hirdetés
darnoozseli.jpg

Így végezz a feleségeddel, ha nem akarod, hogy felelősségre vonjanak

Úgy tűnik, ha nincs meg a holttest, nincsenek kamerafelvételek és tanúk, akkor hiába a korábbi feljelentések, a látlelet és a távoltartási végzés, hiába minden terhelő bizonyíték, a férfi megússza. Vélemény.
K. U. D. - szmo.hu
2019. október 29.


hirdetés

Ma a magyar bíróság kvázi adott egy útmutatót, hogyan kell úgy embert ölni, hogy aztán ne vonhassanak felelősségre.

A darnózseli hentest 7 évre ítélték, testi sértés bűntettében, nem pedig gyilkosságban találták bűnösnek.

A büntetésbe pedig beleszámítják az előzetesben letöltött 29 hónapot, vagyis nagyjából 4 és fél múlva szabadulna is. Az ítélet viszont nem jogerős, mert az ügyész és a védő is fellebbezett.

Ez ma megtörténhet Magyarországon. Az országban, ahol a statisztikák szerint hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében, és minden ötödik nőt rendszeresen bántalmazza a partnere.

N.-né Kovács Judit bátor nő volt. Többször is a rendőrséghez fordult, próbált segítséget kérni, de a feljelentéseknek semmilyen eredménye nem lett. Olyannyira nem számított, hogy a bíróság ideiglenesen a bántalmazó, erőszakos férfinek ítélte a gyerekeket.

N.-né Kovács Judit a saját kezébe vette az irányítást: kilépett a kapcsolatból, elköltözött, elhagyta a vállalkozása saját tulajdonú telephelyét is, hiszen a férje zaklatta otthon és a munkahelyén is. Végül 2014-ben a férje által akadályozott gyerekláthatások miatt visszaköltözött a családi házba, hogy normális kapcsolata lehessen a kisfiával. Csakhogy ez végzetes döntésnek bizonyult.

A kétgyermekes édesanya talán még mindig élne, ha a bíróság nem a bántalmazó férjnek és apának ítéli a gyerekeket.

Akkor talán a nő tényleg új életet kezdhetett volna, nem kellett volna visszatérnie bántalmazójához a gyerekei miatt. 2014-ben viszont nyoma veszett. Hiába szólt a férfi ellen számtalan közvetett bizonyíték, a bíróság kétszer is felmentette és a mai ítélet is sokat mondó. Megint beigazolódott, hogy a bántalmazott nők senkire se számíthatnak, a rendőrség nem segít, a bíróság csődöt mondott, nincs igazságszolgáltatás.

Sok minden kavarog most a fejemben. Dühös vagyok, elkeseredett, csalódott és közben N.-né Kovács Judit gyerekeire gondolok. Hogy látták, ahogy az apjuk bántja az anyjukat, hogy hallották, a férfi hogy beszél a nővel, hogy mit gondolhattak, és mennyire lehettek megijedve, amikor az anyjuk – a saját testi épsége érdekében – elköltözött otthonról.

Vajon azt hitték, elhagyja őket? Vajon miket mondott ez a férfi a feleségéről a gyerekeinek? Vajon megtudják-e valaha, mi történt valójában az édesanyjukkal? Hogy ez a nő nem akarta elhagyni őket, harcolt értük, mindent megpróbált, szerette őket, annyira szerette őket, hogy végül visszatért a bántalmazójához, aki végül kioltotta az életét.

De mit is várunk egy országban, ahol az igazságügyi miniszter szerint a nők egyenjogúságáról szóló Isztambuli egyezmény nem más, mint "egy politikai hiszti", mert a nők valójában nagyon is jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és a munka között, és aki szerint a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
magyar-hazaszeretet-kulfoldon-elni-1000x654.png

„Magyarországon már csak a hülyék maradtak” és „A távolból küldött észosztást nem kérjük!” – pártoskodó magyarok itthon és külföldön

Megint egymásnak esik a magyar. Újabban az itthon élők és az innen már kivándoroltak. Úgy tűnik, mindenki jobban tudja, hogy ki az igazi hazafi (ő), vagy épp hazaáruló (a másik). Beszélgessünk erről egy kicsit.
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. október 20.



