hirdetés
vodka-pohar-pxhere-1000x664.jpg

Itt van Csernobil kézműves vodkája: nem radioaktív, és még finom is – tudósok főzték ki

Ez az első fogyasztásra alkalmas termék, amely teljes egészében a veszélyzónából származó alapanyagokból készült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 08.


hirdetés

Harminchárom évvel a súlyos atomkatasztrófa után elkészült az első olyan, fogyasztásra alkalmas termék, amelyet Csernobilban állítottak elő. Ráadásul nem is akármi ez: kézműves vodka.

A házilag főzött alkohol alapanyagai, a víz és a rozs a csernobili veszélyzónából származnak, de a kész ital teljesen radioaktivitás-mentes, így nyugodtan lehet fogyasztani.

A BBC cikke szerint egy brit tudóscsapat alkotta meg az Atomik nevű vodkát, akik már évek óta dolgoznak a veszélyzónában. Azt vizsgálták, hogyan éledt újjá a természet az 1986-os szerencsétlenség óta, majd

amikor látták, hogy a szántóföldek már alkalmasak a gabonatermesztésre, ők maguk kezdtek el termeszteni, hogy bebizonyítsák: újra élhető ez a környék, és nem kell félni tőle.

És persze az Atomiktól sem, mert ennek csak a neve hordozza magávan a radioaktivitást.

"Nem radioaktívabb, mint bármelyik másik vodka"

- mondta Jim Smith professzor, a kutatócsapat egyik tagja, amivel azt akarta érzékeltetni, hogy egyáltalán nem radioaktív az ital.

Mint mondta, bármelyik kémikus megmondja, hogy desztillálással minden szennyező anyagot ki lehet vonni, szilárd maradékként gyűlik össze, így el lehet távolítani. Társaival együtt egyszerűen csak

megtisztították és desztillálták a vélhetően kis mértékben szennyezett alapanyagokat, így végül egy fogyasztható egyveleg jött létre. A vodkát azért még a Southhampton Egyetem analitikus laboratóriumában is megvizsgálták, ahol szintén arra jutottak, hogy nincs benne semmi radioaktivitás.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
eskuvo-gyerek-kinos-1000x539.jpg

Megzavarta az esküvőt egy kérdéssel az ifjú pár gyereke az eskütételnél – az egész násznép nevetésben tört ki

A 3 éves kisfiú nem tudott tovább várni és nem is kertelt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Nagyon vicces kis közjáték történt egy ausztrál pár esküvőjén, méghozzá a saját gyerekük miatt.

Hannah és Ben Lienert szerették volna, ha első közös gyermekük is részt vehessen a lagzijukon, ezért megvárták, hogy a kisfiúk elég nagy legyen ahhoz, hogy ott legyen a nagy napon, sőt ott állhasson szülei mellett, amikor ők kimondják egymásnak a boldogító igent. Ám a kicsi még nem volt elég nagy ahhoz, hogy bizonyos szükségleteit egyedül végezze el...

Amikor ugyanis az esküvői szertartás keretében a menyasszony és a vőlegény éppen az eskütétel előtt álltak, a kisfiú megrángatta édesapja karját, és azt mondta, hogy "kakilnom kell". Ezzel persze félbeszakította a menyegzőt, de egyáltalán nem volt kínos, mivel nemcsak a szülei, de az anyakönyvvezető, sőt az egész násznép nevetésben tört ki.

Szerencsére a gyerek nagynénje rögtön a segítségére sietett, kézen fogva kísérte el a mellékhelyiségbe, így az ifjú pár a helyén maradhatott.

Mindez még 2015-ben történt. A kicsit kínos, de inkább vicces közjátékot pedig annyira nem szégyellte az újdonsült feleség, hogy meg is osztotta a YouTube-on a történtekről készült felvételt, ami most újra terjedni kezdett a neten.

A címe: "Kakilnom kell - egy dolog, amit nem akarsz hallani az esküvődön.

A videóhoz kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ferrari-meztelen-no.png

Anyaszült meztelenül, egy tűzpiros Ferrari tetején száguldozott egy lány Ibizán, már körözik

Persze, hogy egy szemfüles járókelő videóra vette. A sportkocsit egy szintén hiányos öltözetű, szivarozó férfi vezette, és dübörgött a zene.
The Sun - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Ibiza a Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigetek egyik szigete a Földközi-tengerben. Ibiza városa nagyon népszerű nyaralóhely, a szezon júniustól szeptember végéig tart. Nyaranta rengeteg bulizni vágyó külföldi keresi fel, főleg fiatalok, de igazán népszerűvé az 1990-es évek óta vált.

Szórakozóhelyei világhírűek, igazi buli-sziget, ahol a lazulni vágyó turisták nem igazán fogják vissza magukat. Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap változatos tengerpartja.

Nos, ez utóbbi kapott még egy nagy adag hírnév-löketet egy videó miatt, amely természetesen azóta már bejárta szinte az összes közösségi oldalt.

Nem csoda. A videón egy páratlan szépségű, tűzpiros Ferrari látható.

