hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
aarr
Jókai írása a '80-as évekig volt könnyű olvasmány - Arató Lászlóval beszélgettünk
A Magyartanárok Egyesületének elnöke azt tartja a legfontosabbnak, hogy az irodalomoktatás az önismeretszerzésről és a lassú olvasás megtanulásáról szóljon.
Interjú: Szenes Laura - szmo.hu
2017. november 10.


hirdetés

Fenyő D. Györgynek, a Magyartanárok Egyesülete alelnökének szerdán megjelent interjúja igen nagy érdeklődést váltott ki. Fenyő, aki az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájában is tanít, egyesek szerint meghökkentő, mások szerint nagyon is helyénvaló kijelentéseket tett az irodalomoktatás körülményeiről, a mai gyerekek igényeiről, ezáltal a kötelező olvasmányok listájáról is - utóbbin például Jókait és a Bánk bánt sem szerepeltetné.

Most felhívtuk Arató Lászlót, az egyesület elnökét, és megkértük: ő is mondja el a véleményét a témáról.

Először is: Fenyő D. György nemcsak Jókairól és a Bánk bánról beszélt

"A sajtó, a közvélemény, a Facebook-hozzászólások is csak azt emelik ki az interjúból, ami Jókairól és a Bánk bánról szól: hogy el kellene engedni őket, mert a mai gyerekekhez már nem jutnak el. A sajtó és a közvélemény csak a kötelező olvasmányok listájára igazán érzékeny, pedig a kontextus nélkül nem érthető meg az, miért mondják a bátrabb tanárok ezekre a művekre, hogy nem kéne már őket tanítani.

A kontextus pedig az - amit szintén kiemel Fenyő az interjújában -, hogy az iskola már nem az információközvetítés központja. Inkább az információ elrendezésében, a lényegkiemelésben tud segíteni. Az okostelefonos generáció esetében a figyelem és az emlékezet szerkezete, működésmódja, a gyerekek figyelmi képessége változott meg.

Véleményem szerint azt kellene megtanulniuk az iskolában, hogy elidőzzenek egy olvasmányon. A lassú olvasást. A lelassulásra nincsenek kondicionálva a gyerekek, és erre óriási szükség lenne.

A hétköznapi, gyors tempójukból kimozdulva, kevesebb művet, de alaposabban kellene feldolgozniuk.

A másik, amit fontosnak tartok, hogy az iskolák döntő többségében nem lenne szabad feladni Jókait, a Csongor és Tündét, Az ember tragédiáját és a Bánk bánt is. Nem kellene és valójában sikeresen nem is lehet minden középiskolában, minden tanulócsoportnak mindet megtanítani. Van, ahol és amikor az egyiket, van, ahol és amikor a másikat célszerű tanítani. Akkor viszont rájuk kell szánni 4-5 hetet, és azt az összefüggést kell kiemelni bennük, ami a gyerekekhez szólhat. Például, ha a Bánk bánnál maradunk, Bánk belső konfliktusát a munka és a család fontossága között."

De mi alapján dőljön el, hogy hol legyenek ezek kötelező olvasmányok, és hol hagyhatóak el?

"A tanulócsoportok megismerése a kulcs. Ha egy csoportban mondjuk a történelem vagy a lélektani dilemmák iránti érdeklődés erősebb, ott helye lehet a Bánk bánnak vagy Az ember tragédiájának. Ahol teszem azt, a csoda, a fantasztikum iránti érdeklődés erős, ott pedig inkább a Csongor és Tünde, és mellé mondjuk a Tragédiából a falanszter-szín. Ezeknek a kipuhatolása úgy történik, hogy elkezdünk tanítgatni, először azt, amit kiválasztottunk, és közben figyeljük a gyerekeket. Megbeszéljük velük az olvasmányokat, és kérjük őket, hogy ajánljanak ők is könyvet nekünk, illetve egymásnak.

A gyerek javaslatait is figyelembe kell venni, és sokkal több populáris irodalmat kell olvastatni. Mert ha én elfogadom valamennyire a te kultúrádat, akkor te is elfogadod majd valamennyire az enyémet.

Az irodalomtanítás feladata nem az, hogy a tanár kizárólagosan határozza meg, mit kell elolvasni, és nem is az, hogy elmondja, miről szól a mű. El kell felejteni azt is, hogy a mai gyerekek 'már nem olvasnak'. De, olvasnak. Csak mást, mint amit mi olvastunk. Ha felszállok a metróra, számtalan kézben látok például fantasy regényeket, amelyek hozzám talán nem állnak közel, mégis igent mondok, ha egy diákom egy ilyet javasol az osztály közös olvasmányaként. Nem arról van szó, hogy csak populáris műveket kellene tanítanunk, de azokat is."

