hirdetés
joco2-crop.jpg

Jocó bácsi: "Nincs olyan nap, amikor ne tudnék valamit tanulni a diákjaimtól"

Kamaszharc címmel jelent meg az ország legnépszerűbb töritanárának első regénye. Ennek kulisszatitkairól mesélt.
Fotók: Hajas Orsolya - szmo.hu
2017. november 15.


hirdetés

A Jocó bácsi világa Facebook-oldalt senkinek sem kell bemutatni, üzemeltetője az ország tetkós történelem tanára, Balatoni József. Megmondó szakmai celeb, aki nem fél az oktatást másként csinálni, akár fenekestül felforgatni.

Az ország legnépszerűbb töritanára most újabb könyvvel jelentkezett. November 23-án a Jaffa Kiadó gondozásában megjelenő Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel című regénye már a Bookline előrendelési listájának top 10-es mezőnyében szerepel.

A könyv egy egészen új világot és műfajt teremt: önismereti párbeszédet, melyben a főszereplő saját időparadoxonán keresztül szembesül önmagával, kamaszkori énjével kihasználva ezen abszurditás minden tükrét.

Az íróval beszélgettünk a rendhagyó alkotásról, mely nem fél erős érzelmeket, a kamaszkori kicsapongásokat és a felnőtt lét megalkuvását sem bemutatni.

- Honnan a cím?

hirdetés

- Nagyon szeretem a szójátékokat, így a regény címével is szerettem volna kicsit játszani: hisz a H betű a címben elkülönül. A kamasz arc, kamasz harc szavakkal próbálkoztam és ez lett a vége. Olyan kifejező címet szerettem volna adni a könyvnek, ami teljesen lefedi azt, amiről szól. eleinte ez csupán a munkacíme volt a kéziratnak, aztán addig ízlelgettem, amíg megszerettem és ezt maradt a végleges cím.

- Kinek szól a könyv? Mit adhat egy kamasznak és mit egy kamaszt nevelő vagy akár csak a saját útját kereső fiatal felnőttnek?

- A könyv alcíme mellett – Találkozás egy fiatalemberrel… (hisz az egy Karinthyra való utalás) – a korhatár-besorolásban is egy irodalmi utalást, mondhatni fricskát alkalmaztunk, hisz 13 és ¾ évben határoztuk meg az alsó életkort.

Bárki elolvassa, ad neki valamit a könyv.

Egy kamasznak azt, hogy bár ő azt hiszi, teljesen egyedül van a problémáival, csak vele történnek furcsa dolgok, rá kell jönnie, hogy egyáltalán nincs így, sőt, normális az, ami vele történik. Közben pedig a felnőtt „én” tanácsokat ad a kamaszkori önmagának, férfiasságról, érzelmekről, szexualitásról, mindennapi dolgokról. A felnőtt olvasó pedig (legyen nő vagy férfi) visszarepülhet a saját kamaszkorába, újraélheti az akkori élményeket, problémákat, szerelmeket, csalódásokat. Ezzel pedig erőteljesen arcul is csaphatja, mennyire más ma az élete, mint amit akkor elképzelt, hogyan facsarták ki a társadalmi konvenciók. Az egész mű egy érzelmi hullámvasút mindenkinek, hisz hol nagyokat nevetünk a kamaszos bénázásokon, hol könnyezünk a szerelmi bánaton, hol pedig felkavar bennünket egy-egy veszekedés, kamaszos lázadás, történjen ez a családban, az iskolában vagy a buliban.joco1

- Új műfajt teremtettél: önismereti párbeszéd - mit jelent ez a fogalom? Egyfajta elmélkedés, útkeresés az önmegvalósítás útján?

- Az önismereti párbeszéd pontosan azt jelenti, amit értünk rajta: egy fiktív párbeszéd önmagunkkal, miközben feltérképezhetjük, milyenek voltunk és milyenné váltunk az évek során. Tükröt kaphatunk a kamaszkori énünktől, vagy éppen tanácsot egy sokat megélt felnőttől. Az első betűtől az utolsóig egy útkeresés, hisz mind a kamasz Hori, mind a felnőtt Tamás keresi az útját, az életcélját és az életének értelmét. Mindezt mindketten humorral, őszinteséggel és érzelemmel telve teszik. Hogy ki találja meg valójában, az kiderül, ha valaki elolvassa a könyvet.

