hirdetés
kozepkor_ck.jpg

Így büntették a nők elleni erőszakot és a házasságtörést a középkorban

A téma aktuálisabb mint valaha, a viták során pedig a régi, középkori joggyakorlatot is felemlegetik néha, mint elrettentő példát. Csakhogy az igazság sokkal bonyolultabb.
Kanyó Ferenc írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban - szmo.hu
2018. február 16.


hirdetés

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A nők elleni erőszak ügyében most a magyarországi joggyakorlat egy régi és fontos forrását, a Budai Jogkönyvet idézzük fel, amelynek a látásmódja természetesen messze áll korunk jogfelfogásától, mégis érdemes tisztába tenni azt, hogy mit gondoltak a kérdésről. Tudtad-e például, hogy a nőkkel szembeni bántalmazást, vagy a jó hírnév megsértését a jogkönyv kétszer olyan súlyosnak ítélte meg, mint a férfiak esetében?

A Budai Jogkönyvről röviden

Mielőtt a konkrét jogi szabályozásba belemennénk, érdemes néhány szóval megemlékezni magáról a Budai Jogkönyvről is. A mű a középkori Magyarország egyik legfontosabb jogi gyűjteménye, felnémet nyelven íródott, és nagyban támaszkodik a magdeburgi városjogra, valamint más német joggyűjteményekre, így a Szász tükörre is. Három kézirata maradt fent, amelyek Mollay Károly és Kubinyi András szerint mind másolatok. A három kézirat közül az egyik a pozsonyi evangélikus líceum könyvtárának egy kódexéből került elő, a másik Leonard Cromer kassai polgár tulajdonában volt a 16. században, majd a pesti egyetem jogászprofesszora, Frank József őrizte, a harmadik pedig Bozsernyik Béla gimnáziumi tanár hagyatékából került elő, aki Nagybányán vásárolta meg.

budai1

Két oldal a Budai Jogkönyv líceumi káziratából

A mű nem egységes szerkezetű, a fennmaradt szövegeket több kéz írta. A legkorábbi szövegrész 1403 után keletkezhetett, mivel a jogkönyv hivatkozik Zsigmond királynak ebben az évben adott oklevelére, legkésőbb pedig 1421-ig össze kellett állítani, mert a 404. cikkely beszámol a 1421. november 23-i tanácsülésen hozott határozatokról. A jogkönyv utolsó cikkelye 1503-ból való, vagyis az eredeti szöveghez folyamatosan hozzáírtak a későbbiekben.

A mű szerzőjéről csak annyit tudunk, hogy Jánosnak hívták, és a szövegből világossá válik, hogy jegyzőként dolgozott. Mollay Károly Johannes Siebenlindert nevezte meg, mint lehetséges szerzőt, aki elkezdte a munkát, de később, mikor magasra ívelt a pályája, félbehagyta. Kubinyi András azonban felhívta a figyelmet arra, hogy róla nem tudjuk, hogy dolgozott-e valaha is jegyzőként Budán, így csak annyit állíthatunk, hogy egy János nevű budai jegyző készítette a jogkönyvet, róla pedig tudjuk, hogy 1403 és 1410 között működött. A későbbi betoldások szerzőiről még ennyit sem tudhatunk.

A nők elleni erőszak, és szankciói

A középkori jogfelfogás egyik szép példája következik alább:

"257. Az erőszakról, amelyet valaki asszonyok ellen követ el

Bárki, aki egy asszony gyenge vagy törékeny lényét vagy egy asszonyi teremtést bármilyen módon szavakkal rossz hírbe hoz, vagy tettleg bántalmaz, kétszeresen bűnhődjön ahhoz képest, mintha egy férfival szemben követné el ugyanezt."

A cikkely mögött az a megfontolás áll, amelyet a szerző tulajdonképpen szájbarágósan közöl is: mivel az emberi nemben a nő a gyengébbik fél, ezért fokozottabb védelemre szorul, mint a férfiak. Ebből következően a vonatkozó büntetési tételek is emelkednek női áldozatok esetén.

Az áldozatok szerinti megkülönböztetés természetesen érvényesül a nemi erőszak esetében is:

"284. Egy szűz elleni erőszakról.