A nemzeti elkötelezettségből fakadó elfogultság sem lehet az oktatás alapja

"Láthatjuk, hogy az utóbbi időszakban a sajtó és a közvélemény különösen felkapta a kötelező olvasmányok kérdését, és ezen belül is Jókai Mór műve, A kőszívű ember fiai az, amit különösen sokat emlegetünk. Jókai teremtette meg Magyarországon a széles értelemben vett - polgári - olvasóközönséget, sokáig az ő műveivel lehetett rákapatni a fiatalokat az olvasásra, regényeinek kalandossága és szereplőinek egyszerűsége miatt. Regényei régen könnyű olvasmányok voltak, ezért is volt meghatározó a pedagógiai-iskolai szerepük. Csakhogy nagyjából a '80-as évektől ez a szerep lejárt. Márpedig pusztán nemzeti kötelességtudatból és tiszteletből tovább erőltetni A kőszívű ember fiait teljesen rossz döntés. Jókai írásain a mai gyerekek már - hiába a kalandosság, hiába az egyszerű jellemképletek - nem tudják átrágni magukat a mű nyelvezete miatt, tisztelet a kivételnek, és itt hangsúlyoznám még egyszer: nem kiirtani kell őt a listáról, hanem ott tanítani, ahol helye van, ahol rá való fogékonyságot fedez fel a tanár. És inkább később, mint hetedikben, ahol ma kötelező. Ugyanis ma már nem alkalmas az olvasás megszerettetésére.

Nekem például nagyon nagy fájdalmam, hogy Kemény Zsigmondot vagy Eötvös Józsefet  - pedagógiailag egyébként indokoltan - nem tanítjuk,  holott Kemény legalább olyan nagy regényíró, mint Jókai. De ezen senki sincs felháborodva, mert annak idején Jókait határozták meg elengedhetetlennek, így akiknek anno ő volt a kötelező, azok azt gondolják, hogy ma is az a helyes.

A kronológiai alapú irodalomoktatással is gondok vannak. Attól, hogy egymás hegyén-hátán tanítunk mindent, ami épp a soron következő korszakhoz tartozik, az egyes művek nem fogják egymás megértését segíteni. Ez nem azt jelenti, hogy a kronológiai alapú tanítás helytelen, hanem azt, hogy az csak az egyike a tananyag-kiválasztás és -elrendezés lehetőségeinek. Ki állítja, hogy a Szigeti veszedelem éppen a kilencedik osztályban működik jól, éppen a 15 éveseknek jelenthet élményt? Ötödik-hatodikban még nagyjából gyermekközeli a tananyag, hetedik és tizedik között  kerül élesen szembe az olvasóvá nevelés, a diákbefogadó és az irodalomtörténeti kronológia szempontja.

Ki állítja, hogy a 20. század csak tizenkettedikben működik jól? Ráadásul alig tanítjuk az elmúlt hetven év irodalmát. Ez olyan, mintha 1980-ban nem tanították volna a '20-as, '30-as évek irodalmát, az érett Móriczot, az érett Babitsot és Kosztolányit, illetve József Attilát és Radnótit egyáltalán nem.

A nehezebb művek mélyebb elolvasására is meg kell tanítani a diákokat, de  a kronológia mellett egészen más csoportosítással, más rendezőelvekkel is kellene élnünk. Például: a szerelem változatai, a bűn vagy Isten arcai a különböző korokban és művekben."

photo-1497633762265-9d179a990aa6

 Mi lenne tehát az ideális funkciója az irodalomtanításnak?

"Az irodalomórák meghatározó célja az volna, hogy megtanítsuk a gyereket például helyesen drámát olvasni, vagy arra, hogy hogyan lehet egy bonyolult időszerkezetű vagy nézőponttechnikájú regénnyel elboldogulni, vagy arra, hogy érzékennyé váljon egy lírai vers nyelvi megformálására és e megformálás jelentésképző szerepére. Nem arra kell koncentrálni, hogy adott versben hány metafora van, hanem, hogy azok a metaforák hogyan hatnak az olvasóra. Nem a műlisták a fontosak, hanem ezeknek a kompetenciáknak a kifejlesztése. Ugyanakkor ezek a kompetenciák nem fejleszthetők ki klasszikus művek olvastatása, tanulása nélkül.

Az irodalom az önismeretnek és mások megismerésének olyan fontos terepe, amit semmi más nem képes helyettesíteni. Az irodalomtanítás talán legfőbb feladata a nézőpontváltás, a más világlátásba való belehelyezkedés megtanítása." 

Mennyi lehet az esély az itt felvetett változtatásokra?

"Akkor történne előrelépés, ha az Oktatási Minisztérium fejlesztési célokat, fejlesztendő kompetenciákat, és ajánlott mintatanterveket fogalmaztatna meg. Ezeket pedig szakértők szigorú ellenőrzésén kellene átszűrni.