- A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő „megoldóképleteit” dolgozza fel – olvashatjuk a könyv hátoldalán. Mit látsz a napi munkád során, a suliban, mire van a legnagyobb szükségük a kamaszoknak?

- A legnagyobb szüksége ma egy kamasznak a törődésre, az őszinte és szeretetteljes odafordulásra van, és arra, hogy valaki meghallgassa, odafigyeljen rá. Bármennyire is meglepő, nekik ma rengeteg érzelemre van szükségük, fontos számukra ezek megélése, kimutatása. Folyamatosan elvárják, hogy a felnőttek visszajelzéseket adjanak a munkájukról, a tetteikről, a személyiségükről. Ugye, hogy nem gondolnánk erre? Pedig ez így van. Én igyekszem nekik megadni ezt, mert ezt tartom az egyik legfontosabb feladatomnak tanárként.

- Neked mit mondana fiatalkori önmagad, ha most találkoznátok? Elégedett lenne? Leteremtene?

- Hát, most rátapintottál egy olyan érzékeny kérdésre, ami írás közben nagyon sokszor foglalkoztatott, de sosem tudtam rá egyértelmű választ adni. Valószínűleg attól függene, hogy éppen milyen hangulatban lenne a fiatalkori önmagam. Ez meg – ahogy emlékszem – szinte percenként változott.

Én nagyon szeretném hinni, hogy ha találkoznék vele, akkor adna egy pacsit, megölelne és büszke lenne arra, aki lett belőle. Mert akkor én is igazán büszke lehetek magamra.joco3

- Szerinted hogyan lehet védekezni a felnőttkori kiégés ellen? Milyen személyes technikáid vannak?

- Leginkább úgy lehet védekezni a felnőttkori kiégés ellen, hogy az ember sohasem nő fel teljesen. Nekem ezt sikerült megvalósítanom,

lélekben egy ötéves gyerek tudtam maradni: ugyanúgy bolondozom, ugrálok a tócsában, érdeklődve csodálkozom rá a világra, mint egy kisgyerek.

És ami a legfontosabb: ugyanolyan őszinte tudok lenni és ugyanolyan őszintén fel tudom vállalni az érzelmeimet, mint ők. Másrészt pedig nagyon változatos munkákat végzek: tanítok, előadok, tréningeket tartok, cikkeket és könyveket írok, kampányokban veszek részt, színészekkel játszom. Ez a változatosság pedig folyamatosan tölt és segít abban, hogy ne égjek ki, mert szerintem kiégni akkor lehet a legkönnyebben, ha az ember élete monoton és unalmas. Az enyém pedig nagyon nem az!

- A tanítás segít fiatalnak maradni? Mi a legnagyobb szellemi, érzelmi ajándék, amit a gyerekektől kapsz tanárként?

- Persze, hisz naponta gyerekekkel vagyok, akik egy pillanatig sem hagyják, hogy öregedjek, fiatalon tartanak. Bár azért valljuk be, 30 évesen még nem olyan nagy kihívás fiatalnak lenni és annak maradni.

A legnagyobb ajándék egyike tőlük az, hogy szeretnek, őszintén és feltétel nélkül, ezt pedig naponta ki is fejezik, elmondják, leírják.

Ennél nagyobb és több visszajelzés nem kell. A másik pedig az, hogy folyamatosan tanítanak engem: nincs olyan nap, amikor ne tudnék valamit tanulni a diákjaimtól. Velük együtt én is folyamatosan alakulok és fejlődök. Állandóan tükröt tartanak elém, ami segít abban, hogy reálisan értékeljem magam, közben pedig a földön maradjak. Remélem, akiket én tanítok, ők ezt felnőttként is meg tudják majd tartani. Akkor már elértem valamit.

