hirdetés
 
 
Jégtáncos olimpikonból a különleges borok szakértője lett
Sportsikereket ért el jégtáncosként, egy multicég vezetőjeként nemzetközi tapasztalatra is szert tett. Tóth Attila most mégis saját vállalkozásában, a borok világában érzi magát igazán szabadnak.
szponzorált tartalom - szmo.hu
2018. december 19.


hirdetés

Ha valaki élsportolóként vág neki a nagy betűs életnek, akkor előbb-utóbb eljön az életében a pillanat, amikor váltania kell, mert a versenyzés már nem lehet a fő foglalkozása. Így volt ez Tóth Attila esetében is, aki jégtáncosként ért el emlékezetes sikereket Engi Klárival párban: voltak többszörös magyar bajnokok, Európa-bajnokságon és világbajnokságon 4. helyezettek, szerepeltek három olimpián.

„1992-ben Albertville-ben versenyeztünk utoljára az olimpián, és mi sikertelennek tartottuk a szereplésünket, jobb helyre vártuk magunkat” – meséli a sportolói pályafutásának befejezéséről Attila. – „Az amatőr sportpályafutást egy rövid profi karrier követte, mintegy egy évig különböző profi versenyeken, jégrevükben léptünk fel.”

NÉZZÉTEK MEG AZ ATTILÁVAL KÉSZÜLT KISFILMET!

Újratervezés

Ebben a sorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akik mertek valami újba kezdeni, karriert váltani, befektetni a jövőjükbe. Korábban már készült beszélgetés Andrással, aki riporterből lett pék és egy rétesező tulajdonosa, Dáviddal és Petrával, akik a marketinges és a konduktori szakmát hagyták ott azért, hogy saját fitnesztermet nyithassanak, és Gabival, aki egy sikeres ügynökséget vezetett, de ma már inkább a kovászos kenyér készítésének fortélyait osztja meg másokkal.

Sportversenyek után versenyszféra

Attila vendéglátóipari főiskolát végzett, ezért úgy gondolta, hogy a szállodaiparban próbálná ki magát. Hamar kiderült számára, hogy még egy sikeres sportpályafutás után is újra kell építenie magát a civil pályán. Hirtelen céltalannak érezte magát sport nélkül, de egyben rendkívül szabadnak is. Szerencséje volt, jó időben, jó helyen találkozott a megfelelő emberrel: „Egy parkolóban futottam össze egy régi ismerőssel, dr. Simon Jánossal, aki váratlanul azt kérdezte: Nem akarnál a cégemnél dolgozni? Én meg azt gondoltam: miért ne? Akkor hétfőn gyere be, megbeszélük a részleteket! Így kerültem a sportszereket forgalmazó vállalathoz, ahol egyébként is szívesen fogadták a sportolói múlttal rendelkezőket.”

Ennek a cégnek az utódja lett később egy népszerű sportszermárka magyarországi képviselete, ahol Attila előbb Magyarországon, majd nemzetközi szinten futott be szép karriert. Értékesítéssel, majd stratégiai vevőmenedzsmenttel foglalkozott, dolgozott Hollandiában és Franciaországban is. „Egy multicégnél megtanulja az ember, hogyan kell struktúrákban, kategóriákban gondolkodni, ahol leginkább csak a számok számítanak.”

"
elsajátít egy stratégiai szemléletet, de ugyanakkor egy személytelenebb közegben kell dolgoznia,

Borban az igazság

Még alkalmazottként dolgozott Attila, mikor már kacsintgatott más irányba, ez pedig a bor világa lett. Ezért amikor a sportszergyártó cégnél befejezte a munkát, adta magát a lehetőség, hogy valami borral kapcsolatos elfoglaltságot találjon magának. „Már középiskolás koromban volt olyan gondolatom, hogy érdekel a borászat, még terveztem is ilyen irányút tanulmányokat, de aztán nem sikerült a felvételim, és egy időre jegeltem ezt a témát. De a borok mindig is érdekeltek, ezért nyitott voltam egy borkereskedelemre épülő munka iránt” – magyarázza Attila, miért pont a borok felé fordult a sportszerek után.