A jelenlegi oktatáspolitika kevés szabadságot ad a tanároknak az irodalomtanításban. De ha nagyobb szabadságot kapnánk, önmagában az sem lenne elég. A 2003-as és 2007-es Nemzeti alaptanterv jó példa erre. Amikor megvolt a nagyobb döntési szabadság, nagyon sok oktató mégsem tudott élni ezzel. Ugyanis a szabadság felhasználásához segítséget is kell adni. A liberális oktatáspolitika már többször adott szabadságot, csak épp elegendő támasz nélkül.

Mindenesetre most azt látom, hogy moccangat valami. Ezt a kötelező olvasmány-kérdéskört egyre többször veti fel a sajtó, emellett a tanárok is érzik, hogy egyre nehezebb tanítani a hagyományos iskolai kánont.

Még egy igazán jó és színvonalas iskolában is több idő kell a kötelezők feldolgozásához, mint korábban.

Nem tudom, milyen lesz az új Nemzeti alaptanterv, de talán van remény néhány  modernizációs elem érvényesülésérere, igaz, ezek eddig inkább csak szóban hangzottak el."

Kiss Zsuzsanna magyartanár gondolatai a kötelező olvasmányok listájának átformálásáról, Jókai és a nagy klasszikusok elengedéséről:

"Alapvetően egyetértek. Fájdalmas, mint minden átmenet, mert azt hisszük, az lehet csak jó, amit ismerünk. De ma már más megközelítésre van szükség. Ha az alábbi gyönyörű négy szóból: 'ösztövér kútágas hórihorgas gémmel...', egyetlen szót sem ismer a diák, hisz ezek a dolgok nem részei az ő valóságának, akkor mintha azt várnánk el tőle, hogy idegen nyelven olvasson. Ha nem motivált, nem fogja megtenni.

Olvasó, irodalomértő, a sorok között olvasni tudó embereket csak élmény által lehet nevelni. Az irodalomtörténeti szemléletű oktatást lassan fel kell hogy váltsa a szövegközpontú megközelítés. Olyan művekkel kell a diákokat találkoztatni, amikhez közük van, ami megszólítja őket, és aztán, ha rákaptak az ízére, akkor fognak olvasni mást is. Kell, hogy tudjanak ezekről a klasszikusokról. Kell, hogy a művek kérdésfelvetéseivel találkozzanak szövegrészletek vagy szuggesztív előadásrészletek formájában, vagy akár a tanár élményszerű megosztását által. Kíváncsivá kell tenni őket ezekre a művekre. És ez nem nehéz feladat, hisz a Bánk bán is, A Tragédia is tele van ma is érvényes emberi léthelyzetekkel, dilemmákkal.

És persze nem kihúzni kellene őket az olvasmánylistáról, hanem fenntartani a lehetőséget, hogy ha olyan a diákcsoport, hogy nem okoz gondot a befogadás, akkor olvashassák. Ha megértettük a tanítványokkal, hogy az irodalom élet, az ő életük is, és tudják, mit vegyenek le a polcról, akkor nyert ügyünk van. Ha viszont olyasmit akarunk lenyomni a torkukon, amit még a szavak szintjén sem értenek, akkor az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. Beszélgetni, beszélgetni sokat, 'irodalomról, s más, ily fontos emberi lomról'. 'Ez a mi munkánk, és nem is kevés'."

Címkép: Tamás Ferenc


KÖVESS MINKET:




Telefonján írt egy regényt a menekülttáborban – elnyerte vele az egyik legrangosabb irodalmi díjat
Ausztráliába nem engedik be a kurd-iráni újságírót, most mégis óriási elismerésben részesült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 01.


hirdetés

Egy Pápua Új-Guineai táborban tartózkodó menekült nyerte meg Ausztrália legnagyobb pénzzel járó irodalmi díját, amellyel 125 ezer ausztrál dollár járt, tudósított a CNN.

Behrouz Boochani nem tudott jelen lenni a csütörtöki Victorian Premier's Literary Awrds nevű díjátadón, ahol mind a Victorian díjat, mind a non-ficiton kategória díját neki ítélték oda. Ausztrália 2013-ban toloncolta kényszerrel a kurd-iráni újságírót Manus-szigetre, mivel a férfi megpróbált érvényes vízum nélkül belépni Ausztráliába. Boochani és 600 további menekült hiába várja, hogy kiszabaduljon a fogolytáborból. Ausztrália a szigeten bezárta regionális ügyviteli központját 2017-ben.

من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم و په ڕه کانم ره نگین ترینه له دونیادا من هە ڵوئێکم به رز ده فڕم من بۆنێ هه ناسه کانی کچێکی لاوم من کۆن ترین ئاوازم من من عاشقی مروڤم "بێهرووز بووچانی"

1,873 Likes, 73 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم..."

