hirdetés
kivandorlas_ck.jpg

Így éltek az Amerikába kivándorló magyarok

Angolul nem tudó zsellérek, cselédek az utolsó fillérjeiket összekuporgatva vonat- és hajójegyet váltottak, és elindultak egy ismeretlen világba. Az álmok azonban igen messze álltak a valóságtól.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon - szmo.hu
2018. október 05.


hirdetés

A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A XIX-XX. század fordulóján egymillió honfitársunk hagyta el a Monarchiát, hogy boldogulását Amerikában keresse. Már az utazás is gyötrelmes volt, az Egyesült Államok földjére lépni pedig akkoriban is tortúrát jelentett. A magyarok többsége gyárakban, bányákban kezdett dolgozni, kényelmetlen, szűkös lakhatási körülmények között. A többség kitartó munkával, állhatatossággal mégis megtalálta a számításait. Aki meg nem, az szégyenszemre visszavándorolt az óhazába.

Tömeges kivándorlás

1895 és 1920 között 1 millió 200 ezer magyar kivándorló lépett Amerika földjére. Ekkorra már bezárult a "nyugati határ", nem volt több elfoglalni való szabad föld, az új bevándorlók bányatelepekre, nagyvárosokba özönlöttek. Nagy magyarlakta központok (hunky plézek) jöttek létre New Yorkban, New Jerseyben, Pennsylvaniában, Ohióban. Amerikai nagyiparosok Európából próbálták megoldani a munkaerőhiányt: ügynökhálózatokat hoztak létre, sokszor hajórakomány-számra hozták át az embereket - gyakran magyarokat - a sztrájkok letörésére. Nem csoda hát, ha a "tősgyökeres" amerikaiak (akiknek a nagyszülei alig néhány évtizede vándoroltak be) veszélyt láttak a jövevényekben, és igen ellenségesen viselkedtek a magyarokkal szemben. A civilizálatlannak becsmérelt és társadalmilag veszedelmesnek bélyegzett új bevándorlók gyanakvással, diszkriminációval, sőt durva erőszakkal találkoztak. Elvárták tőlük, hogy minél előbb tanuljanak meg angolul és gyorsan asszimilálódjanak.

A magyar kormányzat igen lassan reagált a fokozódó kivándorlásra. Először a toborzóügynökök tevékenységét tiltották be, az ún. Amerikai akció keretében a kormány megpróbálta hazacsábítani a magyarokat - igen kicsi sikerrel. Ha megtiltani, megakadályozni nem is tudták a kivándorlást, legalább az 1903-as Kivándorlási Törvénnyel igyekeztek megfelelő kereteket adni a jelenségnek. A törvény megtiltotta a kivándorlás propagálását, és a kivándorlókat arra ösztönözték, hogy Fiume felé hagyják el az országot. Feltehetően sokakat épp a törvény indított arra, hogy távozzanak az országból, hiszen most már saját kormányzatuk oltalma alatt hagyhatták el a Monarchiát, amennyiben olyan hajózási társaságok hajóin utaznak, amelyeket szerződés kötelezett az utasokkal való megfelelő bánásmódra.

Úton Álomországba

A legtöbb kivándorlónak tehát először vonattal el kellett jutnia Fiumébe. Sokukat tolvajok, zsebmetszők már a vonaton kiraboltak, vagy a tőlük megtudott adatok alapján táviratilag - a nevükben - pénzt csikartak ki az otthon maradottaktól. De csalódás várt azokra is, akiktől az ügynökök otthon elvették az előleget, ám Fiumében kiderült, hogy a hajó megtelt, a pórul járt szerencsétlennek 2-3 hetet kellett várakoznia a következő hajóra. Kosztot, kvártélyt kellett kerítenie, és nem egyszer azt a pénzét élte fel, amelyet Amerikában a beutazáskor fel kellett volna mutatnia. Sokan a szabad ég alatt aludtak, éheztek, mire nagy nehezen felkerültek a Cunard Line valamelyik hajójára. A kivándorlók véget nem érő hosszú sorokban kis faládával, vállukra vetett batyuval vonultak fel a hajóra, és az indulás pillanatában a fedélközben 1200 torok énekelte könnyezve: "Hazádnak rendületlenül...".

