hirdetés
020.jpg

„Írassák a sírkövükre: éltek 75 évet, ebből 19-et online” – beszélgetés Limpár Imre pszichológussal mindennapi időzavarainkról

Mindig a feladathoz rendeljük az időt, ezért nem lesz a végén időnk. Ha megfordítjuk, rengeteg időt spórolunk meg, mondja a kutató.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Egy napban 86 400 másodperc van, ugyanúgy, mint 100 vagy 1000 éve. De a 21. század nagyon felpörgetett minket, úgy érezzük, mindent csak félbehagyunk, semmit nem tudunk befejezni. Az idő rohan, és egyre kevésbé vagyunk lépést tartani vele, elborítanak valós és vélt dolgaink, kötelességeink. Van-e ebből kiút? Erről beszélgetünk Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal.

- Amikor néhány évtizede beindult a legújabb technológiai forradalom, sokan azt jósolták, hogy az új eszközök révén rengeteg időt spórolunk majd meg, és lesz időnk sok hasznos, értelmes dolgot csinálni. Jelenünk azonban nem ezt mutatja. Hol romlott el mindez?

- Mindig felhívom a figyelmet arra, hogy az idővel való kapcsolatunk szubjektív műfaj, de az a kifejezés, hogy „időgazdálkodás”, az objektivitás látszatát kelti. Itt csapódunk be, mert az idővel valójában nem gazdálkodni kell, hanem az időhöz való viszonyt lehet alakítani. Ha bárkit megkérdezünk ismerősi körünkben, jó eséllyel fogja igaznak tartani azt a mondatot, hogy őseinknek, nagyszüleinknek, szüleinknek több ideje volt. Ez azonban nettó hazugság, mert mindenkinek mindig is ugyanannyi ideje volt, 86 400 másodperc naponta, sem több, sem kevesebb, ezt kellett beosztani.

De itt két tényezővel kell számolni: az egyik a kutatás+fejlesztésnek a tévedése, hogy ettől jön meg a boldogság, de igazából csak más típusú problémák jönnek; a második pedig a 21. században, amelyet én „a hajszoltság évszázadának” nevezek, folyamatosan pörgetnek minket. Olyan inger-elárasztásban van részünk, amely több, mint amit az idegrendszerünk elviselni képes.

Mondok erre egy nagyon profán példát: tartok egy előadást, és látom, hányan telefonoznak közben, mert a Facebook, ha belépnek, feldobja, hogy éppen hol nincsenek. Itt ülök valahol, elvileg élveznem kellene a pillanatot, de nem tudom, mert az agyam már három másik helyre hívna. Lehet, hogy máshol kéne lennem, de ha most történetesen amott vagyok, azon gondolkodom, hogy miért nem emide jöttem. Ez a nagy csapdahelyzet, amely miatt van olyan folyamatos észlelésünk, hogy lemaradtunk valamiről, így pedig nagyon nehéz élni. Ezeket a kütyüket egyszerűre programozták, tehát könnyű függni tőlük, és végtelenek. Például a Facebook hírfolyamának nem lehet az aljára pörgetni, ezért nem lehet befejezni, csak félbehagyni. Ha én valamit félbehagyok, azt érzem, hogy nem volt elég időm.

hirdetés

Régen a könyveket befejeztük, ma a blogokat csak félbehagyjuk. Ez a sok félbehagyottság is eredményezi, hogy kapkodunk levegő és idő után, és azt érezzük, hogy nincs.

- Nagymamámnak volt egy mondása: „Hamar elszáll egy-két óra, minden percét használd jóra.” Úgy gondolom, hogy ma nem kevés tudatosság és önfegyelem kell ahhoz, hogy valaki tudja, mi az, ami neki fontos, mi az, amire „rá akar érni.”

