hirdetés
abcug-btmn-gyerekek.jpg

Így vagy úgy, de mindenképp megszívják a BTMN-es gyerekek

A most véget ért tanévben alkalmazták először a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek osztályzás alóli felmentését kivezető „Taigetosz-törvényt”. Az Abcúg utánajárt, milyen eredménnyel.
Neuberger Eszter cikke az Abcúgon - szmo.hu
2019. július 10.


hirdetés

Éppen most két éve, 2017 júniusában fogadta el az Országgyűlés a köznevelési törvénynek azt a módosítását, ami a 2018/2019-es tanévtől felmenő rendszerben megszüntette a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) gyerekek osztályozás alóli felmentésének lehetőségét. A törvénytervezetet nyilvánosságra kerülésétől kezdve heves kritikák érték, a közfelháborodást jól mutatja, hogy “Taigetosz-törvény” néven híresült el a közbeszédben.

Voltak, akik egyenesen “gyerekellenesnek” minősítették, amiért sok diszlexiás, diszkalkuliás, vagy diszgráfiás gyerek iskolai előmenetelét – a számukra egyik legfontosabb könnyítés elvételével – egyszerűen derékba töri az új szabályozás.

A törvénytervezetről szóló korábbi cikkünkben egy gyakorló gyógypedagógus segítségével szedtük össze, miért torzak ezek az állítások: a “disz”-es gyerekek nagy többsége ugyanis eleve nem BTMN-es tanulónak számít, hanem sajátos nevelési igényűnek (SNI). Ez a BTMN kategóriához képest magasabb fokú tanulási nehézséget: egyenesen tanulási zavart jelez, így az SNI-s gyerekek oktatása-fejlesztése is több erőforrást igényel. Nekik továbbra is fennáll az osztályozás alóli felmentés lehetősége. A BTMN-csoportban maximum olyan “disz”-es gyerekek lehetnek, akiknél ez a probléma nem tanulási zavar súlyosságú, hanem inkább tanulási nehézségnek minősíthető, azaz megfelelő fejlesztési és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá alakuljon.

Az ő, és más, például magatartási okokból BTMN-es gyerekek esetében szakmailag nem feltétlenül indokolt az osztályzás alóli felmentés. Sőt, a szóban forgó cikkünkben megszólaló érintettek azt mondták, az osztályzás alóli felmentés bizonyos helyzetekben többet árt, mint használ az iskolai fejlődésüknek.

Az osztályozás alóli felmentés azonban csak akkor mellőzhető – figyelmeztetett akkor gyakorló gyógypedagógus interjúalanyunk – ha az oktatásirányítás emellett biztosítja a BTMN-es gyerekek megfelelő tanórán kívüli, egyéni fejlesztését,

hirdetés

és a gyerekekkel foglalkozó tanárok alkalmazzák a nevelési tanácsadók könnyítési/méltányossági javaslatait.

Például: ha a gyerek írása problémás, inkább szóban felelteti, vagy több időt ad neki egy dolgozat megírására, esetleg segédeszközök – például az íráshoz számítógép – használatát engedélyezi.

A megfelelő egyéni fejlesztést illetően hasonló álláspontra jutott a törvényt vizsgáló Alkotmánybíróság is, amikor idén márciusban úgy határozott: a szóban forgó törvényt úgy kellene kiegészíteni, hogy garantálja “a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését”. Ezt hamarosan meg is teszi az oktatási kormányzat.

Egy hamarosan a parlament elé kerülő törvénymódosító javaslat fejlesztő pedagógiai ellátás keretében tenné kötelezővé a BTMN-es gyerekek tantárgyi felzárkóztatását és készségfejlesztését. Lesz-e valódi hatása a törvénymódosításnak akkor, ha nincs elég szakember? – tettük fel a kérdést a törvényjavaslatról szóló cikkünkben.

De azt is elmondta mindegyik, az Abcúgnak nyilatkozó szakértő, hogy bár az osztályzás alóli felmentés kivezetésének van szakmai alapja, az iskolai tananyag átalakítása és a gyerekek és pedagógusok terheinek a csökkentése nélkül csak további feszültségek, és sok gyerek iskolai kudarcainak forrása lehet.

Két évvel a törvény beiktatása, és egy tanévvel az új szabályozás életbe lépése után megkérdeztünk szakembereket: gyógypedagógust, nevelési tanácsadót és érintett szülőket, hogyan látják most mindezt.