Boochani a mobiltelefonját használta írásra a táborban, s egy regény született meg így: "No Friend But the Mountains: Writing from Manus Prison" a címe, magyarul: "Csak a hegyek a barátaim - A manusi börtönből írva". A regény kiadója darabonként, sms-ben kapta meg az írást.

A regényt méltató díjazók szerint Boochani műve a túlélés regénye, igazi lírai első kézből való beszámoló, "az ellenállás sóhaja", amely mind Ausztráliáról, mind az ország tetteiről árulkodik, s újfajta perspektívából mutatja be mindezt.

#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains

2,036 Likes, 103 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains"

Boochani tavaly a CNN-t is tájékoztatta helyzetéről, s úgy írta le a szituációt, mint "államilag szankcionált túsztartást".

"Elfelejtett emberek vagyunk - írta - s elfelejtett szigeteken tartanak minket fogva."

Az ausztrál kormány tartja magát kijelentéséhez, miszerint a szigorú határvédelmi szabályok miatt fontos, hogy elkerüljék az embercsempészek által a tengeren elkövetett gyilkosságokat. Így hát azokat, akik ausztrál vizekre érkeznek hajóval, offshore ügyviteli központokba küldik s elrendelik, hogy soha nem tehetik be a lábukat az országba. Boochani regényének most mégis sikerült.


KÖVESS MINKET:




Al Ghaoui Hesna: "Fogadjuk el, ha a gyerek fél, ne bagatellizáljuk, és ne szégyenítsük meg érte"
Hesna szerint a gyerekek félelmére nem jó szülői válasz, hogy ettől butaság félni. Szembe kell nézni a félelmekkel. Ebben segít új könyve, a Holli, a hős.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. november 24.


hirdetés

A TEDxDanubia 2016-ban indította el a Conversations programot, hogy az érdeklődök ne csak előadásokat hallgassanak, hanem beszélgethessenek is az érdekes témákról. A november 13-án tartott konferencia első szegmensében összesen 21 helyszínen lehetett érdekes témákról beszélgetni. Az egyik téma a félelem volt, amelyhez Al Ghaoui Hesnát kérték fel szakértőnek.

- Milyen élmény volt nem előadóként, hanem beszélgető partnerként részt venni a programban?

- Nagyon izgalmas volt. Mindenki hozzászólt a beszélgetéshez és az emberek egész bensőséges dolgokat is el mertek árulni ahhoz képest, hogy másfél óra alatt nem igazán lehet nagy lelki mélységekig eljutni.

De mint kiderült, már az is segítség, ha halljuk, hogy mások is félnek, és gyakran ugyanattól félnek, mint mi.

Ez az a helyzet, amikor a félelem nem szétválasztja, izolálja az embereket, hanem összeköti őket. A félelem elveszíti a negatív erejét, ha kimondjuk, mitől félünk, ha beszélünk róla.

- Szeptemberben jelent meg új könyved: Holli, a hős – mese arról, hogyan félj bátran. Korábban már írtál egy könyvet a félelemről felnőtteknek, ez volt a Félj bátran. A Holli tulajdonképpen a korábbi könyved lefordítva a gyerekek nyelvére, vagy egészen más a megközelítése?

- Tulajdonképpen a Félj bátran legfontosabb üzeneteit szerettem volna átültetni mesébe, egy gyerekeknek szóló történetbe. Éppen ezért a két könyv között szoros kapcsolat van. Nyilvánvalóan a Félj bátran megközelítése sokkal részletesebb és tudományosabb. De a célja és az üzenete mindkettőnek ugyanaz, hogy a bátorságot egy picit más szemszögből láttassa. Azt szerettem volna elmondani a gyerekeknek, hogy a félelem teljesen normális, természetes érzés.

Bár hozzáteszem, hogy a Holli, a hős kicsit a szülőknek is szól.

Egy kedves ismerősöm családi könyvnek nevezte. Eleve több korosztályhoz is szól, mert szerintem akár egy 4-5 éves gyerek is tud azonosulni vele, de talán a 9-12 éves korosztály az, amelyiknél igazán mélyre tud menni az üzenete, és akiknek igazi támasz tud lenni egy-egy szituációban. Ők gyakran már önállóan is olvassák a könyvet.

- Amikor hozzáfogtál, hogy a félelem témájával foglalkozz, akár előadás, akár könyv formájában, teljes mértékben a tapasztalataidra hagyatkoztál, vagy tudományos igényességgel utánanéztél a területnek?

- Nagyon alaposan utánanéztem tudományos szemmel is, de úgy gondoltam, akkor lesz a könyv hiteles ebben a témában, ha a saját élményeimből indulok ki, és azokhoz is érkezem vissza. Tulajdonképpen a saját élményeimre próbáltam valamiféle tudományos magyarázatott találni, pszichológiai, szociológiai, fiziológiai megközelítésből.