- Van az a jól ismert frázis, miszerint az ember arra ér rá, amire akar. Ezzel én nem értek egyet, mert bár a tartalma nemes, sokszor a ráérés már nem akarat kérdése, hiszen az embert sodorják az erők, az elvárás-cunamik, hogy megmondják, hol, mennyit, mit kell csinálni. Rengeteg cégnél van például válaszadási idő-protokoll… A másik a prioritások, a fontossági sorrend megállapítása. Ahhoz, hogy jó időgazdálkodásunk legyen, célok kellenek, de manapság a legtöbb embernek nincsenek céljai, csak vágyai. Ehhez természetesen hozzájárulnak a fényes tekintetű média- és marketing-gyárak, mert ők a vágyainkat srófolják fel, akkor leszünk jó fogyasztók.

Sok helyen tanítok. Ha megkérdezek egy átlagos, húszéves egyetemistát, hogy hol szeretne lenni tíz év múlva, akkor azt fogja mondani, hogy szeretne egy boldog párkapcsolatot, egy jó lakást, egy klassz munkahelyet. Ki nem? Ő azt hiszi, célokat mondott, pedig csak vágyakat, az élet normális elvárásait. Akkor tudom valójában beosztani egy sima hétköznapomat, és vele aztán az egész életemet, ha van egy orientációs pontom akár a jövőben cél formájában, vagy a akár múltban, amikor is értékrend alapon döntök.

Ha van orientációs pontom, tudok gazdálkodni, egyébként pedig csak sodródni fogok, flipper-golyó módjára csapódom ide-oda.

-Van-e esélyünk arra, hogy egyensúlyba hozzuk ezt a jelenlét- és megfelelés-kényszert a prioritásainkkal?

- Elcsépeltnek hathat a „nemet mondás képessége”, de igazából tényleg erről van szó: tudnunk kell, mi az, amit elvállalunk, és mit nem. Egy praktikus tanács ezzel kapcsolatban: ha valaki kap egy felkérést, ígérje meg magának, hogy nem válaszol azonnal, mert önmagát ismerve tudja, hogy igent fog mondani, hanem iktasson be egy ütköző-időt, amikorra választ ad. Nagyon hiszek abban, hogy a struktúra és a szabályzók lehetnek pozitívak, és nem börtönök. Volt egy hittantanárom, aki azt mondta: nem az a szabadság, hogy bármit megtehetek – az a szabadosság – hanem az, hogy ismerem a korlátaimat. Az a szép az időgazdálkodásban, hogy ezeket a szabályzókat és korlátokat önmagunknak állítjuk fel. Mondok egy személyes példát: a 2010-es évek elején tettem egy vállalást, hogy csak hétfőn és kedden néztem meg az e-mailjeimet. Szerda reggeltől vasárnap estig nem néztem, mert úgy éreztem korábban, hogy rángatnak az e-mailek, az állandó elérhetőségemmel, a válaszkészségemmel szétszednek a hétköznapok. Elég volt!

Sokan mondták, hogy ezt nem tehetem meg, pedig megcsináltam. Voltak belőle sértődések, munkákat buktam el, ismerősi viszonyok erodálódtak, de volt két és fél remek évem. És persze olyan is akadt, aki árgus szemmel figyelte, kap-e tőlem csütörtökön e-mailt, s leleplezzen. Természetesen akad kivétel, de a nagy tendencia a lényeg: merre és főként hogyan halad az életünk!

Utána később visszatértem a mindennapi e-mailnézéshez, de a rángatás-tünet szerencsére nem jött elő. De az kellett hozzá, hogy be mertem avatkozni az életvitelembe, annak struktúrájába. Sokan azt hiszik, hogy ez csak a legtehetségesebbeknek, a szerencsés csillagzat alatt születetteknek sikerülhet. Ez nem igaz. Nagyon sokat tehet az átlagember, hogy élhetőbbek legyenek a szürke hétköznapok.

- Médiaegyetemi tanítványaimnak többször feltettem a kérdést, hogy meddig bírják ki hírek nélkül. A leghosszabb említett időtartam 48 óra volt, de aki ezt mondta, már arra is furán néztek. Hát még rám, amikor közöltem, hogy ha elutazom két hét szabadságra, se internet, se újság, se tv, se okostelefon – ha világrengető dolog történik, azt úgy is megtudom.

