel van szerelve, némelyik elképesztő módon. Egy texasi könyvtárról például Facebookon kaptam eszközlistát, ott volt 3 nagy CNC gép, 30 nyomtató, 2 lézervágó, több mint 50 gyerek ellátására alkalmas mikroelektronika.”

A Makerspace hosszú távú céljai között szerepel, hogy lehetőleg minden magyar iskolában legyen egy ilyen műhely, a másik pedig az, hogy ezekben a műhelyekben legyenek olyan tananyagok, amivel egy átlagos felkészültségű, átlagosan motivált pedagógus is tud érdekes foglalkozásokat tartani.

A tananyagokat saját táborokban és szakkörökben sokszor elpróbálják, mielőtt kiadják, ezért tudják, hogy mennyi gyerekkel, mennyi idő alatt, hogyan, milyen segítséggel és mit lehet elérni.

Péter azt mondja, az oktatásnak 3 alapja van a Makerspace-nél: a rejtett tanulás, a gamifikáció (játékossá tétel) és a kerettörténet. Az egyik dobozban például szuperhősös kerettörténethez találunk kidolgozott módszertant és tréning segédeszközöket. A dobozon felirat és piktogram is jelzi, milyen eszközigénye van a játéknak, és az is kiderül, milyen készségeket fejleszt ez a játék.

A „Digitális történetmesélés: szuperhősök” játékkal a gyerekek saját magukat dolgozzák fel szuperhőssé, és ehhez ők találják ki, hogyan néz majd ki a figurájuk, ők is készítik el ezeket, ők rakják össze és az elkészült szuperhősökkel társasjátékot játszanak. A tanárok, illetve foglalkozásokat vezetők nem szólnak bele sem abba, hogyan nézzenek ki a figurák, sem abba, hogyan készítsék el őket, csupán trénerként vesznek részt és a célt határozzák meg. A cél a lényeges.

„A gyerekben óriási dolgok rejtőznek” – mondja Péter. "Itt pedig megkapják a lelkesedést. Járt nálunk például két fiú, aki szláv szuperhősöket készített a foglalkozáson, és annyira belejöttek, úgy magukkal ragadta őket, hogy azóta is ezt folytatják.”

 

 

A műhelyben a lányok is ugyanúgy részt vesznek egy-egy foglalkozáson, senki nem mondja nekik, hogy ehhez nem értenek, ez fiús dolog. A Makerspace egyik partnere a Nők a tudományban – nem véletlenül.

Hogy a háttér mennyire nem számít, az is bizonyítja, hogy a résztvevő gyerekek, illetve tinédzserek nagy része (körülbelül 80 százaléka) még soha nem barkácsolt. Az informatikai előképzettség vagy gyakorlat sem számít, az itt megforduló gyerekek 10 százaléka még nem használt előtte számítógépet, nekik külön tartanak rövid bevezetőt, és azután be tudnak kapcsolódni a munkába.

A jövő városa – az egyik legizgalmasabb történet

Tavaly még nem volt meg a tanári kézikönyv, még kísérleteztek, és ennek eredményeként alkották meg a jövő városát. A tapasztalataikat pedig beépítették a tananyagba.

Mostanra például már tudják, hogy a jövő városának elkészítéséhez a legjobb, ha hatszögletű alapokra dolgoznak a gyerekek, mert ezek később összekapcsolhatók, olyanok, mint a méhsejtek.

A korábbi tapasztalatok alapján meghatározzák azt is, hogy a létesítményeket a városban arányosítani kell, hogy ne legyen túl nagy egy kertben a nyugágy a felhőkarcolóhoz képest, és mindenkinek be kell tartania az 1:500-as arányt.

A jövő városa történetnél minden egyes területnek megvan a felelőse, van, aki például a város energiaellátásáért felel. Az egyik makettre például hullámerőművet terveztek a gyerekek.

 

 

 

Fontos, hogy a Makerspace program hátrányos helyzetű környezetben, hátrányos helyzetű gyermekekkel is működik. A jelenlegi magyar oktatásban tantárgyi keretek közé egyelőre nem adaptálható, szakköri foglalkozásokra, táborokra viszont igen.