Először egy erdélyi borászat kizárólagos magyarországi képviseletét látták el hajdani üzlettársával, mára ez a tevékenység kibővült más magyarországi borászatok termékeinek forgalmazásával. Mostanra éttermeket, vendéglátóegységeket látnak el borokkal.

„Kezdetben csak ketten voltunk az üzlettársammal, Gali Ferenccel épp ezért mindenféle feladaton ketten osztoztunk: raktárban pakolni, teherautóról árut levenni, adminisztrálni, bort kóstoltatni. Ma már annyiban más a helyzet, hogy két kollégám segít az értékesítésben és kiszállításban, rám pedig főleg a szakmai kapcsolatok menedzselése és az adminisztráció hárul” – festi le Attila a dolgos hétköznapokat.

Hogyan valósíthatod meg vállalkozási ötletedet? Megkérdeztük a szakértőt!

„A saját jövőnkbe fektetni igazán megéri, hiszen az erre fordított idő és energia kézzel foghatóan megtérül. Sokan a képzéseket, tanfolyamokat követően találják meg álmaik állását, vagy valósítják meg régóta tervezett vállalkozásukat. A karrierváltással kapcsolatos anyagi háttér megteremtése azonban akár hónapokat, sőt éveket is igénybe vehet. Ebben a helyzetben nyújthat segítséget egy személyi kölcsön*, amelyet ma már néhány órán belül, akár az otthonunkból egyszerűen online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – javasolja Dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

A THM mértéke online kedvezmény nélkül: 9,3% - 21,1%

A személyi kölcsön akció 2018. december 17-től visszavonásig, de legkésőbb 2019. január 6-ig érvényes.

További részletek: www.otpbank.hu/szemelyikolcson

Fontos a stabil háttér

„A legnagyobb különbség a korábbi életemhez képest a nagyobb fokú szabadság. Egy multicégnél egyfajta biztonságot adott az alkalmazotti lét, de meg kellett felelni egy sor kötöttségnek. A saját vállalkozásomban én osztom be az időmet, ha valamit nem végzek el, az én felelősségem, de ehhez hozzátartozik az is, hogy ha esetleg nem megy olyan jól az üzlet épp, akkor a fizetésem sem lesz annyi, mint amit megszoktam. Szerencsére sikerült dinamikusan növekednünk, eleinte csak pár ezer palack bort értékesítettünk, az idei évben már közel 100.000 palacknál tartunk.”

A vállalkozás elindításához Attila a saját forrásait használta fel, s mindjárt szembesülnie kellett azzal, hogy milyen költségekkel jár egy cég: legyen szó raktár- vagy irodabérlésről, árukészlet beszerzéséről. „Minden induló vállalkozás számára megnyugtató az a kiinduló pont, ha stabil az anyagi háttér, ha van miből és hogyan megalapozni a későbbi növekedést. Nálunk mostanra kialakult az a helyzet, hogy tudjuk finanszírozni a növekedés további lépéseit” – összegez Attila.

Bár nem régóta dédelgetett terv volt, az élet alakította így, hogy Attila a multikarrier után vállalkozóként folytatta inkább, de azt mondja, hogy egyáltalán nem bánta meg ezt a döntést, sőt, ma ugyanígy cselekedne.

"
Azt csinálom, amit szeretek csinálni. Ezért ez a vállalkozás az én életem szempontjából egy örömforrás.

Szeretném ezt továbbfejleszteni, hogy ha eljön az az idő, hogy nekem hátrébb kell lépnem, a vállalkozás akkor is életképes maradjon.”