Van egy régi kollégám. Évek óta Spanyolországban él, családot is ott alapított. A magyar ügyek viszont nagyon érdeklik, és élesebb helyzetekben (például a mostani választások idején) bőszen posztolgat az itthoni “sötéteknek”, hogy mit is kéne ebben az országban csinálni. Aztán egy itt élő haverjától megkapta, hogy “Minek pörögsz te ezen Spanyolban?”, egy másiktól meg azt: “A távolból küldött észosztást nem kérjük.” Megszeppent, pedig szerintem még csak nem is nagy arccal okoskodott. Azt válaszolta, senkit sem akart bántani, de tényleg érdekli, mi van itthon, “nem felejtette el, honnan jött.”

Úgy veszem észre, az utóbbi években ez elég gyakori jelenség. A “kinti” meg a “hazai” magyarok tépázzák egymást – vagy inkább egymás idegrendszerét – arról, hogy most akkor ki is döntött jobban.

Az, aki itt hagyta ezt a “menthetetlen rakás szart” (szó szerinti idézet), és most négyszeres fizetésből aranyélete van valahol Nyugat-Európában, vagy az, aki itthon “küzd egy jobb világért” (szintén szó szerint idéztem), és nem hagyja hátra az idősödő szeretteit, a gyerekeit (mondjuk egy elvált apa), a barátait, vagy egyszerűen csak nem akar elmenni, mert a negyedannyi fizetése ellenére is itt van otthon, és kész.

Az önmagában még nem lenne baj, hogy a honi történésekről egészséges vita alakul ki. Külföldről valóban könnyebb a rálátás bizonyos dolgokra, van összehasonlítási alap, más dolgokat meg épp itthonról lehet egzaktabban górcső alá venni. De hogy magyar emberek (ráadásul egykori jó barátok) lehazaárulózzák meg lehülyézzék egymást, csak mert a saját életükkel kapcsolatban másként döntöttek, ez nagyon elszomorító. És jól mutatja, hogy a pártoskodás, jobbantudomozás, az ellenvélemények teljes ledózerolása bizony nem áll meg Hegyeshalomnál. Ez a magyar mentalitás része (tisztelet a kivételnek), amit viszünk magukkal a szélrózsa minden irányába.

Nekem elég sok barátom él külföldön. Többségük nem olyan rég ment ki. Látogatom is őket, videócsetelünk, egy kicsit belelátok a mindennapjaikba. Hívnak is ki, mivel van nyelvtudásom, elég gyakran hallom a kérdést: “Mit keresel te még ott?”

A válaszom többnyire az: “Hát elég keveset, az igaz, de itt vannak azok az emberek, akik nélkül meghalna a lelkem.”

Érzelgősség? Teszetoszaság? A rátermettség hiánya? Nem hinném. Ez egy emberi döntés (egyelőre, lehet, hogy egyszer majd másként döntök), amit a saját életem, érzelmeim, határaim, idegrendszerem ismeretében teljes jogom van meghozni. Egyszer régen, még huszonéves koromban éltem egy fél évet külföldön. Ösztöndíjjal, szabadon, egy elképesztően gazdag országban. Mégis emlékszem a szívszaggató rohanásra minden este az egyetem kompjúter-termébe (akkor még nem voltak laptopok), hogy legalább egy e-mail váltás erejéig együtt lehessek az itthon maradt szerelmemmel. És emlékszem egy influenzára is, amit pechemre épp a tavaszi szünetben kaptam el.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
foto-1000x668.jpg

„És ti mikor szaporodtok?” - Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe

Ha nő vagy, és elmúltál harminc, számíthatsz rá, hogy kedélyes baráti csevegéseken, munkahelyi megbeszéléseken vagy nagy családi összejöveteleken a legintimebb dologra terelődik a szó: mégis mikor tervezel szülni? Vélemény.
Címkép: illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 16.



