hirdetés
jogallami-abcug.png

Jogállamiságban Európa végén kullogunk

Pedig a magyar társadalom sok tekintetben még az uniós átlagnál is jobban vágyik arra, hogy jogállamban éljen - derül ki a kutatásokból.
Az Abcúg riportja - szmo.hu
2019. augusztus 02.


hirdetés

126 országból az 57. helyet szerezte meg Magyarország a World Justice Project jogállamiságot vizsgáló felmérésén. Ez nem is tűnik annyira rossznak, de ha csak az európai országokat nézzük, mi vagyunk az utolsó előttiek.

Pedig a magyar társadalom sok tekintetben még az uniós átlagnál is jobban vágyik arra, hogy jogállamban éljen, ami két különböző kutatásból is kiderült.

Erről beszélgetett az Abcúg Pardavi Mártával, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
ahmad-cim.jpg

Nem érdekel a migránsozás és a beszólások, mert itt szabadon élhetek

A 22 éves Ahmad és családja Afganisztánból menekült Magyarországra a háború elől, teljesen legálisan. Elmesélte, miért sokkal jobb az életük itt, az idegenellenes légkör ellenére is.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. július 26.



Fehér ing, divatos cipő és frizura, karóra – Ahmad a bőrszínét leszámítva teljesen úgy néz ki, mint a hozzá hasonló korú magyar srácok. Folyékony magyarsággal szabadkozik, amiért késett egy keveset a találkozónkról, és ahogy beszélgetni kezdünk, később is csak alig tűnik fel az akcentusa.

Igazából a véletlennek köszönhető, hogy itt kötöttek ki nagyjából hat éve. Édesapja egy bank vezető tisztviselőjeként hatalmas pénzek felett rendelkezett, amire a tálibok rá akarták tenni a kezüket. Amikor ezt nem hagyta, veszélybe került az élete: azzal fenyegetőztek, hogy megölik őt és a családját is.

Miután bombát dobtak a házukra, el kellett költözniük egy sötét, föld alatti lakásba, a gyerekek iskolába se járhattak, és még az utcára se mehettek ki.

Az apa végül 2007-2008 körül – tehát bőven a menekültválság előtt – úgy döntött, elindul gyalog Európa felé. A család többi része viszont akkor még nem tudta bevállalni a több hónapig tartó veszélyes utat, hiszen a gyerekek nagyon kicsik voltak.

London volt a végcélja, de Magyarországig jutott: itt elkapták és feltartóztatták, papírok híján nem tudott tovább menni. Végül aztán megkapta a menekültstátuszt, így letelepedett, és elkezdte szervezni, hogy a többiek is utána jöhessenek. A családegyesítésig azonban még nagyon sok időnek el kellett telnie.

Ez az időszak különösen nehéz volt Ahmadék számára: gyakorlatilag be voltak zárva, nem tudtak tanulni, édesanyjuk mellett nagybátyjuk és nagynénjük próbálta segíteni a mindennapi életüket bevásárlással és hasonlókkal.

„Egyszer, 3-4 év után elmentünk az egyik unokatesóm esküvőjére. Nem akartunk, de győzködtek bennünket, hogy nem lesz semmi baj. Így mégiscsak elindultunk, és bombát dobtak az autóra, amiben az anyukám, a húgom, a házasodó unokatesóm és az ő anyukája utaztak”

– meséli. A húga súlyosan megsérült, és a többieknek is mindössze az volt a szerencséjük, hogy a bomba végül csak félig törte át az ablaküveget, amikor felrobbant. Ha teljesen áttöri, alighanem mind meghalnak.

„A legfurcsább, hogy itt mindenki szabad”

Ilyen körülmények között éltek, mígnem az akkor már évek óta Magyarországon élő apának sikerült beszereznie a papírokat, hogy felesége és gyerekei legálisan utána mehessenek. Ehhez előbb Pakisztánba kellett utazniuk, mert ott volt a legközelebbi magyar nagykövetség, majd Dubaj érintésével érkeztek meg Budapestre.