- Erre rákötnék még egy adatot, ami el szokta borzasztani az előadásaim résztvevőit és ami az arcunkba csapja a valóságot. Egy 2018-as adat szerint a Z generáció, tehát az 1995 után születettek, átlagosan napi 330 percet, tehát 5 és fél órát vannak online. Mondom nekik, hogy rendeljék meg a sírkövüket, és vésessék rá jó előre, hogy – a magyarországi várható élettartamot alapul véve – éltek 75 évet, ebből 19-et online. De ha én naponta egy órát sorozatot nézek, két órát a Facebookon lógok, akkor azt írhatom a sírkövemre, hogy 3,125 évet sorozatot nézett és 6,25 évet facebookozott. De az időseknek is megvan a maguk „időtöltése”, a híradónézés. Vannak, akik a teljes kínálatot végignézik. Számoljunk csak napi másfél órás átlag híradó-nézéssel. Hasonló élettartammal 4 és fél évet töltenek híradónézéssel! Ez nagyon súlyos adat, érdemes olykor szoroznunk, számolnunk.

- Ön pályája kezdetén katonákkal dolgozott, külföldi missziók pszichológiai felkészítésével, majd reintegrációjukkal, krízis- és válság kezeléssel. Ez utóbbi lassan teljesen hétköznapi igény lesz nálunk.

- Manapság az a társadalmi trend, hogy mindent szeretünk dramatizálni. Könnyen kijelenti valaki, hogy „depressziós”, holott az nagyon komoly tünetegyüttes, súlyos diagnózissal. Maradjunk inkább annál, hogy szomorúak, rosszkedvűek vagyunk, ne aggassunk magunkra ilyen címkéket. Ilyen az is, amikor azt halljuk, hogy a magyar emberek 60-70%-a hétfőn gyűlöl bemenni a munkahelyére, vagy az iskolába. Lehet, hogy tényleg ilyen rosszak az arányok, de ha valaki a gyűlölt hétfőre vár, akkor az nagyon könnyen össze fog jönni. Itt nem is feltétlenül arról van szó, hogy „bevonzzuk a rosszat”, hanem inkább arról, hogy a lelkünket mire állítjuk be. Azt is érdekes megfigyelni, hogy az alapidő-egységeink miként alakulnak. Általában 5+2-es rendben gondolkodunk: 5 nap mókuskerék, gálya, aztán két nap szusszanás, de vasárnap délután, a Forma-1 végén a kockás zászlóval kicsit már leintik a hétvégét is, és kezdődik minden elölről. Nagy eredményt lehet elérni időgazdálkodásunkban azzal, hogy alapidő-egységünket megváltoztatjuk, és elkezdünk napokban gondolkodni. Nagyon nehéz ezt megtenni, mert a társadalmi folyamatok nem erre mennek. De ha én kedd délután azt mondom, hogy ez a hét már el van baltázva, akkor egy vagy két nap sikertelensége miatt odaadtam az egész heti belső békémet, és a nullázási pont csak hétfőn kezdődik! Sokkal jobb, ha bebukom a keddi napot, és a szerda már indulhat tiszta lappal.

- Az Ön honlapján nagy örömmel fedeztem fel két kedvenc ókori gondolkodómat, akiket ma is szívesen előveszek okulásul: Senecát és Marcus Aureliust. Ide is illik két idézet. Seneca mondja, hogy „félelmeink száma mindig nagyobb a ránk leselkedő valós veszélyeknél”, Marcus Aurelius pedig azt vallja, hogy „olyan az életünk, amilyenné gondolataink teszik”.

- Mondhatjuk, hogy nincs új a nap alatt. Marcus Aurelius elmélkedéseiben úgy szólván minden benne van a ma világáról is. Sajnos csak egyetemista koromban találkoztam velük először érdemben, addig meg kellett tanulnom sok felesleges dolgot. Nekünk a II. világháború csatáit például napra pontosan kellett tudnunk, de minek…ugyanakkor semmit sem hallottunk a SMART célkijelölési technikáról, ahol minden egyes betű olyan tényezőt jelent angolul, amelyet ellenőrzésem alá vonhatok. (Specific, measurable, attainable, relevant, time-bound – egyértelmű, mérhető, elérhető, fontos, időhöz kötött). Ez egy öt perc alatt megosztható tudás. Amikor pályát választ valaki a gimnázium 4. osztályában, mennyivel előbbre tudna jutni egy egyszerű SMART-célfelosztással?

