hirdetés
szabadka_ck.jpg

Szabadka: ilyen piac nálunk nincs

Sokan már törzsvendégek a szabadkai piacon, de aki még csak gondolkozik a túrán, segítünk a döntésben.
Tóth-Nacsa Ági írása a Boldog Kukta blogon - szmo.hu
2014. november 05.


hirdetés

A hétvégén egy rövid túrát tettünk Szerbiában. A szabadkai piac volt a cél. Időben, reggel 6 után indultunk. Tőlünk egy 50 km-es út, tehát igazán nem sok.

Röszkénél léptük át az országhatárt. Elegendő a személyi igazolvány, nem kell útlevél csak a gyerekeknek.

Az utak rendben vannak viszont a magyar vámügyintézők nem lopták a szívünkbe magunkat. A szerbek teljesen normálisak voltak, és gyorsan átengedték az embert. A sebességhatárok eltérnek a mieinktől. Szigorúan figyeljetek erre és a biztonsági övre is!

szabadka1

hirdetés

Horgos felé vettük az irányt. A település határában valaha jobb napokat megélt régi csárda állt. De ez a romos hely valahogy még így is tetszett nekem. Az út mentén temérdek almafa található, és sok mindent magyar nyelven is kiírnak. Egyszerű eligazodni.

A piacot kicsit kalandosan lehet megtalálni. A Horgos felől érkezőknek át kell menni a város másik oldalára. Mindenki a pékséget említette, ott kell lefordulni balra. Onnan már csak egy jobb kanyar és ott is vagyunk. Ez a gyakorlatban jóval egyszerűbb.

Szabadkai piac pontos címe és elérhetősége:

Cím: Zombori út 77-79, Szabadka

Honlap (3 nyelvű weboldal, tanulhatnának itthon tőlük a piacok)

Nyitva: minden nap 6 órától 15 óráig.

Reggeltől délután 15 óráig tart nyitva a parkoló közvetlen a piac szomszédságában és 300 Ft-ot kell mindezért fizetni. Érdemes korán érkezni és beállni!

Ha odaértünk már vehetjük is fel a legkényelmesebb cipőnket, és indulás a nagy felfedezésre. Előre leszögezem, hogy itt senki se keressen csillogást és flancot. Egyszerű piac roppant nagy területen, és még annál is nagyobb kínálattal. Leginkább ruháért és cipőért keresik fel ezt a piacot, mert rengeteg jó anyagú márkás vagy annak mondott áru várja gazdáját rettentően jó áron.

Van a piacnak általános élelmiszer vásárlós része rögtön a bejáratnál, majd beljebb haladva játékok, lakberendezési tárgyak, szerszámok és alkatrészek, konyhai kiegészítők, ócskapiac stb. várják a vásárlókat. Nagyon sok minden a hazai ár töredékéért. Pénzt sem kell váltani, mert a forintot is elfogadják a piac területén szinte bárhol. Ha szerb dinár (RSD) akarunk mégis váltani akkor a piac területén található bármelyik váltónál megtehetjük. Az átlag árfolyam 2,5 Ft körül mozog. De szó szerint felesleges erre időt pazarolni.

szabadka2

szabadka3

Az emberek roppant segítőkészek, a legtöbben tökéletesen tudnak magyarul. Vannak olyan dolgok, melyek nélkül nem is érdemes hazatérni. Ilyen a rizses csoki, az ajvár, a csevap fűszerkeverék... Az alkohollal csak óvatosan. 1 liter égetett szeszt lehet behozni fejenként Magyarországra.

A kínálat igen széleskörű. A déligyümölcsöktől kezdve (pl. aszalt füge 1 kg 1500 Ft), a különlegességeken át (pl. pagoda karfiol vagy lila karfiol 300 Ft/kg-ért) az általános élelmiszerekig minden beszerezhető. Most fűszerpaprika-szezon van. Gyönyörű szín, tiszta íz jellemzi ezeket! Érdemes vásárolni belőle.

szabadka4

szabadka5

szabadka8

Ami igazán megragadta figyelmemet, hogy a hentesüzletek picik, de igen jó minőségű árut kínálnak. A szabadtéren lévő baromfiárusoknál gyönyörű tyúkok, kakasok sorakoztak a pultban. Öröm volt rájuk nézni.