- Miről szól a könyv? Mire számítsanak az olvasók?

- A könyv dr. Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsosról szól, aki egy szerelmi szakítás után beköltözik élete első önálló lakásába. Kezébe kerül egy kopott kis doboz, rajta felirat: Emlékek. A dobozban a gimnáziumi ellenőrző könyvek mellett egy megsárgult füzetet talál – kamaszkori naplóját. Felüti, elkezdi olvasni és nem győz csodálkozni. Ezt valóban ő írta?

Nem, nem ő írta. Hanem a tizenhét éves, jófiúságot megelégelő, szülők ellen lázadó, világmegváltó terveket dédelgető, őszinte szerelemre és fergeteges szexre vágyó Hori. Akinek ő már a nevét is kitörölte az emlékezetéből... Ám a szembesülés kamaszkori énjével kérdések sorát indítja el benne. Másnap reggel beteget jelent, és párbeszédbe kezd egykori önmagával.joco2

Vajon mit tenne máshogy, mint akkor? És most mit kellene másképpen tennie, hogy ne egy önmagával és az életével elégedetlen, kiégett felnőtt találkozzon a hajdani fiatalemberrel? Hogy saját magára ismerjen. Dr. Horolovszky Tamás emlékezik, és újra él szerelmet, csalódást, barátságot…

Melyik az igazi élete? Melyik az igazi énje? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a főhősünk, és a könyv végére talán meg is kapja.

- Mit árulhatunk el a történet végéről? Lesz-e folytatás?

- Annyit árulhatok el, hogy a könyv vége legalább olyan meglepő, fordulatokban gazdag és izgalmas, mint maga az egész könyv. A folytatás pedig a jövő zenéje, hisz bármi megtörténhet.

A könyvbemutató időpontja: 2017. december 07., 18:00

Helyszín: Nyugati tér, Alexandra Könyvszalon

Az esemény linkjére kattintva további érdekességeket, részleteket olvashatsz a könyvvel és a bemutatóval kapcsolatban:

A könyv már előrendelhető akciós áron INNEN. Érdemes rákattintani, mert rohamosan fogy.

A könyv a Jaffa kiadó gondozásában jelenik meg.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
72395825_523745508450943_6063925284246126592_n.jpg

„Mindent én találtam ki. Még a Lukács cukrászdát is. A komcsikat is” – Kukorelly Endre a Cé cé cé pé című regényéről

Mintha magyar betűk lettek volna, de mégsem. Láttuk gépeken, filmek elején, sportmezeken. Aztán hamar megtanultuk, hogy nem „cécécépének” kell ejteni, hanem „eszeszeszernek” és a nagy testvéri országot, a Szovjetuniót jelenti.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. október 12.


hirdetés

Ha fellapozzuk a 70-es évek második felének ELTE bölcsészkari évkönyveit, egy egész író- és irodalmárgenerációt találunk a hallgatók között: Bächer Ivánt, Bán Zsófiát, Falcsik Marit, Békés Palit, Fráter Zoltánt, Kálmán Lászlót, Turczi Istvánt, Zeke Gyulát. És akkor járt oda Kukorelly Endre is, aki új könyvében ezt az időszakot is megidézi. A Cé cé cé pé viszont nem a „kommunista birodalom” vezető hatalmáról szól.

- Regényed címe több nemzedéknek is fogalom, az elmúlt 30 évben születetteknek viszont már magyarázatra szorul. Számomra ez a könyv egy korosztály egyfajta privát történelme, az új generációknak viszont igaz mese a múltról.

- Az a csoport, amire utalsz, a hetvenes évek végén az ELTE BTK történelem szakán jött össze, Rainer M. Jánossal, Fekete Lászlóval – a közgázon tanít –, Zekével, veled, szegény Ivánnal, hogy csak a fiúkat soroljam. Szombat délután fociztunk a Ligetben – ez máig tart amúgy, – utána Bächeréknél volt buli, minden hétvégén. Az Ajtósiban laktak, nyitott házat vittek, jöttek a lányok, volt főzés, fröccs – és „politizáltunk”. Magyarán szidtuk a rendszert, egy nagyszívű, érzelmi kommunista család vendéglátó körében. Az öreg Bächer beleállt, a fia olyankor kiment a szobából.