- Engedjen meg végül egy személyes kérdést: Ön nagyon sokfelé dolgozik, előadásokat, tréningeket tart, ír, tv-ben szerepel. Hogyan jut ideje mindenre, amit szeretne?

- Bizonyos szakaszokra osztom be az időmet. Nem sokan hiszik el rólam, hogy én valójában befelé forduló ember vagyok, de megtanultam extrovertált üzemmódba kapcsolni. Viszont éppen ezért muszáj elvonulnom a világtól. Erre vannak bizonyos biztonsági protokolljaim. Minden hónapban három napra teljesen off-line vagyok. Az idén december 17-én dolgozom utoljára érdemben kliensekkel, és január közepéig nem vállalok senkit és semmit. Családommal leszek és második könyvem kéziratával foglalkozom. Aztán utána jön megint egy felpörgetősebb időszak.

A közoktatásban mindannyian kapunk egy időbeállítást: vannak a feladataink, és a feladathoz rendeljük az időt. Ha én fizika témazárót írok, hogy anyu is örüljön, és ne 3-ast, hanem legalább 4-est vigyek haza, két délutánt rá kell szánnom. De így eltöltünk 12 esztendőt, van, aki többet, mert már teljesítmény-orientált óvodába jár.

Tehát mindig a feladathoz rendeljük az időt, ezért nem lesz a végén időnk. Mert ha bárki kicsit is hajlamos a maximalizmusra, akkor a világon nincs annyi idő, hogy ezeket tudja hozni, főként az érettségi utáni világban. Ellenben, ha megfordítjuk, és én bizony nagyon sokszor megfordítom: az időhöz rendelve a feladatot, az a kérdés, hogy mennyi időt ér ez meg nekem?

És ezzel temérdek időt meg lehet „spórolni” – az idézőjellel újra arra utalok, hogy nem az idővel gazdálkodunk, hanem a viszonyunkat változtatjuk meg. Ez az egész témánk kulcsa.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
flic-everett-ujsagirono-1000x697.jpg

„Tönkretette az egészségemet és a szexuális életemet a vegán étrend”

Egy újságírónő három év után teljesen leszámolt a vegán táplálkozással, miután súlyos egészségügyi problémái lettek. Leírta, miket tapasztalt, és hogy jött rá, hogy a vegánság volt a baj.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Manapság divat lett vegán életmódra váltani, mert sokak szerint ez a legfenntarthatóbb. A klímaváltozás korában ugyanis fontos lenne, hogy minél kevesebb húst és sokkal több zöldséget együnk. A Greenpeace évek óta próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy jelentősen csökkentenünk kell a globális hús- és tejtermelést, és meg kell találnunk más módjait az állatok felnevelésének, kezelésének, mert a jövőnket komolyan veszélyeztetik az ipari hús- és tejtermékek. Az intenzív, nagyüzemi állattenyésztés elpusztítja erdeinket, elszennyezi vizeinket, megváltoztatja a klímát és kockázatos az egészségünkre nézve.

A vegánok teljes mértékben kerülnek minden állati eredetű terméket, legyen szó akár ételről, akár ruhaneműről - ez különbözteti meg őket a vegetáriánusoktól, akik között vannak, akik húst nem, de például tojást és tejtermékeket fogyasztanak. A vegán táplálkozás viszont semmilyen állati eredetű ételt nem enged meg, még a mézet sem. Vannak, akik szerint ez a táplálkozási forma a legegészségesebb és legkörnyezetkímélőbb, míg sokan épp ellenkezőleg gondolják.

Flic Everett újságíró is kipróbálta a vegán étrendet.

Három évig bírta, végül tavaly augusztusban teljesen leszámolt vele, mert szerinte tönkretette az egészségét.

hirdetés

A Daily Mailen közzétett cikkében részletesen leírja, miket tapasztalt a három év vegánság alatt.

