hirdetés
baratok-kozt-Copy-1000x531.jpg

Ismét variált az RTL Klub a műsorrendjén, még jövő héten is lesznek változások

Délutánra került a Megtörve című sorozat, a Barátok közt pedig este 8 után kezdődik majd a csatornán.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 24.


hirdetés

Ahogy mi is megírtuk, múlt héten változtatást jelentett be az RTL Klub a műsorrendjében erre a hétre. Akkor még úgy volt, hogy június 24-től, azaz hétfőtől megcserélik az esti, Megtörve című török sorozatát és a Fókuszt: a Megtörve 55 perccel előbb, 19:05-től kezdődik, a Fókusz 19:05-ről 20:00-ra kerül, a Barátok közt és az esti heti sorozatok viszont maradnak ugyanúgy, mint eddig.

Hétfő délután viszont bejelentették, hogy mégsem így változtatnak. A korábban bejelentett tervhez képest a Megtörve este 7 óra helyett délután 4-re került, ma már egészen pontosan 16.05-kor kezdődött.

Így akik nem értesültek időben a variálásról, könnyen lemaradhattak a sorozatról. Bár az RTL Klub a jelek szerint éppen azért tette egyre korábbra a török szériát, mert a vártnál kevesebb nézettséget hozott, főleg az előző főműsoridős Konyhafőnökhöz képest - írja a media1.hu.

Az új műsorrend szerint az RTL Híradó és a Fókusz ismét egymás után kerül képernyőre: előbbi szokásosan 18 órakor, a magazinműsor pedig mégis 19:05-kor kezdődik és közel egyórás lesz, mivel a következő műsor, a Barátok közt csak 20.10-kor indul majd.

Ennek a sorozat rajongó egész biztosan örülnek, mivel sokszor panaszkodtak arra, hogy túl későn adják a népszerű magyar szappanoperát.

hirdetés

A Barátok közt után A Tanár ismétlését láthatják a nézők 20.45-től, ezt követően pedig az Isten veled, Magyarország kerül képernyőre 21.50-től.

Estére már az is kiderült, hogy jövő héttől ismét változtatás lesz, ugyanis az RTL Klub visszahozza az RTL II-n már nagy sikerrel futó Oltári csajok című sorozatot, ami minden hétköznap 20.45-kor indul majd.

Emiatt jövő héttől A Tanár ismétlése értelemszerűen már nem 20.45-től, hanem 21.45-től lesz képernyőn, ezután pedig hétfőnként az Isten veled, Magyarországot, keddenként pedig dupla részekkel a Magnum című sorozatot láthatják a nézők. Szerdánként dupla epizóddal folytatódik a Mr. Whiskey, csütörtök esténként – két résszel – érkezik A mi kis falunk. Péntekenként pedig szintén dupla epizóddal jön az Isten belájkolt című premier sorozat

- írja a media1.hu.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mozi.jpg

Autósmozi nyílik a budapesti Árkád tetején - Visszatér a 60-as évek hangulata

Lesznek régi és új filmek, a nosztalgikus élményt pedig a görkorcsolyás felszolgálók fokozzák, akiknél kártyával, érintésmentesen fizethetsz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

Oscar-díjas filmek, görkoris felszolgálók, érintésmentes fizetés – egyedi és biztonságos kikapcsolódást kínál a főváros új autósmozija.

Jó hírünk van azok számára, akik már a Grease és a Szeretném, ha szeretnél óta tudják, meg akarják tapasztalni az autós mozizás varázsát. Június 13-tól a PANAM autósmoziban forgathatják vissza az idő kerekét.

Az autósmozi érintésmentes eszközökkel vár, így a koronavírus ideje alatt sem maradunk biztonságos szórakozás nélkül. A helyszínt a budapesti Árkád bevásárlóközpont tetőtéri parkolója biztosítja, ahol a tervek szerint hosszútávon élvezhetjük majd a szabadtéri filmnézést.

Újra van autósmozi Budapesten! Az utóbbi hónapokban a COVID-19 elleni intézkedések miatt távol kellett tartanunk magunkat a filmszínházaktól, a júniusban nyíló PANAM autósmozinak hála többé nem kell lemondanunk a biztonságos mozizás élményéről.

Budapest új autósmozija régi és új filmeket fog műsorra tűzni,

hirdetés

az első vetítési napon például a Brad Pitt és Edward Norton főszereplésével készült Harcosok klubját mutatják be és számos Oscar-díjas alkotást is vetítenek az elmúlt évekből.

