hirdetés
abcug-btmn-gyerekek.jpg

Így vagy úgy, de mindenképp megszívják a BTMN-es gyerekek

A most véget ért tanévben alkalmazták először a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek osztályzás alóli felmentését kivezető „Taigetosz-törvényt”. Az Abcúg utánajárt, milyen eredménnyel.
Neuberger Eszter cikke az Abcúgon - szmo.hu
2019. július 10.


hirdetés

Éppen most két éve, 2017 júniusában fogadta el az Országgyűlés a köznevelési törvénynek azt a módosítását, ami a 2018/2019-es tanévtől felmenő rendszerben megszüntette a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) gyerekek osztályozás alóli felmentésének lehetőségét. A törvénytervezetet nyilvánosságra kerülésétől kezdve heves kritikák érték, a közfelháborodást jól mutatja, hogy “Taigetosz-törvény” néven híresült el a közbeszédben.

Voltak, akik egyenesen “gyerekellenesnek” minősítették, amiért sok diszlexiás, diszkalkuliás, vagy diszgráfiás gyerek iskolai előmenetelét – a számukra egyik legfontosabb könnyítés elvételével – egyszerűen derékba töri az új szabályozás.

A törvénytervezetről szóló korábbi cikkünkben egy gyakorló gyógypedagógus segítségével szedtük össze, miért torzak ezek az állítások: a “disz”-es gyerekek nagy többsége ugyanis eleve nem BTMN-es tanulónak számít, hanem sajátos nevelési igényűnek (SNI). Ez a BTMN kategóriához képest magasabb fokú tanulási nehézséget: egyenesen tanulási zavart jelez, így az SNI-s gyerekek oktatása-fejlesztése is több erőforrást igényel. Nekik továbbra is fennáll az osztályozás alóli felmentés lehetősége. A BTMN-csoportban maximum olyan “disz”-es gyerekek lehetnek, akiknél ez a probléma nem tanulási zavar súlyosságú, hanem inkább tanulási nehézségnek minősíthető, azaz megfelelő fejlesztési és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá alakuljon.

Az ő, és más, például magatartási okokból BTMN-es gyerekek esetében szakmailag nem feltétlenül indokolt az osztályzás alóli felmentés. Sőt, a szóban forgó cikkünkben megszólaló érintettek azt mondták, az osztályzás alóli felmentés bizonyos helyzetekben többet árt, mint használ az iskolai fejlődésüknek.

Az osztályozás alóli felmentés azonban csak akkor mellőzhető – figyelmeztetett akkor gyakorló gyógypedagógus interjúalanyunk – ha az oktatásirányítás emellett biztosítja a BTMN-es gyerekek megfelelő tanórán kívüli, egyéni fejlesztését,

és a gyerekekkel foglalkozó tanárok alkalmazzák a nevelési tanácsadók könnyítési/méltányossági javaslatait.

Például: ha a gyerek írása problémás, inkább szóban felelteti, vagy több időt ad neki egy dolgozat megírására, esetleg segédeszközök – például az íráshoz számítógép – használatát engedélyezi.

A megfelelő egyéni fejlesztést illetően hasonló álláspontra jutott a törvényt vizsgáló Alkotmánybíróság is, amikor idén márciusban úgy határozott: a szóban forgó törvényt úgy kellene kiegészíteni, hogy garantálja “a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését”. Ezt hamarosan meg is teszi az oktatási kormányzat.

Egy hamarosan a parlament elé kerülő törvénymódosító javaslat fejlesztő pedagógiai ellátás keretében tenné kötelezővé a BTMN-es gyerekek tantárgyi felzárkóztatását és készségfejlesztését. Lesz-e valódi hatása a törvénymódosításnak akkor, ha nincs elég szakember? – tettük fel a kérdést a törvényjavaslatról szóló cikkünkben.

De azt is elmondta mindegyik, az Abcúgnak nyilatkozó szakértő, hogy bár az osztályzás alóli felmentés kivezetésének van szakmai alapja, az iskolai tananyag átalakítása és a gyerekek és pedagógusok terheinek a csökkentése nélkül csak további feszültségek, és sok gyerek iskolai kudarcainak forrása lehet.

Két évvel a törvény beiktatása, és egy tanévvel az új szabályozás életbe lépése után megkérdeztünk szakembereket: gyógypedagógust, nevelési tanácsadót és érintett szülőket, hogyan látják most mindezt.

