hirdetés
varandos.jpg

Így reagált a négyesikrek hírére a gyermektelen pár

Nyolc évig próbálkoztak hiába. Megható történetüket egyik barátjuk dokumentálta.
Forrás: Hír24 - szmo.hu
2014. október 05.


hirdetés

Néhány hónappal ezelőtt, utolsó lehetőségként jelentkezett a mesterséges megtermékenyítéses kezelésre a utahi házaspár, Ashley és Tyson Gardner. Előtte hosszú évekig hiába próbálkoztak. Titkon reménykedtek, ám ennyi kudarc után nem készültek fel arra, hogy már rögtön az első alkalommal sikerrel járnak. A leendő szülők az ultrahangot végző orvostól megtudták, hogy nem is egy, de egyszerre négy gyermekük lesz. A pillanatot a pár egyik barátja, Alicia Hallock örökítette meg videón, aki elkísérte őket a vizsgálatra - írja a Hír24.

A kismama az első öröm után nyilatkozott a CNN amerikai hírcsatornának is: elmondta, ezidáig azért nem tudott teherbe esni, mert endometriózisban szenved. Amikor meghallotta, hogy négyesikreket vár, először nem hitt a fülének, majd nem sokkal később hihetetlen boldogság lett rajta úrrá. „Még mindig kicsit sokkos állapotban vagyok, de rendkívül boldog" – tette hozzá.

Ha velük együtt örülsz, nyomj egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
auto.jpg

Nagyon csúnyán beégett a menőző Mustangos sofőr

Itt egy újabb bizonyíték arra, hogy a lóerő nem minden.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. október 02.


hirdetés

Houstonban egy autós eseményen egy férfi nagyon meg akarta mutatni, hogy milyen nagyon tud vezetni. Mint a filmeken, gumicsikorgással, füstöléssel... Ám az eredmény balul sült el. Még szerencse, hogy nem lett komolyabb baj. A sofőr pedig a végén nyugodtan integetett a nézőknek, hogy bocsika.

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
calidora.jpg

Calidora: Én már nem című dalát a szerző saját élete ihlette

Oberritter Dóra első magyar nyelvű dalát szeptemberben mutatta be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. október 04.


hirdetés

A fiatal énekesnő nem csak remekül gitározik, hanem saját dalokat is ír. Szepesi Zsolt segítségével most bemutatta egyik szerzeményét.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szalai-anett.png

Így emlékezett meghalt riporterére a Fókusz

Fürge Anett tévés karrierjének emlékezetes, számára kedves pillanatok felidézésével búcsúznak a kollégák.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. október 03.


hirdetés

Hétfőn lett volna negyvenegy éves az RTL Klub riportere, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ahogy az RTL Klub honlapján írják:

Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
an-1.png

VIDEÓ: Fantasztikus látvány az első magyar animációs tűzfal

Az animáció Budapesten, az Arany János és Sas utca sarkán látható, és mindenképpen érdemes megnézned.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. október 03.


hirdetés

Az idei Színes Város Budapest Fesztivál jellemzően tűzfalfestésekre épülő, egy hónapos rendezvénysorozat, amely a város színesítésén túl kulturális és zenei programokat is kínál. A harmadszorra jelentkező fesztivál most egy különleges vizuális és egyben virtuális tartalommal bővült.

Hogy te is láthasd ezt a fantasztikus animációt töltsd le a LARA applikációt telefonodra, és keltsd életre a tűzfalat! Az animáció nappali fényben jól látható. A falfestménnyel szembe állva az alkalmazást használva kiterjesztett valóságként nézheted végig a rövid történetet, így elevenedik meg számodra is a tűzfalat díszítő színes mese.

VIDEÓ - Augmented reality

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!