"És ti mikor szaporodtok?" – jött a kérdés az egyik rokontól egy nagy családi összejövetelen. Köpni-nyelni nem tudtam, lefagytam, miközben húszan meredtek rám kérdő és megvető tekintettel.

"Semmi közötök hozzá" – lett volna a megfelelő válasz. Ehelyett én évekkel ezelőtt annyit bírtam kinyögni, majd ha mi úgy érezzük, hogy eljött az ideje. Pedig már a kérdés is felháborító, és nem kellene magyarázkodni.

A gyermekvállalás aztán tényleg magánügy. A nőre tartozik, aki akár a partnerével, akár spermadonortól szeretne gyereket vállalni.

"Te sem leszel már fiatalabb, és nézd meg, az Ildikével is mi lett. Olyan sokáig vártak, hogy kifutottak az időből, szegénynek a héten mondta meg az orvos, hogy nem lehet gyereke" – esett nekem anyám pár hónapja egy szokásos anya-lánya este alkalmával, miközben egy kiváló étteremben vacsoráztunk. Nem mintha érveket kellene sorolnom a döntésem mellett, miszerint várni szeretnék még ezzel, de megteszem, majd a válasz arcul csap:

"Azt hiszed, nekünk könnyű volt? A gyerekvállalás nem könnyű. Rengeteg lemondással jár. A ti korosztályotok már túl kényelmes. Amikor én ilyen idős voltam, már két gyerekem volt. Mi nem utazgattunk ám apáddal, nem vettünk flancos cuccokat magunknak, de így is alig maradt pénzünk a hó végére, úgy kellett sakkozni a számlákkal. Nem tudjátok már ti, mi a fontos."

A téma pedig korántsem csak családi körben jön elő: felmerül a munkahelyen, baráti beszélgetéseken, kormányplakátokon. Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe.

Közügy lett, ami korábban magánügy volt.

A KSH adatai szerint ugyanis Magyarországon a ’80-as évek óta folyamatosan fogy a magyar népesség. Egyre kevesebb gyerek születik, és a 2000-es évektől kezdve az elvándorlás is hatással van a népességszámra. A magyar kormány próbál mindent bevetni, hogy ezt a tendenciát visszafordítsa: lakástámogatások, babaváró kölcsön, adókedvezmény, autóvásárlási kedvezmény – csak hogy néhányat említsünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
takacs-hajnal-coach-mentor.jpg

„A bántalmazottak többsége csak utólag ismeri fel a kapcsolatában az intő jeleket”

Takács Hajnal egykor maga is bántalmazás áldozata volt. Most coachként, mentorként segít a sorstársain.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 24.



Nem tudok rá jobb kifejezést: 2014-ben szinte berobbant a könyvpiacra Takács Hajnal „Az asszony verve” című könyve. Saját tapasztalatai indították a könyv megírására: az akkori párja súlyosan bántalmazta.

Azóta megjelent két másik könyve, a Bántalmazottak igazsága és a Józankönyv, előadásokat vállal, coachként, mentorként dolgozik segítő területen, rendszeresen felszólal a családon belüli erőszakkal és a bántalmazással kapcsolatban. Miután szembesült azzal, mennyi sorstársa van, igyekszik másoknak segíteni. A bántalmazó kapcsolat dinamikájáról és a bántalmazás lélektanáról beszélgettünk.

– A bántalmazásnak mi volt az előzménye a kapcsolatodban? Hogyan kezdődött a kapcsolat?