Több lesz tőle az SNI-s gyerek?

“Aki kitalálta a törvényt, szerintem öngólt rúgott” – reagált az Abcúg megkeresésére Adorján Katalin, a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület szakmai munkatársa, aki a budapesti XIII. kerületi Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozik gyógypedagógusként és pszichológusként. Szerinte ugyanis a BTMN-es gyerekek osztályzás alóli felmentésének közvetlen következménye az lett, hogy megnövekedett miatta az SNI-s gyerekek száma. Adorjánnak nincsenek konkrét számai, leginkább a saját tapasztalatából beszélt, amikor ezt mondta.

A mechanizmus úgy működik, hogy ha a területi pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó gyógypedagógus “alapvizsgálata” során valamilyen tanulási zavar gyanúját észleli a gyerekeknél – tehát nem nehézséget, hanem zavart -, akkor az esetet továbbítja a megyei pedagógiai szakszolgálathoz. Itt szakértői bizottság dönt arról, hogy gyerek sajátos nevelési igényűnek számít-e vagy sem.

Adorján Katalin viszont azt mondta, eddig azért nem erőltette a diszlexiás gyerekek SNI-vé minősítését, mert a súlyos eseteknél kulcsfontosságú osztályozás alóli felmentés a BTMN-es gyerekeknek is adott volt. Most, hogy ez megszűnt, egész egyszerűen nincs más út, mint a gyerekek sajátos nevelési igényűvé minősítése. Pedig Adorján Katalin szerint nem ez a jó irány, az SNI-státuszt ugyanis sokszor stigmaként élik meg a gyerekek, amit magukkal cipelnek az egész iskolai pályafutásuk során.

Amellett, hogy ez a stigmatizáló-beskatulyázó hatás a diák továbbtanulási esélyeit is ronthatja, az SNI státusszal más nehézségek is felmerülnek. Egy SNI-s gyerek nem tanulhat mindegyik iskolában, csak ott, ahol ilyen gyerekek oktatása eleme a pedagógiai programnak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal több állami erőforrást igényel, ezért drágább is az SNI-s gyerekek oktatása. Mindezek miatt nem túl fenntartható tendencia, ha olyan gyerekek is egyre nagyobb számban kapnak SNI státuszt, akik korábban BTMN-ként tanultak.

A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket

Kicsit máshogy látja a helyzetet saját környezetében az egyik fővárosi kerületi Pedagógiai Szakszolgálat – felettesei kérésére – neve elhallgatását kérő nevelési tanácsadója, gyógypedagógusa, aki szerint a sajátos nevelési igényről döntő szakbizottság gyakorlatán nem változtatott az osztályzás alóli felmentés kivezetése a BTMN-es gyerekeknél. Azaz nem kapja meg több gyerek ezt a státuszt, csak azért, hogy megadja nekik az osztályozás alóli felmentés lehetőségét.

A szakember főleg középiskolás diákokkal dolgozik, és úgy látja, az osztályozás alóli felmentés kivezetése elsősorban olyan diákoknak jelent nagy érvágást, akik a túlzottan nehéz tantárgyi követelmények csapdájába estek. “A leggyakrabban a matematikával fordul ez elő” – magyarázta.

“Rengeteg olyan diákot vizsgáltam hosszú éveken át, akiknek egyszerűen befogadhatatlan komplexitású a mai matematika-oktatás, közben pedig a többi érettségi tantárgyból remekül teljesítenek. Eljutnak egy bizonyos praktikus gondolkodást igénylő szintre, de bonyolultabb matematikai folyamatokat már nem tudnak átlátni. Amíg a területi pedagógiai szakszolgálatnak, nekünk, lehetőségünk volt BTMN-szinten felmentést adni egyes tantárgyakból, én gyakran tettem így, hogy ne azon az egy tárgyon múljon, hogy a gyerek bekerül-e egyetemre, ahol egyébként teljes mértékben megállná a helyét.”

– mondta a gyógypedagógus. Hozzátette: mindig csak akkor adott felmentést, ha a diákon is látta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy jobb eredményeket érjen el a tárgyból, amivel gondjai vannak.