„Ez az infografikánk arról, milyen készségeket és kompetenciákat fejlesztünk a Makerspace-ben” – mutat egy táblát Péter. „A munkaerőpiac igényei a gyökeresen változnak, az oktatási rendszer csak lassan képes ezt lekövetni, ha egyáltalán akarja. Itt gyakorlatban találkoznak a gyerekek a design thinkinggel, kreatív írással, projektmunkával, valós prezentációs helyzetekkel.”

Mit szeretnének? Mindenből adni valamit, az alapokat: mondjuk egy kis 3D tervezést, programozást, egy kis lézervágást – és ezek közül majd a gyerekek döntik el, hogy később miben mélyednek el, mivel foglalkoznak majd.

„Egy ipari kiállításon odajött hozzám egy gyárvezető, akinek az a feladata, hogy jól menjen a gyár” – mondja Péter. „A sok gépünket látva megkérdezte: Maguk mit termelnek? Mire széles mosollyal csak annyit mondtam: Motivációt.”

 



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
dallosbogi-forbes-sikeres-magyar-fiatal.jpg

Dallos Bogi a legsikeresebb 30 év alatti magyar fiatal

Még csak 23 éves, de ő vezeti a Forbes idei listáját.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 22.


hirdetés

A Forbes minden évben elkészíti a "30 sikeres magyar 30 alatt" című listáját.

Ezen a legsikeresebb magyar fiatalokat mutatják be.

Idén a 23 éves Dallos Bogi került a lista első helyére.

"14 éves korában édesapja felvette, ahogy énekel, és feltöltötte Youtube-ra. Végzős gimnazista korában már a Sportaréna színpadán találta magát James Blunt előzenekaraként" - írja a Forbes.hu.

hirdetés

Dallos Bogi számait sokan ismerik, de igazán akkor robbant be a neve a köztudatba, amikor elvállalta az X-Faktorban a mentori feladatokat.

Az RTL Klub műsora, a Fókusz most riportot készített az énekesnővel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
ingatlanos2.jpg

Lehetőség karrierváltásra: ingyenessé tették az online ingatlanos tanfolyamot

Május 31-ig díjmentesen elérhető az ingatlanostanfolyam.hu korábban 75 000 Ft-ért árult videós tanfolyama, ezzel is próbálnak segíteni a munkájukat elveszítő magyaroknak.
Fotók: VING - szmo.hu
2020. május 15.


hirdetés

Magyarországon március elején jelent meg az egész világot térdre kényszerítő koronavírus. A járvány miatt globálisan emberek milliói veszítették el állásukat, cégek álltak le, munkahelyek szűntek meg. Mégis vannak olyan vállalatok, ahol ebben a rendkívül nehéz időszakban is sikerült növelni a munkavállalói létszámot, ilyenek az ingatlanhálózatok.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta 120 fővel növelte csapatát egy magyar tulajdonú, országos hálózatú ingatlaniroda. A Városi Ingatlaniroda (VING) jelenleg közel 300 fős létszámmal az itthoni ingatlanközvetítői hálózatok élmezőnyébe került.

A robbanásszerű emelkedés már önmagában meglepte az alapítókat, de kezelték a helyzetet és jelenleg is heti 15-20 fővel folytatódik a bővülés, ami minden eddigi várakozásukat felülmúlja.

„A legreálisabb becslések szerint a létszámunk elérheti a következő hetekben, hónapokban akár az 500 főt is, amellyel meghatározó szereplővé válhatunk az ingatlanpiacon. A létszámugrásnak a járványhelyzet volt a kiváltó oka, de az elmúlt nyolc évben már kifejezetten arra fejlesztettünk, hogy egyszerre home office rendszerben és irodahálózattal is el tudjuk látni az értékesítői feladatokat, ami most hatalmas előnyt jelent”

– magyarázta Barna József operatív cégvezető, aki érdekességként említette, hogy a Városi Ingatlanirodánál nem alkottak franchise hálózatot, hanem egyetlen központi cégként működnek, jól összehangolt online cégirányítási rendszerrel.

hirdetés
Barna József

Ingyenes ingatlanos tanfolyam otthonról

A cég ott segít, ahol tud, ezt bizonyítja az is, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a korábban 75 000 Ft-ért árult online videó alapú képzésüket is ingyenessé tették.