Ha valaki egy szüzet erőszakos úton megszöktet, majd hamarosan meggyalázza, és a nő elszökik tőle, majd panaszra szalad összekócolt hajjal és véres ruhában, akkor a férfit a kötélnél kérdezzék ki, és azután ítéljenek a vallomása szerint. Ha azonban a szűz a férfitól való elszabadulása után még a harmadik napon is hallgat, a továbbiakban a vádja legyen semmis, és többé ne hallgassák meg.

285. Az istenfélő és erényes asszonyok elleni erőszakról

Ha egy asszony nyomban panaszt tesz azt követően, hogy erőszakot követtek el tisztessége ellen, és ezt a szomszédokat segítségül hívva megakadályozta, hangos kiáltozással panaszolja el a vele történteket, a bíróság pedig cselekedjen úgy, ahogyan a hajadonokról az előbbiekben írva van.

286. Ha egy nagykorú hajadonnak beleegyezésével veszik el a szüzességét az elkövető emiatt nem büntethető. Ha azonban ez a nő akarata ellenére történik, az elkövető veszítse el a fejét.

291. Aki felszentelt apácát erőszakol meg

Aki felszentelt apácát erőszakol meg, azt fejezzék le, az apácát pedig küldjék vissza a kolostorába."

Mint látható, abban az esetben, ha nemi erőszak történt, a sértettnek meg kellett jelennie a bíróság előtt úgy, hogy a kinézete bizonyosságként szolgáljon arra nézve, hogy elszenvedője volt az esetnek. Az ítélet ezt követően a vétkes fél vallomása alapján történt. Ez a fajta ítélkezés nem igazán áldozatbarát, hiszen nyilvánosság előtt kell megjelennie az erőszak után, ráadásul határidőt is szabott a megjelenésnek. A három nap szigorú szabályozásnak minősül, Bécsben például 14 napja volt erre az áldozatnak. Vélhetően azért került bele a beleegyezésről szóló cikkely a joggyűjteménybe, mert már akkor is ez volt az erőszaktevők egyik legfontosabb érve. (A pozsonyi szabályozás tovább ment: ha bebizonyosodott, hogy az elkövető bírta az áldozat beleegyezését, akkor nemcsak nem lett baja, hanem még össze is házasították őket). Ugyanez természetesen az apácákra nem vonatkozott, ők a fogadalmuknál fogva nem egyezhettek bele a szexuális aktusba.

A budai jogkönyv forrásául szolgáló német joggyűjtemények néhol egészen kiterjedt szankciót is foganatosítottak: a szász tükör rendelkezése szerint azt a házat, ahol az erőszak történt, le kellett rombolni, a sváb tükör pedig az aktusnál jelenlévő embereknek és állatoknak az elpusztítását is megkövetelte.

Házasságtörés és paráznaság

A házasságtörés manapság már nem büntetőjogi kategória, de a középkorban még nagyon is az volt. Azok az asszonyok, akik házas emberrel feküdtek le, nem számíthattak túl sok jóra, a kapcsolatban szereplő házas félnek viszont volt még egy dobása.

"288. Az együttháló asszonyokról, akik házas emberrel élnek együtt

Az együttháló asszonyokat, akiket kitartanak, el kell üldözni a városból, és ha ismét a szeretőjüknél találják őket, aki akár házas és jómódú, akár nőtlen, mindkettejüket tiltsák ki a városból."

Talán egy kicsit meglepő, de azok, akik még nem voltak férjnél, mentesültek a nyilvános megszégyenítés alól, mert a jogalkotó felhívta a figyelmet arra, részben bibliai alapon, hogy azok, akik ilyenkor végignézik az eseményt, azok aligha különbek náluk. A megbánást persze elvárták az így lebukott nőktől is.

289. A titokban szerelmet űző nőkről, ha rajtakapják őket

Ha valakit közülük ténylegesen rajtakapnak, vagy rábizonyítják, hogy bűnbe esett és erkölcstelenkedett, ámde szabad és hajadon, akkor nem tartom dicséretesnek, hogy a történekért a poroszlók vagy az utcalányok velük szemben hatalmaskodjanak, vagy az akaratuk ellenére a városban velük táncoljanak mindazért, ami történt. És ne kényszerítsék őket sárga folt viselésére sem. Ne is vegyék el a ruhájukat, mert elcsüggednek, és szégyentelen, gyakran közönséges utcalányokká válnak, holott egyébként még beláthatnák s megbánhatnák vétkeiket.

hazassagtores

A házasságtörés súlyos bűnnek számított, mint azt alább olvashatjuk, különösen akkor, ha mindkét fél házasságtörő volt.