- Szülőként az egyik leggyakoribb hiba, amit elkövetünk, és itt nyugodtan beszélhetek magamról is, hogy hajlamosak vagyunk bizonyos félelmekre legyinteni. Szerinted van olyan félelem, amit lazábban kezelhetünk, vagy a gyerek összes félelmét egyforma súllyal kell kezelni?

- Szerintem figyelni kell a gyerekre, és ha fél valamitől, akkor azt igenis komolyan kell venni. Ha ez egy irracionális félelem, akkor érdemes megnézni, hogy milyen racionális okok húzódhatnak meg mögötte, mert ezek sokszor nem is egyértelműek. Lehet, hogy rájön a szülő, de előfordulhat, hogy segítséget kell kérnie ahhoz, hogy kiderítse, miért képzel a gyerek szörnyeket az ágy alá.

De ebben az egészben azt érzem a legfontosabbnak, hogy fogadjuk el, ha a gyerek fél, ne bagatellizáljuk, és ne szégyenítsük meg érte.

Mert nagyon sokszor hallom akár az utcán sétálva is, hogy a szülő azt mondja, „Á, ettől butaság félni.” Ezzel rögtön szégyenbélyeget ragasztanak a gyerek félelmére és a gyerekre, és sokkal kisebb az esély, hogy legközelebb el fogja mondani, ha fél valamitől. Ráadásul ez hosszútávon kialakít a gyerekben egy hibás stratégiát, ami azt sugallja, hogy félni butaság, szégyenteljes dolog, és ha van valamilyen félelme, attól meg kell szabadulnia, azt el kell nyomnia. Márpedig a félelmektől nem lehet és nem is kell egy csettintésre megszabadulni, mert azok értünk vannak, azok indikátorok, és inkább kíváncsisággal kell feléjük fordulni. Sok mindent jelenthet a félelem. Miért van ez? Miért félek ettől? Az önbizalmammal van probléma? Vagy a hatékonyságomon kell javítani? A gyerekeknél ugyanígy van. Nagyon káros, ha az ember úgy nő fel, hogy a félelemhez a gyávaságot és a szégyenérzetet kapcsolja. Mert az biztos, hogy úgy sokkal nehezebb lesz szembenéznie majd a kihívásokkal, sokkal nehezebben hagyja el a komfortzónáját.

Az sem helyes hozzáállás, ha a szülő inkább megpróbálja elkerülni azokat a szituációkat, amelyek félelmet okoznak a gyereknek.

Mondok egy példát. Ha a gyerek teszem azt fél a kukásautóktól, és a szülő ezért úgy közlekedik, hogy véletlenül se találkozzanak kukásautóval, nehogy a gyereket traumatizálja, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy érdemes a félelmeket elkerülni. Ez a magtartás a legrosszabb, mert minden más problémára ezt fogja alkalmazni, és soha nem tanulja meg, hogy beleálljon helyzetekbe, amelyek esetleg kockázattal, félelmekkel járnak.

- Tegyük fel, hogy a családunkat valamilyen veszély fenyegeti. Például anyagilag megszorulunk. Szerinted hasonló helyzetben jobb megkímélni a gyereket, hogy ne kelljen félnie, vagy vegyük komolyan annyira, hogy beavassuk ezekbe a problémákba?

- Szerintem tévedünk, ha megpróbáljuk rejtegetni a dolgokat a gyerek elől, mert azt gondoljuk, hogy még úgyis kicsi, nem érzékel semmit. A gyerekek mindent érzékelnek, legfeljebb még nem tudják szavakba önteni, és nem tudják racionalizálni, hogy mi is ténylegesen a gond. Nagyon sok gyerek ilyenkor magában kezdi keresni a hibát. Vagy nagyon sok gyerek úgy veszi át a szülő félelmeit, mintha a sajátja lenne. Fontos beszélgetni velük, kommunikálni, de az ő szintjükön, akár szimbólumok segítségével. Az sem jó, ha olyan és annyi információt zúdítunk rájuk, hogy azt már nem tudják feldolgozni.

- A kollektív félelmekkel, akár az irracionális kollektív félelmekkel hogyan lehet személyes szinten megbirkózni?

- Mire gondolsz?

- Vegyük például a menekültválságot, amihez úgy gondolom, a sok jogos félelem mellett sok irracionális félelem is párosul.

- Ezek a félelmeket is csak egyéni szinten tudjuk kezelni. A saját életünket tehetjük jobbá azzal, ha foglalkozni kezdünk azzal, ami félelemmel tölt el minket, és elkezdjük kicsit távolabbról figyelni ezt az egészet, és a helyzetre adott reakcióinkat is. Bár lehet, én ezt inkább társadalmi szintű szorongásnak hívnám.

