hirdetés
elon-musk-tesla-mars-2019.jpg

Itt jár az emberiség legmesszebb került autója – épp egy éve száguld az űrben Elon Musk Teslája

A Tesla most épp két és félszer van távolabb tőlünk, mint a Nap.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 07.


hirdetés

Épp egy évvel ezelőtt, a SpaceX vállalat több ezer dolgozója a helyszín közeléből, internetezők milliói az élő közvetítést követve nézték, ahogyan elstartolt az elmúlt 40 évben épített legerősebb, leggyorsabb és legnagyobb űrrepülőgép, amelyet a multimilliárdos Elon Musk cége épített. Az űrrepülő a tulajdonos Tesla Roadster autóját először az űrbe, majd csillagközi pályára juttatta.

Itt a több tízmillió embert ámulatba ejtő videó a startról:

És az autó azóta is az űrben kering sofőrjével, Starmannel. Igaz, "ő" csak egy bábu, "akit" űrutazásra öltöztettek be, és noha sajnos nem is fogja sokáig bírni a kozmikus tér elég sanyarú viszonyait, a Teslát vezető figura jelkép. Jelképezi Elon Musk álmát, hogy egyszer meghódíthatja a Marsot.

Így utazik Starman a Teslában:

A SpaceX vállalat mérnökei azt akarják bizonyítani, hogy a kis piros sportkocsit az űrbe juttató Falcon Heavy űrrepülő

képes elérni a Marsot, aminek kolonizálása Elon Musk legfontosabb víziója.

Az emberiség legmesszebb került autója most épp két és félszer van távolabb tőlünk, mint a Nap.

A totalcar.hu idézi a WhereIsRoadster.com oldal számításait. A lap szerkesztői a kezdetektől követik az autó pályáját – ez leginkább azt jelenti, hogy matematikai egyenletek alapján tudják, hol van, hiszen annyira apró, hogy a csillagászok számára is követhetetlen.

Az évforduló napján 364 millió 550 ezer kilométerre van tőlünk a Tesla, és másodpercenként 2,28 kilométerrel távolodik a Földtől

– írja a SpaceX-től független oldal.

762 millió kilométert utazott a Nap körül, a Marstól 263 millió, a Naptól 232 millió kilométerre van. A Föld összes útját végigautózhatta volna huszonegyszer. Cikkünk írásának pillanatában 1 éve, 16 órája, 25 perce és 46 másodperce indult.

Elon Musk tervei szerint egyébként egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben. 2016-ban beszélt először hosszabban a Mars betelepítésére vonatkozó terveiről. Ötlete az újrahasznosítható rakéta és űrhajó kombinációján alapul.

Nem könnyű az űrben autózni

A Roadstert semmi sem védi a napszelektől, a Nap sugárázásától vagy a kozmikus sugárzástól. Leggyorsabb pusztulás az autó szerves elemeire vár, a sugárzás folyamatosan bontja majd a szén alapú kötéseket, így az utastér szövetei, műanyagai, az autó abroncsai valószínűleg már szétfoszlottak.

Az űr tele van mikrometeoritokkal. Ami megmarad az autóból az évek alatt – fém elemek, üveg –, azt folyamatosan lyuggatják a mikrometeoritok.

Aszteroidától viszont nem kell tartania, a Naprendszernek ez a része, ahol a Roadster pályája van, viszonylag nyugalmas, a kisbolygók többsége lényegesen messzebb kering a Naptól – írja a Live Science.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Levente_Riz_2.jpg

Meghalt Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere

44 éves volt. 2006 óta volt polgármester és a Fővárosi Közgyűlés tagja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



A főpolgármester azt írta:

"Mély fájdalommal értesültem polgármester barátom, kollégám és képviselőtársam haláláról"

Riz Levente 2006 óta volt a kerület polgármestere, Tarlós, mint egyik legközelebbi munkatársáról azt írta:

"Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta."

Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti Riz Leventét.

"Őszinte részvétemet nyilvánítom családjának"- írta Tarlós István.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
dozsa-gyorgy-uti-baleset-video.jpg

Magát videózta a Dózsa György úti gázoló a tragédia előtti pillanatokban

A felvételt a bíróságon mutatták be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Folytatódott szeptember 19-én a tárgyalás a budapesti Dózsa György úti halálos baleset ügyében.