A pékség egy külön kategória. Ha nem reggeliztek, akkor szinte kötelező valamelyiket felkeresni. Ha helyi finomságot szeretnétek, akkor egyértelmű, hogy bureket kell választanotok. Többféle ízben kapható. Kerek edényekben sülnek ki, és azokat osztják 4 vagy 6 részre. Kimondhatatlanul laktató a lapok közé rétegezett túró vagy esetünkben sajtos-sonkás töltelék.

Először rétes tészta jellegűnek mondanám a rétegeket, de utána kicsit tartalmasabb és kevésbé töredező lapok sorakoznak egymáson. Egy nagy darab ebből 350 Ft-ba kerül. Ki fogom próbálni itthon. 5-6 tésztakorongból álló tornyokban pihent a friss tészta a pékség pultján. Itt nincs semmi átvágás, semmi bolti. Helyben készült az alap, és ott is sült ki az ízletes étel.

szabadka6

szabadka7

szabadka9

Ha már étkezés, akkor tilos kihagyni a csevapcsicsát vagy a pleskavicát (fűszeres húspogácsa marha-, sertés- és bárányhúsból) egy kis ajvárral (paprikakrémmel). Ha nem zavar, hogy mindenki magának tölti be a szendvicseit friss zöldséggel, és felméred, hogy egy piacon eszel és a gyomrod sem érzékeny, akkor igazi gasztrokalandban lesz részed. 500 Ft-ért kérhetsz zsemlében vagy pitában húst. Frissen, helyben sülnek ezek a húsok, a zöldségeket szintén frissen szeletelték.

Első feltérképező körutunkon számtalan hasznos dologra bukkantam. Az egyik a lenti képen látható szerkentyűt biztosan meg fogom venni. A hosszú nyárs lábakkal és motorral+2 villával kb. 21.000 Ft-ot kóstál. Ezen már egy malacot vagy birkát is meg lehet egészben sütni. A kisebb változat pedig egy malackának vagy egészben sütött csirkéknek is elegendő 12.000 Ft-ért. Következő alkalommal biztosan eljön velünk egy ilyen is. De grillekből sima vaslapos vagy rácsos változatok is megtalálhatók igen masszív anyagból. A kosár pedig beszéljen magáért. Mogyorókrémet is vegyetek! 450 Ft/80 dkg-os áron igen jó vásár. Nem egy Nutella, de igazán finom!

szabadka10

szabadka11

Egy komplett hétvégi túrát is be lehet iktatni. Szabadka előtt található Palics. Szinte összenőtt a két település. Itt a hatalmas tó, az állatkert, és kellemes sétát lehet tenni a parkban is. Gyönyörű környék!

A minőségi szállás is baráti áron van (kb. 4500 Ft-tól). Mindent összegezve nagyon jó piac, számtalan lehetőséggel és pénztárcabarát árakkal. Tegyetek egy próbát, és fedezzétek fel a szabadkai piacot és környékét!

Nyomj egy lájkot, ha tetszett a beszámoló!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
england-1283853_1920-1000x620.jpg

70 napig tart majd az út – buszjáratot indítanak Delhiből Londonba jövőre

Nyilván nem a leggyorsabb, de az biztos, hogy a legkalandosabb!
Fotó: Illusztráció (Pixabay) ( - szmo.hu
2020. augusztus 27.


hirdetés

Olyan buszjáratot indítanak jövőre az indiai Delhiből, amelynek végcélja London, a 70 napos út alatt pedig 18 országon halad majd át a jármű - írja a CNN.

A járat nyilvánvalóan inkább a kalandvágyók, mint a hétköznapi utasok számára lesz nagy kincs, nem véletlen, hogy az Adventure Overland nevű expedíciókat szervező cég indítja. Úgy reklámozzák, mint a világ első hop-on/hop-off járatát a két város között.

A jármű, ami szállítja majd az utasokat szintén nem egy leselejtezett vidéki busz lesz, hanem egy 20 fő befogadására alkalmas luxusbusz, amelyet az 1950-es és '60-as évek hippibuszai ihlettek.

A busznak természetesen nem az a célja, hogy elindul Delhiből, hogy aztán benzinkutakon beiktatott pisiszünetekkel és zötykölődős alvásokkal tarkítva érjen el Indiából Angliába, hanem természetesen kissé kibővíti azokat a bizonyos pisiszüneteket:

hirdetés

van idő túrázni a kínai Nagy Falon, csatangolni Moszkva belvárosában, vagy pagodákat csodálni Mianmarban.