A nő 2016 júniusában kapott egy állást a Vegán Életmód Magazinnál, ami egyet jelentett azzal, hogy ahhoz, hogy hitelesen tudjon cikkeket írni a témáról, neki is vegánnak kell lennie. Mivel már régóta vegetáriánus volt - igaz, sajtot és tejet fogyasztott, de húst nem -, azt hitte, ez nem jelent majd neki problémát.

Az elején izgalmas kihívásnak tekintette az életmódváltást: új dolgokat főzött, evett, vásárolt, az inspirációban pedig nagyon sokat segített új munkája, ahol minden csak erről szólt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kozoskoltseg1.jpg

Ki fizesse a közös költséget? A bérlő vagy a tulaj?

Ha valaki albérletet keres gyakran szembesül azzal a ténnyel, hogy a közös költség is szerepel a rezsi elemi között, mint számára kötelezően fizetendő tétel. Jól van egy így?! Kinek is kellene ezt fizetni a tulajnak vagy a bérlőnek?
Forrás: Házmestermedve blog, Képek: Pixabay - szmo.hu
2020. január 09.


hirdetés

Érdekelnek a lakóközösséggel kapcsolatos sztorik, hírek vagy egyszerűen csak a tanácsok? Akkor a Házmestermedve a TE embered! Lájkold, és nem maradsz le róla!

Megfelelő albérletet találni bizony továbbra sem könnyű feladat. Miután megtaláltad az ideális lakást még mindig ott lóg a levegőben az rengeteg megbeszélni és leegyeztetni való a tulajdonossal, hogy tisztán lássa az ember, hogy mi várhat a pénzéért és a jogok mellett milyen kötelezettségek fogják terhelni a jövőben. Az egyik gyakran vitába fulladó ilyen megbeszélésre váró tétel a közös költség fizetése.

Egyesek kardoskodnak amellett, hogy minden körülmények között a tulajdonos problémája, míg mások vérre menő szócsatákat képesek vívni pont az ellenkezőéért, hogy az albérlőnek kell fizetnie. Kinek az oldalán van az igazság? Tényleg fekete vagy fehér a kép vagy ennél árnyaltabb a téma? Most ezt fogjuk kivesézni!

Az elsődleges támpont természetesen

a törvény betűje.

A közös költségre vonatkozó rész az ingatlan tulajdonosát jelölik ki, tehát ő a felelős a közös költség megfizetésért, ám ebben az alapesetben nincs szó a lakás kiadásáról pusztán pl. a haszonélvezeti joggal rendelkező személy és a tulajdon között tesz igazságot a rendelkezés.

hirdetés

Marad tehát

az előre megegyezés.

Itt hangsúlyoznám az előre szót, mert sokkal könnyebb még a lakás kivétele előtt egyezségre jutni a feleknek, mint utólag olyan szavakkal vagdalkozni mint, hogy "ez alapvető, evidens, vagy ki gondolta volna, hogy nem erre gondol ő is". Tessék kimondani és megvitatni és akkor tuti nincs félreértés és kellemetlenség a közös költség fizetéséből! Azt ugye mondani se kell, hogy csak az a fix, ami bérleti szerződésbe van foglalva, mert "a szó elszáll(hat), de az írás megmarad", így bármiben is egyeztettek meg végül, az legyen tintával rögzítve.

"Jó, jó megegyezünk, le is írjuk, de mégis kinek kellene fizetni?"

Nem állítom, hogy ahány ház annyiféle közös költség, de az tény, hogy nagy eltérések vannak közös költség és közös költség között, már pedig ahhoz, hogy igazságot tegyünk a közös költséget kell darabokra szednünk. A közös költség magába foglalja például

a lépcsőház takarítási díját, lift és világítás árát és a szemét díját stb.

akkor az a rész vitán felül a bérlőt terheli. Gondolom ezzel még nincs gondja senkinek. Sok közös költségben egyébként ez egy nagyon nagy része az egésznek

A közös költség gyakori eleme még az

előtakarékossági rész,

amikor a társasház lakói azért fizetnek minden hónapban egy picivel többet, hogy a jövőben megvalósít(has)sanak egy nagyobb beruházást. Ezt természetesen a mostani bérlőre ráterhelni kevésbé lenne méltányos cselekedett.