Több lesz tőle az SNI-s gyerek?

“Aki kitalálta a törvényt, szerintem öngólt rúgott” – reagált az Abcúg megkeresésére Adorján Katalin, a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület szakmai munkatársa, aki a budapesti XIII. kerületi Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozik gyógypedagógusként és pszichológusként. Szerinte ugyanis a BTMN-es gyerekek osztályzás alóli felmentésének közvetlen következménye az lett, hogy megnövekedett miatta az SNI-s gyerekek száma. Adorjánnak nincsenek konkrét számai, leginkább a saját tapasztalatából beszélt, amikor ezt mondta.

A mechanizmus úgy működik, hogy ha a területi pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó gyógypedagógus “alapvizsgálata” során valamilyen tanulási zavar gyanúját észleli a gyerekeknél – tehát nem nehézséget, hanem zavart -, akkor az esetet továbbítja a megyei pedagógiai szakszolgálathoz. Itt szakértői bizottság dönt arról, hogy gyerek sajátos nevelési igényűnek számít-e vagy sem.

Adorján Katalin viszont azt mondta, eddig azért nem erőltette a diszlexiás gyerekek SNI-vé minősítését, mert a súlyos eseteknél kulcsfontosságú osztályozás alóli felmentés a BTMN-es gyerekeknek is adott volt. Most, hogy ez megszűnt, egész egyszerűen nincs más út, mint a gyerekek sajátos nevelési igényűvé minősítése. Pedig Adorján Katalin szerint nem ez a jó irány, az SNI-státuszt ugyanis sokszor stigmaként élik meg a gyerekek, amit magukkal cipelnek az egész iskolai pályafutásuk során.

Amellett, hogy ez a stigmatizáló-beskatulyázó hatás a diák továbbtanulási esélyeit is ronthatja, az SNI státusszal más nehézségek is felmerülnek. Egy SNI-s gyerek nem tanulhat mindegyik iskolában, csak ott, ahol ilyen gyerekek oktatása eleme a pedagógiai programnak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal több állami erőforrást igényel, ezért drágább is az SNI-s gyerekek oktatása. Mindezek miatt nem túl fenntartható tendencia, ha olyan gyerekek is egyre nagyobb számban kapnak SNI státuszt, akik korábban BTMN-ként tanultak.

A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket

Kicsit máshogy látja a helyzetet saját környezetében az egyik fővárosi kerületi Pedagógiai Szakszolgálat – felettesei kérésére – neve elhallgatását kérő nevelési tanácsadója, gyógypedagógusa, aki szerint a sajátos nevelési igényről döntő szakbizottság gyakorlatán nem változtatott az osztályzás alóli felmentés kivezetése a BTMN-es gyerekeknél. Azaz nem kapja meg több gyerek ezt a státuszt, csak azért, hogy megadja nekik az osztályozás alóli felmentés lehetőségét.

A szakember főleg középiskolás diákokkal dolgozik, és úgy látja, az osztályozás alóli felmentés kivezetése elsősorban olyan diákoknak jelent nagy érvágást, akik a túlzottan nehéz tantárgyi követelmények csapdájába estek. “A leggyakrabban a matematikával fordul ez elő” – magyarázta.

“Rengeteg olyan diákot vizsgáltam hosszú éveken át, akiknek egyszerűen befogadhatatlan komplexitású a mai matematika-oktatás, közben pedig a többi érettségi tantárgyból remekül teljesítenek. Eljutnak egy bizonyos praktikus gondolkodást igénylő szintre, de bonyolultabb matematikai folyamatokat már nem tudnak átlátni. Amíg a területi pedagógiai szakszolgálatnak, nekünk, lehetőségünk volt BTMN-szinten felmentést adni egyes tantárgyakból, én gyakran tettem így, hogy ne azon az egy tárgyon múljon, hogy a gyerek bekerül-e egyetemre, ahol egyébként teljes mértékben megállná a helyét.”

– mondta a gyógypedagógus. Hozzátette: mindig csak akkor adott felmentést, ha a diákon is látta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy jobb eredményeket érjen el a tárgyból, amivel gondjai vannak.

Szerinte, ha például a matematika tananyag nem várná el ennyire komplex, bonyolult és elvont matematikai műveletek megértését és alkalmazását a gyerekektől, osztályozás alóli felmentésre sem lenne szükség, amit a szakember amúgy sem tart jó megoldásnak a problémára. Addig azonban, amíg nem változik az oktatás, kényszermegoldásként igenis szükség volna rá, amennyiben a diákok sikerhez segítése a cél. Csak úgy lehetett volna kivezetni a szakember szerint, ha a szükségességét okozó problémákkal is kezd valamit az oktatási kormányzat.