Nekem még az egyetemen is kellett oroszból vizsgáznom, és tudom, azok számára, akik nem tanultak cirill betűket, a cé cé cé pé poénja nem ül.

Sebaj, amikor gyerekként olvastam az Egri csillagokat, nekem sem jelentett semmit az „Allah akbar”. A könyvem nem történelem vagy szociográfia, semmiképp sem memoár, bár sokan óhatatlanul memoárnak olvassák majd, mások meg a korabeli viszonyokon csodálkoznak. Jé, Lukács cukrászda, nem Lukács Györgyről elnevezve!

hirdetés

- A könyv mozaikokból, impressziókból áll, ugyanakkor van egy nagyon sajátos struktúrája az évszámokkal: az első fejezet száma 1-gyel, az utolsóé 9-cel végződik, de az évek nincsenek idősorrendben.

- Kilenc évet emelek ki, nem lineárisan következnek, hanem, mondjuk így, ellenpontozva: 1961 után 1942, aztán 1973, 1964, 1985, 1956 stb, és a fejezeteken belül sem csupán az adott évről esik szó. Ide-oda ugrálok az időben, az eseményekben, váltásokkal, vágásokkal, igyekeztem, hogy legalább nekem ne legyen unalmas.

- Egyáltalán nem az. Akik benne éltek, sok mindenre rádöbbennek, hogy „jé, tényleg így volt” az íztelen trappista sajttól a ma már megszűnt vagy elterelt villamosokig. Másfelől pedig nagyon jól bemutatja ennek a világnak a szinte megmosolyogtató abszurditását. Már az alcím is az: „Lassúdad haladás a kommunizmus felé…”

- Véget nem érő haladás… ez nyilván irónia. Van egy anyag, életanyag – kinek nincs ilyen –, azt mozgósítom. Vagy az engem. Ha velem azonosítják (K) figuráját, nem tévednek, mert mindent én találtam ki. Még a Lukács cukrászdát is. A komcsikat is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
anna-szalon.jpg

9 év után bezár a Hadik Irodalmi Szalon, de más néven folytatódnak az estek

Juhász Anna irodalmár és a Hadik útjai különválnak, de a tervei szerint máshol, más formában folytatná az írókkal, költőkkel való beszélgetéseket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.


hirdetés

Kilenc éve, hogy elindult Újbudán a Hadik Irodalmi Szalon. Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser ötlete volt, hogy a klasszikus díszletek között éledjen újjá valami a századeleji kávéházi kultúrából, abból az irodalmi-művészeti hagyományból, amely egész Budapestet átszőtte. A kávéházi irodalom tette lehetővé azt, hogy az irodalmi élet ne csak folyóiratok lapjain, levelezésekben és egyetemi szobák homályában működjön, hanem részévé váljon Budapestnek, a város életének, annak a pezsgő közéletnek, amely a századelő fővárosát jellemezte.

Az irodalom iránt érdeklődőknek Juhász Anna szalonjának elindulása előtt kevesebb terük volt arra, hogy ne csak könyvekből ismerjék az irodalmat, hanem találkozhassanak írókkal, költőkkel és a társművészetek képviselőivel. A szalon ugyanis nem szorítkozott sosem a szigorúan vett irodalomra, megjelenhettek itt képzőművészek, zenészek, színészek, akiknek a produkciói színesítették az esteket, sokat adtak hozzá az amúgy is gazdag kínálathoz.

103 est, több száz vendég és megannyi érdekes beszélgetés, produkció - ez volt Anna irodalmi szalonja az elmúlt 9 évben. A szalon ebben a formájában most bezár, és más néven működik tovább, a szervezők itt köszöntek el a közönségtől ma.