Szerinte, ha például a matematika tananyag nem várná el ennyire komplex, bonyolult és elvont matematikai műveletek megértését és alkalmazását a gyerekektől, osztályozás alóli felmentésre sem lenne szükség, amit a szakember amúgy sem tart jó megoldásnak a problémára. Addig azonban, amíg nem változik az oktatás, kényszermegoldásként igenis szükség volna rá, amennyiben a diákok sikerhez segítése a cél. Csak úgy lehetett volna kivezetni a szakember szerint, ha a szükségességét okozó problémákkal is kezd valamit az oktatási kormányzat.

Enélkül ugyanis – a szakember szerint – a felmentés lehetőségétől eleső BTMN-es gyerekek, akik semmiképpen nem számítanak sajátos nevelési igényűnek, mégis komoly nehézségeik vannak egy-egy tárgyból, rossz jegyekkel rontják saját továbbtanulási esélyeiket

Jó irányba tett lépés volt gyógypedagógus interjúalanyunk szerint, hogy az érettségin ettől az évtől már nem pontlevonás, hanem plusz pont jár a jó helyesírásért, így a diákok, akiknek ezzel van gondjuk, ezen “már nem fognak elvérezni”, de ennél sokkal többre volna szükség.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
meghalt-egy-hajlaktalan-gyasz-fedelnelkul-otthonnelkul-1.jpg

Meghalt egy hajléktalan, és én egy órán át sírtam, amikor megtudtam

Aznap reggel még a közeli padon ült és olvasott. Megrázott, hogy soha többé nem beszélgethetünk vele.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Meghalt egy ember, aki nem a közeli barátom volt, „csak” egy ismerősöm.

Egy hajléktalan férfi volt, aki a közelben élt, és aki ugyanúgy hozzátartozott a környékünkhöz. mint a többi ember, aki ott lakik, és látásból ismerünk a játszótérről, a parkból vagy a sarki boltból.

Nem találkoztam minden nap ezzel a hajléktalan férfival, és csupán csak alkalmanként beszélgettünk. Mégis megrázott a halála.

A párom időnként elszívott vele egy cigarettát, megtárgyalták az élet dolgait. Kapott tőlünk ruhát, ha szüksége volt rá, egy kis pénzt is. Kék szeméről, tiszta tekintetéről ismertük fel, amikor levágatta a hosszú haját egészen rövidre.

Amikor pünkösd előtt találkoztunk, egy kis ajándékot adtam neki. A kislányom megkérdezte, ki ő. Elmondtam, hogy kedves ismerősünk, akinek nincsen otthona. „Párnája sincsen?” – érdeklődött. „Az sincsen”, válaszoltam. Ezen elgondolkodott. De úgy emlegette azután, mint „a barátunk, akinek nincs hol laknia”.

Ez a hajléktalan férfi szeretett olvasni, gyakran láttuk könyvvel a kezében. Pár hete, amikor a közeli kis téren ült a szemerkélő esőben, egy lombos fa védelmében, krimit olvasott. Bár eredetileg sietni akartam, visszafordultam és beszélgetni kezdtem vele. Megkérdeztem, mit olvas és megbeszéltük, hogy ha legközelebb összefutunk, adok neki néhány könyvet.

Peter Maas Serpicóját olvasta egyébként, amit 40 éve adtak ki az Albatrosz könyvek sorozatban. Erről a könyvről is beszélgettünk egy kicsit, és az egyik megvesztegetési szituációval kapcsolatban zseniális ötlete támadt.

Nem ő volt az egyetlen hajléktalan, akit olvasni láttam. Jó néhány éve például annak voltam szemtanúja a Karinthy Frigyes úton, amikor hajléktalanok egy csoportja üldögélt a fűben egy társuk körül, aki novellát olvasott fel nekik.

Akinek nincsen otthona, annak saját könyvespolca sincsen. És saját kisebb-nagyobb könyvtára sem. Pedig attól, hogy valaki az utcára került még lehet igénye arra, hogy jó könyveket olvashasson.

Ezért arra kértem az ismerőseimet, hogy ajándékozzanak könyvet is a hajléktalanoknak. Jó, vagyis olvasható állapotú köteteket, például olyan könyvet, amiből valamiért kettő volt otthon, olyan regényt, ami nekik nem a kedvencük, de mások szeretik, izgalmas krimit, aminek kapható az új kiadása, így lecserélhetik a saját példányukat egy újabbra. Azt kértem tőlük, hogy adjanak a hajléktalanoknak olyan könyveket, amilyeneket ők is szeretnének ajándékba kapni.