Enélkül ugyanis – a szakember szerint – a felmentés lehetőségétől eleső BTMN-es gyerekek, akik semmiképpen nem számítanak sajátos nevelési igényűnek, mégis komoly nehézségeik vannak egy-egy tárgyból, rossz jegyekkel rontják saját továbbtanulási esélyeiket

Jó irányba tett lépés volt gyógypedagógus interjúalanyunk szerint, hogy az érettségin ettől az évtől már nem pontlevonás, hanem plusz pont jár a jó helyesírásért, így a diákok, akiknek ezzel van gondjuk, ezen “már nem fognak elvérezni”, de ennél sokkal többre volna szükség.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghan-harry-megxit.png

Meghan „Kardashian” Markle fél kézzel lenyomta az angol királynőt az Insta-vezérelt, új világban

Legalábbis ezt lehet kiolvasni a brit lapok cikkeiből és a kommentek tízezreiből. Harry és Meghan faképnél hagyták a királyi családot, irány Hollywood, de továbbra is a brit kisember adójából dőzsölnének. A királyság végének a kezdete, vagy egy új, globális Insta-királyi pár születése? Vélemény. 
Hargitay Judit - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Szappanopera. Követve az elmúlt napok – hónapok – eseményeit a sajtóban és a globális közösségi médiában nekem ez ugrott be arról, ami a brit királyi családban folyik. Csak azért nem a "valóságshow" kifejezést használom, mert ezeknek az embereknek jól láthatóan az égvilágon semmi köze a valósághoz. 

Harry és Meghan "kiugrásáról" olyan mennyiségű cikk és komment született, hogy bizton állíthatom: gyakorlatilag lehetetlen kibogozni, mi is történt valójában. A szikár tények a következők: a sussexi hercegi pár novemberben hathetes szabadságot vett ki, hogy kipihenjék az elmúlt év "embert próbáló" királyi kötelezettségeit. A hat hetet Kanadában, egy Vancouver-szigeti luxusvillában töltötték – állítólag egy milliárdos barátjuktól kapták kölcsön –, majd hazajöttek Londonba, és szinte azonnal "rádobták az atombombát" a királyi családra.

A királynő engedélye, valamit Károly és Vilmos előzetes értesítése nélkül, az Instagramon jelentették be, hogy nem kívánnak többé a királyi család főállású tagjai lenni.

A jövőben egy jóval "progresszívabb" szerepet képzelnek el maguknak, igyekeznek anyagilag függetlenedni, és gyakorlatilag átköltöznek Észak-Amerikába. Meghan az Insta-felmondólevél utáni napon sietve vissza is repült Kanadába, ahol otthagyták kisfiukat, Archie-t. Harry meg itt maradt leboltolni a dolgokat. 

Nehéz megmondani, hogy a robbantás után a Windsorok, vagy a brit közvélemény volt jobban felháborodva. Mintha a briteket sokkal jobban felkavarta volna a Megxit, mint a Brexit. Minden újság, tévécsatorna, netes fórum és kommentszekció ezzel foglalkozott.

hirdetés

A királynő nem szólalt meg, de tegnap válságtanácskozásra hívta Károly herceget, valamint Vilmost és Harryt norfolki kastélyába, Sandringham-be, ahol egy két és fél órás kupaktanács után II. Erzsébet kiadott egy szokatlanul közvetlen hangú közleményt, megerősítve, hogy "családjával együtt mindenben támogatja" Harry és Meghan függetlenedését. 

Ismétlem: senki nem tudja, pontosan mi zajlott a háttérben, ami a mindössze húsz hónappal ezelőtti, boldogságban úszó, világra szóló hercegi esküvő után ekkora blamába torkollott. Cikkek százainak (beleértve Meghan volt családtagjainak és barátainak egyre gyakrabban előbukkanó beszámolóit), és kommentek ezreinek elolvasása után én most csak egy verziót vázolok fel, amelyet a brit közvélemény igen nagy – sőt, mondhatom, túlnyomó – része oszt kisebb vagy nagyobb mértékben. Ez NEM az igazság, ez egy sztori. Vagy szappanopera-forgatókönyv, ahogy tetszik. És nem fest hízelgő képet Meghanról.