A kétüléses, nyitott sportkocsi önmagában is elég feltűnő látványosság, ám most egy még feltűnőbb "dolog" virított rajta: egy anyaszült meztelen, fiatal nő, aki zavartalanul pózolt a kocsi tetején, az autóban dübörgő zene hangjaira ide-oda fordult, tekergett.

Egyszóval megmutatta, amit csak lehet, egy szemfüves járókelő pedig videóra is vette.

A hatóságok reakciójáért és a videóért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
albino-ikerpar-1000x583.jpg

Több ezer kilométerrel messzebb költözött egy család, miután kiderült, hogy ikerbabáik albínók

A szülők szeretnék megvédeni az fényérzékeny kicsiket a káros UV-sugárzástól, ezért hagyták el a napsütötte arizonai otthonukat.
Fotók: Ally McNallen/Facebook - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Ally McNallen és férje, Ryan az amerikai Arizona államban éltek öt gyermekükkel, amikor az amúgy is nagy családjuk még két gyerkőccel bővült. A 11 éves Maliah, a 7 éves Addison, a 6 éves Nolan, a 4 éves Emmeline és a 2 éves Benton után egy ikerpárt szült az anya, akik azonban nem átlagosak: 7 hónapos korukban kiderült, hogy albínók.

A szülők először azt vették észre, hogy Aldridge és Argon szemei ismétlődő, önkéntelen mozgásokat végeznek, az orvosok pedig megállapították, hogy ez a nystagmus, magyarul a szemtekerezgés miatt van. A szemek ilyenkor vízszintes vagy függőleges irányban rezegnek. A kivizsgáláson a szemész azt is észrevette, hogy az ikrek pigmenthiányban szenvednek, ami az albinizmus egyik jele.

Miután Ally és Ryan genetikai vizsgálatokra is elvitték legkisebb gyerekeiket, meg is kapták a diagnózist: 1-es típusú okulokután albinizmus.

null

null

Ezt azt jelenti, hogy a kicsik bőre és haja is pigmenthiányos, szemtekerezgéseik vannak, az íriszükben és a retinájukban is kevés a pigment, valamint, mint minden albínó, ők is fényérzékenyek. Ez utóbbi azért van, mert bennük kevés a melanin, azaz a sötét pigment, amely megvédi a bőrt az UV-sugaraktól, ezért könnyebben, gyorsabban és jobban leéghetnek a napon, kaphatnak napszúrást vagy más, napfény okozta betegséget.

Márpedig ez elég gyakran előfordulhatott volna az arizonai Gilbert városában, ahol sivatagi éghajlat jellemző, vagyis a nyár forró, a tél pedig enyhe, és persze rengeteg a napsütés. Mivel a szülőknek mindennél fontosabb gyermekeik egészsége, ezért fogták az egész családot és a 3000 mérfölddel, azaz kb. 4800 kilométerrel messzebb lévő Maine államba költöztek, amely az Egyesült Államok keleti partján van. Ott nedves kontinentális az éghajlat, vagyis kevésbé forró a nyár, hidegebb a tél, és több a csapadékos nap, mint Arizonában, ezért megfelelőbb az albínó ikerpár számára.

"Olyan gyerekkort akartunk nekik, ami nincs korlátozva. Arizonában nagyon magas az UV-index, míg Maine-ben nem kell értük annyira aggódnom, mintha Arizonában lennénk"

- mondta az édesanya a SWNS-nek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
magangep-egyetlen-utas.png

Kamu: valójában el sem indult az a repülő, amin egy férfi állítása szerint egyedül utazott

A nem mindennapi történet főszereplője maga mondta el, hogy nem teljesen úgy volt a sztori, ahogy mindenki gondolta a videója alapján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Múlt héten számoltunk be arról a rendkívül ritka esetről, amikor egy férfi volt az egyetlen utas az egyik Aspenből New Yorkba tartó repülőgépen.

Úgy alakult ugyanis, hogy

az este 7 órakor New Yorkba induló gépre egyedül Vincent Peone vett jegyet, ő is csak azért, mert úgy döntött, nem aznap reggel, hanem csak a nap végén utazik.

A férfi úgy döntött, ha már ekkora mázlija van, készít róla egy rögtönzött kis vírusvideót, amelynek óriási sikere lett: eddig már közel 3,5 millióan látták és 100 ezernél is több lájkot kapott.

Ebben Peone bemutatta, mivel is járt az, hogy ő volt az egyedüli utas a repülőn:

mint egy testőr, úgy kísérte a földi személyzet egyik tagja a géphez, majd a fedélzeten a légiutaskísérő hölgy személyesen, a nevén szólítva sorolta el a biztonsági előírásokat. Sőt, ezután még a pilótafülkébe is bekukkanthatott, ahol a netezők szerint egy igencsak dögös másodpilótával is kezet foghatott.

vincent peone on Twitter

Last week @Delta gave me my own private jet...kind of. https://t.co/p14OGLw1jv

Mindezek miatt a férfi igazi internetes hírnévre tett szert. Most azonban bevallotta, hogy nem teljesen úgy történt minden, ahogy a videóban látottak alapján mindenki gondolta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x