Ahmad 16 éves volt akkor. A legfurcsábbnak első pillanattól kezdve azt tartotta, hogy mindenki szabad. „Itt ha valaki akar valamit csinálni, megcsinálja. Az emberek az utcán csókolóznak, és senki nem szól rájuk. Nálunk ez elképzelhetetlen lenne” – említ egy példát. Idővel aztán hozzászokott ehhez is.

A tanulással azonban nem tudott felzárkózni: bár néhány évig járt egy itteni gimnáziumba, ma sem tud tökéletesen írni-olvasni. Dariul, ami az anyanyelve, szinte egyáltalán nem, de a magyar már sokkal jobban megy neki – fejlődni is inkább már csak ebben szeretne.

Az is hátráltatta a tanulmányait, hogy elég hamar rá is szükség lett családfenntartóként. Ugyanis kiderült, hogy apja titokban összeházasodott egy magyar nővel, akitől gyereke is született.

„Azt mondta nekünk, hogy csak a munkatársa, de hamar rájöttünk, hogy sokkal több ennél. Anyukám persze nagyon ideges lett, de meggyőztük, hogy nincs más lehetőségünk, el kell fogadni.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kenderesi-tamas-3-1000x667.jpg

„Tiszteld az országuk kultúráját” – néhány szó Kenderesiről, meg a seggrepacsiról

Milák Kristóf világbajnoki úszásának videója alatt a Facebookon 1300 lájk van. Kenderesi Tamás szexuális zaklatási vádakkal kapcsolatos posztja alatt pedig 1800. Felmerült bennem a kérdés: ez az ország most melyikükre büszkébb?
Hargitay Judit. Fotó: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2019. július 30.



Nem akartam a Kenderesi-ügyről írni. Egyrészt, mert szabin vagyok, és “méregtelenítek”, másrészt, mert írtak már (ha jól látom, verset is), harmadrészt, mert hivatalosan gyakorlatilag még nem tudunk semmit a történtekről. A Reuters lehozott egy hírt, Kenderesi Tamás kiposztolta a maga verzióját, egyelőre ennyi.

Aztán elkövettem azt a hibát, hogy végigfutottam a kommentszekciókon (itt most már több ezres nagyságrendű kommentről van szó), sőt, élőszóban is elbeszélgettem néhány baráttal, családtaggal, volt kollégával az ügyről.

Az eredmény: a teljes döbbenet. Nehéz a magyar közvélemény elém táruló gyöngyszemeiből szelektálni, de csapásirányok vannak. A következőket “tudtam meg”:

Ez az egész ügy nevetséges, aki Kenderesit egy kicsit is elítéli, álszent, homofób (mi van?), ha meg nő, akkor ba...tlan.

Az ázsiai nők MIND az európaiak pénzére hajtanak, ezért provokálják az európai férfiakat, aztán mindenféle koholmányokkal lóvét csikarnak ki belőlük.

Aki egy éjszakai bárban dolgozik, az kurva.

Akinek nem oké, hogy kéretlenül alányúlnak, annak ez azért nem oké, mert titokban az alányúlásra vágyik, csak senki sem teszi meg.

Akinek kéretlenül alányúlnak, az meg “nemhogy örülne”.

A dél-koreaiak csak ne pampogjanak azok után, hogy a magyar búvárok mennyit tettek a Hableány áldozataiért (még leírnom is szégyen, komolyan).

Kenderesi egy bohó, fiatal férfi, aki emelkedett állapotban szórakozott egy kicsit. Kivel nem esett ez már meg, tegye a szívére a kezét.

Most tényleg csak azokat írtam le, amelyek megragadtak bennem – vagy a gyakoriságuk, vagy az “Ezt nem hiszem el!”-flash miatt, ami belém vágott, amikor elolvastam.