KÖVESS MINKET:




Modell lett a Down-szindrómás tornászbajnok lány - minden sztereotípiát ledöntött
Chelsea a legelső fotózását követően világszenzációvá vált.
Truth Theory, fotók: Facebook - szmo.hu
2019. február 07.


hirdetés

Mindenki gyönyörű a maga módján, tanítják nekünk jó esetben a szüleink gyermekkorunkban - csakhogy a világ mást üzen, elég csak kinyitni egy női magazint, vagy átkapcsolni egy könnyűzenei csatornára a tévében. A média azt közvetíti számunkra, hogy a másságnak, a másképp kinézőnek nincs hely. Ezzel a közgondolkodással ment szembe s döntötte le a szépséggel és a sikerrel kapcsolatos előítéleteket Chelsea Werner, egy Danville-i (Kalifornia) tornász, aki nemrég tört be a modellvilágba, hogy saját különleges tökéletlenségét megmutathassa, s ezzel egy pozitív üzenetet közvetítsen.

A lány Down-szindrómás, mely betegség rendszerint az adott személy intellektuális és fiziológiai fejlődését akadályozza, egyénileg különböző mértékben. Chelsea Werner mégis felülírta az elvárásokat: tornászként már komoly nevet szerzett magának. Négy alkalommal megnyerte az Egyesült Államok nemzeti speciális olimpiáját, kétszer pedig a világbajnokságot is.

Négyéves volt, amikor a torna az élete részévé vált, mert erősítenie kellett az izmait. Hamarosan már tornászbajnokként bizonyíthatta a tehetségét, versenyről versenyre. Bevallása szerint a torna új képességeket erősített fel benne, ráadásul az önbizalmát is felturbózta.

Mindez segítette abban, hogy elérje az álmait, olvasható a Truth Theory cikkében. A családja is támogatta a következő célja eléréseben: modell akart lenni. Chelsea története egy ideig nagyon hasonlított bármely más, modellkarrierre vágy Down-szindrómás lányéhoz. Akárkihez fordult a divatszakmában, visszautasították s elvették a kedvét, mivel az ügynökségek szerint a Down-szindrómás jelölteknek nincs sem esélye, sem helye a szakmában. Csakhogy Chelsea nem adta fel, és mögötte állt a családja is.

Kitartása kifizetődött. A közösségi médiának hála hamarosan felfedezte a We Speak nevű cég, mely épp a pozitív testtudatot tűzte ki zászlajára, s így igyekszik modelleket bevezetni a divat világába. Chelsea is meglátta annak lehetőségét, hogy a modellszakmában kevesen képviselik a Down-szindrómásokat, s ezen változtatni akart. Szerencséjére a We Speak alapítója, Briauna Mariah meglátta őt egy videóban, s magával ragadta a lány optimizmusa. Lehetőséget látott benne, úgy érezte, a lány akár el is kezdhetne lépegetni a divatvilágba vezető lépcsőkön.

És így is lett. Chelsea a legelső fotózását követően világszenzációvá vált. A közösségi média imádja, a Down-szindrómás gyerekek szülei pedig a remény sugarát látják meg benne. Igazi példaképévé vált az elnyomottaknak, kiközösítetteknek, a másképp szépeknek.

Mariah szerint Chelsea nagyon magasra is juthat a modellszakmában, jelenleg épp a portfólióját készítik és kamerateszteken vesz részt. Vannak elődjei is: Maran Avilla és Madeline Stuart szintén Down-szindrómás modellek, akik mára komoly szakmai sikereket könyvelhetnek el. Stuartnak már saját divatcége is van, a 21 Reasons Why, ami a Down-szindrómások extra, 21. kromoszómájára utal.

Chelsea küldetésének érzi, hogy változtasson az emberek gondolkodásmódján: azt állítja, hogy ebben a megosztó időszakban az embereknek meg kellene szabadulniuk az előítéleteiktől a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban.