– Klasszikus történet, neten ismerkedtünk meg, és kérte, hogy meséljek magamról, milyen volt az életem. Én ezt akkor őszinte érdeklődésként értékeltem. Ma már tudom, akkor mérte fel a terepet, és akkor gyűjtötte az információkat ahhoz, hogy miben tud majd manipulálni, és mit tud majd ellenem fordítani.

Én egyébként egyszer már szakítani akartam vele, egy teljesen egyszerű dolog miatt, amikor úgy éreztem egy adott szituációban, hogy a közösség érdekeit figyelmen kívül hagyva átvette az uralmat és az a célja, hogy mindenki vele foglalkozzon.

Érdekes egyébként, hogy bármikor, amikor bántalmazás áldozataival beszélek, mindegyiküknél megvolt egy-egy ilyenhasonló szituáció, és utólag hasított beléjük a felismerés, hogy „Úristen, ez már az volt! Na, akkor kellett volna kiszállni!” De aki benne van a folyamatban, az nem látja tisztán. Jött a névnapom és hatalmas virágcsokorral, ajándékhegyekkel halmozott el, hogy bocsássak meg, nem így gondolta, neki milyen nehéz élete volt, ő ezt az egészet csak ezért csinálta, és hogy legyek a felesége. Mondtam, hogy nem leszek a felesége, ennek ellenére pár hónap után már hozzá költöztem.

– Miért költöztél össze vele ilyen hamar?

– A bántalmazók profi manipulátorok; figyelnek a részletekre, ráéreznek a gyenge pontokra, és a manipulációval behálózzák az áldozatot. És amikor már a manipuláció része vagy, nem látod kívülről a szituációt.

A manipulált áldozatok olyanok, mint a nézők, akik az illuzionista trükkjeit lesik megbűvölten, és próbálnak rájönni, hol a titok. Ez egyébként jellemző a bántalmazó kapcsolatokra: érzed, hogy valami nem stimmel, de nem tudsz rájönni, mi az.

És sokan azért maradnak mégis benne a bántalmazó kapcsolatban, mert az emberek nem szeretnek veszíteni. Nehéz azt mondani maguknak, hogy, na, most meg kell fizetni a tanulópénzt. Veszteségként élik meg, ha ott kell hagyni a kapcsolatot, amibe már annyi időt és energiát beleöltek. Pedig a veszteség sokkal nagyobb, ha még tovább benne maradnak.

– Többen is említették az áldozatok közül, hogy a manipuláció eszközévé válik a bántalmazó kapcsolatokban a gyerek.

– Ez így igaz, sőt, van, amikor a bántalmazás csak akkor indul be igazán, vagy akkor kezdődik el, amikor a nő várandós lesz. A gyereket pedig eszközként használják a nő ellen a bántalmazáshoz. Úgy gondolják, a párjuk, a feleségük már a birtoktárgyuk. A magyar nyelv is kifejezi ezt: „az asszonyom”, „magamévá tettem”. Vagy ha arra gondolunk, mennyien viselik a teljes egészében a férjük nevét. Mintha a nő elveszítené az identitását abban a pillanatban, hogy férjhez megy.

– Voltak a kapcsolatodban jól látható, nyilvánvaló jelei annak, hogy bántalmazásba fordul át?

– Persze, csakhogy a legtöbb bántalmazott nő mind a bántalmazás lélektanát illetően, mind a hatósági eljárás menete során akkor lesz tudatos, amikor már megszerezte ezt a tapasztalatot.

A legtöbb ember a bántalmazást dinamikáját a saját kárán tanulja meg, és a bántalmazottak többsége csak akkor ismeri fel a jeleket, ha már kijött a szituációból, és visszanéz, hogy „Jó ég, már akkor tudhattam volna, hogy ez lesz belőle”.

– Milyen jelekre kell figyelni? Mi az, ami gyanús lehet?

– Az egyik legnagyobb felkiáltójel, amikor valaki nem tiszteli a másik életét, a másik embert. Amikor elkezd beszólogatni, elkezdi alázni a másikat.

