hirdetés
1-20.jpg

Joker, Jégvarázs 2 és nyomozás a kaliforniai gyilkos után - júliusi streaming-ajánló

Csupa hidegrázásra szavaztunk júliusra a streaming-felületeken. Nézhető Harrison Ford új filmje és Kevin Spacey klasszikus filmje is.
Szajki-Vörös Adél, fotó: Google Play - szmo.hu
2020. június 30.


hirdetés

Eltűnök a sötétben

A valódi eseményeken alapuló krimi dokusorozatok nagy reneszánszukat élik, hiszen egyszerre a rideg valósággal találkozunk szembe, ugyanakkor izgalmas csomagolásban, amitől a dolog még elgondolkodtatóbb is, mint egy sima játékfilm. A másik, hogy ezeknek a filmeknek a minősége gyakran vetekszik egy mozifilm szintjével, egyik kiemelkedő példa volt szintén az HBO-tól Az elátkozott: Robert Durst halálos élete című sorozat, amiben az alkotók "véletlenül" magát a rejtélyt is megfejtették. Izgalmas, amint gyakran összefolyik a dokumentumfilmes újságírói munka a hivatalos bűnüldözéssel.

Az HBO legújabb dokusorozata is ebbe a műfajba tartozik, az azonos címen megjelent könyv alapján készült, Michelle McNamara nyomozását mutatja be a Kaliforniai Gyilkosnak elnevezett bűnöző után. A gyilkos a 70-es és 80-as években tartotta rettegésben Kaliforniát. A sorozat június 29-én indult.

Jégvarázs 2.A karantén alatt a családi mozizás új lendületet kapott az otthonokban, a családi filmek iránti érdeklődés erőteljesen megnövekedett. Ugyan bátrabban mehetünk a szabadba, de azért ez a film egy közös estére abszolút alkalmas egy kisgyerekes családnak. Most végre, július 5-től elérhető streamingelve is az HBO jóvoltából. Ugyan a második rész nem jut el az első, immár talán klasszikus rész magasságáig, de méltó folytatása annak. Hat évet vártak az alkotók az elkészítésével, megpróbálták a lehető legjobb szintet elérni ezzel is.

Joker

hirdetés

A Joker a tavalyi év egyik legsikeresebb filmje, az Oscaron hatalmasat tarolt, Joaquin Phoenix élete alakítását - és élete fogyását - nyújtotta, s aki még nem látta, annak érdemes bepótolnia, amit online a Google Play oldalon tehet meg. A film Joker karakterdrámája, melyben egy kőkemény dráma kereteiben ismerhetjük meg a figura megszületését. Sokan hasonlították a filmet a Taxisofőrhöz, mind kivitelezésben és mind tartalmában, amit az alkotók fel is vállaltak. Ennek ellenére vicces, hogy Scorsese állítólag a mai napig nem látta a filmet.

Stateless

Pár hónapon belül egy újabb sorozat, amiben Cate Blanchett játsza a főszerepet, és még érdekessé teszi ezt a szériát, hogy állítólag az ő ötlete alapján készült. Hatrészes minisorozatról van szó, ami az ausztrál menekültpolitikát járja körbe négy emberi sorson keresztül. A sorozatot hét éven keresztül készítették. Az előzetese alapján egy komoly hangvételű, érzelmileg mélyre menő alkotást várhatunk. Július 8-tól elérhető a Netflixen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
quimby.jpg

Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok - üzeni Kiss Tibi, a Quimby szünetel

A frontember maga írt arról, hogy kimerült, pihenésre van szüksége, a zenekar pedig türelmet és megértést kér. Jövő évi nagykoncertjük dátuma nyilvános már.
Fotó: Quimby/Facebook - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Fontos információt tett közzé Facebook-oldalán jövőbeni koncertjeikről a Quimby. Az együttes közleményét változtatás nélkül közöljük.

"Kedves Barátaink!

Mindig fontosnak tartottuk, hogy őszinték legyünk veletek, ezért szeretnénk megosztani, hogy mi zajlik a zenekar háza táján és mindez milyen következményekkel jár az elkövetkező hónapokra nézve.

Mivel az elmúlt időszak nagyon kimerítő volt Tibi számára, ezért úgy döntött, hogy pihenésre van szüksége és 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől.

A zenekar tagjai és menedzsmentje teljes szívvel támogatják ebben a döntésében, és erre kérnek titeket és a sajtó képviselőit is. Természetesen mindannyian azon vagyunk, hogy mielőbb teljes hangerővel térhessünk vissza hozzátok, addig pedig a háttérben rengeteget beszélgetünk, alkotunk és tervezünk. Ígérjük, hogy legkésőbb jövő év elején részletesen beszámolunk nektek és az újságíróknak arról, hogy mi a helyzet a Family Tugedör háza táján.

hirdetés

„A 2019-es év végén már teljesen kimerültem, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem kértem segítséget a bajban, és egyedül akartam megoldani a problémáimat. Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok. Nagyon sajnálom, hogy ezt a koncertszezont ki kell hagynom és nem találkozhatunk személyesen, de bízom benne, hogy mielőbb újra együtt lehetünk és jókedvűen táncolhatunk az esőben. Addig is vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem és ne féljetek segítséget kérni, ha szükségetek van rá!

