hirdetés
ikerlanyok.jpg

Intenzívre került az indiai asszony, aki 73 évesen szült ikreket – férje szívrohamot kapott

A babák egészségesek, de idős szüleiket megviselték az izgalmak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 14.


hirdetés

Rekord idősen, 73 évesen lett anya egy indiai nő, miután 80 éves férjével majdnem 60 éven át sikertelenül próbálkoztak gyereknemzéssel.

Mangayamma Yaramati ráadásul

egyből ikreknek adott életet

szeptember 5-én. A már idős, nyugdíjas asszony mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe - olyan donor-petesejtet kapott, amit férje, Sitarama Rajarao spermájával termékenyítettek meg.

Mielőtt az idős asszony belevágott volna a lombikbébiprogramba, számos konzultáción és vizsgálaton vett részt. Az egészségügyi szakemberek megállapították, hogy kora ellenére jó egészségnek örvend, így engedélyezték számára a szülést.

A házaspár ikerlányai egészségesen születtek, édesanyjuk pedig világra hozásuk után méltán érdemelhette ki a világ legidősebben szülő nője címet.

A történet azonban nem teljesen végződött happy enddel.

Az asszonyt a szülés után átvitték az intenzív osztályra, egyelőre ott is tartják a biztonság kedvéért, férje pedig röviddel a lányok megszületése után szívrohamot kapott a nagy izgalmak közepette

- írja a The Sun.

Amikor korábban arról kérdezték, mi lesz a gyerekkel, ha vele vagy feleségével bármi történik a koruk miatt, azt mondta: "Minden Isten kezében van. Aminek meg kell történnie, az megtörténik".


KÖVESS MINKET:





hirdetés
photo-1554734867-bf3c00a49371.jpeg

Egy órán át várta a mentőket hiába, végül meghalt a 12 éves tinilány

A walesi lány egy ritka mellékvese-rendellenességben, Addison-kórban szenvedett, amiről nem tudott sem a családja, sem az orvosa.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 13.



Még a háziorvoshoz is bevitték a 12 éves lányt, de csak egy óra múlva érkezett meg a papíron 8 percen belül kiérkező mentő – írja a Mirror.

A hétvégi fáradtság és hányás után Ffion Jonest orvoshoz vitte az édesanyja a walesi Cardiffban, de mire odaértek, a lánynak már hevesen vert a szíve, gyorsan lélegzett és olyan alacsony volt a vérnyomása, hogy már nem tudták megmérni. A háziorvos, Dr. Nicola Leeson azonnal a sürgősségi mentőt hívta, aminek 8 perc alatt kellett volna kiérkeznie, de ennek több mint a hétszeresére volt végül szüksége.

Mire a mentő egy óra alatt kiért, Ffion szívrohamot kapott.

Mint kiderült, a lány egy ritka mellékvese-rendellenességben, Addison-kórban szenvedett, amiről nem tudott sem a családja, sem az orvosa. A diagnózist a Walesi Egyetemi Kórház gyerekosztályán állították fel, ahol másnap Ffion elhunyt.

A csütörtöki meghallgatáson kiderült, hogy a 12 éves lánynak a halála előtti napra volt időpontja a közeli egészségügyi központba. Bár Dr. Leeson a hányás miatti kiszáradástól féltette a kislányt és hívta a mentőket, a walesi sürgősségi mentőszolgálat csak szívmegállás vagy fulladás esetén hívható háziorvoshoz.

Miután visszautasította őt a mentőszolgálat, Leeson doktor pótolta a folyadékot és az elektrolitot Ffion számára, amíg a mentőt várták. Azonban eztután nem sokkal Ffion szervezete összeomlott.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
zuglo-vasutallomas-baleset-1000x582.jpg

A menetszél szippanthatta be a vonat alá a peronon álló fiatal nőt Zuglóban

Az RTL Híradónak nyilatkozó szemtanú szerint a lány csaknem két méterre állt a sínektől, amikor a baleset történt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 13.



Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtökön elgázolt egy tehervonat egy fiatal nőt a zuglói vasútállomáson.

A baleset az állomáson folyó peronfelújítás kordonnal elkerített munkaterületén kívül, korábban elkészült és az utasforgalom számára átadott helyszínen történt. Az elsődleges vizsgálatok alapján a tehervonat a lassújelet betartva közlekedett - közölte a MÁV a történtekkel kapcsolatban.

Kiderült többek között az is, hogy csúcsidőn kívül történt a baleset, néhány utas várakozott csak a helyszínen. A hangos utastájékoztató rendszeren a vonat érkezése előtt 3-5 perccel többször elhangzott, hogy a megállóhelyen hamarosan vonat halad át,

áll a közleményben.