„Lezárult az életemnek egy jelentős része” - mondta a Szeretlek Magyarországnak Juhász Anna, aki büszke arra, hogy a Hadikban kilenc évig működhetett a szalon. „Az útjaink elválnak, a következő esteket máshol, de feltehetően hasonló formában szeretném megrendezni” - mondta az irodalmár, aki szerint az elmúlt évtizedben a szalonnak is köszönhetően pezsgő irodalmi élet bontakozott ki Újbudán, az emberek megszokták az esteket, mindig telt ház volt, és várták a havonta jelentkező újabb és újabb rendezvényeket.

Anna emellett tovább szervezi a New York Művész Páholyt, a Várkert Bazár 650 fős előadásait, amelyek mellé meg szeretné őrizni az irodalmi szalon bensőséges hangulatát is, most ezen dolgozik.

hirdetés

Arra a kérdésre, hogy sikerült-e elengedni azt a rendezvénysorozatot, amely összeforrt a nevével, azt válaszolta, hogy egyfelől rettentően nehéz volt, másfelől optimista, mert az új időszak új ötleteket és megvalósítható projekteket fog majd hozni. Szeretné azt hinni, hogy létrehozott valami sokak számára fontosat a budapesti művészeti életben, és a régi-új irodalmi szalon ezt fogja majd továbbvinni legalább ugyanennyi ideig, csak épp más helyszínen.

A szalon és más rendezvények eseményeiről a Szeretlek Magyarország is rendszeresen tudósított, de Juhász Anna ilyen különleges írásokat is nálunk jelentetett meg:

A szalont továbbra is Bonta Gáspárral közösen szervezik, aki ezután is a dizájnért és a megjelenésért felel majd.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
DSC_2650.jpg

„El kell jutnunk odáig, hogy felszabadítsuk saját magunkat” – beszélgetés Müller Péter íróval

Válságos időben a legjobb orvosság a lélek felszabadítása, a nevetés, a derű által – vallja Müller Péter, aki egy különös, egyszerre szórakoztató és alapos gondolkodásra serkentő regényt írt Világvége!!! címmel.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Világos, távoli tájakról származó kultikus szobrokkal övezet lépcső vezet fel az író szobájába. Müller Péter íróasztala mögött két nagy kínai jel. A Jüe – boldogság, öröm, és a Shen – szellem, isten jele. A vele szemközti falon egy gyönyörű Madonna-rajz, egy firenzei reneszánszkori alkotás másolata. Ebben a hangulatban kezdünk el beszélgetni a válság témájáról, és közben sokfelé bolyongunk.

- A világvége-várás évezredes hagyománya az emberiségnek. Sokszor egészen pontos időpontokat tűztek ki, például az ezredfordulókat, de emlékszünk a 2012 december 12-i „pánikra” is. Napjainkban ez már nem is annyira misztikus dolog, hiszen tudjuk, hogy a például klímaváltozással mekkora veszélyben vagyunk. Valóban megérett ez a civilizáció a pusztulásra?

- Ez a hatalmas kor lejáróban van, és ezt manapság minden ember tudja. Igaz, hogy igyekszik elhárítani magától ezt az érzést, de mindenki minden ponton látja, hogy ez a krízisnek olyan előrehaladott foka, ami már folytathatatlan. Te egyetlen okot említettél, a klímát, de a világválság a lét minden területére kiterjed. A pszichénk, a párkapcsolatunknak, a családi életünknek, a társadalomnak, a gazdaságnak és az egész természetnek az alapélménye. A halak is tudják a tengerben és a fák is az erdőben. Lehetetlen, hogy író erről ne beszéljen. Hamvas Béla, aki a krízist, melyet az emberiség idézett elő a Földön „létrontásnak” nevezte. Azt mondja: „A létrontása centrális helyen történik:

Vagyis egy központi, megnevezhetetlen helyen romlik el az egész. Ha most bárkit, akár egy egyszerű járókelőt kilőnének egy űrhajón, és egy másik bolygón megvizsgálnák a lelki habitusát, megállapítanák, hogy egy ez az ember egy mély válságban lévő világból került oda. Bennünk van. Bennem is. Ezt íróként nem tudom figyelmen kívül hagyni.