A magyarok - szegények lévén- a fedélközben kaptak szállást igen nyomorúságos körülmények között. Persze ment köztük a beszélgetés: az Amerikában járatosak jó tanácsokkal látták el az újakat. Az amerikások szívesen keverték az angolt a magyar szavakkal, mert az előkelőbbnek tetszett.

Az Újvilág kapuja: Elisz Ájlend

A fedélközben eltöltött 14-20 nap nyomorúsága után jött a bebocsátás eljárása, amelytől rettegtek az elgyötört és kimerült emberek, mert rémtörténetek keringtek arról, hogy mi vár itt rájuk. Az amerikaiak az orvosi és vámvizsgálatot Ellis Islandon végezték. Az orvosi vizsgálat igen alapos volt, különösen a fertőző trachomát próbálták kiszűrni azzal, hogy minden belépőnek kifordították az alsó szemhéját. Akit betegnek találtak, azt elkülönítették, karanténba zárták, aki egészségesnek találtatott, az mehetett tovább a hosszú csőkorlátokkal elválasztott 22 járat valamelyikébe, és araszolhatott a bevándorlási tisztviselő elé. Itt már a legtöbb esetben magyar nyelvű tolmácsok segítségével ment a kérdezősködés.

Aki megfelelt, beléphetett az Egyesült Államokba, és mehetett pénzt váltani, vonatjegyet venni. Ellist Islandot a bevándorlók a Könnyek szigetének is nevezték, mert sokakat innen fordítottak vissza. A szerencsétleneknek, akik egy élet megtakarítását költötték az utazásra, innen kellett visszafordulniuk. Akiket nem engedtek be az országba, azokat gyakran hetekig tartották a szigeten, mire feltették őket egy hazafelé induló hajóra. Ilyenkor hangos, fuldokló zokogás, kétségbeesett jajveszékelés, káromkodás töltötte meg a levegőt.

A bebocsátottak viszont örömtől sugárzó arccal, mámorosan ölelkeztek a hozzátartozóikkal, és kezdődött a kérdezősködés. Évek óta nem látott hozzátartozók borultak össze. Aztán jöhetett az utazás a vonaton arra a helyre, ahol munkát ígértek nekik, és jöhetett az amerikai álomból való kijózanodás.

A valóság

A bevándorlók kivétel nélkül mindenhol a város legszegényebb negyedeiben éltek. A bányatelepeken, ahol különösen sok magyar élt, még kezdetlegesebb körülmények között éltek, mint a városokban. A sebtiben összetákolt fakunyhókat átjárta a huzat, beesett az eső. A szegényes étrend pedig fogékonnyá tett őket mindenféle betegségek iránt. A hunky plézek - magyar telepek lakói kizárólag szegény munkások voltak, túlnyomórészt egykori parasztok. Az amerikai világtól elzárva éltek, maguk között. Magyar nyelvű szállásadók, boltosok, fűszeresek, cipészek és szabók között. Nem csoda hát, ha a többség egyáltalán nem tanult meg angolul.

Bár a magyar nyelvű lapjaik folyamatosan biztatták őket a nyelvtanulásra, sőt a magyar egyesületek nyelvtanfolyamokat is szerveztek, a többség valami furcsa keveréknyelven, hunglishul beszélt. Aki angol nyelvű környezetben dolgozott, az felszedte a munkához szükséges angol kifejezéseket, de ebből legfeljebb valami konyhaangol lett. Ráadásul sokan csak átmenetinek szánták az itt tartózkodásukat, nem tartották szükségesnek, hogy megtanulják a nyelvet, egyébként pedig a lakóhelyükön kiválóan elboldogultak magyarul is. A mégis felszedett angol szavakat viszont elkezdték belekeverni a hétköznapi nyelvükbe. Így lett például a lakóhelyül szolgáló bourd house-ból burdos ház, a factory-ból fektri, a mine-ból (bánya) majna.

