hirdetés
palkovics-laszlo-1000x733.jpg

Index: augusztus 1-jén erővel venné el a kormány az akadémiai kutatóintézeteket

Az Akadémiát köteleznék, hogy adja ingyenes használatba a kutatóintézetekhez kapcsolódó teljes akadémiai vagyonát is.
Címkép: MTI/Illyés Tibor - szmo.hu
2019. május 28.


hirdetés

Annak ellenére, hogy az MTA ellenzi, a kormány arra készül, hogy augusztus 1-jén erővel vegye el a Magyar Tudományos Akadémiától a kutatóintézeteket - írja az Index. A portál szerint a Palkovics László vezette Innovációs Minisztérium már az EP-választás előtt elkészítette a kutatóintézeti rendszer teljes átalakításának tervezetét. A törvénymódosítást azonban csak a közeljövőben nyújtják majd be az Országgyűléshez. Az Indexhez eljutott a tervezet szövege is.

"A tervezet értelmében az MTA-tól elvennék az összes kutatóintézetét, azokat kiszerveznék egy újonnan létrehozandó intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba, amelynek irányításában meghatározó befolyása lenne a kormánynak"

- írja a portál. Az új kutatási hálózatnak 13 fős irányító testülete lesz, amelybe hat tagot a kormány és hatot az Akadémia jelöl majd ki, az elnökét pedig a közös javaslat alapján Orbán Viktor nevezi ki. Ez a testület fog dönteni a későbbiekben a kutatóhelyek átszervezéséről, megszüntetéséről, esetleg újak csatlakozásáról, és arról is, hogy kik lesznek a kutatóhelyek vezetői.

Emellett egy Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is felállítanak majd, aminek elnöke Palkovics László lesz. A többi tagra is ő tesz majd javaslatot, az MTA-nak itt csak egy képviselője lehet. Ennek a testületnek az lesz a feladata, hogy a támogatandó kutatási főirányokra javaslatot tegyen.

Az Indexhez eljuttatott tervezetben az is szerepel, hogy mindezek mellett még arra is törvénnyel köteleznék az MTA-t, hogy "a kutatóintézetekhez kapcsolódó teljes akadémiai vagyont ingyenes használatba adja oda, vagyis az intézetek mellett az MTA vagyonának meghatározó részét is elvennék".

Az új törvény már augusztustól hatályba léphet.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


PDO Adatbazis kapcsolodasi hiba: SQLSTATE[HY000] [2002] Can't connect to local MySQL server through socket '/var/run/mysqld/mysqld.sock' (11)