Szóval a sztori egy nagyravágyó, valószínűleg nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, nem túl sikeres, elvált (állítólag kétszeresen is), amerikai kábeltévé-színésznőről szól, aki a negyvenes éveihez közeledve még mindig élete nagy dobására vár. Mivel tinédzser kora óta megszállottan rajong Diana hercegnőért, éveken át rendszeresen portyázik a londoni éjszakai életben, ahol újságírókkal, publicistákkal igyekszik összehaverkodni, azzal a nem titkolt céllal, hogy felcsípjen egy "gazdag brit férfit."

Miután egy sztársportolónál és egy tehetségkutató-sztárnál sikertelenül próbálkozik, egy máig meg nem nevezett celeb-barát összehozza a Nagy Hallal: Harry herceggel.  

Mint a nárcisztikusok általában, a színésznő különleges sármmal és manipulatív képességekkel rendelkezik. Eljátssza Harrynek azt, amire a mentális problémákkal régóta küzdő herceg a legjobban vágyik: Diana reinkarnációját. A bűbájos, megértő, anyáskodó, egyszersmind törékeny, védelemre szoruló, hatalmas Bambi-szemeivel a vajat is megolvasztó tündérkirálylányt. Akinek soha nem volt családja (egyébként van, elég nagy, csak dobta őket, amikor Harryvel összejött, az apjával azóta szóba sem áll).

És a sztori szerint ezzel a színésznő megüti a jackpotot. Harry halálosan beleszeret, és szinte pillanatok alatt, Vilmos herceg, Fülöp herceg és legjobb gyerekkori barátja, Tom Inskip komoly figyelmeztetései ellenére ország-világ előtt feleségül veszi. Majd szinte rögtön megszületik a baba, Meghan számára az életre szóló "kajajegy" (ezt a kifejezést a britek előszeretettel használják, rengeteg kommentben szerepel): Archie. 

Csakhogy a színésznő máshogy képzeli el a hercegnőséget, mint ahogy az a valóságban kinéz. Meghan egy Disney-Kardashian féle, rózsaszín ködös, Givenchy-ben illegő-billegő, az Instagramon százmilliós rajongótábort magába bolondító Diana-klón akar lenni. Ehelyett unalmas angol kisvárosok közösségi házai előtt kell kezet fognia a pórnéppel, szalagokat átvágni, erkélyeken integetni, ráadásul a második sorban, mert elöl Katalin hercegné áll. A sajtó is piszkálja néha (ahogy egyébként az új királyi jövevényeket szinte mindig, ezen Katalin is átesett). És még az idő is szar.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
barbi-kemo.jpg

„Nagy levegő, semmi pánik, minden rendben lesz. És aztán megláttam: emlő rosszindulatú daganata”

Bartus Barbara 29 éves. 2019 nyarán tapintotta ki először a csomót a jobb mellében, novemberben kiderült, rákja van. Blogján kendőzetlen őszinteséggel beszél a betegségről és a kezelésekről.
K. U. D. - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

Barbi tavaly augusztus elején érezte először, hogy van egy apró csomó a mellében, de nem fájt, nem volt nagy, azt gondolta, biztos csak egy megduzzadt mirigy. Nem is igazán foglalkozott vele, októberben közepén azonban fájdalmat érzett és tapintásra nagyobb is volt a csomó, mint másfél hónappal azelőtt. November elején kereste fel a nőgyógyászát, és onnantól kezdve felgyorsultak az események.

"A mammográfiai vizsgálatra a korom és a panaszom miatt hamar kaptam időpontot, november 18-ra. Utána pedig tulajdonképpen két héten belül minden vizsgálatom megvolt" – mondta Barbi, hozzátéve,

szerencséje volt, mert volt pár ismerős, (rokonok, barátok) aki segített eligazodni és a gyors ütemben görgetni az ügyét akár egy-egy időpont, akár egy-egy lelet sürgetésével. Ez hozzájárult, hogy ilyen rövid időn belül minden szükséges vizsgálatot elvégezzenek.

December 19-én jelent meg első posztja az Instagramon. A Dióval az Élet című blogján kendőzetlenül őszintén, és természetesen ír a betegségéről és a vizsgálatokról. Mesél a mammográfiáról, a szövettanról ("Először az értéstelenítő injekciót kapom meg, ez csak kicsit kellemetlen. Felkészítenek, hogy a mintavételnél hangos lesz a kattogás, de semmiképp sem szabad megmozdulnom, ne ijedjek meg. Olyan, mint egy szögbelövő"), az érzéseiről.