290. A házasságtörő férfiakról és nőkről.

A házasságtörőket sehol se tűrjék meg, és a bíróság üldözze őket mind titkosan, mind pedig nyíltan megnevezve. Ha a házasságtörő férfi és nő külön-külön házasok, akkor ez nagyon súlyos ügy. Ha már régóta hírben vannak, és bűnnel vádolják, majd azután rajtakapják őket egymással egy szobában, zárt ajtó mögött, az különösen gyanút keltő. Ha az asszonyt nem a szokásos fejékkel és a férfit nem a szokásos ruhájában találják, a bíróság vizsgálja ki az ügyüket, és főképpen pedig, ha nem akarják becsületesen feltárni együttlétük okát, s azt, hogy mi történt, akkor kínzással kell kideríteni az igazságot. Mindkettejük számára ássanak egy sírgödröt az akasztófánál, amibe élve fektessék őket, majd egy botot vagy póznát döfjenek át mindkettejükön."

A büntetés kétségkívül súlyosnak hat, ám azt meg kell jegyeznünk, hogy az írottakkal szemben a gyakorlat kissé másképpen alakult. Ugyan nem budai, hanem debreceni jegyzőkönyvekből ismert, hogy bár a paráznaságot és a házasságtörést halállal büntették, az első lebukás alkalmával csak kisebb büntetést szabtak ki, mint például a megvesszőzést vagy a pellengérre állítást.

hazassagtores2

"Ha már régóta hírben vannak, és bűnnel vádolják, majd azután rajtakapják őket egymással egy szobában, zárt ajtó mögött, az különösen gyanút keltő."

Természetesen a paráznaságra csábító kerítőkre, vagy az erkölcstelenségre nevelő anyára sokkal súlyosabb büntetés várt, mindkét esetben zsákba dobva a Dunában végezték az érintettek.

287. A kerítőnőkről és a lélekkufárokról

Ha a pokol öreg reteszeit, a gonosz asszonyokat tettleg rajtakapják azon, hogy asszonyokat vagy hajadonokat kerítenek és erkölcstelenségre bírnak vagy kényszerítenek, akkor őket mind zsákba kell varrni és a Dunába dobni. Ugyanez legyen a büntetésük az olyan fogadósoknak is, akik mindehhez házakat bocsátanak a rendelkezésükre.

292. Az anyákról, akik a gyerekeiket erkölcstelenségre bírják

Az olyan anyát, aki erkölcstelenségre adja a fiait vagy a lányát, tegyék egy zsákba, majd hajítsák a Dunába, és süllyesszék el, hogy vízbe fulladjon."

A Budai Jogkönyv néhány cikkelyének átolvasása után tanulságul levonhatjuk, hogy az fővesztéssel szankcionálta a nők elleni nemi erőszakot, persze az elkövetőknek kedvezve a feljelentés időhatárának megszabásával. Engedékenynek bizonyul abban az esetben is, amikor egy hajadon paráználkodik, de a házasságtörőkkel szemben ez az engedékenység véget ér, és igen súlyos szankciók vártak a felekre. Legjobb tudomásunk szerint azonban ezek ellenére sem lett kevesebb házasságtörés sem a középkori Budán, sem azokban a magyar városokban, akik átvették a budai jogot.

Az íráshoz felhasznált források listáját ITT TALÁLOD. Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

KÖVESS MINKET:





hirdetés
elbert_ck.jpg

Máig kísért a legrejtélyesebb siófoki haláleset

A rendőrség szerint véletlen baleset történt 1983-ban, de sokan a leghíresebb politikai gyilkosságként emlegetik.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: A siófoki móló, Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2019. augusztus 31.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Több, mint 35 éve, egy tavaszi napon Elbert János az előző rendszer ismert és elismert nyelvzsenije Siófokon a Balatonba fulladt. Persze előfordul az ilyesmi, hiszen sok híres és sikeres ember halt már meg balesetben, sőt szép számmal akadtak olyanok is közöttük, akik önként vettetek véget az életüknek.

Csakhogy az Elbert-ügyben túlságosan sok nyitott kérdés maradt, és a hatóságok is meglepően gyorsan zárták le az ügyet, ami szinte azonnal életre hívta a máig nem csitult összeesküvés-elmélet hullámot. Melyet csak erősített, hogy pár hónapon belül Elbert fia és felesége is öngyilkos lett.