Megértésetekben és támogatásotokban bízva, Tibi”

A fentiek sajnos egyúttal azt is jelentik, hogy bár nagyon vártuk, hogy ismét élőben zenélhessünk nektek, le kell mondanunk az idei fellépéseket,

a Budapest Parkos koncertünk pedig egy új időpontra, 2021. április 24-re kerül.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
pamkutya-mark_szolo.jpg

Megjelent Pamkutya Márk első szóló dala, és a YouTube élére repült

A dal néhány óra alatt közel százezres nézettséget ért el a YouTube-on, és szárnyal tovább. Nektek hogy tetszik az új szám?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Először jelentkezett szóló dallal Márk a Pamkutya formációból.

Az ironikus, lendületes Rapper leszek én című számért teljesen odavan a YouTube közönsége, péntek estére, néhány órával a premier után már a százezret közelítette a nézettsége az 1,2 millió feliratkozóval rendelkező Pamkutya csatornán.

Pamkutya Márk - Rapper leszek én (Official Music Video)

Köszönjük az autókat a DRX Sportnak, a Meglepkéknek és az Élményvezetés.hu-nak! Itt ti is vezethetitek őket: http://www.drive-x.eu Köszönjük a rendőrruhákat ...


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
film-keszul-az-emmanuelle-filmek-sztarjarol.png

Filmen a szexszimbólum – tévésorozat készül az Emmanuelle-filmek sztárjáról, Sylvia Kristelről

Az erotikus filmekben játszott szerepe miatt a hetvenes évek egyik szexszimbóluma lett. Daganatos betegségben halt meg 2012-ben.
MTI, Fotó: Print Screen/Player.Fm - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Tévésorozat készül az Emmanuelle-filmek sztárjáról, Sylvia Kristelről, aki a hetvenes évek egyik szexszimbóluma volt - számolt be a Variety.com.

A Sylvia című tévésorozat a párizsi székhelyű Lincoln TV megrendelésére készül. A hatrészes sorozatot Kristel 2006-ban megjelent Nue (Meztelenül) című önéletrajzi könyve nyomán forgatják. A néhai színésznő a kötetben pályája felemelkedéséről és mélybe zuhanásáról is vallott.

A produkció jelenleg a forgatókönyv írásánál tart. Az epizódokat Bénédicte Charles és Olivier Pouponneau írják, akik az idén debütált Mirage című thrillersorozatot is jegyzik.

A Lincoln TV alapítói, két tapasztalt producer, Christine de Bourbon-Busset és Marc Missonnier, a Cherche-Midi kiadótól vették meg a Kristel-életrajz megfilmesítési jogait.

hirdetés

A producerek szerint Kristel története illik a MeToo-korszak leleplező produkciói közé. Sylviát gyermekkorában szexuálisan zaklatták. Húszéves korára azonban nemzetközi sztár lett belőle, a hetvenes évekbeli szexuális forradalom jelképévé vált.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
365nap.png

A nemi erőszakot dicsőíti sokak szerint, mégsem veszi le a 365 napot a Netflix

Túlságosan sokan nézik a filmet ahhoz, hogy csak úgy levegyék. A szolgáltató ilyenkor azt hangsúlyozza, hogy "meg kell adni nézőinknek a választás és a kontroll lehetőségét".
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Nem veszi le a műsorról a 365 nap című lengyel filmet a Netflix, bár többen felszólaltak ellene. Köztük volt az énekesnő, Duffy, aki szerint a film a nemi erőszakot, a szexkereskedelmet és a nők elleni szexuális agressziót élteti - írja a 24.hu. A walesi énekesnő néhány hónapja mondta el, hogy őt is elrabolták, bedrogozták és megerőszakolták. Mindezt és az aggodalmait a film miatt nemrég írta meg Reed Hastings Netflix-vezérigazgatónak.

Duffy levele nyomán petíció is született, amelyet már több mint hatezren írtak alá, és amelyben a film eltávolítását követelik. A Netfix szerint a filmnél egyértelműen jelezték, hogy erőszakot, szexet és meztelenséget ábrázol, ezen túl már a felhasználóra van bízva, hogy látni akarja-e.

"Hiszünk abban, hogy meg kell adni nézőinknek a választás és a kontroll lehetőségét a nézői élmény tekintetében. A felhasználók eldönthetik, hogy mit néznek meg, szűrőket állíthatnak be, és kizárhatják azokat a filmeket, amelyeket soknak éreznek"

– mondta a cég szóvivője.

A Netflix nem mindig áll így a problémás filmekhez: nemrég kivette a megnézhető filmek közül a Trópusi vihart, mert többen rasszistának gondolják. A 2008-as amerikai szatirikus akció- és komédiafilmben ugyanis Robert Downey Jr. feketére maszkírozva játssza el az egyik főszerepet, ami a streaming-szolgáltató szerint is sértő a feketékre nézve. Itt valahogy nem kell a választás és a kontroll lehetőségét megadni, igaz, nem is nagyon nézte már senki a filmet...

hirdetés

Viszont a 365 napot bár nem a Netflix gyártotta, ez egy lengyel film, amelynek csak a jogait vették meg, a cég ezt mindig hangsúlyozza, de azt kevésbé, hogy ez az utóbbi idők egyik legnézettebb filmje a stream-szolgáltatón.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!