Hiszen sokszor ilyenkor valójában meg sem tudjuk fogalmazni, hogy mitől félünk, csak azt érezzük, hogy védenünk kell magunkat és be kell zárkóznunk.

Ez elmondható a menekültválság és sok más kollektív félelem kapcsán. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha egyfajta helikopter perspektívából nézzük a helyzetet és a racionálisan megvizsgáljuk. Először is fogalmazzuk meg, mitől félünk pontosan. Mennyire valós ez. Mit teszek ehhez hozzá? A konkrét példára lefordítva, honnan tájékozódom? Hiteles forrás? Mennyire kattintok rá a kattintás vadász, tragédiáktól hemzsegő oldalakra, ami miatt aztán egész éjszaka nem tudok aludni?

Pont a menekültválság kapcsán lehetett nagyon jól érzékelni, hogy a félelemkeltés, a félelemmel való manipuláció nagyon hatékony fegyver mind a politika, mind a marketing kezében, és élnek is vele, mert ezzel lehet leginkább az embereket befolyásolni. Akár szavazatokat szerezni, akár vásárlásra ösztönözni. A közösségi média jóvoltából pedig még a bőrünk alá is bejutnak ezek a hírek, akkor is, ha próbálunk elzárkózni előlük. Sokszor úgy manipulálnak minket, hogy észre sem vesszük.

Hiszen ezek a dolgok akkor hatékonyak, ha azt mondják, amit hallani szeretnénk, de azt érik el vele, amit ők szeretnének. Ez egy elég egyszerű képlet, amit amerikai szociológusok már a 70-es években leírtak, de a mai napig képesek az emberek ennek a csapdájába esni. Főleg napjainkban, amikor a Facebook vagy a Google az algoritmusai révén azokat a tartalmakat teszi elénk, amelyekre amúgy is nyitottak vagyunk. Elkezdünk egyfajta valóság buborékban élni és azt gondoljuk, akkor vagyunk biztonságban, ha bezárkózunk ebbe a buborékba. Saját magunk cenzorai leszünk azáltal, hogy megpróbálunk minden más tartalmat és véleményt elnémítani az életünkben, és aztán elcsodálkozunk, amikor „pofán vág” a valóság, hogy nagyon sok ember nem úgy gondolkozik, ahogy mi.

- Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témánktól. Mesélj a Holli, a hősről.

- Fantasztikusak a visszajelzések, például van olyan szakember, aki elkezdte terápiás jelleggel használni a könyvet. Volt egy nagyon cuki kisfiú is, aki elmondta, hogy Holli példáján felbuzdulva hiszti nélkül megengedte az anyukájának, hogy megmossa a haját, mert olyan bátor szeretett volna lenni, mint Holli. Hallottam olyat is, hogy gyerekek kipróbálták a könyvben szereplő légzésgyakorlatokat az iskolában felelés, vagy ünnepség előtt. Hála Istennek azt érzem, hogy tényleg egyfajta gyakorlati támasz tud lenni a gyerekeknek. Ez volt az alapvetően a célom, hogy mesébe ágyazva gyakorlati dolgokban is tudjak segíteni. Úgyhogy fontolóra vettem a folytatását is, mert úgy látom, nagy szükség van ilyen témájú könyvekre, és hogy beszélgessünk ezekről a témákról a gyerekekkel.

Képek forrása: Al Ghaoui Hesna Facebook oldala, TEDx


KÖVESS MINKET:




Hogyan udvarolt Gárdonyi, Ady és Krúdy? 125 szerelmes levél a legnagyobb magyar íróktól
Nyáry Krisztián 7-8 évig kutatta a szerelmi titkokat, legújabb könyvében ezekből válogatott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. november 17.


hirdetés

Írjál és szeressél címmel rendezett kötetbe 125 szerelmes levelet és mesélte el történetüket Nyáry Krisztián. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója, irodalomtörténész és író nevéhez olyan könyvsikerek fűződnek, mint az Így szerettek ők-kötetek, a Merész magyarok – 30 emberi történet, az Igazi hősök és a Festői szerelmek. Ezúttal ismert magyar művészek, közéleti személyiségek levelezéseiből válogatott és ezeken keresztül mutatja meg, milyen volt Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Ady Endre, Szabó Lőrinc, József Attila vagy épp Csáth Géza magánéletének egy-egy szeletkéje.

A könyvbemutatón kiderült, Nyáry már 7-8 éve kutat leveleket, jóval régebb óta foglalkozik ezzel, mint magával a könyvírással. Sőt, gyűjti is a számára kedveseket – némelyik azért érdekes, mert olyan, mint egy novella, más pedig azért, mert egy-egy szerző olyan arcát mutatja meg, amit nem ismerünk – főleg nem az irodalomkönyvekből.