Elbert János halálhíre. Magyar Hirlap, 1983. március 11. (Arcanum)

Ki volt Elbert János?

Először is nézzük az akkori nyomozás által feltárt(?) tényeket. Elbert János, 51 éves korára szinte mindent elért, amit az előző rendszerben csak el lehetett érni: színházak játszották az általa fordított darabokat, folyamatos vendég volt a TV és rádióműsorokban, több egyetemen volt óraadó tanár, ráadásul szinte nem volt olyan fontos külföldi (különösen orosz és lengyel) tolmácsolási feladat, melyet nem őrá bíztak volna. Gyakorlatilag a legfelsőbb körök állandó tolmácsának számított a diplomáciai életben.

Ráadásul – bár felesége korábban depresszióban szenvedett – magánélete is teljesen rendben volt. Kiválóan nevelte 17 éves fiát és remek férjnek is számított (legalábbis semmilyen bizonyíték sem támasztja alá ennek ellenkezőjét). Minden a legtökéletesebben alakult számára, amikor egy napon kapott egy megmagyarázhatatlan telefonhívást a pesti irodájában, mely után nem sokkal a térdig érő Balatonban találtak rá holtan.

Mi történt 1983. március 9-én?

Elbert a Színházi Intézet igazgatói irodájában végezte napi teendőit, amikor titkárnője fél tízkor egy telefonhívást kapcsolt be neki. A beszélgetés alig fél percig tartott, és utána a férfi azonnal, mindenét (még a legfontosabb noteszét is) hátrahagyva kiviharzott a helyiségből. Titkárnőjének csak annyit mondott, hogy hamarosan visszajön és üres kézzel(!) távozott. A rendőrségi vizsgálat szerint ezután a Magyar Rádióba sietett, ahol felvette esedékes 1050 forintnyi honoráriumát, majd a Déli pályaudvaron oda-vissza jegyet vásárolt Siófokra.

Elbert János (középen) egy interjú közben. 1965. Fotó: Fortepan/Hunyady József

A vonaton tudta meg, hogy Lepsénynél vágányjavítás miatt nem jár a vonat, így pótlóbuszra kellene szállnia. Elbert a kalauz elmondása szerint ekkor azonnal aziránt érdeklődött, hogy így várhatóan mikor érkezik Siófokra. Amikor megtudta, hogy nem valószínű az egyórás érkezés, nagyon komor és feszült lett. Lepsénynél nem is szállt fel a buszra, hanem taxit fogott és a siófoki Bányász üdülőhöz vitette magát. A sofőr vallomása szerint ekkor már egy papírba csomagolt dosszié féleséget szorongatott a kezében, és több ízben is az órájára nézett.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sziklalakas1.jpg

Föld alatti nyomor Budapesten: a barlanglakások látszólag az életet, valójában a halált kínálták

Még ötven éve is laktak bennük.
Forrás: Budapest romantikája blog, Címkép: 1908. Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Kerekes J. Zoltán - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Budapest egy csodás város, tele szívvel és rejtett titkokkal. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű város a XIX. és a XX. században? Elsősorban romantikus...

A sziklalakások eredete

A sziklalakások létét a török uralomnak és ezen keresztül a bornak köszönhetjük. A megszállás idején ők voltak, akik a bor megfelelő tárolásához a sziklákba – leginkább mészkőbe - vájtak barlangokat. Legtöbb esetben a nagyobb, tárolásra szolgáló mélyedés közelében a bor őrzésével megbízott vincellér számára is vájtak egy odút, mely lakásul szolgált neki és a családjának. A mészkőbányászat – különösen Budafokon vagy akkori nevén Promontoron – csakhamar túlnőtt a borászat által elvárt mennyiségen, és a kiváló, víznek is ellenálló mészkő keresett építőanyag lett Pesten majd később Budapesten is.

1932. Fortepan/Horváth Lajos

Ebben az időszakban már két legyet ütöttek egy csapásra és a mészkövet úgy bányászták, hogy eleve lakássá alakítható mélyedéseket készítsenek.

Ide eleinte a kőfejtéseken dolgozó munkások költöztek be, ám később ezeket már a normál lakások módjára adták-vették, sőt leggyakrabban bérbe adták őket.