Élet a burdban

Az iparvállalatok átmeneti szállásokon, a "burdosházakban" szállásolták el a munkásaikat: többnyire egyedülálló vagy családjuk nélkül érkezett férfiakat. Ezek sietve összetákolt faházak voltak, néhány apró szobával. Egy szobát lakott a burdosgazda a feleségével és családjával. Ők voltak azok, akik vállalták - maguk is bérlőként -, hogy gondot viselnek egy-egy házra. Ők szedték be a szállás, ellátás díját, az asszony (miszisz) főzött, mosott, takarított, varrt a férfiakra. Mivel a burdosgazda a legtöbb esetben maga is dolgozott, a ház fenntartásának gondja a burdosasszonyé volt. Soha véget nem érő nehéz robot volt ez, ráadásul ott volt a sok kiéhezett férfi, akik az ő kegyeit keresték. Számtalanszor megesett, hogy a burdosasszony a szeretője lett egyik vagy akár több lakójának, a férj pedig kényszerűségből szemet hunyt a dolog felett, ha nem akarta veszélyeztetni a megélhetését. Persze sokszor verekedés, gyilkosság is kerekedett ezekből az ügyekből.

Ahogy egyre több hátrahagyott feleség és gyerek csatlakozott a kivándorolt családapához, és egyre több férfi alapított családot, egyre kevésbé volt szükség a burdosházakra, és a világháború után megszűnt ez az "intézmény".

Munka a fektriben és a majnában

Ha ennyire nehéz és nyomorult körülmények között éltek, akkor miért érte meg nekik kint maradni? Azért, mert a kivándorlók itt többet kerestek és jobban, olcsóbban éltek mint otthon, sőt az ügyesebbje még meg is tudott takarítani valamicskét. Bár az amerikai átlaghoz képest csúnyán kihasználták a magyar vendégmunkásokat, és kisebb bért is adtak nekik, mint amerikai társaiknak, ez még mindig több volt mint amennyit itthon kereshettek volna. Ráadásul míg otthon csak hetente egyszer jutott hús az asztalukra, itt naponta jóllakhattak, kedvükre sörözhettek és wiskyzhettek.

A munkakörülmények azonban gyalázatosak voltak. Ők kapták a legalacsonyabb bért, nekik volt a leghosszabb munkaidejük, és ők végezték a legveszélyesebb munkákat. Nemegyszer 50-60 órát is dolgoztak hetente balesetveszélyes körülmények között. Az egész iparosodott világban az amerikai iparban volt a legmagasabb az üzemi balesetek száma, és nem járt kártérítés a sérülések, halálesetek után. Még ennél is rosszabb körülmények között dolgoztak a bányában (majnában). A veszély itt még nagyobb volt, rengeteg baleset történt, ráadásul lakhatás szempontjából itt teljesen ki voltak szolgáltatva a bányatársaságnak. A bányatelepeken gyakran nem volt iható víz, vagy messziről kellett hordani, a helyi boltban pedig a bányatársaság által megszabott magas áron vehettek élelmiszert.

Sokan mégis maradtak, letelepedtek, megéltek. Tetszett nekik a amerikai egyenlőség, hogy szabadon dönthettek, szabadon választhattak munkahelyet. Az ügyesebbek pénzt gyűjtöttek, kivitették a családjukat, vagy éppen hazatértek, és házat, földet vettek a szülőfalujukban. A kivándorló generáció azonban lelkében magyar maradt, és életük végéig honvággyal küzdöttek. És bár mindent elkövettek, hogy a magyarságtudatot elültessék gyerekeik lelkében, azok már angol nyelvűek lettek, és többségük amerikainak érezte magát.

Az Emelt töri érettségi blogon nem csak az írásbeli, hanem a szóbeli érettségihez is találsz segítséget

KÖVESS MINKET:





hirdetés
csernobil.jpg

Mégsem haltak meg heteken belül a csernobili önfeláldozó búvárok?

A legenda szerint már a merülés után nem sokkal sugárbetegség végzett velük. Utánajártunk, mi lehet az igazság.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. május 27.



Az HBO Csernobil sorozatában egy pár snitt erejéig nyomon követhettük a három hős búvár akcióját is, akik szembenézve a halállal, önként vállalták, hogy leeresztik az olvadó mag alatti medencét.

Láthattuk, ahogy térdig gázolnak a radioaktív vízben, velük izgultunk, miközben a vaksötétben tönkrementek lámpáik, és együtt örültünk, amikor a küldetést sikeresen teljesítve kijutottak a felszínre.