Néhány nappal a beszélgetés után adtam oda a megígért könyveket a hajléktalan férfinak, volt köztük krimi és kortárs irodalom is.

Egy héttel később hazafelé mentünk a párommal, mindkettőnknek jó kedve volt. Befordultunk a sarkon, és azt láttuk, hogy a teret körbekerítették kordonnal. A padon ülő alakra pedig fekete ponyvát terítettek. Csak a jellegzetes vörös mintás hátizsák kandikált ki alóla.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kisstibi3.jpg

"Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása" – Kiss Tibi válaszolt Tiffán Zsoltnak

A borász a közösségi oldalon írt levelében azt sérelmezte, hogy Tusványosra 'hülyegyerekeket' hívtak meg fellépni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Tiffán Zsolt a Facebookon tette közzé véleményét arról, hogy mit gondol Tusványosról, a magyar miniszterelnökről és Kiss Tibiék dalairól.

"Az elmúlt napokban rengeteg emberrel beszéltem, akik megerősítettek abban a hitemben, hogy a színpadon évek óta nagyon rosszul alakulnak a dolgok... Tusványos számomra a nemzeti érzület katalizátora! Ajándék és megtiszteltetés a völgyben Együtt lenni a harcostársakkal, a világ és az erdélyi magyarság körében. Magyarország Miniszterelnöke minden évben olyan istápot ad a lelkünknek, amely bőven szabályozza hazaszeretetünket..."

Ezek után azt sérelmezte, hogy a Quimby és Kiss Tibi miért léphetett fel a színpadon, egy szerinte oda nem illő produkcióval. "Mit keresnek ezek itt?" - írta. Szerinte: "Az tehet erről, akinek hagyják, hogy ezeket a hülyegyerekeket meghívja. Na, őt kell nagyon gyorsan kirúgni! Mindenki tudja, kiről beszélek. Akinek pedig nem inge, ne vegye magára!"

A zenész, Kiss Tibi szintén a Facebookon válaszolt minderre.

"Tisztelt Tiffán Zsolt!

Ön ugye borász. Alkohol gyártással és annak eladásával foglalkozik. Állítólag jó minőségű terméket hoz létre.

De gondolom Ön is tisztában van vele, mi történik, ha azt mértéktelenül, mohón fogyasztják. Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása az én alkotásomon keresztül.

Így is lehet használni, de nem erre való igazából. A címet a “nép” ragasztotta rá. Eredetileg “Miért” volt a címe, de nekem mindegy, ilyen a népköltészet. Már megszoktam. Ahogy azt is el kell fogadnom, hogy muníciónak használnak az érdekek és ideológiák harcában. Tetves egy dolog, de ez van. Engem is a “nagyszellem” vezérel. Fogyasszon mértékletesen.

Kicsit tekintsen rá úgy, mintha színházban látná az ellenpontját. A versike a tehetetlen düh megfogalmazása. Ebben senki nem szeret sokáig tocsogni. Olyan, mint egy okádás. Igaz nem a kiváló Tiffán bortól. Inkább valami ihatatlan, tömény lőrétől.

Rosszullétét a túlfogyasztás miatt megértem. Ízlésben, elvi kérdésekben pedig nem kívánok harcolni. Nekem tökmindegy, hogy miben hisz.

Üdv! KissTibi"


KÖVESS MINKET:




hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
bothzoli-0.jpg

Madárpók a játszótéren, aligátorteknős az utcán – idén nyáron is jócskán akadt dolga Both Zoltánnak

Magyarország egyetlen vadállatbefogója részletesen elmeséli, milyen bevetésekben volt része az elmúlt hónapokban.
Both Zoltán írása - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Boldog lennék, ha azt mondhatnám, hogy a fokozott figyelemfelkeltések miatt – gondolok itt a közösségi oldalakon való megjelenésekre – javult idén a helyzet, de sajnos nem így van.

Ennek valószínűleg az egyik fő oka még mindig az, hogy – bár valóban egyre nagyobb nyilvánosságot kap az állatmentés és az állatmentő szervezetek munkája, támogatása –

attól, mert lelkesen megosztunk egy-egy gyűlölettel teli posztot, még nem feltétlenül vagyunk állatvédők.