Nem tudok írni csupán a párkapcsolatokról, lelki zűrzavarainkról, egyéni gondjainkról, amikor egy olyan univerzális csődben vagyunk, amiért meggyőződésem szerint minden ember felelős. Nemcsak áldozatai, de tettesei is vagyunk a világnak, melyben élünk. Ezt nem szívesen ismerjük be.

hirdetés

Más kérdés – és ez a könyvemnek a lényege – hogy ami bennem a legmélyebben van, az a Bohóc, aki a fedőlapon van, derül a bajokon. Ő írta a könyvemet. Biztos vagyok benne, hogy minden ember legmélyén ott a derű, a boldogság. Isten szelleme lakik bennünk, s ezért lelke mélyén minden ember boldog. Csak ez nem jön a felszínre. El van fojtva bennünk.

Ezért van az, hogy a meditáció állapotában mindenki átéli a boldogságot. Én ezt a felszabadult derűt sokszor érzem, és igyekeztem az egész válságot onnan megközelíteni. Itt a fenti dolgozószobámban írás közben sokszor olyan hangosan röhögtem, hogy lentről a feleségem megkérdezte, hogy ki van nálam… Hagytam, hogy a Bohóc beszéljen, nevessen, derüljön, röhögje ki ezt az egész világot, amiben élek, és emelkedjen felül a bajokon. Ne féljek, hanem nevessek! Ez a könyvem alapihlete. Egy Bohóc igazából akkor vizsgázik, amikor szembesül az elmúlással.

- Akkor derül ki a lényege?

- Sokszor megnéztem Chaplin Rivaldafény című remekművét, ahol a két legnagyobb Bohóc, Buster Keaton és ő, utoljára komédiázik egy hatalmasat, és ez beletorkollik az elmúlásba. Chaplin saját halálából viccet csinál. Lezuhan egy ládába szorulva. Lehet, hogy eltört a csigolyája. De behozatja magát a törött ládában, és mosolyogva lekonferálja az elmúlást.

A derű a legfontosabb az üzenete a könyvemnek. Úgy gondolom, a legspirituálisabb mű, amit valaha írtam. Nemcsak arról van szó, hogy egy világnak vége van, hanem főleg arról, hogy egy új világ van születőben. Törvényszerű, hogy egy új világ megszületéséhez a réginek meg kell halnia. Más kérdés, hogy nagyon nehéz abban a stációban élni, amikor valami elmúlóban van. Mi egy elmúló kultúrában élünk, ami minden ponton csődöt mond. Ezt végigélni nagyon komoly sors-, és próbatétel. De ugyanakkor ez a legmélyebb tudás. Krisztus azt mondja: „Földbe esett magnak el kell halnia, hogy új élet teremjen.”. Ezt ő a saját halálára is érti. Én 1936-ban már beleszülettem a világvégébe, és azóta is válságból válságba lépünk. A mostani azért is annyira fenyegető, mert látom, hogy nem oldódott meg semmi. Lezárult a II. világháború a két atombombával. És a harmadik már nem következhet be, mert olyan rettenetes fegyverek vannak felhalmozva, amelyek Sámsonként magukkal ránthatják az egész emberi fajt. A nevetés, a derű azonban képes felszabadítani a lelkünket, az örömtelenség és a vidámság hiánya viszont bilincsbe köt.

- Éppen Chaplin mondta, hogy az ember az egyetlen lény, aki tudja, hogy meg fog halni, de a nevetéssel el tudja terelni róla a figyelmét. Sok olyan Bohócot ismerünk az irodalomból, a filmművészetből, akik kinevetik saját halálukat is, másfelől ott van ikertestvére, a Bolond,ki megnevetteti a királyt, miközben a szemébe mondja a legnagyobb igazságokat. A könyvbeli Bohóc mindkét szerepet betölti.

