hirdetés
mennyorszag-twitter-1000x666.jpg

Ízekre szedték a nőt, aki azt posztolta, hogy a melegek és a „házasság előtt szexelők” nem kerülnek a mennybe

A posztjai alapján mélyen hívő, keresztény nő szerint ugyanis ezek 'főbűnök.' Kapott mindent. Te mit gondolsz?
IndependentCímkép: Pexels - szmo.hu
2019. június 25.


hirdetés

A Kristen Hodges nevű Twitter-felhasználó - aki a posztjai 95 százalékában Jézusról ír, tehát mélyen hívő ember lehet - alaposan kihívta maga ellen a népharagot, amikor az alábbi posztjában a következőket listázta:

"Ha keresztény vagy, kizárt, hogy az alábbiak szerinted rendben vannak, és nem bűnök:

LGBT-tag lenni (tehát homoszexuális, biszexuális, leszbikus vagy transznemű),

Házasság előtt szexuális kapcsolatot létesíteni

Kéjvágyónak lenni

Maszturbálni

Berúgni/betépni

Megcsalni/hazudni

Káromkodni

Kérem, emberek. Isten mindenkit szeret, de azért nem mindenki jut a mennybe."

Bár a bejegyzést már csaknem 15 ezren lájkolták, tehát valószínűleg egyetértenek vele, a nő több, mint négyezer választ is kapott, amiket viszont nem tesz ki az ablakba.

Többen felhívták a figyelmét például, hogy a Biblia enyhén szólva más főbűnöket sorol fel (egész pontosan hetet), de érkeztek ennél jóval keményebb válaszok is.

A kommentekért kattints.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
IMG_5859k-1000x674.jpg

Kerteket tervezett, most szoftverfejlesztőket irányít

Bence felnőtt fejjel iratkozott be egy programozói iskolába, és imádja az új munkáját.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2019. június 25.



Bence még csak nem is gondolhatott arra középiskolásként, amikor a továbbtanulásról döntött, hogy majd egyszer scrum master lesz. Nem azért, mert kishitű lett volna, hanem mert akkoriban ez a szakma még nem is létezett – az utóbbi évek technológiai változásai hívták életre.

Egész más pályára készült, eredetileg orvos szeretett volna lenni. Aztán egy váratlanul jött hosszabb kórházi tartózkodás ráébresztette, hogy mégsem tudja magát elképzelni az egészségügyben. Addigra már kémia és biológia fakultációra járt, keresett olyan szakirányt a felsőoktatásban, ahol hasznát veheti a megtanultaknak. A Corvinus Egyetemre került, környezetmérnöki szakon tanult, tájépítészként diplomázott. És hol van ez még a scrum masterségtől?

NÉZD MEG A BENCÉRŐL KÉSZÜLT KISFILMET IS, HOGY MEGTUDD, HOGYAN VEZETETT AZ ÚTJA A KERTTERVEZÉSTŐL AZ IT VILÁGÁBA!

„Nagyon szerettem kertet tervezni, mert ez egy izgalmas, kreatív alkotói folyamat. Leülsz egy emberrel beszélgetni és megpróbálod elképzelni, hogy az a kert, amit megálmodsz, hogy fog neki örömöt okozni hosszú időn keresztül. A kerttervezés egy négydimenziós alkotás, mivel ha elültetsz egy facsemetét, az másként fog kinézni évszakról-évszakra és évről-évre.”

Ha a kerttervezés kreatív örömforrás, miért hagyta mégis el?

Kertek után előbb az adminisztráció, majd vissza az iskolapadba

Kerttervezőként Magyarországon jellemzően egyéni vállalkozóként lehet érvényesülni. Bence pedig azt vette észre, hogy ez nem az ő terepe. Nem tudja jól kezelni az adminisztratív teendőket, vagy elkérni a megfelelő díjazást a munkájáért. Ezért bármennyire is lelte örömét a kertek világában, váltásra adta a fejét. Első állomásként EU-s pályázatok adminisztrációjával foglalkozott mintegy másfél évig. Itt ismerte fel, hogy az IT-fejlesztés egész vonzó terület lehet számára, sőt, abban is kiélheti kreativitását. Innen jött az ötlet, hogy jelentkezik egy intenzív, féléves szoftverfejlesztői képzésre és ez újabb jelentős váltást hozott az életébe.