KÖVESS MINKET:



Betegsége miatt támadt remek ötlete a kismamának – milliomos lett belőle
A szükség az ötlet szülőanyja – vallja Helen Rankin, aki egy kellemetlen betegségnek köszönheti vállalkozásának sikerét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 09.


hirdetés

A 45 éves, négy gyermekes brit asszonyé a Cheeky Wipes újra felhasználható nedves törlőkendő ötlete, amelynek kitalálását valóban egy kényszerhelyzet felismerésének köszönheti.

Helen egész életében ekcémával bajlódott, és amikor megszületett első gyermeke, a most 14 éves Archie, hamar rájött, hogy nem használhatja a forgalomban lévő egyik törlőkendőt sem, mert azok csak súlyosbítanák bőre állapotát.

Egyedül azt engedhette meg magának, hogy régi törölközőket szabdalt fel, és azokat olajesszenciákba mártotta. Az így készült törlőket műanyagdobozban tárolta.

Így született meg a Cheeky Wipes gondolata. Közben megszületett második gyermeke, a most 11 éves Felix, amikor már az is eszébe jutott, hogy az általa kitalált módszer másoknak is hasznos lehet. Terhessége 37. hetében volt harmadik gyermekével, Jennie-vel, amikor 2007-ben elindította a céget, amelynek forgalma 2018-ra elérte az 1,3 millió fontot (kb 650 millió forint) – írta a Mirror.

A cégnek van egy raktára Newhavenben, amelyet három anya vezet, és Helen alkalmaz egy negyediket is, aki otthonról látja el a vevőszolgálati teendőket. Munkaidejüket a főnökasszony úgy állapította meg, hogy az összhangban lehessen gyermekeik gondozásával. Ő csak tudja, négy gyermekkel... a legkisebb, Aerin most hét éves.

Kezdetben a vállalat fő terméke az újra felhasználható nedves törlőkendő volt, amelyet a csecsemők pelenka-cseréjénél használnak. A kendők frottírból készülnek, és olyan dobozban kerülnek forgalomba, amelyben külön hely van a tiszta és szennyes kendőknek. Tartalmaz továbbá olajesszenciákat és használati utasítást. Ára nagyságtól függően 20-tól 45 fontig terjed.

Az Észak-Írországból származó, jelenleg a Brighton melletti Seafordban élő Helen Rankin azóta már szélesítette termékeinek palettáját, a sminklemosó törlőkendőktől a menstruáció idején használatos bugyiig.


KÖVESS MINKET:




Budapestet választották meg Európa legjobb úti céljának 2019-ben
A magyar főváros egyhangú győzelmet aratott a közönségszavazáson.
Fotó: Mervai Márk - szmo.hu
2019. február 05.


hirdetés

Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat - közölte az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet Tarlós István főpolgármesterrel levélben, amelyet kedden tettek közzé a budapest.hu oldalon.

Január 15. és február 5. között több mint félmillióan voksoltak kedvenc európai úti céljukra, és a közönségszavazáson a magyar főváros lett az első.

A szervezet kiemelte, hogy egyetlen korábbi győztes sem kapott ekkora nemzetközi támogatást, ennyi, a saját országán kívülről érkező szavazatot. A Budapestre adott szavazatok 77 százaléka Magyarország határain kívülről érkezett, főként az Egyesült Királyságból, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból, Ausztriából és Olaszországból.

Budapest győzelme egyhangú volt, egymaga több szavazatot szerzett, mint Párizs, Athén, London, Firenze és Genf.

Az EBD szerint az elismerés tíz év munkájának a gyümölcse, ennyi idő alatt Budapest Európa egyik legvonzóbb és legjobb életminőségű városa lett, amely befektetőket, vállalkozásokat, startupokat és utazókat vonz a világ minden részéről. A kultúrába és az örökségvédelmi projektekbe fektetett támogatások hatására Budapest Európa egyik legszebb városává vált, és a kontinens egyik legerősebb turisztikai brandjével büszkélkedhet.

Az eredményt a Forbes, a Condé Nast Travelers, a Lonely Planet, a New York Times és számos kiemelt nemzetközi sajtóorgánum több száz millió olvasóhoz juttatja majd el. A díjjal az is együtt szokott járni, hogy a győztes városokba a korábbinál 13-25 százalékkal több látogató érkezik - írták.