- Aki nevet bennünk, az halhatatlan. Az elmúláson nevetni nem azt jelenti, hogy félelmünkben nevetünk. Nem a félelem „elterelése” , hanem a legyőzése miatt nevetünk. A legnagyobb olasz filmrészlet, az Új szörnyetegekből egy színésztemetés, Alberto Sordival. Kimennek a gyászolók, zokognak, aztán felidézik, hogy a nagy komédiás milyen felejthetetlen mókákat csinált, és az egész gyászszertartás röhögő kórusba torkollik. Dalolva körültáncolják a sírt, és így vonulnak ki a temetőből. Az ott dolgozó kőműveseknek kifolyik a malter a kanalukból, a többi gyászoló döbbenten nézi, mi ez a vidám, szentségtörő csorda…Ezek az én testvéreim…

- Amikor 1996-ban meghalt keresztapám, Navarovszky Papp László, a neves sakkozó, hasonló jelenetnek lehettem tanúja. Csapattársai, barátai elsiratták, aztán elkezdték felidézni a „Navar” felejthetetlen poénjait, sztorijait…mire kiértünk a temetőből, már dőltünk a röhögéstől...

- Ha már a nevetésről beszélünk: nem tudok felidézni a képzőművészetünk történetében egyetlen teli szájjal nevető, boldog Krisztus-arcot. Csupa vér, szenvedés, komorság és kétségbeesés. A mi keresztény hagyományunkban nincs benne a nevető Jézus. Pedig János apokrif evangéliumában ott van, hogy halála előtt kivitte énekelni és táncolni a tanítványait. És azt mondja: „Aki nem táncol, nem ismeri meg az előtte-állót… ha pedig körtáncomat követed, nézd meg magad bennem..”. Vagyis a vidám tánc tanításának lényege. Ezt jézusi igét elvermelték valaha egy holt-tengeri a barlangba. Nem késő bele kelleni tenni az Evangéliumokba, hogy derűs legyen a kultúránk..

- Mint ahogyan ezt érezzük, amikor az amerikai fekete gyülekezeteket látjuk-halljuk gospeleket énekelni…

- Az ösztön természetes bölcsessége felülírja a szomorúságot! A vérükben van ez a tudás. És állítom Neked, hogy ezt mindenki tudja, akit a Zene megérint. Füst Milán esztétikájában azt írja, hogy ha az embert valami gyász, bánat, szenvedés éri, nem tud alkotni. Csak akkor, amikor felszabadul!

Én is azt akartam, hogy felszabaduljon az olvasó, hogy rájöjjön: életünk nemcsak valaminek a vége, hanem egy általunk még nem ismert csodálatos újnak a kezdete. Ez a vajúdás utolsó stációja, ami nehéz az anyának és nehéz a magzatnak is. Abban a pillanatban, amikor világra jön, a sírás az első reakciója. Ahhoz, hogy az új életét elkezdje, egy kicsikét fel kell nőnie.

Az a leggyönyörűbb pillanata egy anyának, mikor látja a csecsemőjét mosolyogni. Akkor lett igazán ember. Ha művészettel foglalkozunk, ebből a mosolyból kell kiindulnunk. Ez az ihlet gyökere.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
finn_konyvcsomag4.jpg

Zseniális módszerrel szerettetik meg az olvasást a kamaszokkal Finnországban

A tankönyvek mellé olvasnivalót is kapnak ajándékba iskolakezdéskor a felső tagozatosok. Természetesen a koruknak megfelelő tartalommal.
Mosonyi-Káczán Szilvia írása a Finland News blogon - szmo.hu
2019. október 08.


hirdetés

Hallottál már a sisu-ról (a finnek sziszunak ejtik)? Ez az a titkos esszencia, ami átsegíti őket a nehéz helyzeteken. Mindez találkozott a magyar virtussal és megszületett a Mosonyi-Káczán Szilvia blogja, a Finland News.

