Két évig fosztogatta Johnny Depp számláját egy budapesti férfi, most lecsaptak rá
A Blikk értesülése szerint Johnny Depp hitelkártyaadataival élhetett vissza egy Magyarországon élő férfi: a gyanú szerint 2024 januárja és 2025 decembere között mintegy 220 millió forintnyi dollárt költöttek el a sztár kártyájáról anélkül, hogy észrevette volna – írta a lap. A nyomozók május 6-án Angyalföldön fogták el a 27 éves jordán gyanúsítottat, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. A rendőrség korábbi, hétfői közleményében még csak egy amerikai bank „kiemelt ügyfelét” említette, a sajtóértesülés azonban most nevesítette a világhírű színészt.
A hatóságok szerint a gyanúsított főként online vásárlásokat és foglalásokat intézett, ezek nagy részét egy nemzetközi szállásközvetítő weboldalon keresztül. A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Kész-Varga Mónika a nyomozás során feltárt adatokról beszélt.
A szóvivő azt is hozzátette, hogy a digitális nyomok egyértelműen Magyarországra vezettek. A hatóságok megállapították, milyen IP-címekről és e-mail-címekről vásárolt a gyanúsított, ezek pedig magyarországi internetszolgáltatókhoz köthetők. A nyomozók egy magyar telefonszámot is az ügyhöz kapcsoltak, miután azt tavaly decemberben egy kibérelt budapesti apartman elérhetőségeként adták meg.
A házkutatás során lefoglalták a bűncselekményhez használt elektronikai eszközöket, valamint kábítószergyanús anyagmaradványokat is találtak. A férfit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
Azt egyelőre a nyomozásnak kell kiderítenie, hogy a színész bankkártyaadatai pontosan hogyan kerülhettek a gyanúsítotthoz még 2024 januárja előtt. A Blikk úgy tudja: a férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését.
Johnny Depp az elmúlt években többször is huzamosabb időt töltött Budapesten. 2023 júliusában az utolsó pillanatban lemondták a Hollywood Vampires koncertjét, majd 2023 őszén a Modi című filmjét forgatta a fővárosban. A hírek szerint ekkor egy XVI. kerületi villában szállásolták el. A forgatás alatt a produkció egyik színésznője, Antonia Desplat is bűncselekmény áldozata lett: VI. kerületi szállására betörtek, és több millió forint értékben vittek el tőle értékeket.
Az ügyben a lefoglalt elektronikai eszközökről folyik az adatmentés, a talált anyagmaradványokat pedig szakértők vizsgálják.