Az Adventure Overlandet két indiai utazó, Tushar Agarwal és Sanjay Madan alapította. Előbbi a CNN-nek elmondta, mi inspirálta őket a járat kitalálásában: a férfi 2010-ben utazott egyedül Delhiből Londonba hasonlóan kalandos, de kevésbé szervezett módon, és imádta. Az ötletet tényleg annyira szerette, hogy a cégnek sem ez az első ilyen jellegű ajánlata: már három olyan túrát szerveztek Delhiből Londonba, amelyen mindenki a saját autójával vehetett részt, és közösen, konvojban haladtak végig a fél világon.

Szerveztek hasonlót Izland és Oroszország között is. Közben azonban rájöttek: sokan nem tudnak, vagy nem akarnak ennyit vezetni. Éppen ezért találták ki, hogy beültetik a kalandorokat egy buszba, és így teszik meg a Delhi-London távot.

[nex]

A koronavírus-járvány miatt az első járat indulása persze csúszik, de egyébként is a tavaszi szezont lőtték be megfelelőnek az időjárás miatt. Előraláthatóan - ha a vírushelyzet nem diktálja máshogy - 2021 áprilisában indulhat az első busz, amely júniusban ér majd Londonba.

A buszjegy nem lesz olcsó: 20 ezer dollárt, azaz nagyjából 6 millió forintot kérnek a kalandért.

Az útnak meg lehet tenni csak egy-egy szeletét is, erre négy opciót kínálnak. A busz oda-vissza közlekedik, a tehát Londonból is el lehet jutni Indiába. Ugyanazon a kipróbált útvonalon mennek, amelyen a karavánnal is, az utóbbiról pedig azt mondta Agarwal, hogy a legfiatalabb résztvevő 5, a legidősebb 75 éves volt, tehát bármilyen korosztály által teljesíthető. Az egyes országokban idegenvezetők is csatlakoznak az utasokhoz, akik a helyi viszonyok útvesztőlyében segítik a tájékozódást.

Amióta bejelentették a járatot 40 ezren jelezték érdeklődésüket az ötlet iránt,

bár ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennyi jegyet is váltanak. Azoknak viszont, akik tényleg vállalkoznak rá Agarwal azt tanácsolja: nyitott szívvel és nyitott elmével szálljanak fel a buszra.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito-2.jpg

3+1 ok, amiért érdemes Veresegyházra kirándulni

Az Európában is ritkaságnak számító Medveotthon mellett kihagyhatatlan a tavak vidéke, a helyi művészek közreműködésével elkészült Szentlélek-templom, és van még pár meglepő dolog.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2020. augusztus 27.


hirdetés

Budapesthez közel, autóval fél órányi utazásra található egy régi múltra visszatekintő, ám igen dinamikusan fejlődő város, Veresegyház. A legtöbben a nevet hallva a medvékre gondolnak egyből, hiszen a település egyik fő attrakciója a Medveotthon. Ám a macik mellett még akad más látnivaló és programlehetőség is ebben a meglepően nyüzsgő kisvárosban.

A Gödöllői-dombság már korábban is vonzotta a letelepülni vágyókat, a múltját egészen a 16. század elejéig vezetik vissza. Az 1510 körül készült térképeken már Vesereghatz néven említik, de a szájhagyomány szerint a régi település őse Ivacs volt, amelyet viszont már 1375-ből származó oklevélben is feltüntettek.

Veresegyház nevének eredetéről két történetet is őriznek. Az egyik szerint a tatárok elől a templomba menekült, majd lemészárolt lovasok vére festette veresre a falakat, és innen kapta nevét a hely. A másik szerint viszont a vörös téglából épült és vakolatlan templom volt a névadó.

Aki ma erre jár, egy folyamatosan alakuló, fejlődő várost talál, ahol feltűnően sok a fiatal, a gyerekes család. Nem csoda, hogy sokféle programlehetőség található itt. „Veresen” van termálfürdő, uszoda és strand is, valamint számtalan sportolási lehetőség. A kultúrára vágyóknak művelődési ház, könyvtár, a helyi múltat és a jövőt is bemutató múzeum és egy nívós programokat szervező színháza is van. Nyáron szabadtéri fesztiválokat, előadásokat is tartanak.