Ha

a múltban elvégzett "panel program, társasház felújítási díj" is szerepel

a közös költségben az már vitatható. Mert bár hosszú távon a lakás tulajdonosának kedvező, mert az ingatlan értéke is nőtt ezáltal, de lényegében a minőségibb, jobban szigetelő műanyag nyílászárók miatt a bérlőnek lesz kevesebb a fűtésszámlája. Ugyan ez vonatkozik a külső szigetelés meglétére is, hiszen a nyári kánikulában a bent lakó fog kevésbé szenvedni a hőségtől.

A fenti listából jól látszik, hogy vannak olyan tételek, amik sokkal inkább a bérlőt terhelik, mint a tulajdonost és fordítva, de vannak nem egyértelmű tételek is, mert mindketten hasznos húznak az adott részből. Tehát a közös költség kérdése sokkal inkább szürke, mint fekete vagy fehér.

Ha szeretnétek a teljesen igazságos közös költség fizetés mellett maradni, akkor tudjátok meg, hogy nálatok mit tartalmaz majd osszátok fel, hogy melyik részt kinek kell majd fizetni a jövőben.

Az adott társasház közös képviselője tud felvilágítást adni, hogy az adott ingatlan esetében hogyan tevődik össze a közös költség és milyen elemekből áll.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kutyatartas_ck.jpg

„Aki kutyát tart, az sosincs egyedül” – A kutyatartás 12 előnye

Akinek van, vagy volt már valaha kutyája, az tudja, hogy kutya és gazdi között olyan szoros szövetségről van szó, amelyet csak azok értenek meg, akik megtapasztalják. A kívülállók pedig sokszor csodálkozva nézik a kutyatulajdonosokat, hogy hogyan tudnak úgy rajongani négylábú társukért, mint mások egy-egy kétlábú barátért.
Frank-Bozóki Eszter írása a 7köznapi pszichológia blogon, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

A pszichológusok is igazolták, hogy a gazdik háziállatuk iránt érzett kötődése ugyanolyan erős kötelék, mint amit egyesek embertársaik iránt éreznek. Logikusan következik, hogy az érzelmi nyereség, amit egy emberi kapcsolat adhat, egy négylábú társsal való kapcsolatban is megjelenhet.

Nem véletlen, hogy akinek egyszer volt kutyája vagy macskája, az annak elvesztése után gyakran rövid időn belül magához vesz egy újabb szőrős barátot. Ezek a kapcsolatok ugyanis létfontosságúvá válnak az évek során, és komoly űrt hagynak maguk után.

A magyarázat egyértelmű. Kutyatartókat vizsgálva azt találták, hogy kevésbé depressziósak, aktívabb életet élnek, és nem gyötri őket annyira a magány, mint a háziállatot nem tartókat. Úgy tűnik tehát, hogy az állattartás testre és lélekre is pozitív hatással van. Lássuk tehát, miért éri meg megosztani otthonunkat egy négylábú társsal:

1. Ki a szabadba!

Bizonyára mindannyian ismerjük azt az érzést, hogy egyszerűen nincs kedvünk kikelni az ágyból, és legjobb lenne néhány napot a négy fal között tölteni. A felelős kutyatartó ezt nem teheti meg, és ennek hála, sokkal több időt tölt el levegőn, nyáron több napsugár éri, aminek következtében több D-vitamin is termelődik szervezetében. A D vitamin segít a mentális és fizikai egészség fenttartásában, véd a rák, a depresszió és érrendszeri megbetegedések ellen. Ezen túl a kutyatartók jellemzően több időt töltenek a természetben, ahol mentálisan is fel tudnak töltődni, nagyobb eséllyel képesek megnyugodni a zajos hétköznapokban.

hirdetés

2. Aktívabb élet

A kedvencekkel való hosszas séták és játékok fizikailag is átmozgatják a kutyatartókat. A fizikai jóllét - túl egészségvédő hatásán - az önbecsülésre is pozitív hatással van. Aki erősnek érzi magát, magabiztosabban is viselkedik. A kutatások azt mutatják, hogy a kutyatartók nyugodtabbak, alacsonyabb a vérnyomásuk, és a koleszterinszintjük is ritkábban magas, ami szintén az aktívabb életnek köszönhető.