"Az MR-leleten zöld diónyi nagyságúnak írják le a daganatot, így lett a neve Dió" – magyarázta. A szövettan eredményét otthon, az ügyfélkapun keresztül nézte meg, november 29-én.

hirdetés

"Nagy levegő, semmi pánik, minden rendben lesz. És akkor megláttam: emlő rossz indulatú daganata”. Kitört belőlem a sírás. Rákos vagyok. Mellrákom van."

Dióval az élet

Barbara azt mondja, miután megtudta a diagnózist, két napig padlón volt.

"Ez egy olyan hír, ami sosem jön jókor, de valahogy azt éreztem, hogy nálam a legrosszabbkor érkezett. Fél év múlva esküvő, és ebben az évben babát is terveztünk már" – mondta. A szeretteit szintén letaglózta a hír, Barbi úgy fogalmaz, attól féltek leginkább, hogy ő hogyan fogja viselni. Aztán ahogy Barbi összeszedte magát, úgy nekik is könnyebb lett.

A 29 éves lány arra jutott, nem maradhat tétlen. Egyrészt a betegség ellenére élnie kell az életét, másrészt, tennie kell valamit, el kell mesélnie a történetét, hátha tanulsággal szolgál másoknak.

"Azt szerettem volna ezzel elérni, hogy ne vegye senki félvállról a jeleket és legyen egy élő példa, hogy milyen fontos az önvizsgálat. Arra gondoltam, hogy ha a részleteket folyamatosan megosztom, és ha valaki bármikor hasonló cipőben jár, és ezt olvassa, akkor végig tudom vezetni őt ezen az úton a saját történetemmel."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
elhizas2-1000x666.jpg

Tényleg sok elhízott nőt hagy ott a férje pár évvel a gyerek után – de ettől még Schobert Norbinak igaza van-e?

Előre kérem a kommentelőket: először olvassák el a cikket, azután szóljanak hozzá. Ne a címre 'ugorjanak rá'. Mert szerintem erről a témáról érdemes lenne átgondoltan vitatkozni. 
Hargitay Judit. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Nyugodtan állíthatom, hogy atombombaként robbantotta fel az online világ magyarul értő részét a fitnesz-, fogyókúra,- és életmód-birodalmat működtető üzletember, Schobert Norbert Facebook-videója, amelyben arról beszél, hogy "sajnos a nők a szülésnél cseszik el", mert a baba után elhíznak, és a férjük többé nem kívánja meg őket. EZÉRT megy tönkre annyi házasság. 

Norbi azóta némileg korrigált, tegnap újra élőzött a közösségi oldalán, ahol kijelentette: felvállalja a véleményét, nem kér bocsánatot, és nem a duci nőkkel van baja, hanem úgy látja, az elhízás elleni harcban a "szexus és a hiúság" fegyverével lehet a leghatásosabban küzdeni. Tehát ha beparáztatjuk a nőket, hogy ha szülés után elhíznak, ott lesznek hagyva, mint a huzat, akkor majd jól odafigyelnek magukra. Norbi itt hozzáteszi: ez egyébként igaz a férfiakra is. 

Tény, hogy a fitneszguru alaposan felkavarta a magyar lelkeket. Én szándékosan nem olvastam el semmilyen, ezzel kapcsolatos publicisztikát, celeb-véleményt és kommentet, kizárólag azért, hogy csak a saját véleményemet írhassam meg. Kezdjük a nehéz részével: bár elég hülyén, és sokak számára sértőn fogalmazta meg, Norbinak szerintem részben igaza van.

Az a mondata, miszerint a férfiaknak "a vágy nem megy úgy, hogy az csak lelki kötelezettség", tetszik, vagy nem tetszik, de igaz. Van az a mondás, hogy "a nők a szexet a szerelemért csinálják, a férfiak a szerelmet a szexért". Természetesen ez általánosítás, de aki szexelt már életében, az tapasztalatból tudja, hogy van ebben valami. 