Amíg a képzésre járt, egy sor dologról le kellett mondania, mivel a napjait az töltötte ki, hogy tanult. 9-től este 6-ig az iskolában, aztán még otthon is várt rá egy kb. két órát igénybe vevő házi feladat. De ahogy mondja, erre már a felvételi eljárás során figyelmeztették: nagyon durva mentális és szellemi megterhelés vár rá.

„Elképesztően sokat vesz ki az emberből a képzés, hiszen úgy épül fel, hogy amint egy pici feladatot megcsináltál, már lépsz a következőre, és észre sem veszed, hogy

"
az, amivel napokkal korábban még 2-3 órát szenvedtél teljes elkeseredettségben, hirtelen úgy megy, mint a karikacsapás.

Folyamatosan lehetetlennek tűnő problémákat kell megoldani, ami pár pillanatig megelégedettséggel tölt el, de nincs idő neki örülni, mert máris jön a következő” – mondja Bence.

Húsz, egymásnak vadidegen ember kezdte el együtt tanulni a szoftverfejlesztést, volt köztük óvónő, egyetemet félbehagyott fiatal, mentős és logopédus is. „A végére annyira sok mindenen mentünk együtt keresztül, hogy egy iszonyatosan jó csapat alakult ki” – emeli ki Bence. – „Ezzel együtt volt egy folyamatos versenyhelyzet, hogy melyikünknek van esélye jobb álláslehetőséget megcsípni.”

Ahogy befejezte a képzést, Bence egy multicéghez került, majd egy év után egy kisebb vállalkozáshoz vezetett az útja, szintén fejlesztőként. Itt ismerkedett meg az agilis működés alapjaival. „Akárhol kezdtem el dolgozni, mindig törekedtem a közösségépítésre, ami talán egyik erősségem is. A scrum masternek pedig jó csapatépítőnek kell lennie” – meséli Bence a döntéséről, miért is végzett el külön egy scrum master képzést is. – „Persze ez nem úgy megy, hogy elhatározom, hogy scrum master akarok lenni és másnapra már sikerül is. Sokáig kerestem én is a megfelelő helyet, míg végül megtaláltam.”

„A karrierváltás mindig valamilyen lemondással jár. Nagyon ritka, hogy az ember életében olyan lehetőség adódik, hogy anélkül válthat, hogy képezni kellene magát, vagy anyagi áldozatot kellene hoznia. Nekem a képzés lett az utam, ebbe fektettem az időmet és energiámat, fél évig napi 12 óra tanulással és önfejlesztéssel. De ez egy olyan befektetés lett, amiből még később is nagyon jól tudok profitálni" - véli Bence. Úgy gondolja, hogy számára mindenképpen jó döntés volt vállalni azt, hogy a képzés néhány hónapja alatt elesik a korábban megszokott rendszeres bevételektől és anyagi biztonságát máshogy kell megoldania, mert csak így indulhatott el egy teljesen új életszakasz felé.

Ha már csak a biztos anyagi háttér hiányzik az újratervezéshez...

Az Újratervezés sorozat inspiráló történeteit látva sokan érezhetik úgy, hogy bár megtehetnék ők is ezt a nagy lépést, de ahhoz, hogy merjenek valami újba fogni, hiányzik még valami: az anyagi háttér.

Mit mond a szakértő?

„Mindannyian rendelkezünk olyan tervekkel, amelyeket hosszú évek óta dédelgetünk, azonban valamilyen okból eddig még nem jutottunk el a megvalósításukig. Van, hogy a saját kételyeink szabnak gátat a jó ötleteknek. Pedig, ahogy az itt szereplő történet is mutatja, egy jókor meghozott döntés teljesen új perspektívákat nyújthat az életünkben, és az önmegvalósítás kezdetét jelentheti. Természetesen minden ilyen jellegű váltás az elején lemondásokkal és anyagi befektetéssel járhat, így érdemes előre felmérni a lehetőségeinket. Ügyeljünk arra, hogy mindig megalapozott döntést hozzunk, és ne feledkezzünk meg a karrierváltással kapcsolatos pénzügyekről sem. A képzésekre, tanfolyamokra szükséges forrás megteremtése akár hónapokat, éveket is felölelhet, ebben az esetben nyújthat segítséget a személyi kölcsön*, amelyet ma már néhány órán belül akár az otthonunkból, online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – javasolja Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

*A THM mértéke online kedvezmény nélkül: 8,4%-24,1%

A személyi kölcsön akció 2019. június 3-tól visszavonásig, de legkésőbb 2019. augusztus 4-ig érvényes.

További részletek: www.otpbank.hu/szemelyikolcson

De mit is csinál egy scrum master?