A sorozat egyelőre nem tért ki rá, de vajon mi lett a búvárokkal?

A legenda szerint - amelyet korábban mi is megírtunk -, már a merülést követő hetekben meghaltak sugárbetegségben.

Egy kutatás azonban ellentmond ennek a verziónak.

Lávaszerű massza az alagsorban

Az első robbanás után tíz nappal egy még komolyabb fenyegetéssel szembesültek a csernobili atomerőműnél. A tűz megfékezésére használt agyag, homok és bór lávaszerű anyaggá változott, ami felgyűlt a reaktormag körül. A massza elkezdte átégetni magát az alatta található vízzel teli medencéig. Ha eljutott volna odáig, akkor a keletkező gőz és az abból képződő radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

Annak érdekében, hogy megakadályozzák a robbanást, le kellett engedni a reaktor alatti medencében felgyűlt vizet. Ám az alagsor, így a szelepek is víz alatt voltak.

A csernobili „öngyilkossági csapat” népszerű legendája

Az események legnépszerűbb (és valószínűleg kitalált) változata öngyilkos búvárokról szól. E szerint egy katona és két csernobili mérnök önként jelentkezett, és bátran búvár ruhát öltve alámerült a radioaktív vízbe. A lámpáik használhatatlanná váltak a sugárzástól, ám a csapat a sötétben is sikeresen véghez vitte a feladatot. Sikerült megtalálniuk a zárószelepet és kinyitniuk a kapukat, hogy a víz távozzon.

A búvárok tudták, hogy az alagsorban nagyon nagy a sugárzás. A feletteseik megígérték nekik, hogy ha meghalnak, gondoskodni fognak a családjaikról. Tudták, hogy nagy eséllyel öngyilkos küldetésre mennek.

A történet ezen változata szerint, mire elhagyták a medencét, a búvárok már szenvedtek a sugárbetegség hatásaitól, és mindannyian heteken belül meghaltak.

A három csernobili búvár legendájáról mi is írtunk. Erről a verzióról ITT olvashatsz részletesen.

Mi történt valójában?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kadar-janos-1986.jpg

Kádár Jánost sugárvédelmi egység őrizte a Csernobil utáni május 1-jén a tribünön

A politikus legfőbb médiatanácsadója korábban nem ismert részleteket is elárult a szovjet atombaleset utáni drámai napokról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 14.



„Mindent tudtunk, de a lakosságnak nem mondhattunk semmit a csernobili katasztrófáról. Azért május 1-jén a sugárvédelmi szakemberek ott álltak a tribün mellett, hogy jelentsenek Marjainak, mi a helyzet” – mondta a halála előtt a Hetek munkatársának adott utolsó interjúban Lakatos Ernő, az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

Kádár János legfőbb médiatanácsadója korábban nem ismert részleteket is elárult a szovjet atombaleset utáni drámai napokról.

Lakatos maga Londonban értesült a robbanásról, amikor Kínából hazajövet repülőgépüket brit rendőrök fogták közre, és félrevontatták. Mint kiderült, éppen Csernobil felett haladtak át, így azonnal sugármentesíteni kellett a magyar küldöttség gépét.

Itthon nem csak sugárszintet mérték folyamatosan, hanem a lakosság közhangulatát is.

A Hetek megszerezte a Tömegkommunikációs Kutatóközpont bizalmas felméréseit, amelyet csak a kommunista párt legfelső vezetői olvashattak. Eszerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 47 százaléka elismerte, hogy külföldi rádióadókból tájékozódott a csernobili eseményekről. De

a teljes lakosság 55 százaléka is úgy vélte, hogy egyáltalán nem volt megfelelő a hivatalos magyar tájékoztatás.

Az adatok megerősítik, hogy a csernobili atombaleset nyomán a tömegtájékoztatás olyan hitelvesztést szenvedett el, amit a párt kommunikátorai már nem tudtak helyrehozni. A rendszerváltás 30 évvel ezelőtti ikonikus eseményeihez – köztük Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-ai újratemetéséhez – vezető úton a csernobili robbanás törte át a hallgatás és dezinformáció falát.