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: Írjál és szeressél - Nyáry Krisztián könyvbemutatója

A legkorábbi szöveg a mohácsi csata előtt kevéssel íródott 1526-ban, a legrégebbi pedig 1976-os. Vonzódás, féltékenység, lánykérés, házasság, harmónia, szakítás, beteljesült szerelem – ilyen fejezetekre bontva találjuk a szövegeket, a mű teljesen lefedi a szerelem különféle stációit.

Különlegesek a kötetben azok a levelek, amelyek fogságban, börtönben íródtak.

A szerző elárulta, szívesen levelezne Krúdy Gyulával és Örkény Istvánnal is, de a kedvence az a szöveg, amelyet Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona írta férje szeretőjének, Radákovich Máriának írt 1935-ben:

„Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől - sajnos joggal - rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.” Kosztolányi felesége az életveszélyes fenyegetés után még jó néhány szitkot szór Mária fejére, búcsúzóul még közli: „...vagy azonnal ugorjon a Dunába, de jól, vagy pedig tanuljon, és próbálja megtudni, mi van a látszatok mögött. Ez talán még rendes embert csinálhat magából.”

Krúdy Gyula külön fejezetet kapott – a leveleit olvasva könnyen megérthetjük, miért szerettek bele nők tömegei azonnal. Elképesztő stílusban írt, az összes kiszemeltjének esküdött égre-földre, hogy mindenkinek hazudott eddig, csak az éppen aktuális címzettnek nem. A nők – és ez már a hozzá címzett levelekből tűnik ki – egy olyan ködlovagot láttak benne, amilyen Ő maga valószínűleg sohasem volt. Férjes asszonyok is szép számmal írtak neki, dacára annak, hogy ezáltal teljesen kiadták magukat.

Gárdonyi Géza udvarlási szokásairól valóban nem sok minden derül ki az iskolában, de a könyvből az mindenképp, hogy a határozottság nem volt a sajátja. Hosszú ideig, évekig udvarolt egy Szarvassy Margit nevű tanítónőnek – legalábbis Gárdonyi úgy gondolta, hogy udvarol. Margitnak sajnos ez nem volt ennyire egyértelmű, abban a hitben volt, hogy baráti az ismeretségük. Az író végül egy 1901-es levélben a maga tartózkodó módján megvallotta érzéseit.

„Ha nekem férfi ismerősöm van, aki testvér az én lelkemnek, azt mondom neki: te szeretsz engem, én is szeretlek téged, éljünk együtt, mert öröm nekünk együtt élni, és így cselekszünk. De más a helyzet férfi és nő között. (...) már most az én hibám folytán fel van törve a pecsét. Én nem bírtam megállni, hogy meg ne látogassam, mert kegyed barátjának nevezett, azt gondoltam, hogy egyik jó barát a másikat meglátogathatja (...) Gondoltam, így eljárogatok majd kegyedhez, és kegyed azt fogja nekem mindig mondani: barátom. Én meg azt fogom mindig gondolni: kedvesem. És aztán átéljük szépen az életet, s majd mikor magánál is december lesz, nálam is, egyszer majd én, ráncos képű ősz ember, azt mondom teakevergetés közben: bizony, Margitka, bizony (...) Mindezeket gondolja át, Margitka, és írja meg: kettőspontot tegyünk-e a mostani állapotunkhoz, vagy csak szimplát.”

Gárdonyi ezt gondolta leánykérésnek. Margit megértette és határozottan, praktikusan, a dolgok komolyan vételét sürgetve válaszolt, amitől azonban az író halálra rémült és végül nem lett házasság a dologból.

Ennek tökéletes ellentéte tornádószerű szerelmi vallomásaival Ady Endre. Ez a levele 1905-ös, nem sokkal a Lédával való megismerkedése után íródott, de már nem az első volt.

„... lásd és érezd meg, mennyire szeretlek. S könyörülj, ha tudsz és akarsz. Soha ennyire testem-lelkem nem voltál. Százszor jelensz meg nekem éjszakánként s én milliószor csókollak. Szeretlek, nagyon-nagyon, talán az elpusztulásig. Ha te ezt nem hiszed, s ha így viselkedsz, tönkremegyek, vagy nagyon veszettet, bolondot csinálok. Csókollak, szorítlak, vágyammal benned vagyok, te édes, egyetlen Asszony.”

Érdekes, de egész gyakran előfordul, hogy a levelek írói (akik zömmel koruk ünnepelt művészei is egyben) sokszor talán kikacsintanak az elvileg privát, hivatalosan nem a nyilvánosságnak szóló üzeneteikből – mintha csak tisztában lennének azzal, hogy az utókor valószínűleg olvasni fogja őket. Erre remek példa Karinthy Frigyes levele szeretőjének, Gordon Ibynek (aki maga is irodalmi körökben mozgott, az írónak kezdő költőként mutatták be) 1927-ből:

"Rettenetesen szeretlek, mit szólsz hozzá? Mint a mennydörgős mennykő, úgy vágott főbe az a furcsa lehetetlen feltevés, hogy talán... talán... Te is -

Rémes. Hm? Mi?