3. Erősebb immunrendszer

Bár ez az érv ellentmondásosnak tűnhet, de a kutya mellett felnővő gyerekekre kevésbé jellemző az allergia és az asztma. Az allergia levertséget és alvási zavarokat okozhat, ami komoly hatással lehet a mentális egészségre és az életvezetésre.

4. Kevesebb stressz

Kedvencünk dédelgetése ránk is kedvező hatással van. Szőrének puha tapintása, lassú ritmikus légzése megnyugtatóan hat, és oxytocint szabadít fel, ami köztudottan stresszcsökkentő hatású, és amelynek köszönhetően csökken a vérnyomás és a kortizol nevű stresszhormon termelése.

5. Fókusz a jelenre

Annak ellenére, hogy házikedvencünk sokszor elvonja a figyelmünket, mégis a jelenben tart, segít az itt és most-ra koncentrálni. A jelen átélése megóv a múlton és jövőn való szorongástól, és segít, hogy minden pillanatot a maga teljességében éljünk át.

6. Kevesebb magány

Jól belátható, hogy aki kutyát tart, az sosincs egyedül. Lehet, hogy csak hallgatjuk kedvencünk szuszogását, de mégsincs nyomasztó csend körülöttünk. Ráadásul a kedvencek sokszor rendkívül intuitívan akkor bújnak hozzánk leginkább, amikor a legjobban szükségünk van rájuk. Mintha éreznék, hogy gazdájuk mellett a helyük.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
stressz_ck2.jpeg

Fáradt vagyok, de azt sem tudom, mitől – az érzelmi kimerültség

Amikor hosszantartó stressznek vagyunk kitéve, egyszer csak úgy érezzük, mintha energiánk végére értünk volna. A 7köznapi pszichológia blog szerzője magyarázatot ad a miértekre és segít a megoldásban.
M. Steinbach Annamária írása a 7köznapi pszichológia blogon, Fotók: Pixabay, Pexels - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik.

Este alig bírunk ébren maradni, reggel pedig a leghangosabb ébresztőórát is képes lennénk átaludni. Mégis, ezt a fajta fáradtságot csak nagyon ritkán hozzuk összefüggésbe a bennünk zajló lelki folyamatokkal. Holott, a tartós stressz igen komoly kimerültséghez vezet.

Ahogy az a kimerültség szóban tökéletesen benne van,

érzelmi energiaháztartásunk is véges.

A folyamatos, kontrollálhatatlan stresszhatások úgy hatnak az érzelmi egyensúlyra, mint a fizikai kimerülés, ami egy olyan futónál jelentkezik, aki mindenféle energiapótlás nélkül próbál megtenni napi szinten óriási távokat. A lélek ugyanúgy képes a kimerülésre, mint a test, csak kicsit másképp.

Mind a magánéletben, mind a munkahelyen kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyből nem látunk rövid távon kiutat. Talán mindannyiunknak volt olyan időszaka, amikor önhibáján kívül a feszültséggel teli, stresszes események csak úgy megtörténtek velünk.

hirdetés

Mert a stressz nem jelent alapvetően szomorúságot, hiszen a nagy megterhelések sokszor az élet boldog időszakaival képesek keveredni (pl. babavárás).

Eleinte még bírjuk a terhelést, aztán nem sokkal később a stressz okozta fáradtságtól még mosolyogni sincs elég erőnk. Ilyenkor fontos egy dolgot komolyan tudatosítanunk magunkban, hogy a helyzet, amiben vagyunk, káros. És emiatt két lehetőségünk van:

1.

Megoldjuk a stresszkeltő helyzetet, pl. tisztázzuk a konfliktusainkat a főnökünkkel, szülőkkel, testvérekkel.

Lapozz a többiért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!