Nem várható el mindenkitől, hogy állatvédő legyen, viszont az, hogy ne ártsunk nekik, igenis elvárható, mert ők is teljes jogú lakosai ennek a bolygónak. Felelősséggel tartozunk értük, akkor is, ha a természetben találkozunk velük és akkor is, ha állattartók leszünk. Lehet, hogy ezek a mondatok keményen hangoznak, de ez az igazság, amin lehet és kell változtatni.

Azt, hogy a gyerekek hogyan álljanak az állatvédelemhez és természetvédelemhez, már gyermekkorban lehet és kell megalapozni. Amikor iskolákban és óvodákban tartok előadásokat a felelős állattartásról és viszek magammal néhány egzotikus állatot (óriáskígyót, kaméleont stb.),

érezhető a különbség, hogy az óvodásokhoz képest az iskolások, bármennyire érdeklődőek, már van némi fenntartás bennük.

Ez lehet szülői ráhatás vagy bármilyen kellemetlen élmény bizonyos állatokkal kapcsolatban. Ha a gyermekek egy más szellemben és tudatosságban nőnek fel, biztos vagyok benne, hogy a következő generáció sokkal alázatosabban fogja óvni és védeni környezetünket.

Hiába a sok hangzatos médiamegjelenés, egyszerűen az emberek még mindig nem hiszik el, hogy ezek a dolgok valóban megtörténhetnek…

Ezen a nyáron történt, hogy egy hölgy autójából, vezetés közben bukkant elő néhány sikló. Az egyébként napi szinten használatos személygépkocsiba költöztek be az erdei siklók, melyek menet közben úgy gondolták, kimenekülnek a mozgó jármű motorteréből. Bármennyire ártalmatlan siklóról beszélünk, rendkívül veszélyes helyzet ez, de szerencsére baleset nem történt.

Amikor a helyszínre érkeztem, már „csak” egy példányt találtam megbújva az akkumulátor mellett. Alig volt látható, éppenhogy megcsillant a bőre a sok kábel között. Sikerült épségben kivenni, és később természetvédelmi területen szabadon is engedtük, mert Magyarországon őshonos, védett fajról beszélünk.

Egyik esetben viszont nem őshonos állat miatt riasztott a közterület-felügyelet egyik embere, mert egy üres kuka aljában tekeredett egy kb. 120 centis kígyó.

Kiderült, hogy Amerikában őshonos királysikló volt, tehát egészen biztosan egy magángyűjtőtől megszökött vagy általa kidobott állatról beszélünk.

Azért itt jegyezném meg, hogy csakúgy, mint a kutyák vagy macskák esetében, itt is van egy eljárási mód... Amikor egy felelőtlen magángyűjtő kidob egy kígyót – és itt most egyéb következményeket nem kezdek el felsorolni, melyekből akár tragikus baleset is történhet – szerencsés esetben közvetlenül riasztanak engem.

Ha esetleg állatmenhelyeket riasztanak, akik sokkal inkább jártasak a kutyák és macskák mentésében, előfordulhat, hogy nem feltétlenül helyesen azonosítják be az állatot.

Sajnos történt ilyen a nyáron, de még időben sikerült „elrendezni” a dolgokat. Szóval értesítenek engem, ezek után állatorvoshoz kell vinni és kideríteni, van-e benne chip. Ezek után karanténba kell helyezni az állatot, ami egy hüllő esetében rendkívül költséges is lehet, hiszen speciálisan felszerelt terráriumra van szükség a megfelelő életkörülmény biztosítása miatt. A hüllők egy bizonyos faja tartási engedélyhez kötött, így lehet legálisan tartani állatot.

Ha ez a valóságban így történne, nem hinném, hogy csak úgy „szélnek eresztenék” ezeket az állatokat, hiszen aki így tesz, bűncselekményt követ el. Mint ahogyan az is, aki az ország területére engedély nélkül hoz be veszélyes állatot.

Ilyen például az aligátorteknős, amely az állatok veszélyességét megkülönböztető rendelet szerint különösen veszélyes csoportba tartozik, és csak állatkertben tartható. Mégis jutott nyárra egy termetes aligátorteknős is, amit Zala megyében láttak sétálni az utcán és amelyet sikerült befogni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x