Óriási szerelemnek kell lennie annak, amely szexuális értelemben is túléli egy több évtizedes házasság elkerülhetetlen testi változásait. A férfiaknál talán jobban, de tegyük hozzá: ez mindkét félre igaz.

hirdetés

Igen, sok szerelem beleroppan a nőknél az elhízásba, a hajszolt élet miatti leharcoltságba, a megereszkedett testrészekbe, a vágykeltő hamvasság tovatűntébe. A férfiaknál meg a sörhasba, a kopaszságba, a szintén hajszolt élet miatti elhanyagoltságba, a borostába, a vágykeltő, feszes izmok tovatűntébe. Én láttam (és látok) olyan nagy szerelmet, ahol a lelki kapocs abszolút felülírja a testiséget, de bevallom, sokkal több olyat látok, ahol a szerelem nem sokkal éli túl a testi vágy elmaradozását, majd végleges elhalálozását. Igen, elég sok házasságot néztem végig, amely (részben!) azért ment tönkre, mert a férfi frissebb, ropogósabb hús után nézett. Vagy éppen a nő.

Nézzünk már szembe vele: ez egy össztársadalmi jelenség, amit lehet vitatni, meg felháborodni, hogy valaki miért nem a "lelkéért" szereti a társát egy életen át, csak attól még a tények tények maradnak.

Amivel nekem problémám van (Schobert Norbert nyers stílusán, és azon kívül, hogy sikerült a súlyproblémával küzdő nőket úgy en bloc vérig sértenie), az az, hogy ő KIZÁRÓLAG ebben látja a riasztó magyar (és nemzetközi) válási statisztikák okát. És ráadásul az első videóban KIZÁRÓLAG a nőkre is fogja az egészet. "A nők ott cseszik el..." – ugye. Nos, én elvált vagyok, nem szültem, és ráadásul szerencsés az alkatom, soha nem volt súlyproblémám.

De ha össze kéne számolnom, hogy hányszor hibáztattak életemben azért, mert "nőként" mertem olyan dolgokat tenni, amely csak a férfiaknak "jár", akkor igen csak nagy szám jönne ki. 

Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy a férjem tizenöt éve elhagyott. Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy utána nem mentem újra férjhez, nem "szedtem össze magam", nem adtam le az "elképesztően magas" igényeimből, nem "kötöttem kompromisszumot", nem "fogtam meg végre valakit".

Nőként én voltam a hibás, hogy karriert csináltam, és nem szültem. Én voltam a hibás, hogy miután két évig neveltem egy elvált férfi gyerekeit, és tűrtem a volt feleség folyamatos hisztijeit, egzecéroztatását, és azt, hogy a gyerektartáson kívül havonta százezreket zsarolt ki a férjéből, míg én a doboz joghurtomat is kifizettem, feladtam, és kiléptem a kapcsolatból.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
egy-kis-alfoldi-falu-lett-az-uj-plattensee-crop-1577258690-1600x900.jpg

Egy kis alföldi falu lett az új Plattensee

Negyvenkét német, holland, belga és svájci költözött a semmi közepére, egy kétezer fős kis faluba, Csengelére. Az idegenek a magyarországi alacsony árak, a könnyen megszerezhető ingatlanok és a csend miatt jöttek az alföldi településre.
Fődi Kitti írása, Abcúg, Fotók: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. december 27.


hirdetés

A falu életébe is örömmel vetették bele magukat, tollaslabda klubba járnak, részt vesznek az önkormányzati választásokon, falunapokon, néhányuk már érti és beszéli is a magyar nyelvet. Szerintük kedvesek és segítőkészek a magyar emberek, az egyetlen probléma, amit Magyarországon látnak, hogy hatalmas a bürokrácia, és hogy nem jön ki a szerelő, amikor ígéri. A helyiek szerint ezek rendes, precíz németek, nincs velük semmi baj.

Kiskunfélegyházától délre, Kiskunmajsától nem messze terül el Csengele kiterjedt tanyavilágával. Bár a faluban van egy rendezett főtér és egy felújított templom is, nincs termálfürdő, tó, hegy vagy sícentrum, mégis 1998 óta folyamatosan itt vásárolnak tanyákat a német ajkú, külföldi állampolgárok. Mára már 42 külföldi lakik a falut körülvevő tanyákon, saját kisebbségi önkormányzat alakításán is elgondolkodtak már, a helyiek is jól ismerik őket. Mi lehet számukra annyira vonzó ebben az abszolút nem turisztikai, szinte a semmi közepén lévő faluban?

