hirdetés
plexi_arcvedo_pajzs.jpg

Ingyen gyártják az arcvédőket a kórházaknak 3D-nyomtatóval rendelkező civilek

150 ezer plexi arcvédőre lenne szüksége a magyar egészségügynek.
Fotó: Facebook/3D nyomtatás a koronavírus ellen!/Hadnagy Rita - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

A 444 szúrta ki a 3D nyomtatás a koronavírus ellen! nevű Facebook-csoportot, ahol még a járvány kezdetén gyűltek össze ezzel a technológiával rendelkező civilek. Azon gondolkoztak, hogy mivel tudnának a legjobban segíteni a kialakulófélben lévő helyzeten, és végül egészségügyi dolgozókkal egyeztetve arra jutottak, hogy egy plexi arcvédő pajzs gyártásába kezdenek.

Az első terveket Kőrösi Gábor, a Színművek nevű filmes díszleteket gyártó-nyomtató cég tulajdonosa, készítette, de már ennél egyszerűbb sablont használnak.

Az egész arcot és a füleket is eltakaró, egyetlen darab átlátszó műanyagból készült pajzs gyártáshoz már nyomtató sem kell, csupán vastag fólia és egy vágógép. Azonban a piacról éppen eltűnt az összes ilyen 0,5 milliméter vastag átlátszó, merev fólia, pedig akár napi 11 ezer darabot is le tudnának gyártani.

Ez persze nincs ingyen: egy ilyen napi mennyiség legyártása körülbelül 5 millió forintba kerül, ami egy civil alapon szerveződött, önköltségi alapon működő csoportnál is tetemes összegnek számít.

Számításaik szerint pedig a magyar egészségügynek kezdetben 150 ezer ilyen arcvédőre lenne szüksége, ami a közvetlen cseppfertőzéstől óvja meg a viselőjét. Az eddig elkészült pajzsokért nagyon hálásak az orvosok, ápolók és a mentősök, de akadt már olyan rendőr is, aki kért az elkészült plexi arcvédőből.

hirdetés
A 3D-s arcvédők gyártására itt várnak támogatást:

Magnet Bank, Bátyi Zoltán

Számlaszám: 16200254-10097731

IBAN: HU36 1620 0254 1009 7731 0000 0000

Közlemény: COVID-19 - ADOMÁNY

Facebook csoportjukat pedig ITT TALÁLJÁTOK



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
czibok-laszlo2.jpg

Egy szál virággal lehet búcsút venni Czibók Lászlótól – Tatabányán temetik el

Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője agyvérzés miatt halt meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Mint azt megírtuk, meghalt Czibók László, az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egykori szereplője, aki a youtube-os videóiról is ismert volt.

A férfi május 17-én agyvérzést kapott, kritikus állapotban vitték kórházba, ahol mesterséges kómában tartották. Bár a barátnője, Georgina nemrég azt mondta, hogy jövő héten megpróbálhatják felébreszteni a párját, végül nem épült fel.

Georgina kedden közölte a szomorú hírt, hogy Czibók László meghalt.

Czibók László barátnője szerdán saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy

hirdetés

párja hamvasztás utáni búcsúztatása Tatabányán lesz, a pontos időpontot azonban majd csak később közli. Azt kérte, hogy aki szeretne végső búcsút venni Czibók Lászlótól, csak egy szál virágot vigyen.

A YouTube-on már több olyan emlékvideó is megjelent, amellyel ismerősei, követői, rajongói búcsúznak az egykori sorozatszereplőtől.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
Customer-Signature-Floyds-Barbershop-Released.jpg

Milliós borravalót hagyott egy vendég az amerikai fodrászatban, ami majdnem csődbe ment a járvány miatt

A fodrásznő mellett a recepciós, az üzletvezető és az üzlet többi dolgozója is kapott a nagylelkű jutalomból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A 32 éves, gyermekét egyedül nevelő Illsia Novotnynak, ahogyan szakmájában szinte mindenkinek a világon, a túlélésért kellett küzdenie azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni szalonját. Bár számíthatott törzsvendégei anyagi támogatására, még így is kénytelen volt lakásbérleti és közüzemi számláit átütemezni.