Természetesen azok sem fognak csalódni, akiket inkább a régebbi klasszikusok hoznak lázba, a moziműsorban szerepel ugyanis a Rocky és a Truman Show is. Műfajt tekintve bőséges a választék: a sci-fi és horrorfilm rajongóknak remek választás lehet a Nyolcadik utas a halál, míg a romantikus irányt kedvelőket a Csillag születik c. filmmel várják.

„A kényszer szülte az ötletet, mivel szerettük volna, hogy meglegyen a biztonságos szórakozás lehetősége ebben az időszakban is. Emellett a nosztalgikus moziélményt is visszahozzuk, aki volt már autósmoziban, az ismeri ezt a különleges hangulatot. Igyekszünk hosszútávon stabilan fenntartani az autósmozit, és lehetőség szerint vidéken is bővülnénk” – nyilatkozta a PANAM autósmozival kapcsolatban Rácz László projektmenedzser.

A 100 autónyi befogadóképességű szabadtéri filmszínházban nem személyre, hanem autóra lehet majd jegyet váltani 5500 forintért a panam.hu oldalon. A mozizók biztonsága érdekében nincs helyszíni készpénzforgalom, és az autóból még az üdítőkért és az elmaradhatatlan mozis ropogtatnivalókért sem kell kiszállni.

A nosztalgikus élményt görkorcsolyás felszolgálók fokozzák, akiknél kártyával, érintésmentesen fizethetünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
sziami-napidal-cim.jpg

„A legmerészebb álmaimat is túlszárnyalja, ami történik” – Müller Péter Sziámi a Napidal Sziámival projektről

Különleges játékba kezdett Müller Péter Sziámi: egy éven át mindennap megír egy dalvázlatot, amit aztán bárki szabadon kidolgozhat. Az eddigi tapasztalatokról mesélt.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

„Legyél a szerzőtársam!” – ezzel a felhívással indult el egy hónappal ezelőtt a Napidal Sziámival nevű YouTube-csatorna, ahová azóta menetrendszerűen mindennap felkerül egy videó. A lehetőséggel pedig már most is rengetegen éltek. De vajon kitart-e a lendület egy teljes évig, nem válik egy idő után kényszerré? Erről is beszélgettünk az ötletgazdával.

– Hogy született az elhatározás?

– Elgondolkodtató volt számomra, amikor Szakcsi Lakatos Béla még jóval a járvány előtt, az egyik koncertünk végén – amelynek során improvizáltunk is egy akkor már meglévő Napidal szövegre – azt mondta nekem az öltözőben, hogy hiába van évtizedek óta a pályán, ma is minden reggel odaül a zongorához, és játszik pár órát. Mégpedig azért, mert ő zongorista.

Ez volt a kulcsszó, ami után feltettem magamnak a kérdést, hogy én vajon mi vagyok: mi az a tevékenység, amivel a leginkább szeretek foglalkozni?

Arra jutottam, hogy songmaker vagyok. Verseket már egészen kicsi gyerekkoromtól kezdve folyamatosan írtam, állandóan szólt bennem valami, akár a lépéseim ritmusára, akár arra, ahogy levegőt vettem. Mindig volt is nálam ceruza és egy darab papír, amire feljegyezhettem őket. Songmakingnek ehhez képest nem a zeneszerzést hívom, és nem is a versek megzenésítését, hanem azt a köztes állapotot, amikor egy szöveget már eleve abban a tudatban írok meg, hogy milyen dalnak kellene születnie belőle.

hirdetés

Ilyenkor mindig tudom a tempóját, a ritmizálását, a szerkezetét, és az énekdallam vázlata is megvan a fejemben. Sokkal élvezetesebb játék a számomra, amikor ilyesmit írok, mint egy „sima” verset. Persze több dalszövegemre mondták már, hogy versnek is beillik, volt olyan, amelyik az Élet és Irodalomba is bekerült. Bennem mégis elválik a kettő. Ezért is találtam ki jó pár éve a Songwriters’ klubot, amelyben Bárdos Deák Ágival több éven keresztül sikeresen hoztunk össze dalszerzésre költőket és zenészeket.

Az első összefoglaló videó az addigi legjobb beküldésekkel:

– Attól nem tartottál, hogy miután kitűzted magadnak ezt az egy évig tartó kihívást, az élvezetes játék egy ponton átmegy majd kényszerbe?