Árulkodó mondatok, ha olyasmivel kezd jönni, hogy „Neked az a bajod, hogy...”. Különösen, amikor kijött valaki egy bántalmazásból. Ez ugyanis szekunder áldozathibáztatás. Amikor valaki azt vágja a párja fejéhez: „Te most azért viselkedsz velem így, mert téged már megvertek”. Nem, nem azért viselkedik így, hanem azért, mert nem veszik figyelembe a jelzéseit.

Sajnos általánosságban is igaz a férfi-nő kapcsolatokra, hogy amikor egy nő kijelöli a határait, jelzi az igényeit, érvényesíteni szeretné az akaratát, az érdekeit, akkor erre a férfi reakciója az, hogy ez hiszti és túlreagálás.

– Mire figyelhetnek még a nők egy kapcsolatban? Mi árulkodhat arról, hogy bántalmazóval kerültek össze?

– A bántalmazás lényegét nagyon egyszerűen el lehet magyarázni, ezt minden iskolai és színházi előadáson el szoktam mondani:

a jogosultságtudat, a mások felett gyakorolt hatalom és a birtoklási vágy.

Ezen nyugszik az összes eszköz, amit a bántalmazók kiválasztanak és használnak az áldozatukkal szemben. Ha e háromból csak egy jelen van, abban a kapcsolatban már előfordult vagy elő fog fordulni a bántalmazás.

– Hogyan magyaráznád el a jogosultságtudat lényegét? Mit jelent ez a kapcsolatban?

– A bántalmazó szerint neki joga van dönteni a másik életéről. Arról, hogy a másik milyen ruhát vegyen fel, azt, hova mehet, kivel találkozhat. A jogosultságtudathoz hozzátartozik a másik korlátozása, a kontroll, a leválasztás, az elszigetelés – ez mind mind vészcsengő egy új kapcsolatban.

A jogosultságtudat lényege: „majd én eldöntöm helyetted, majd én megmondom neked”. Elvenni mindazt, ami a másiknak egyébként asszertív joga.

A hatalomvágynál kettéválik a dolog, mivel a mások felett gyakorolt hatalom iránti vágy nem ugyanaz, mint a jó értelemben vett önmagunk feletti hatalom. Az áldozat számára ugyanis nagyon fontos a saját maga felett gyakorolt hatalom, mert amikor kilép a bántalmazó kapcsolatból, akkor veszi vissza az énerejét. A magunk felett gyakorolt hatalom azt jelenti, hogy mi magunk döntjük el, mi nekünk a jó, mi a rossz, mit engedünk meg magunknak másokkal szemben és mit engedünk meg másoknak velünk szemben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyerek-kepernyo.jpg

„Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet” – miért jó, ha a gyerekek 7 éves korig egyáltalán nem képernyőznek?

Se tévé, se tablet, telefon, bármilyen kütyü - az egyszerűbb gyermekkor elvei alapján ezek csak fárasztják, feleslegesen stresszelik a kicsiket. De hogyan lehet ezt megvalósítani a 21. században?
Dömötör Nikolett, címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 21.



Miért jó a gyerekeknek, ha hétéves korukig nem vesznek a kezükbe se telefont, se tabletet, de még csak nem is tévéznek? Mit lehet tenni, ha képernyőfüggő a gyerek, vagy épp fordítva: a kortársai szekálják azért, mert nem nézhet tévét, nem tarthat kütyüket? És akkor, ha a nagyszülőknél órák hosszat csak a szappanoperákat bámulja? Miből marad ki, aki nem látta a Jégvarázs meg a Mancs őrjárat egyetlen részét sem? Erről beszélt Faragó Ági egyszerűbb gyermekkor-tanácsadó az október eleji, a minimalizmus jegyében megrendezett Simplicity Fesztiválon.