Mint arról mi is beszámoltunk, 2017 májusában két autó összeütközött egy kereszteződésben, majd az egyik kocsi belecsapódott egy trolimegállóba. Ketten meghaltak.

A két áldozatról később kiderült, hogy kollégák voltak. Az egyik egy Citroënben ült, a másik pedig a buszmegállóban vesztette életét. Azt is megírták híroldalak annak idején, hogy a balesetet okozó férfi, M. Richárd a baleset előtt nem vásárolta meg a Mercedest, amivel aztán karambolozott.

Mint azt a Blikk írja a bírósági tárgyalással kapcsolatban, a baleset azért is következett be, mert ketten is hibáztak:

a szakértő megállapítása szerint a két halálos áldozatot követelő baleset elkerülhető lett volna, ha a Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve ha M. Richárd nem hajt akkora sebességgel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kelvin-maynard-1000x583.jpg

Fejbe lőtték a Kecskemét korábbi játékosát Amszterdamban

Kelvin Maynardot sajtóértesülések szerint a saját kocsijában lőtték agyon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Meggyilkolták Kelvin Maynardot, a korábban Magyarországon játszó holland focistát. A közeli tűzoltók próbálták megmenteni az életét, de a 32 éves labdarúgó belehalt a sérüléseibe - számol be a BBC.

A holland jobbhátvéd 2011-ben fél évet a Kecskemétben játszott, 8 őszi NB I.-es bajnokin lépett pályára.

Maynard Suriname-ban született, Hollandiában nevelkedett. Magyarország után Belgiumban, majd Angliában játszott. Egy súlyos sérülése után egy évet ki kellett hagynia, 2017-től holland alsóbb osztályokban kapott lehetőséget.

A KTE együttérzését fejezte ki a tragédiával kapcsolatban.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
daxing.jpg

Elkészült Kína új, hatalmas mega-repülőtere, amely már tényleg a jövőt idézi

A komplexum Peking déli részén nyitja meg kapuit és valószínűleg a világ legnagyobb és legforgalmasabb reptere lesz. Nem semmi látványt nyújt...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Kína készen áll arra, hogy új mega-repülőteret nyisson Peking déli szegletében, a Kínai Népköztársaság 70. évfordulója előtt - írta meg a CNN.

A kínai állami média szerint a pekingi Daxing Nemzetközi Repülőtér (PKX) első kereskedelmi járatát szeptember 20-án indítja el.

A China Southern légitársaság azt tervezi, hogy egy Airbus A380-at, vagyis a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét küldi majd a meghatározó, első útra.

A grandiózus reptér a kínai főváros légiközlekedésének egy új korszakába nyit majd belépést, aminek már nagy szüksége volt egy második globális átjáróra.

A jelenlegi pekingi fővárosi nemzetközi repülőtér (PEK) teljes kapacitással működik, így a légitársaságok számára szinte lehetetlenné vált az új járatok indítása a kívánt időpontokban.

2017-ban több mint 95 millió utazó haladt át a PEK három terminálján - így a világ második olyan repülőtere lett, amely átlépte az utasforgalom mérföldkövét az atlantai Hartsfield-Jackson után.

De Kína várhatóan 2022-re átveszi az Egyesült Államok pozícióját, mint a világ legnagyobb légi utazási piaca.

A 2016-ban elhunyt építész-zseni, Zaha Hadid és kínai partnerei által tervezett sok milliárd dolláros Daxing a jövő számára épül.

A vadonatúj repülőtér négy kifutópályával és 97 futballpálya méretű terminállal büszkélkedhet az első szakasz megnyitásakor, valamint ügyfélszolgálati robotok is emelik a fényét, amelyek az utazók számára repülőtéri információkat biztosítanak majd.

Ha megnyitja kapuit, a Daxingon több mint 100 millió utas, illetve 4 millió tonna szállítmány haladhat majd át évente, ezért nagy eséllyel pályázhat a világ legnagyobb és legforgalmasabb reptere címért.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x