Így tartotta életben a thai fociedző a barlangban rekedt gyerekeket 18 napon át
Nemcsak a mentőcsapat segített: jelentős részben miatta élhették túl a kálváriát.
Boredpanda, fotók: Facebook
2018. július 11.

Az internetet erősen megosztotta a thai focicsapat drámája. Sokan a gyerekekkel tartó edzőt okolták a történtekért, ezért egy Twitter felhasználó elhatározta, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Tőle tudhattuk meg, hogy a 25 éves Ekkapol Chantawong élete a gyerekek körül forgott, nemcsak egy egyszerű tanár volt, hanem igazi pedagógus is. Az egész életét feltette arra, hogy csapatot szervezzen a gyerekekből és komolyan eddze őket. „Jobban szerette őket, mint önmagát” – mondja róla egy régi barátja. Volt, hogy elszállította őket az edzésre s hazavitte őket, ha a szüleik nem tudták megoldani.

Miután a barlangban rekedtek, Ekkapol mindenféle trükköt bevetett, hogy a gyerekek ne érzékeljék annyira, veszélyben az életük.

Például megtanította őket a barlang faláról vizet nyerni és azt meginni, valamint meditálni is, hogy ne veszítsenek túl sok energiát és nyugodtak maradjanak. Végig azon igyekezett, hogy a hangulat viszonylag jó maradjon, amíg a mentőalakulat meg nem érkezett értük.

A mentősök szerint az edző van a csoport tagjai között az egyik legrosszabb fizikai állapotban, súlyosan alultáplált, részben azért, mert odaadta a saját élelmét és vízét is a gyerekeknek. A férfi egyébként egyszer már szembenézett a halállal: tíz éves volt, amikor a faluját járvány sújtotta, s a családjából egyedül ő maradt életben: édesapját, édesanyját és testvérét is elveszítette. Jelenleg a nagymamájával él, miatta hagyta ott annak idején eredeti hivatását - szerzetesnek tanult.

A közösségi médiában nagy a vita arról, mekkora az edző felelőssége. Sokan úgy gondolják, hogy okos döntés volt őt kihozni utoljára, hiszen így tudtak életben maradni a gyerekek. Sőt, az ő lélekjelenlétének köszönhetően őrizte meg mindenki a nyugalmát is. Az azonban biztos, hogy Ekkapolnak a saját lelkiismeretével is számolnia kell majd. Az egyik barátja szerint akármi lesz az ügy kimenetele, őt ismerve biztosan önmagát hibáztatja majd a történtekért. Van, aki azért hibáztatja, mert olyan mélyre vitte be a gyereket az esős évszakban. Más felhasználók szerint nem az ő hibája, hiszen nem tudhatott előre az áradásról.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!