1. Egy szuper piac, egy új városközpont, egy különleges templom

hirdetés

Induljatok el belvárosban, ez a kis csavargás önmagában is érdekes lesz. Veresegyház épületeinek nagy része ugyan újkeletű, de több régi építményüket is féltve őrzik. Ami feltűnő, hogy

az elmúlt 15 évben egységes arculat szerint alakították ki a központot,

a Városházát és Kistérségi központot, a Fő teret és környékét is járjátok be, mert a Makovecz-örökség viszik tovább, számos szép részlet látható az utcákon, vagy akár a polgármesteri hivatal tetején lévő kilátóból szemlélve.

No és persze

kihagyhatatlan a híres „veresi piac”,

amely hatalmas területen található, és itt aztán tényleg minden kapható. A környékbeli termelők, kézművesek portékáiból érdemes vásárolni, és ezt a jelek szerint sokan tudják, hiszen még távolabbi településekről is jönnek, sőt a fővárosból is sokan járnak ide.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Salar-de-Uyuni-1000x750.jpg

Már a fél világot bejárta a magyar pár, a járvány sem állította meg őket

Gyuri és Márti ugyanabba a középiskolába jártak, de akkor még nem ismerték egymást. Évekkel később Skóciában találtak egymásra, mostani kalandjukra kilenc éven át tudatosan készültek.
K.U.D. - szmo.hu
2020. augusztus 29.


hirdetés

Ki ne álmodozott volna már arról, hogy ott hagy csapot-papot, felkerekedik és bejárja a világot, hátrahagyva a szürke hétköznapok megszokott rutinját. Gyuri és Márti meglépték, ami a legtöbb ember számára csupán vágyálom maradt: otthagyták a biztos állásukat és 2018 áprilisában felkerekedtek világot látni.

A fiatal pár Skóciában találkozott 2007-ben, noha korábban ugyanabba a szombathelyi középiskolában tanultak, három év különbséggel. Hamar kiderült, hogy az utazás közös szenvedély, egy-egy hosszú hétvégére különböző városokba utaztak, majd jött az ötlet: menjenek olyan helyre, ahol korábban egyikük sem járt. Így jutottak el Malajziába 2009-ben.

Hátizsákkal utazták be az országot, olyan arcát ismerték meg, amelyet a legtöbb turista nem lát. Akkor fogalmazódott meg bennük először, hogy ez az, amire vágynak: szabadon felfedezni eddig ismeretlen vidékeket és kultúrákat.

Ahhoz, hogy ez beteljesüljön, tudatosan fel kell készülni, ezt ők is tudták. Úgy tervezték, spórolnak, készülnek és Gyuri 35. születésnapja után felmondanak és útnak indulnak. Az aberdeeni egyetemen tanultak, mellette dolgoztak, 2011-ben összeházasodtak, megvették az első házukat, és befektették a pénzüket.

Úgy döntöttek, Skócia után az Egyesült Államok felé veszik az irányt, így miután Gyuri lediplomázott, új kaland kezdődött a tengerentúlon.

hirdetés

Egy 2 hónapos roadtrippel kezdtünk, ahol a Couchsurfing-en keresztül találkoztunk egy olyan sráccal, aki szó szerint beutazta az egész USA-t és több tucat helyen is élt. Elmondtuk neki, hogy letelepedési szándékaink vannak és azt mondta szívesen ad tanácsot. Egyik este egy térkép mellett felvázoltuk a kritériumainkat és elképzeléseinket és az eredmény San Diego (Kalifornia) illetve Tampa Bay (Florida) lett. Ránk Florida jobb első benyomást tett tehát maradtunk és belevetettük magunkat a corporate amerikai életbe”

– mondták a Szeretlek Magyarországnak. Márti program igazgató volt egy öregek otthonában, Gyuri pedig promóciós árakat programozott a L’Oréal egy leányvállalatának. Gyuri 35. születésnapja után három hónappal pedig – ahogy tervezték is - felmondtak.

"A tervezés nagyon precíz volt egyik oldalról, több száz oldal hivatalos dokumentumot digitalizáltunk immáron 3 országból, a dolgainkat rendszereztük, eladtuk, eladományoztuk, megvettük az utazáshoz szükséges felszereléseket, megszereztük a védőoltásokat, volt időnk kigondolni mindent. Másik oldalról viszont mondani lehetne, hogy hanyagok is voltunk, mert nem csináltunk tervet hogy mit akarunk látni, merre menni, úgy gondoltuk ez nem annyira szükséges, majdnem mindent látni akarunk és időnk is lesz rá. Szóval egy skóciai és magyarországi jó pár hónapos (család- és barátlátogatások és ügyintézés) kitérő után egy egyirányú jeggyel elrepültünk Costa Ricába (ide tudtunk jönni a legközelebb Dél-Amerikához a hitelkártyáink pontjait használva) és elindultunk dél felé hátizsákokkal"

– mesélték. Nagyjából fél éven át hátizsákkal utazgattak, majd egy perui kisvárosban béreltek egy lakást és vettek egy motort, és azzal utaztak további hét hónapon keresztül, mintegy 27 ezer kilométert megtéve.