Abba most nem szeretnék belemenni, hogy a kéretlen fenékfogdosás ma Magyarországon mennyire elfogadott. Úgy látom, a legenyhébb kifejezéssel élve is igen széles támogatottsága van. Rendben, európaiságunk, évezredes kultúránk, keresztény értékrendünk, tizenvalahány Nobel-díjasunk meg a gulyás mellett elfér az a pár részeg (meg józan) seggrepacsi, most mit álszenteskedünk, ejnye már (bajuszpödrés).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
abcug-otthonapolas-idosgondozas-1000x563.jpg

„Felírták anyunak a pelenkát, és annyi”

Nincs hová fordulniuk segítségért, ezért az interneten, egymásnak próbálnak tanácsot adni azok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozójukat.
Mizsur András írása az Abcúgon, fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. július 23.



Úgy érzik, az állam magukra hagyta őket, nincs hová fordulniuk segítségért, ezért zárt Facebook-csoportokba szerveződve támogatják egymást azok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozójukat. A virtuális térben beszélik meg az érintettek, hogyan lehet ápolási díjat igényelni, mik a a tapasztalatok az egyes gyógyszerekről, hogyan kezeljék, ha a nagyi már nem emlékszik dolgokra. Mivel az idősek gondozása 0-24 órás készenléttel jár, az interneten kívül szinte nem is marad számukra más kapcsolatuk a külvilággal, viszont a csoportokban meg tudják osztani sorstársaikkal, milyen lelki és fizikai nehézségekkel néznek szembe nap mint nap. Szintén a közösségi média segít nekik abban, hogy megbízható és szakképzett ápolót találjanak rászoruló hozzátartozójuk mellé.

“Mindenkinek ilyen nehéz volt ez az utóbbi pár nap? Vagy csak nekem…? Most ez egy kicsit sok volt anyukámmal (…). Őrjöngés, elesés, (…) tegnap hisztériás roham a sebek lekezelése miatt, ma pörgés és folyamatos szokásos érthetetlen beszéd egyfolytában. Kimerültem.”

“Kedves Tagok, Anyukám körül több hivatalos intézendőm is akadt, legyetek kedvesek tanácsot adni, mert a legutóbbi hasonló ügyekkor még középsúlyos volt az állapota, elég jól lehetett egyeztetni vele mindent, míg mára már súlyos demens. Két hete pedig járásképtelen is.”

“30 év szakmai tapasztalattal rendelkező, rugalmas, pontos, megbízható, empatikus házi ápoló vagyok. 9 éve segítem az otthon ápolt betegek ellátását. 24 órás vagy nappali otthoni betegápolást vállalok, ezen belül: sebkezelés, kötözés, vércukormérés, inzulinbeadás, esti higiéniai ellátás, kórházban fekvő beteg látogatását. Hétvégén és ünnepnapokon is dolgozom. Budapesten belül bármelyik kerületben!!! Díjazás: feladattól függően.”

Az idézetek idősgondozással foglalkozó önsegítő zárt Facebook-csoportok bejegyzéseiből származnak. Jobb híján ezeken a fórumokon kaphatnak tanácsot és információt azok a családok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozóikat.

Felírnak neki pelenkát, és ennyi

Bea nyolc éve ápolja demens anyját, haláláig apját is ő látta el. Nem dolgozik, minden percét a beteg anyja mellett tölti. Akkor tud csak néhány napra elszabadulni, ha megfizet egy gondozót. Több Facebook-csoportnak is tagja, az érintettek ezekben osztják meg egymással az otthonápolással kapcsolatos tapaszatalataikat, kérdéseiket: hol lehet beszerezni ápolási eszközöket (például pelenka, felfekvés elleni matrac), mik a tapasztalatok az egyes gyógyszerekről, hogyan lehet kezelni a demecia tüneteit. Ugyanúgy téma az idősotthonban való elhelyezés, az ápolási díj igénylésének menete vagy a gondnokság alá helyezés is, mesélte. “Az ügyintézési nyomtatványoktól kezdve egészen pépes ételek receptjéig nagyon sokféle információt lehet megtalálni.” Gyakorlatilag ezek a csoportok pótolják az egészségügyi rendszer és a szociális ellátás hiányosságait, mondta.