Itt segítenek a szomszédok

"Nem szeretem a Balaton, mert ott nagyon sok külföldi van, én szeretem a rendes Magyarország. A mentál az más. Németországban, amikor voltunk, akkor a férjem anyja demens volt, ikerház laktunk. Eltűnt a mama, a szomszéd ott dolgozott a kertben, de nem figyelt, nem szólt, amikor kérdeztem, mondta a szomszéd, hogy fél órája ment el. Itt amikor a kutya eltűnt, a szomszéd rögtön szólt, gyorsabb volt, mint én"

– magyarázza az Abcúgnak Karin Wolters tört, de érthető magyarsággal.

Karin és férje, Josef Wolters tanyájához egy hosszú földúton keresztül lehet kijutni, a bejárati ajtótól két, hatlamas újfundlandi kutya rohan az alacsony fakapuhoz, miközben az Abcúg munkatársai hosszan tanakodonak, hogy a szokásos “Jó napot!” kiáltással csalogassuk ki a bennlakókat, vagy maradjunk a nemzetközi “Hello!”-nál. Végül az utóbbit választjuk, mire megjelenik a házból egy nő, és gyanakodva közelít a kapu felé, aztán megszólal tökéletes magyarsággal: Jó napot kívánok!

hirdetés

Rögtön kiderül, hogy a nő, Karin már 19 éve él itt, ezért törve, de beszéli a magyart. Férjével együtt költöztek ide Németországból, mert itt jobbnak látták a megélhetési viszonyokat. Odakint a szomszédaikkal is rendszeresen meggyűlt a bajuk, ugyanis baromfi- és galambtenyésztéssel foglalkoztak, a szomszédok viszont állandóan arra panaszkodtak, hogy hangosak az állatok és a kertjükbe piszkítanak.

Amikor úgy döntöttek, hogy eladják a németországi házukat, akkor először az interneten kezdtek el tanya után keresgélni, első körben csak Németországban. De aztán a hirdetők között belebotlottak egy Berlinben tanuló magyar, egyetemista lányba, aki nagymamája csengelei tanyáját árulta. Karin sosem járt korábban Magyarországon, de Josef igen, és neki már korábban is nagyon tetszett az ország. Eljöttek megnézni a házat, és azonnal meg is vették.

Itt már nem foglalkoznak állattenyésztéssel, viszont van 11 újfundlandi kutyájuk, akiket éppen tegnap is Németországba vitt Karin kiállításra, 40 csirkéjük és 80 galambuk, de mindez csak a hobbi kedvéért. A házat tényleg rengeteg állat veszi körül, lovak, malacok, kacsák szaladgálnak amerre csak megyünk, az udvaron még egy lakókocsi is áll, ha látogatók jönnének Németországból. Akár egy magyar tanyának is mondhatnánk, de a gémeskút mögött megcsillannak a napelemek a háztetőn, ami jól jelzi a nyugat-európaiságot.

Kettejük közül csak Karin tanult meg magyarul, aki azt mondja, hogy az első pár évben csak szótárral és kézzel-lábbal mutogatva kommunikált. Autodidakta módon kezdett el tanulni, de a szomszédja is sokat segített, aki néha az állatokra is felügyel, ha Karin és Josef nincs itthon. Szerintük ez az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy kedvesek és segítőkészek az emberek. A másik ok, amiért Csengelét választották, hogy nagyon csendes, békés a vidék, állításuk szerint sosem költöznének vissza Németországba.

Kilencven százalékos volt a részvételi arány

Az Abcúg megkereste Csengele újdonsült polgármesterét is, hogy megkérdezzük, szerinte mi az oka annak, hogy ennyi német költözött épp ebbe a faluba.

"1998-99 óta folyamatosan áramlanak külföldiek a településre. Elsősorban a megélhetési viszonyok, az alacsony ingatlanárak és a nyugodt környezet miatt jönnek. A Balaton nekik már túl német jellegű, és a puszta érzést, azt, hogy több kilométerre ellátnak, jobban szeretik” – magyarázza a polgármester, Tóth Tibor, aki név szerint ismeri az összes külföldi állampolgárt.

A polgármester szerint ez a bevándorlási hullám nem csak őket érinti, hanem más kicsi alföldi településeket, például Balástyán is szép számban vannak külföldiek. A csengeleik közül néhányan csak a nyarat töltik itt, mert a munkájukat a hazájukban végzik, ezért javarészt nyugdíjasok az állandó lakók.

A közösség, amit alkotnak, pedig annyira összetartó, hogy az elég hosszú ideje itt élők még az októberi önkormányzati választásokon is részt vettek, amiről statisztikát is készítettek maguknak. Nagyon büszkék a 90 százalékos részvételi arányra.