További exkluzív részleteket, és Lakatos Ernő utolsó interjúját a Hetek pénteken megjelent számában olvashatsz.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kodaly-cimkep.jpg

Kodály Zoltán szerelmei: először egy 19 évvel idősebb, majd egy 58 évvel fiatalabb nőt vett feleségül

A magyar zenei nevelés fő alakja mindkét esetben rendkívül odaadó férjnek bizonyult.
Kovács-Tóth Noémi írása, képek: Wikipedia - szmo.hu
2019. június 13.



Kodály Zoltán (1882-1967) korának egyik legelismertebb zenei szakembere volt, akinek tudását és módszertanát máig hasznosítják a zeneiskolákban. A háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, pedagógus és népzenekutató – aki az MTA tagja, majd elnöke is volt – ezeken felül a szerető társ szerepében is helytállt. Ugyanakkor eléggé széles skálán mozgott az ízlése a hölgyek terén.

Elsőként – az eredetileg Schlesinger néven született – Sándor Emma (1863-1958) csavarta el a fejét, aki egy jómódú család több nyelven beszélő, tehetségesen zongorázó, éneklő és zenét szerző leánya volt. Fiatalon hozzáment egy pesti kereskedőhöz, otthonuk a zenei elit szalonjának számított. Dohnányi Ernő és Bartók Béla után Kodály Zoltán is segítette Emma zenei fejlődését. Bartók és Kodály nála találkozott először, majd mindketten belehabarodtak a híresen intelligens és humoros asszonyba, utóbbi esetben ráadásul viszonzásra lelt a vonzalom.

A 23 éves Kodályt nem tántorították el olyan apróságok, mint hogy Emma férjezett volt, ráadásul nála 19 évvel idősebb, valamint távol állt a klasszikus szépségideáltól is.

Úgyhogy némi felfordulást és formaságot követően 1910-ben, 28 évesen elvette feleségül az akkor 47 éves szerelmét, aki élete végéig hű társa maradt.

Kodály Zoltánnénak nem kellett szégyenkeznie hírneves ura mellett, mivel maga is tehetséges műfordítónak, illetve zeneszerzőnek bizonyult. Egyes témáit Bartók, Dohnányi és Kodály is feldolgozta, zongora-szerzeményeivel pedig Londonban és Párizsban egyaránt díjat nyert. Híres zeneszerzők tisztelték és szerették, többen neki ajánlották elkészült műveiket. Emma ugyanakkor lemondott a saját karrierről, inkább férjét segítette egész életében, például kottákat másolt és népdalokat gyűjtött a munkájához, valamint német átiratokat készített balladákhoz és nótákhoz.

Zoltán és Emma imádták egymást, mindig együtt töltötték a szabadidejüket, ahogyan a nemzetközi hangversenykörutakra is közösen utaztak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A_Mengele_lany02.jpg

Aki legyőzte Mengelét – a négy koncentrációs tábort túlélő magyar lány igaz története

A szlovákiai magyar nő visszaemlékezéséből Veronika H. Tóth írt mellbevágó regényt A Mengele-lány címmel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 05.



„A színtiszta pokol volt, amit emberek teremtettek más emberek számára itt a földön” – így jellemzi Auschwitz-Birkenaut Viola Stern Fischer, a négy koncentrációs tábort túlélő, szlovákiai magyar nő. A történelmi könyvek rideg vonalasságán az első mondattal túllépő visszaemlékezéséből Veronika H. Tóth zsurnaliszta írt mellbevágó regényt A Mengele-lány címmel. Viola, korábbi nevén Ibolya az egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a haláltábor rettegett orvosának embertelen kísérleteit.

Mengele-lány voltam. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett viselniük a kísérleteit. Egyike a keveseknek, akik ezt túlélték.

És talán az egyetlen, aki legyőzte – a doktor és a csapata olyasmiket művelt velem, hogy valójában soha nem részesülhettem volna az élet legnagyobb ajándékában: nem tarthattam volna a kezemben a saját gyermekemet. Kétszer győztem le őket, két csodálatos lányom van” – ezzel a gondolattal kezdi visszaemlékezését a Stern Rózsa Ibolyaként született Viola Fischerová az Animus Kiadó által gondozott regényben.

Az idős hölgy hetven évvel a történtek után tér vissza emlékeihez, és úgy adja át a második világháború előtt, alatt és után történteket, ahogy az emlékezetében megmaradtak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x