VÉLEM.ÉN.(Y): Nemrég az online portálokat pásztázva egy olyan fotó került elém, melyen felső tagozatos diákok boldogan nézegetik a nekik szánt új könyveket az iskolában. A könyvekkel teli dobozok tárva-nyitva. Az érdeklődés, a lelkesedés őszintének tűnik…

Olvasni kezdtem a képhez tartozó cikket, s kiderült,

nem csak egyetlen intézmény tanulói kaptak könyvcsomagot, hanem minden egyes felső tagozatba megérkezett a több mint 100 könyvből álló ajándék. A Kulturális Alapítvány ezzel kívánja támogatni a fiatalok olvasástudását és olvasási kedvét a tanév elején. De jó, ilyen is van! – gondoltam magamban, mert lelkesedni akkor is ér, ha nem hazai vonatkozású a hír. Mindez ugyanis Finnországban valósult meg.

Az YLE újságírója szeptember elején ellátogatott Tampere város egyik iskolájába a téma kapcsán. Az adomány minden úgynevezett yläkoulu diákjához (7-9. évfolyam) megérkezett a napokban. Talán tényleg nem az újságírók jelenlétének tudható be, hogy a diákok izgalommal nézték meg a csomag tartalmát, és igyekeztek már előre lecsapni a számukra legsokatígérőbbnek tűnő könyvekre.

Forrás: YLE

hirdetés

Az egymillió értékű támogatásból a Finn Gyermekkönyv Intézet állította össze a csomagot a fiataloknak. Igyekeztek az adott korosztálynak leginkább megfelelő választékkal előrukkolni.

Külön figyelmet fordítottak a fiúk olvasási szokásaira,

mert bizony Finnországban (is) keményebb és rafináltabb küzdelmet kell vívni értük, mint a nőnemű olvasókért.

A könyvválaszték igen vonzóra sikeredett, az ötletgazdák valóban a 7-9. osztályosok olvasástudására kívántak pozitív hatással lenni.

A három doboznyi olvasmány egyike sem afféle kiselejtezett, senkinek sem igazán kedvére való iromány. Nem is holmi poros, a távoli történelmi időkbe visszatekintő, veretes, és szinte reménytelenül befogadhatatlan papírköteg (a kamaszok többsége szempontjából).

Sőt még csak az sem mondható el róluk, hogy egy szűk (tudós, politikus vagy egyéb bennfentes elit) réteg által, főként a saját körük számára íródott, komoly betűhalmaz díszpéldányai lennének, amelyek szépen mutatnak majd a polcokon, ahol aztán roppant csinosan, de egyre kétségbeesetten várják, hogy az érdeklő tizenévesek mikor kezdik őket végre átlapozni, vagy legalább megközelíteni. (Ezzel egyáltalán nem azt kívánom állítani, hogy a történelem poros, a történelmi olvasmányok befogadhatatlanok, vagy hogy a szépirodalom nem kortárs művei nem értékesek és nem élvezetesek. Pusztán arra vonatkozik a megjegyzésem, nem mindegy, kit mivel kínálunk, ha rá szeretnénk szoktatni valamire. És az sem mindegy, hogy ki, milyen céllal és milyen olvasnivalóval ajándékozza meg az oktatási intézményeket.)

Ami Finnországban már 20 évvel ezelőtt is feltűnt, hogy ott bizony mernek szórakoztató irodalmat adni a gyermekek kezébe.

Az iskolákban nemcsak az irodalomtörténet klasszikusait kell/lehet olvasni, hanem sok minden mást is. A nagy klasszikusokat merik egyszerűsített nyelven, rövidítve, könnyített kiadásban megjelentetni. Nem számít ez sem szentségtörésnek, sem a kánon gyalázatos arculcsapásának. A cél az olvasás megszerettetése, az élményalapú megközelítés.

Ha már megvan a kedv, megvan a gyakorlat és a lendület, akkor idővel a mélyebb mondanivaló, az elvontabb tartalom megértése is lehetségessé válhat. Az sem kizárt, hogy az olvasás megkedveléséhez nem a szépirodalom, hanem mondjuk az ismeretterjesztő szövegek segítségével jut el valaki. A lényeg, hogy megtörténjen az áttörés. Finnországban nem kell egyéni utakat bejárnia azoknak a pedagógusoknak, akik ezt az irányvonalat szeretnék képviselni az oktatásban, hiszen eleve így épül fel a tanterv, ez jellemző a taneszközökre, ez a természetes, ez az alapvetés.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!