Egy szemtanú nyilatkozott az RTL Híradónak, aki csak néhány méterre állt a balesettől. Szerinte

a lány az épület sarkánál csaknem két méterre állt a sínektől, amikor a vonat menetszele a szerelvény alá rántotta.

A helyszínen lévők közül többen azonnal a nő segítségére siettek, aki eszméletlenül feküdt a síneken. Súlyos, életveszélyes koponya-, mellkas-, hasüregi és végtagsérülésekkel a traumatológiai intézetbe. Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, csütörtökön

életmentő műtéti beavatkozásokat végeztek el rajta. Még mindig az intenzív osztályon kezelik, állapota továbbra is válságos.

A Híradónak több utas is arra panaszkodott, hogy nagyon szűk a hely az állomásépület és a sínek között. A biztonsági sáv nélkül pontosan 1,2 méter a távolság. A közlekedést nehezíti az is, hogy a másik oldali peron felújítás miatt nem áll az utasok rendelkezésére.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint az állomásépület annyira leszűkíti a peronokat, hogy azok már életveszélyesek is lehetnek, főleg további peronok lezárásával. Erre szerintük az épület elbontása lenne a megoldás.

A rendőrség is vizsgálja a gázolás körülményeit.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
thurmer-gyula-mti-buzak-noemi-1000x563.jpg

Thürmer Gyula nem indulhat a főpolgármesterségért az önkormányzati választáson

Nem sikerült elég érvényes ajánlást gyűjtenie.
MTI, fotó: MTI/Bruzák Noémi - szmo.hu
2019. szeptember 13.



Visszautasította a Fővárosi Választási Bizottság Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt) főpolgármester-jelöltkénti nyilvántartásba vételét pénteken.

A főpolgármester-jelölteknek ötezer ajánlást kellett összegyűjteniük szeptember 9-én 16 óráig.

Az FVB pénteki határozatából kiderül:

a Fővárosi Választási Iroda Thürmer Gyula 747 ajánlóívének ellenőrzése során 4491 érvényes ajánlást rögzített. Mivel a politikus által benyújtott érvényes ajánlások száma nem érte el a törvényben meghatározott mértéket, a Fővárosi Választási Bizottság a jelölt bejelentését visszautasította.

Az FVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
repulo-pilotafulke-wiki-1000x664.jpg

Kiöntötte a kávéját a pilóta, kényszerleszállást kellett végrehajtania a repülővel

Nem sokkal a cél előtt, Írországban kellett letennie a 326 utast szállító gépet a tapasztalt pilótának. Szerencsére mindenki megúszta a nem tervezett landolást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 13.



Pár csepp kávé okozott riadalmat egy Cancúnból Frankfurtba tartó Condor-repülőjáraton, amelyen 326 utas és a 11 fős személyzet utazott.

Az Airbus A330-243-as gépet egy 49 éves pilóta vezette, aki igencsak tapasztaltnak számít, hiszen több mint 13 ezer órát töltött a levegőben munkája során. Most azonban egy véletlen balesetnek köszönhetően nehéz helyzetbe került.

A személyzet egyik tagja ugyanis egy fedél nélküli pohárkában vitt neki egy kávét, amit a pilóta kicsit kiborított, így az irányító panelre is került az italból, pont arra a részre, amely a kommunikációt teszi lehetővé a pilóták számára.

A pár csepp kávé nagy kárt okozott, hiszen kommunikációs nehézségek adódtak a gépen, miközben az éppen az Atlanti-óceán északi része felett szállt.

Mivel a kiöntött ital forró volt, az irányító panel is túlmelegedett, az egyik gombja ráadásul elkezdett olvadni, az így keletkezett füst miatt pedig a pilótáknak oxigénmaszkot kellett viselniük.

Így nem volt más választás, kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Nem sokkal a cél előtt, az írországi Shannon repülőtéren landolt a gép. Szerencsére különösebb probléma nélkül történt mindez, senki nem sérült meg.

Az eset még február elején történt, az angliai székhelyű, repülőgép baleseteket vizsgáló Air Accidens Investigation Branch azonban csak most hozta nyilvánosságra a nem tervezett leszállás okát. Akkor még csak azt lehetett tudni, hogy a pilótafülkében kis mennyiségű füst keletkezett, miután kiömlött valami folyadék, ezért elővigyázatosságból kényszerleszállást hajtottak végre. Miután a szakemberek átvizsgálták a gépet, néhány órán belül folytatódhatott a repülőút Manchesteren keresztül.

A szerv közlése szerint a légitársaság már változtatott az italok felszolgálásának rendszerén, hogy ne történjen több hasonló baki. Arra is rendszeresen figyelmeztetik a repülők személyzetét, hogy hívják fel a pilóták figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek a folyadékokra a pilótafülkében.

Forrás: CNN, címkép: illusztráció (Wikipédia)


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x