„A körülmények miatt 2020. május 31-ig díjmentesen elérhetővé tettük a képzésünket. Így megadjuk a lehetőséget a tanulásra és az elhelyezkedésre mindazoknak, akik a koronavírus miatt munka nélkül maradtak. A mi csapatunkhoz is bárki csatlakozhat, és ehhez a megfelelő felkészítést is megadjuk, teljesen ingyen”

– tette hozzá Barna József.

A képzési anyagokat e-mailben küldik videotámogatással. Az új csatlakozók kapnak egy olyan profilt, amelyet a befutott ingatlanértékesítők használnak. Felállítottak emellett egy 100 pontból álló karrierprogramot, ami segít elindulni a pályán.

A tanfolyam itt érhető el: www.ingatlanostanfolyam.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nok-lapja-cimlap-apolono.jpg

Egy ápolónő lett a Nők Lapja legújabb címlaplánya

Nagy Zsuzsanna személyes történetén keresztül mutatja meg az egészségügyi dolgozók munkáját a járvány idején.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 20.


hirdetés

Egy ápolónő került a Nők Lapja legújabb számának címlapjára. A magazin Nagy Zsuzsannával készített hosszabb interjút, aki elmondta, milyen a koronavírus-járvány idején az egészségügyben dolgozni.

„Nem tudjuk, meddig tart, nincsenek rutinok, tíz beteg jól reagál valamire, kettő pedig nem. Küzdünk minden betegért, de közben az ismeretlennel harcolunk, mert még nincs arca az ellenségnek. Magunkra is nagyon kell vigyáznunk, hogy holnap megint dolgozhassunk”

– mondta az ápolónő a lapnak.

A Nők Lapja ezzel a rendhagyó címlappal szerette volna kifejezni elismerését az óriási erőfeszítésért, áldozatért és személyes kockázatvállalásért minden orvosnak, ápolónak, és azoknak, akik hősiesen helytállnak a jelenlegi helyzetben.

Egyébként volt már példa arra, hogy a magazin címlapján nem egy ismert ember szerepelt. Az 1950-es év első lapszámának címoldalán például egy munkáslánnyal találkozhattak az olvasók, de a parasztságot vagy éppen az értelmiséget megtestesítő, névtelen asszonyok, hölgyek, lányok is gyakran voltak címlaplányok - írja a Kreatív Online.

hirdetés

Nők Lapja

? Holnaptól kapható! ? Ahogy az egész ország, úgy a Nők Lapja szerkesztősége is hálás minden orvosnak, ápolónak, segítőnek, aki hősiesen helytáll a jelenlegi helyzetben. Rendhagyó címlappal (és...


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Oszaka-naomi.jpg

Letaszították a trónról Serena Williamst, Oszaka Naomi a világ legjobban kereső női teniszezője

Az ausztrál nyílt bajnokság 2019-es japán győztese 37,4 millió dollárt keresett a díjakból, nyereményekből és a szponzori támogatásokból tavaly.
MTI, fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. május 23.


hirdetés

A japán Oszaka Naomi megelőzte az amerikai Serena Williamst, ezzel élre állt a világ legjobban fizetett női sportolóinak listáján, amelyet az amerikai Forbes üzleti magazin tett közzé.

Az ausztrál nyílt bajnokság 2019-es győztese 37,4 millió dollárt keresett a díjakból, nyereményekből és a szponzori támogatásokból tavaly. Ez 1,4 millió dollárral több, mint a listát az elmúlt négy évben vezető Williams bevétele.

Eddig az orosz teniszező, Marija Sarapova tartotta a női sportolók között az éves jövedelmi rekordot: 2015-ben 29,7 millió dollár volt a bevétele, ezt döntötte most meg a 22 éves Oszaka. A női sportolók kereseti listáját 1990 óta mindig teniszezők vezetik a Forbesnál.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!