"Az utazás része eléggé kalandos volt, főleg mivel, mint a legtöbb igazán hosszú távú utazó, akikkel találkoztunk, egészség és utazási biztosítás nélkül utaztunk, és tesszük azóta is. Ez nem felelőtlenség részünkről, hanem tudatos, jól átgondolt döntés, aminek a meghozatala sok órányi kutatás és beszélgetés eredménye"

– mondták, hozzátéve, mindig óvatosak, alkalmazkodnak a körülményekhez. Megtanulták például, hogy a dél-amerikai közlekedési stílus nem igazán hasonlítható semmihez, amit Európában tapasztaltak, mint mondták, még az olasz sofőrök is igazi előzékeny úriembernek számítanak egy perui átlag sofőrhöz képest.

"Mindig azt feltételeztük, hogy mindig minden irányból jöhet bármi (jön is) és senki semmiféle KRESZ-tudással nem rendelkezik, vagy csak nem tartja be. Ez meglepő módon működött, nem szívesen nyilatkoznánk arról, hogy hány percenként szegtünk meg mi is egy közlekedési szabályt, de működött, nem okoztunk balesetet és minket sem ért baj”

– mesélték, hozzátéve, volt, hogy kamion jött szembe a hajtűkanyarban az Andok hegyei között, volt, hogy úttorlaszokon hajtottak át egy tüntetés közepette Bolíviában, volt, hogy egy rendőrt kellett lefizetniük.

Mint mondták, ha vészhelyzet lett volna, a sürgősségi ellátás jelentett volna megoldást, Közép és Dél-Amerikában ugyanis a legtöbb országban ingyenes az ellátás vészhelyzet esetén. Amikor fogorvosra volt szükség, magánrendelésre mentek például Kolumbiában, Peruban, Bolíviában és Paraguayban. Az emberek segítőkészek voltak, volt, hogy az egyik patika gyógyszerésze segített nekik, amikor valamilyen problémájuk volt, így nem volt szükség orvosra sem.

"Tisztában vagyunk vele, hogy utazás biztosítás nélkül utazni nem a megszokott vagy a követendő stratégia, valóban kockázatos, nem is tanácsként próbáljuk ezt feltüntetni, vagy népszerűsíteni ezt a módszert, pusztán mi bevállaltuk és nem is titkoljuk a döntésünket”

Miután meglett a motor, főleg sátraztak, de azért hébe-hóba előfordult, hogy Couchsurfingen vagy Airbnb-n kerestek szállást.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
roger_federer_lindt_csokimuzeum.jpg

Willy Wonka is irigykedne: megnyílt a világ legnagyobb csokimúzeuma Svájcban

9 méteres csokiszökőkút fogadja a múzeumba belépőket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

Nemcsak a világ legnagyobb csokoládémúzeumát nyitotta meg néhány napja Zürichben a Lindt, de mostantól a svájci vállalaté a világ legnagyobb csokiszökőkútja és csokiboltja is, írja a Travel+Leisure.

Aki eddig azon sajnálkozva nézte szomorúan a Charlie és a csokigyár című filmet, hogy milyen kár, amiért a valóságban ilyen hely nem létezik, élete legboldogabb napjára ébredhetett szeptember 13-án. A Lindt Home of Chocolate (A Csokoládé Otthona) nevű hatalmas csokimúzeuma igazi hiánypótló intézmény lett minden édesszájúnak.

Az interaktív múzeum a termeléstől egészen az előállításig részletesen bemutatja a csokoládékészítés fortélyait, részletesen kitérve a svájci csoki történetére.

A Chocolateria névre keresztelt étteremben mindenki az ízlésének megfelelő édességet állíthatja elő egy rövid csokikészítő tanfolyam segítségével, miközben a Lindt gyártási folyamataival is megismerkedhet.

Aki még bírja gyomorral, benézhet a desszert tesztelő szobába is. A múzeum kávézója pedig egy kis pihenőt biztosít az ízlelőbimbóknak és a gyomornak a folytatás előtt.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!