Az egyszerűbb gyermekkor-mozgalom alapműve Kim John Payne pszichológus-pedagógus azonos című könyve. A szerző abból indul ki, hogy a mai gyerekek rengeteg felesleges stresszforrásnak vannak kitéve, ötleteivel pedig abban igyekszik segíteni, hogy a szülők minél inkább megkönnyítsék számukra az életet. Ennek az egyszerűsítésnek a digitális egyszerűsítés is a része.

Mi a baj egyáltalán a képernyőzéssel?

Mivel kisgyermekkorban nem létezik tudatos képernyőhasználat, a szülők példamutatással és más módokon is meg tudják alapozni, hogy idővel tudatossá váljanak ezen a területen, magyarázta Faragó Ági. Az egyszerűbb gyermekkor elvei szerint hétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlják a képernyőhasználatot, ami magában foglalja a tévét, számítógépet, telefont és tabletet is.

„Leginkább azért, mert a gyerekeknek, főleg ebben az életkorban, a játék a dolguk. Minden, ami ettől időt elvesz, az nem nagyon viszi őket előre.”

A szabad játéknak ugyanis olyan fejlesztő hatása van, amit nem lehet mással pótolni. Fejleszti a finommotorikát, a kreativitást, a szociális érzéket, hiszen ha többen játszanak, konfliktusokat is fel kell tudni oldaniuk. Közben rengeteget tanulnak egymástól is, és rugalmasságot, kitartást általa.

A képernyő használatakor az történik, hogy megnyomom a gombot és jön a jutalom,

az agy jutalmazási központjába már érkezik is az inger, mondta a szakember. Megemelkedik a dopaminszint, ehhez pedig nagyon könnyen elkezd hozzászokni a szervezet. A gyerek egyre inkább olyan ingereket keres, amik hasonló örömöket okoznak neki, mint a képernyőhasználat. Kialakul az azonnali jutalmazás igénye is. Mivel hozzászokik ahhoz, hogy sok ingert kap, így amikor például bekerül az iskolába, halálra unja magát óra közben. A fókuszálása, figyelemfenntartása romlik, akár alvásproblémái is lehetnek.

Ha az egysíkú képernyő használatát összevetjük azzal, hogy egy kisgyerek hogyan pakolgat egy építőkockát vagy hogyan játszik egy babával, óriási a különbség fejlesztés szempontjából. „Passzív vagyok, de egy gombnyomásra jutalmat kapok, szeretném, hogy minden így történjen az életemben. Ha elrontottam a játékot, lehet kezdeni egy újat. Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet.”

Az egyszerűbb gyermekkor szakembere azért sem ajánlja a képernyő-használatot, mert „rettenetesen fárasztó és megterhelő” a gyerek számára. Bőven közrejátszhat abban, hogy nagyon nehéz a kisgyerekeket fegyelmezni, tette hozzá. Dackorszakosok számára különösen nem ajánlott, mert csak ront a már meglévő, amúgy sem rózsás helyzeten. Nehezíti a kapcsolódást is, akár a családhoz, akár a társakhoz, akár a tágabb értelemben vett környezethez (bár ez nem csak a gyerekekre igaz).

A képernyőkön felnőtt kamaszgeneráció és szüleik

„Amikor csak legyintünk és azt mondjuk: mi is így nőttünk fel, mégsem lett semmi bajunk, az ebben a formában nem igaz. Egy dolog, hogy létezett a tévé, de okoseszközök nem, és nem volt elárasztva a világ képernyőkkel. Most már elkezdett felnőni egy olyan kamaszgeneráció, akiknek a szülei mit sem sejtettek a hatásokról, hiszen erről nem is lehetett tapasztalat korábban.”

Aki kiskorában sokat képernyőzött, rendelkezik egyfajta „jogosultság-érzéssel”, amit a hirdetések is táplálnak, de az is, hogy nem nagyon találkozott szembe valódi, megoldandó konfliktusokkal, nem kellett alkalmazkodnia.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!