Bence jelenleg egy nagy ingatlanportálnál dolgozik scrum masterként. A scrum egy szabályrendszer, ami a napi szintű működésünket segíti. A mögött rejlő filozófia, az agilitás, az internet megjelenésével és előretörésével jött létre. Megváltozott a fejlesztések módja, mert már nem hatékony a kilencvenes években megszokott módszertan, hogy a megrendelő egy vagy két év után kapja meg készen a terméket. Ennyi idő alatt túl sok minden megváltozhat. Ezért az agilis működés legfőbb előnye, hogy nem kell két évet várni arra, hogy megkapjuk a fejlesztést, hanem kisebb időegységekben, akár kéthetes ciklusokban mindig elkészül valami új elem.

„Hasonlítsuk ahhoz az agilis működést, mintha van egy olyan célunk, hogy le szeretnénk fogyni. Ez esetben az agilitás az a filozófia, hogy vékonyak szeretnénk lenni. Ehhez vannak eszközök, különböző fogyókúrákból és életmódváltó programokból válogathatunk – a scrum is egy ilyen, mintha egy fogyókúraterv lenne. Ha el akarjuk érni a vágyott súlyt, akkor be kell tartani a tervben lévő előírásokat, szabályokat. A scrum masternek pedig ez a feladata, hogy ezeket a szabályokat napi szinten betartassa” – foglalja össze Bence az alapokat.

„A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a srum master működési kereteket ad egy csapatnak, együtt lélegzik velük, és még az előtt azonosítja a problémákat, hogy a csapat azt észrevenné. Apró egységekre bontjuk a feladatokat, a csapat ebből vállal valamennyit egy kéthetes időtartamra. Két hét elteltével leszállítjuk az adott csomagot és leülünk megbeszélni, hogy mi az, amiben nagyon jók vagyunk, miben lehetne még fejlődni. Ezeket a beszélgetéseket én vezetem, és ebben is rejlik a scrum master egyik legfontosabb feladata: megtalálni azokat a pontokat, amiktől még hatékonyabbak lehetünk.”

Mivel telik egy munkanap?

Bence hétköznapi munkája nagyrészt arról szól, hogy másokat figyel, vagy épp megbeszélést tart nekik. Bár ez sokszor nagyon fárasztó, mivel rettenetesen élvezi azt, amit csinál, csak még több energiája szabadul fel arra, hogy munka után is elmerülhessen a hobbijaiban, vagy a közösségi programokban.

Bence mindig is kétkezi embernek tartotta magát, szeretett fúrni-faragni, a kerttervezést is úgy művelte, hogy fejben megépítette a kerteket, átlátta a folyamatokat, el tudta képzelni, mi hogy fog kinézni. Ennek a készségnek most scrum masterként is nagy hasznát veszi.

"
Életemben először van egy olyan munkám, amit akkor is jól csinálok, ha azt gondolom, hogy rosszul csinálom.

Mindenkinek van ilyen, hogy úgy megy haza este, hogy lehetett volna kicsit jobban... Most az az élményem van, hogy még az ilyen pillanatokban is a lehető legjobb döntéseket hozom és nagyon sok pluszt adok azoknak az embereknek, akikkel dolgozom.”


KÖVESS MINKET:



hirdetés
borderline.png

Borderline – honnan ismered fel az egyik legrejtélyesebb személyiségzavart?

Amely több tízmillió embert érinthet világszerte. Alattomos betegség, sokszor hosszú ideig nem is veszik észre. Figyelj a jelekre.
The Power of Silence - szmo.hu
2019. június 22.



Depresszió, pánikbetegség, szorongás. Szociopátia, pszichopátia, nárcizmus. Ezek közül van, amelyik mentális betegség, és van, amelyik személyiségzavar. Mégis úgy dobálózunk ezekkel a kifejezésekkel, annyira egy kalap alá vesszük ezeket, mintha tulajdonképpen mindegy is lenne. Orvosi eset, és kész.

Pedig ez nagyon nem így van. Mindegyik fent említett pszichés probléma szakértő segítséget igényel – azt a pszichiáter dönti el, hogy milyen típusút –, de egy biztos: ha kezeletlen, sőt észrevétlen marad, az pokollá teszi a beteg és a környezete életét.

A személyiségzavarok egyik legtitokzatosabbika az úgynevezett “borderline” személyiségzavar. Magyarul “határeset”-et jelent, amely egyrészt abból fakad, hogy több más személyiségzavarral (pl. szociopátia, nárcizmus) mutat közös jegyeket, valamit abból, hogy ez már egy annyira veszélyes személyiségtorzulás, hogy az elmebetegség “határát” súrolja.