Saját kisebbségi önkormányzat alapítása is felmerült, de a legtöbb német nyugdíjas pihenni jön ide, ezért elhalt az ötlet. Viszont a falunapokon, karácsonyi ünnepségeken szép számban látni a külföldi lakosokat, ugyanis a településnek vannak sváb gyökerei, ezért sváb dalok is felcsendülnek ezeken a rendezvényeken, amit a németek nagyon élveznek.

A polgármester szerencsére remekül beszél németül, ezért az önkormányzatnál rendszeresen tudnak segíteni az ügyes-bajos dolgaikban, mint például a kéményseprő kihívásában. Magyar nyelvtanfolyamot egyelőre nem terveznek indítani, mert korábban már az általános iskola egyik tanára megpróbálkozott vele, de végül a tanárnőnek nem volt elegendő kapacitása, így abbamaradt a nyelvtanítás.

A nyár végén mindig nehéz volt visszamenni Hollandiába

Csengelére, bár javarészt német nyugdíjasok költöztek, egy holland család három gyerekkel is itt találta meg a békét. Sandra van der Duim tanyájára vezető utat egy kovácsolt vaskapu zárja el, amin egy táblán az áll: Ha a kapu zárva van, belépni tilos! Alatta pedig ugyanez angolul.

Szerencsére Sandra épp akkor jön ki autóval a kapun, és gyönyörű magyar kiejtéssel kérdezi meg, hogy mit szeretnének. Még gyorsan elviszi a lányát valahova, aztán visszaérkezve, megmutatja a széles területen tanyájukat. Van itt minden, egy hatalmas halas tó, ami épp ki van száradva, birkák, kutyák, macskák, zöldséges kert. Sandra egyedül lakik itt három 18, 16 és 13 éves gyerekeivel. A férje havonta egyszer látogat haza egy-egy hétre, Hollandiában dolgozik egy trágyát készítő cégnél.

2011-ben vették meg a házat, amikor nyaralót kerestek, ami lehetett volna akár Portugáliában, Horvátországban is, a lényeg az volt, hogy egy békés helyet találjanak. Sandra és férje ismerőseitől jókat hallott Magyarországról, ezért a mi országunk is felkerült a lehetséges nyaralóhelyek listájára. Az interneten rá is akadt erre a helyre, és amikor eljöttek megnézni a két melléképületes parasztházat, akkor azonnal beleszerettek. Sandra szerint maga volt a béke szigete. Számára nem az volt a lényeg, hogy legyen a telekhez közel tengerpart vagy hegy, egyedül a ház és a közvetlen környezete számított.

Minden nyáron lejártak a gyerekekkel, de egyre nehezebb volt visszamenniük Hollandiába, így egy napon a férje azt mondta, hogy maradjanak, és próbálják ki, milyen itt élni. A gyerekek is szavazhattak arról, hogy hol szeretnének lenni, de mindannyian Magyarországot választották.

"Ez a békesség és a pihenés, és minden közel van hozzá, Szeged is, Budapest is. A faluban pedig beülök a kocsiba és egy perc alatt mindenhol ott vagyok. Hollandiában sokkal több idő leugrani a pékségbe vagy a boltba, a szomszédokkal is állandóan baj volt. A ház előtt nem volt hely parkolni, a szomszédos ikerházból minden áthallatszott, az is, ha lehúzták a vécét" – meséli Sandra angolul, mert a magyar kevésbé megy neki.

Sandra kevésbé társasági ember, szívesebben van egyedül, bíbelődik a kertben, gondozza az állatokat, ezért is tetszett meg neki ez a tanya.

A gyerekek mindannyian itt is járnak iskolába, a legnagyobb már gimnazista Kiskunfélegyházán. Az iskolában tanultak meg magyarul tanáraik segítségével, az első egy évük szinte csak erről szólt.

A nagyobbik lánnyal suli után futnak össze, amikor édesanyja az egyik melléképületet mutatja, amit eredetileg turisták számára vendégháznak szánták, de végül a nagyobbik lány saját lakosztálya lett. A lány holland-magyar fordító szeretne lenni, ezért Debrecenbe vagy Szegedre fog egyetemre jelentkezni. Sandra szerint egyik gyereke se vágyik vissza Hollandiába, és ha egyszer visszaköltöznének, akkor biztos benne, hogy két hónapnál egyikük sem bírná tovább. Sandra pedig már három éve nem tette be a lábát a hazájába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!