"Amikor anyukámnál diagnosztizálták a demenciát, azt sem tudtam, hogy mi az. Annyit mondtak, hogy szedje a gyógyszereket, ha kell, akkor felírnak pelenkát és gondolkodjunk el szociális otthonon, de ennyi. Senki nem mondta, hogy van házi segítségnyújtás, van ápolási díj”

– tette hozzá egy másik érintett, Tünde. Hasonló cipőben jár Szilvia, aki végső elkeseredésében írta be a Facebook keresőjébe, hogy “demens beteget ápoló”, így talált rá a csoportra. Az egyik tag magyarázta el neki, hogyan lehet igényelni ápolási díjat, azóta másoknak segít eligazodni a bürokrácia útvesztőiben. “Ha itt nem kapok segítséget, talán a mai napig jövedelem nélkül lennék, mert a hivatalban egyből elküldtek a kérelemmel.” (Nem mintha az idős hozzátartozó után igényelhető ápolási díj olyan nagy összeg lenne: alapesetben bruttó 37 490 forint, emelt összege 56 398 forint, kiemelt összege pedig 67 482 forint.)

Nehéz megmondani, pontosan hány család lehet hasonló a helyzetben, mint Bea és Tünde: egy 2012-es KSH-statisztika szerint Magyarországon az 50 év feletti korosztályból 30 ezren adták fel a munkájukat hozzátartozójuk ápolása miatt, többségük – több mint 26 ezer fő – nő volt. Csak a demens idősek számát 200-250 ezer főre becsülik. (Az idős szüleiket otthon ápoló emberek életéről ebben a cikkben írt hosszabban az Abcúg).

Ennél valószínűleg nagyobb az érintettek köre, tekintve, hogy a 2 millió idős (65 évnél és ennél idősebb korosztály) közül 1,3 millióan élnek valamilyen fizikai vagy mentális korlátozottsággal. Ehhez képest csupán az idősek 7 százaléka – ez 2017-ben 95 ezer embert jelentett – részesül házi segítségnyújtásban. Még nehezebb intézményi ellátáshoz jutni: 2017-ben 55 ezer időst gondoztak idősotthonban, ez pedig kevesebb, mint a teljes korosztály 3 százaléka. Az otthonokban több éves várólisták vannak, a szolgáltatások (nappali ellátás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás) egyenlőtlenül oszlanak el, nem a valódi igényekhez igazodnak. Így tehát az idősgodozás terhének jelentős része a családoknál csapódik le.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
balintgazda-cim.jpg

Bálint gazda 100 éves: „Mi még egy hétig ettük a kenyeret, manapság már a tegnapi is a kukában végzi”

Katasztrofális vége lesz, ha folytatjuk az élelmiszerpazarlást, miközben 30 év múlva 10 milliárdan leszünk a Földön – mondja Gyuri bácsi, akit születésnapja alkalmából látogattunk meg.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. július 25.



Néhány órán belül saját kezűleg válaszolt az e-mailemre, amikor interjút kértem tőle, azonban sietett leszögezni: a következő 10 napban egy szabad órája sincs.

Már ez az apró történet is mindent elmond Bálint gazdáról, aki továbbra sem lassít – pedig egészen hihetetlen, de a 100. születésnapját ünnepli július 28-án.

Végül sikerült időpontot egyeztetnünk, de elöljáróban elmondta, hogy nincs sok ideje, hiszen délután már az ország másik részében kell lennie, ahová egy kajszibarack-termelő ismerőse hívta meg tanácsadásra. Családi házának teraszán ültünk le beszélgetni, immár harmadik alkalommal.

– Először is nagyon boldog születésnapot! Milyen érzések vannak önben, amikor arra gondol, hogy napokon belül betölti a 100-at?

– Nagyon vegyesek az érzelmeim. Egyrészt 100 évesnek lenni nem érdem, inkább a körülmények szerencsés összjátékának eredménye, ha valaki megéri ezt a kort. Emlékszem, amikor 40 éves korom környékén nyugdíjjal kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk, azt mondtam: engem ez nem érdekel, úgyse fogok addig élni... Mégis úgy adódott, hogy eljutottam idáig.