Nagyon veszélyes állapot, önmagukra nézve is, a pszichiáterek szerint a borderline-osok lesznek a legnagyobb számban öngyilkosok az összes mentális beteg közül.

Mégis, sokáig észrevétlen maradhat, kívülről ugyanis “csak” annyi látszik, hogy a beteg lobbanékony, sértődékeny, szélsőséges hangulatingadozásai vannak. Emberi kapcsolatai, munkahelyei nem stabilak, gyorsan váltogatja őket.

Egyébként pedig rendkívül kalandvágyó, sőt, kifejezetten veszélykereső, kedveli az extrém sportokat, a szerhasználatot, a “nem átlagos” szexet és az élet bármely területén megnyilvánuló, szélsőséges dolgokat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
penztarca-teszt-becsuletes-felmeres-1000x666.jpg

40 országban tesztelték, hányan adják vissza a talált pénztárcát

Fontos még a becsület? A választ annak is ajánljuk, aki már nem hisz az emberekben, és annak is, aki igen.
The Guardian. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. június 22.



"Globális becsület-teszt." Akár ezt a nevet is adhatnánk a negyven országot érintő kísérletnek, amelyet több egyetem - többek között az amerikai University of Michigan, a svájci University of Zurich és a holland University of Amsterdam kutatói végeztek, nemzetközi összefogásban.

A kísérlet lényege az volt, hogy minden országban szétszórtak pénztárcákat - összesen 17 ezret, forgalmas bevásárlóközpontok, benzinkutak közelében, a nyílt utcán. A pénztárcák egy részében nem volt pénz, egy másik részében volt egy kevés, a harmadik részében pedig viszonylag sok. Az összegeket mindenütt az adott kísérleti ország életszínvonalához igazították.

A tárcák viszont minden esetben tartalmaztak egy bevásárlólistát, néhány hitelkártyát, és valamilyen iratot, amelyen a tulajdonos neve, címe és e-mail címe fel volt tüntetve.

Az eredményt a Science című szaklapban publikálták, és kifejezetten reményt keltő lett.

Az eredményért kattints.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
remalom-cimkep-1000x666.jpg

15 ijesztő pszichológiai tény a rémálmokról, amiről talán fogalmad sem volt eddig

Mi a legerősebb kiváltója? Az emberek hány százaléka szenved tőle? Mit jelez? Van-e köze a mentális betegségekhez?
Psychology Today. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. június 22.



Az álmok jelentőségét már a pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud is nagyon komolyan vette. 1900-ban megjelent könyvében, az Álomfejtésben azt állítja, hogy az álom nem más, mint "az isteni út a tudatalattihoz."

A pszichológusok és a pszichiáterek azóta számtalan módszerrel igyekeztek közelebb férkőzni pácienseik belső világához az álmokon keresztül. Az elmúlt több, mint egy évszázadban végzett kísérletek és kutatási tapasztalataik alapján a Psychology Today szaklap összeállított egy 15 pontos listát, amelyben a legdöbbenetesebb tényeket vonultatják fel az álmok legijesztőbb típusáról: a rémálmokról. Íme:

1. Minden huszadik ember a világon legalább hetente egyszer megtapasztal egy rémálmot.

A mentális betegeknél ez a szám jóval magasabb, a poszttraumás stressz-szindrómában szenvedőknek például a háromnegyede, a borderline személyiségzavarosoknak a fele számol be rendszeres rémálmokról.

2. Kutatások szerint a rendszeres rémálmok gyakran jelentik egy mentális betegség kezdetét.

3. Egy traumatikus életesemény minden emberben "felpörgeti" a rémálmokat.

Egy idő után azonban ezeknek enyhülni, múlni kell, különben orvosi segítségre van szükség.

4. Megemelkedett stressz-szintnél, hallucinációktól szenvedőknél és érdekes módon az átlagnál többet alvó embereknél jelentősen megnövekszik a rémálmok gyakorisága.

5. A szorongás az egyik legerősebb rémálom-okozó.

Minél aggodalmaskodóbb, szorongóbb egy ember, annál több - és ijesztőbb - rémálma van.

6. Aki hosszabb ideig alszik, azért van több rémálma, mert többször kerül az alvás úgynevezett REM-fázisába (ez a felszínesebb alvásciklus, ebben álmodunk).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x