Május elején végre újra megnyithatott szigorú távolságtartási és egészségügyi szabályok mellett. A múlt szombaton már zárásra készült, amikor besétált egy férfi egy hajvágásra. Illsia elbeszélgetett vendégével a baseballról, Colorado állam helyzetéről, a karantén okozta nehézségekről. Amikor kész lett, a férfi fizetett a recepciósnál, de mielőtt távozott, odavetett egy rejtélyes mondatot: „Csak hogy tudja, nem tévedés”

Néhány perccel később a recepciós sírva rohant kollégáihoz. A férfi ugyanis összesen 5800 dollár borravalót hagyott ott: 2500 dollárt a fodrásznőnek, 500-at a recepciósnak, 1000-et az üzletvezetőnek és további 1800-at a szalon 18 dolgozójának.

Novotny is elsírta magát örömében, hiszen az elmúlt hónapokban teljes bizonytalanságban élt, azt sem tudta, hogy kinyithat-e még.

A szalon megosztotta a szívmelengető történetet az amerikai sajtóval és felkerült Facebook-oldalukra is, hogy kifejezhessék hálájukat az ismeretlen jótevő iránt és egyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik a nehéz időkben is mellettük álltak – a Goodnewsnetwork.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
motoros-futar_kituntetes.jpg

Kitüntették az ételfutárt, aki megállította a rendőrök elől menekülő férfit

Nélküle lehet, hogy nem kapták volna el a férfit, aki korábban két rendőrt is kis híján elütött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Korábban mi is írtunk arról a motoros ételfutárról, akinek sikerült feltartóztatnia egy ámokfutót, és ezzel sokat segített abban, hogy a rendőrök el tudják kapni a férfit.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság most Instagram-oldalán tudatta, hogy kitüntetésben részesítik a bátor futárt, akit #hős hashtaggel is illettek.

„Kiss Dávid pizzafutár 2020. május 23-án éppen dolgozott a belvárosban, amikor egy rendőrök elől menekülő autóra lett figyelmes, aminek vezetője megpróbálta elütni a rendőröket. A futár robogójával a rendőri intézkedés alól kibúvó férfi autója elé állt, megállásra kényszerítette, a rendőrök pedig elfogták a menekülő autóst” - írják posztjukban. Majd hozzáteszik,

„Bátor helytállásáért Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok Budapest rendőrfőkapitánya elismerésben és jutalomban részesítette Kiss Dávidot.”

hirdetés

Jutalmat kapott a bátor motoros. Kiss Dávid pizzafutár 2020. május 23-án éppen dolgozott a belvárosban, amikor egy rendőrök elől menekülő autóra lett figyelmes, aminek vezetője megpróbálta elütni a rendőröket. A futár robogójával a rendőri intézkedés alól kibúvó férfi autója elé állt, megállásra kényszerítette, a rendőrök pedig elfogták a menekülő autóst. Bátor helytállásáért Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok Budapest rendőrfőkapitánya elismerésben és jutalomban részesítette Kiss Dávidot. #motor #motoros #rendor #police #motoros hős

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
eltunt-indiai-ferfi-rendor-video.jpg

Egy TikTok-videónak köszönhetően talált rá a két éve elveszett apára egy indiai család

Egy rendőr videójában tűnt fel a férfi, aki több mint 2000 kilométerre volt régi otthonától.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Egy TikTok videó segített egy indiai családnak megtalálni rég elveszett szerettüket - számolt be róla a BBC.

R Venkateshwarlu két éve tűnt el a dél-indiai Telangána állam egyik falujából, ahol egész életében élt. 2018 áprilisában felszállt egy teherautóra, mert egy másik faluba kellett mennie dolgozni. A sofőr azonban nem tudta, hogy van egy potyautasa, így amint meglátta az akkor már alvó férfit, kitette az út közepére és otthagyta. Venkateshwarlu gyalog indult el hazafelé, remélve, hogy jó irányba tart. Útközben felvette egy teherautós, órákkal később azonban a férfi rájött, hogy éppen az ellenkező irányba fuvarozta őt. A sofőr a Pandzsáb állambeli Ludhijána városában tette ki őt, amely 2000 kilométerre volt az otthonától.

A férfi innen már nem tudott hazajutni. Hajléktalan lett, kéregetésből élt, a boldogulását pedig az is nehezítette, hogy nem érti a pandzsábi nyelvet, ráadásul a hallása sem jó.

Eközben az ország másik végében a felesége és öt gyermeke nagyon aggódott az eltűnt apáért. A helyi rendőrség segítségével próbálták őt megtalálni, de nem jártak sikerrel.

hirdetés

Végül egy szerencsés véletlennek köszönhetően ölelhették újra magukhoz szerettüket.

A pandzsábi rendőrség egyik tagja, Ajaib Singh készített egy videót a TikTok videómegosztó alkalmazásra, amiben pont Venkateshwarlu szerepelt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!