Hogy mi lesz?

Az elejét látom. Csak a közepét nem látom, a végét is látom. Iskolában fogják tanítani a mi dolgunkat, fiam, az a gyanúm. Érettségi tétel leszünk.

'Kérem, Schwarz, beszéljen valamit Karinthy és G... legendás ügyéről. Hát kérem. Talán a bécsi levelekből valamit.' "

Aki még több izgalmas vagy édes-bús szerelmi történetre kíváncsi, itt tudja előrendelni a könyvet.


KÖVESS MINKET:




Kollár-Klemencz László szerint a műanyag kerti székek szimbolikus lenyomatai korunknak
Az ember és természet viszonyát kutató új novelláskötet mellé egy fotópályázatot is kiírtak. A verseny lezárult, az első öt helyezettről ebben a cikkben hull le a lepel.
Címkép: Révai Sára - szmo.hu
2018. október 22.


hirdetés

Kollár-Klemencz László nagy sikerű bemutatkozó kötete (a 2015-ben megjelent Miért távolodnak a dolgok?) után most újabb természetírásokban mutatja meg, hogyan találkozik az ember a természettel, hogyan működik az ember a természetben, és végső soron azt is: mi a természetes az emberben.

A szabadságot és biztonságot, kalandokat és kihívásokat, válaszokat és felejtést kereső figurák ismeretlenek és ismerősek. Titkuk van, és beszédes hallgatásuk. Mintha ismeretlen lábnyomokat követnénk az erdőben. Balladisztikus históriák, önéletrajzi elbeszélések, költői pillanatképek, abszurd rövid történetek váltakoznak a könyv lapjain.

"A műanyag kerti székek szimbolikus lenyomatai korunknak, viszonyunknak a természethez, önmagunkhoz, olcsó, könnyen eldobható, újra cserélhető életünkhöz, miközben az írások keresik a kapcsolatot az aranykorral, elveszni látszó értékeinkkel, és ezek átmentésének egyre nehezebb, de annál nagyobb űrt generáló mindennapos küzdelmével"

– teszi hozzá a szerző. A kapcsolódó játék kiírásában az volt a feladat, hogy a kötet kapcsán küldjenek be a játékosok olyan műanyag kerti székeket ábrázoló fotókat, amikhez kapcsolható egy-egy általunk előre megadott idézet a könyvből.

A kétszemélyes zsűrit Laci és Révai Sára alkották. Összesen 10 képet választottak ki, ezeket még idén kiállítják a Barabás Villában és a Premier Kultcaféban is, jövőre pedig utazókiállításként járják majd a fotók az országot. Az első 5 helyezettet – illetve a képeket ihlető idézeteket – pedig az alábbiakban is megnézheted.

5. helyezett: Gábor Béla

“Világos volt még, de érezhetően közeledett az este. Szeptember utolsó napja, ilyenkor hat óra körül már rohamosan sötétedni kezd, s ahogy eltűnik a meleg őszi nap, azonnal kidugja a hideg lábujjait a tél a takaró alól, hogy tudja mindenki merre halad a világ.”

4. helyezett: Király Péter

“Csak így résztvenni a világban, ami körülvesz, így alkalmazkodni mozdulatlanul. Hagyni, hogy a gravitáció legyen az erősebb, hagyni, hogy mozdulatlanságba kényszerítse.”

3. helyezett: Szerda Zsófia

“Egy rét, amint veszi a levegőt, megemelkedik a tüdő felett a selymes fű, majd egy enyhe fuvallatra kifújja, s hömpölyög a fűtenger az őt körülvevő tölgyek, gyertyánok, berkenyék lábainál. A rét szélén a fák kisebb hajtásai próbálják visszafoglalni a területet az erdőnek. Sok vadrózsa bokor szóródott el a réten. A kopott kertiszék felől ez jól látható, mert arról a pontról teljes egészében látható a terület.”

2. helyezett: Fábrik Gabriella

“Világos volt még, de érezhetően közeledett az este. Szeptember utolsó napja, ilyenkor hat óra körül már rohamosan sötétedni kezd, s ahogy eltűnik a meleg őszi nap, azonnal kidugja a hideg lábujjait a tél a takaró alól, hogy tudja mindenki merre halad a világ.”

1. helyezett: Kovács Réka

„Tisztuljon ki belül minden, hogy aztán jöhessen a következő nyár új legyekkel. Azok zúgják tele élettel a kerteket, de a régiek akkor már ne legyenek itt a téli házban. Ne hozzanak semmit át a múltból.”

(A kiállításhoz a képeket a Simul-Art Kft. készítette.)


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x