Ebben a korban sok minden letisztul, már csak azért is, mert egy 100 éves embernek nincs túl sok értelme a jövőn gondolkodnia.

Persze ez hátrány is lehet olyasvalakinek, aki hozzám hasonlóan tevékeny. Ha például elültetek egy fát, érdekel, vajon milyen lesz mondjuk 20 év múlva.

De ilyenkor az ember gondolkodásának középpontjában már akaratlanul is az elmúlás áll. Engem is foglalkoztat, mi lesz a családommal és mindazzal, amit az életem során alkottam. Sosem voltam meditáló típus, de mostanában szívesen leülök a kényelmes fotelomba, és miközben látszólag nem csinálok semmit, valójában ilyen dolgokon jár az agyam.

– Amikor két és fél éve utoljára találkoztunk, azt mesélte, még mindig 6-8 órát dolgozik naponta. Azóta sem lassított?

– Sokat dolgozom, de az igazság az, hogy mindennek az elvégzéséhez több időre van már szükségem. Például a Kisalföld című napilapnak minden második héten írok egy cikket, régebben ez megvolt 2-3 óra alatt, mostanában viszont egy egész nap kell hozzá. Persze ennek is vannak előnyei: úgy érzem, alaposabb vagyok, mint fiatalabb koromban. Akkor könnyebben kijött belőlem egy-egy vélemény, amiről később bebizonyosodott, hogy nem igaz.

Nemrég egy francia lap is részletes cikket közölt róla

– Az utóbbi időben sorra dőlnek a hőmérsékleti rekordok, a hírek szerint ez a július lehet minden idők legforróbb hónapja. Ön hogy látja, melegebbek a nyarak, mint gyerekkorában, vagy akár 30-40 éve voltak?

– Az biztos, hogy sokkal több kánikulai nap van, mint régen. És a mérsékelt égövhöz képest aggasztóan eltűntek az átmenetek. Hozzá voltunk szokva, hogy négy évszak van, amelyek nagyjából egyenlő hosszúak. Ma viszont már a tavasz rendkívüli módon lerövidült, és ugyanez a helyzet az ősszel is. Egyik nap még nyár van, másnap pedig már a meleg ruhákat kell keresnie az embernek. Sokáig azt hittem, hogy a klímaváltozás igazából csak időjárási rendellenességekből áll. Most viszont már tudom, hogy ez egy rendszer, ami ellen a társadalomnak védekeznie kell. Megváltoztatni nem tudjuk a természet erőit, de alkalmazkodni lehet hozzá.

– Mekkora felelőssége van ebben a politikusoknak?

– Nagyon nagy. Sokszor csodálkozom rajta, hogy a vezetők mennyire nem ismerik fel időben, mit kellene tenniük. Például Magyarország Európa földrajzi középpontjában fekszik, rendkívül kedvezőek a hőmérsékleti viszonyok, és magas a napfényes órák száma is. Ennek következtében kitűnően alkalmas lenne vetőmagok termesztésére, de az eddigi kísérletek nem vezettek kellő eredményre, ugyanott tartunk, mint száz évvel ezelőtt.

Az ENSZ-nek minden esztendőben van egy jelszava, a tavalyi (amit idénre is meghosszabbítottak) az önellátás. A föld lakossága jelenleg 7 és fél milliárd, de ha a tendencia folytatódik, 30 év múlva 10 milliárd lesz. Ennyi embert kellene tehát ellátni élelmiszerrel, ami óriási kihívás.

Nagyon fontos lenne, hogy minden talpalatnyi földterületen termeljünk valamit. Az én gondolkodásom középpontjában mindig is a kiskertek álltak: egy dolog, hogy ezek szépek és pihenésre szolgálnak, de az is feladatuk volna, hogy hasznot hajtsanak.

És a kettő nem zárja ki egymást, gondoljunk csak egy virágzó cseresznyefára. A haszonnövények is lehetnek szépek, és a szépek is hasznosak.

– Hétköznapi emberként mit lehetne még tenni ezen kívül?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x