– Az első három nap igazi diadalrepülés volt, nagyon könnyen születtek a szövegek, és elégedett is voltam az eredménnyel – attól függetlenül, hogy könnyed, vagy komoly súlyú lett a végeredmény. Utána viszont, az ötödik-hatodik nap környékén már belém hasított a rémület ébredéskor, hogy „te jó ég, ma is meg kell írnom egy dalt.”

De ezen azért elég könnyen átsegített az a rutinom, hogy eddig is rengetegszer kellett már határidőre dalt írnom mások számára, az operától egészen a mainstream popzenéig. Legtöbbször egyébként itt se magamat képzeltem előadónak, már csak azért sem, mert AndFriends-beli szerzőtársammal, Kirschner Péterrel végül abban állapodtunk meg, hogy ezt a projektet teljesen különválasztom a zenekartól. Velük közben a magunk tempójában születnek az új számok, és nagyon készülünk az augusztus 16-i első (poszt-Covid) élő koncertre is, amely egyben a Kobuci nyitóbulija is lesz. Most, május 27-én pedig online közvetítünk egy rövid élőzést a zenekari felületen.

Visszatérve, a harmadik „kötelesség-teljesítős” érzetű nap után aztán örömmel tapasztaltam, hogy nem lettek rosszabbak a szövegek. Onnantól pedig ismét csak pozitív érzések voltak bennem. Azóta is minden napomat vagy így kezdem, vagy így fejezem be: akármi is a programom, egy dal szövegét és szerkezeti vázlatát megírom.

– Már bőven száz felett tartasz január óta. Az eddigiek színvonalával egyformán elégedett vagy?

– Egész pontosan ma reggel készült el a százharminchatodik. Szerencsére megvan az a helyzeti előnyöm, hogy mivel nem azonnal teszem közzé őket, a meglévő dalokat is át tudom nézni és tökéletesíteni, ameddig teljesen elégedett nem leszek velük. A mostani 136-ból nagyjából 110-120 tart ott, hogy már elengedtem és nyugodt szívvel publikálnám, a maradék viszont még alakul. A vázlatuk persze már kész, de apróbb finomítások miatt azóta is elő-előveszem őket.

A YouTube-ra felkerülő dalokat mindig egy nappal korábban húzom ki egy kalapból, és olyankor még egyszer alaposan átnézem. Az pedig egészen biztos, hogy egyetlen olyan sincs köztük, amit ezzel az utolsó simítással ne tudnék vállalható formába hozni. Eleve ezért csak áprilisban indítottam el a csatornát, miközben a dalok már január óta születnek, hogy lássam, tényleg van-e bennem annyi, amitől hosszabb távon is működőképes marad a projekt.

És szerencsére eddig egy olyan komment se érkezett, ami arra utalt volna, hogy csökken a színvonal. A száznál több kész dalvázlat pánik- és kapkodásmentességet biztosít.

– A kihívás része, hogy mindegyik dalnak várod a mások által kidolgozott verzióit. Mennyi jött eddig, és mi vagy ki okozta a legnagyobb meglepetést?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
omega-egyuttes-koronavirus.jpg

Az Omega együttesnek vége, ha a járványnak lesz második hulláma

Sok pénzt buknak azon, hogy le kellett mondani az idei turnét és nincsenek koncertek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

"Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés" – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega együttes menedzsere, aki szövegíróként is támogatja az együttest.

A lapnak nyilatkozott a 77 éves Kóbor János, Mecky is. Azt mondta:

"Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma.

Mi, »régiek« már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő.

Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó.

hirdetés

Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is."

Trunkos András menedzser éppen nagy külföldi turnét szervezett, amikor a járvány ideért.

"A lemez és a bor megjelenését áttettük szeptember 23-ra, az Omega 1962-es első fellépésének évfordulójára. Hátha szerencsét hoz"

- mondta Kóbor János a Blikknek.

VIDEÓ: Az Omega 2012-es jubileumi koncertje:

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mikrofon.jpg

Már szólhat élőzene a vendéglátóhelyeken vidéken

Nagy segítség ez a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő zenészeknek és az éttermeknek, kávézóknak is.
MTI / Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek - közölte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) kedden az MTI-vel.

Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke kérdésére a Miniszterelnökség megerősítette, hogy

Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátóüzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.

Gyimesi László levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét. Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!