Budapest 2018-ban debütált a versenyen, akkor rögtön a 8. helyet szerezte meg Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve; tavaly Wroclaw lett az első.

Maximilien Lejeune, az EBD vezetője Tarlós István főpolgármesternek írt levelében úgy fogalmazott: "az Ön őszi újraválasztása esetén Budapest számára további fejlesztések és projektek lesznek lehetségesek, hogy Európa legszebb városa még több befektetőt és látogatót vonzhasson".

A budapest.hu oldalon az is olvasható, hogy Tarlós István örömmel fogadta a hírt, egyben "gratulál" az ellenzék szerencsétlenül időzített, éles kritikáihoz. Hozzátette: a cím elérésében nem kis szerepe volt a főváros fesztivál- és turisztikai központjának.


KÖVESS MINKET:




Hatalmas magyar sólyomszobor fogadta a Super Bowl-ra érkezőket
Szőke Gábor Miklós alkotása az atlantai Mercedes-Benz Stadion előtt áll, a világ legnagyobb madárszobra is egyben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 03.


hirdetés

Szőke Gábor Miklós hatalmas sólyomszobra fogadja az 53. Super Bowl, Amerika egyik legnagyobb sporteseményének vendégeit. A magyar művész rozsdamentes acélból és bronzból készült gigantikus alkotása ugyanis az atlantai Mercedes-Benz Stadion, a rendezvény helyszíne előtt áll.

A döntő meccsről és az eredményről ebben a cikkben olvashatsz!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A gente fala muito do Canada, mas no fim das contas o que a gente ama de paixão é viajar e conhecer esse mundo ? gigante! Hoje é dia de Super Bowl LIII, que vai acontecer em Atlanta no Mercedes Benz Stadium ? que é de tirar o folego! E foi onde fizemos umas das conexões de nossa ida para o Canada! Vou fazer uma série de postagens sobre o estádio e essa cidade linda que fica no estado da Georgia ?? ! ???? ? We talk a lot about Canada, but in the end of the day what we really like is to know this gigantic world! Today is day of Super Bowl LIII which will take place in Atlanta at Mercedes Benz Stadium ? which is breathtaking! And there was where we made one of the flight connection of our trip to Canada! I’m gonna post a serie about the Stadium and this beautiful city which is in the state of Georgia ??! ✌??? ? #superbowl #mercedesbenzstadium #rams #patriots #travelandshare #atlanta #georgia #usa #planocanada #travel #twocanada

TwoCanada ? (@twocanada) által megosztott bejegyzés,

A szobor nemcsak szemre hatalmas, de a világ legnagyobb madaras szobra is: 12,5 méteres, szárnyainak fesztávolsága pedig meghaladja közel 21 méter. Szőke az Atlanta Falcons tulajdonosa, Arthur Blank megrendelésére készítette 2017-ben, a grandiózus munkában összesen 200 ember vett részt. A tervezéstől kezdve az felavatásáig két év telt el.

A sólymot a művész budapesti stúdiójában rakták össze, majd másfél hónap alatt szállították át Atlantába, azóta a város egyik fő látványossága lett, joggal. A stadion, ami előtt helyet kapott, nyolcvanezer fő befogadására alkalmas, az Atlanta Falcons és az Atlanta United FC csapatoknak ad otthont.

Nem túlzás azt állítani, hogy Szőke az egyik legismertebb, nemzetközi hírnévvel is rendelkező kortárs magyar képzőművész. A nevéhez több mint ötven köztéri alkotás fűződik szerte az országban, ezek közül a legismertebb a rozsdamentes acélból készült hatalmas Fradi-sas, de például a vizes vébére is készített szobrokat és külföldön is számos monumentális állatszobra kapott helyet. Tavaly októberben mi is jártunk új, a csepeli gyártelepen működő stódiójában.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x