Ahogy az igények nőttek, az eljárásokon is változtatni kellett. Az 1800-as évek közepén Budafok lakosságának negyede, vagyis megközelítőleg 3000 ember élt barlanglakásokban, és ehhez már nem volt elegendő a hagyományos vájási módszer nyújtotta lehetőség.

Így néztek ki a sziklalakások

Ebben az időben már kezdetleges lakótelepeket vájtak a mészkőbe, melyet egy ember magasságú, téglalap alakú mélyedéssel kezdtek. Ez lett a közös udvar, melyből minden irányba barlangokat vájtak a kőbe. Az emberek eleinte igen praktikusnak tartották a barlangot, mint lakóhelyet, hiszen falai jóval ellenállóbbak voltak az akkori – de akár a mai – házakénál is. Az elkészült barlangokon csak minimális átalakításokat kellett elvégezni, hogy élhetővé tegyék őket.

Budafoki barlanglakás kiállítás. Honismeret c. folyóirat 1976./Bach Melitta felvétele

Általában a nyílást úgy alakították át, hogy egy fa keretet és egy ebbe illeszkedő ajtót lehessen hozzá rögzíteni, a falakat fehérre meszelték és néhány lakás esetében egy kéményt fúrtak a mennyezeten keresztül a szabadba, ez utóbbi azonban ritka volt. Emellett néhány egyszerű bútorral és kezdetleges tűzhellyel rendezték be a barlanglakásokat. A padlót és a mennyezetet szinte minden esetben érintetlenül hagyták.

Ezek a lakások természetesen az áruk miatt voltak népszerűek, és ennek megfelelően a kezdetektől a legszegényebb rétegek szorultak rájuk.

Egy budafoki barlanglakás éves díja az 1800-as évek második felében 50-120 korona között mozgott, míg a közelben, a Törley gyárban vagy a Sörházban 40-60 koronás havi bért lehetett keresni.

Ma már múzeum az utolsó budafoki barlanglakás. Népszabadság, 1998. szeptember 30.

Vagyis, ha a mai számok nyelvére fordítjuk, akkor egy-két havi átlagbérért lehetett egy évre megoldani a lakhatást. Sőt egy átlagos barlanglakást már 2-3000 koronáért meg is lehetett venni (ha volt eladó), ami nagyjából négy és fél évnyi fizetésnek felelt meg. Ám a huszadik század fordulójára a lakások már inkább feketebáránynak, mintsem csodás és olcsó lehetőségnek számítottak.

Nem alkalmasak emberi életre: túlzsúfoltak voltak és közművek híján járványok alakultak ki

1910 környékén röppentek fel az első hangok, hogy

ezek a barlanglakások nem alkalmasak emberi életre és nemcsak az ott élőket, de a környezetüket is veszélyeztetik és lakhatatlanná teszik.

Nem meglepő módon kiderült, hogy éppen a legelőnyösebbnek tűnő tulajdonságok tették őket a leginkább veszélyessé. Először is olcsóságuk folytán éppen a leginkább rászoruló családok jutottak ide, akik sok gyereket neveltek, igen kevés bevétel mellett.

Ennek következtében nem volt ritka, hogy még a legkisebb, 5-6 négyzetméteres lakásokban is akár 8-10 ember zsúfolódott össze. Emellett a barlang felépítése folytán egyetlen falon lehetett csak nyílást vágni, így, ha ritkán vágtak is apró ablakokat, huzatot nem lehetett létrehozni, vagyis a levegőcsere igen minimális volt.

1900. Budapest XI.,Gellérthegy barlanglakás a későbbi Sziklatemplom helyén. A felvétel 1874 körül készült. Fortepan /Budapest Főváros Levéltára

Szintén szóba sem jöhetett a csatornázás, lévén, hogy a lakások jóval az utcaszint alatt voltak, így legtöbbször csak egy gödröt véstek a sziklába, ami WC és emésztőgödör szerepkört is betöltött. Az így terjengő rettenetes bűz még igazából csak zavarólag hatott – a környéken lakók számára –, ám a fentiek tükrében

nem nehéz elképzelni, hogy micsoda melegágyai voltak ezek a telepek a legkülönbözőbb járványoknak.

A 1910-es években nem volt ritka, hogy a 3000 körüli lakosságból egy időben akár hatszázan is betegek voltak, ráadásul

olyan járványok tűntek fel, mint a vérhas, a tífusz, a kolera, sőt a lepra is. Emellett a napfény szinte teljes hiánya kapcsán igen gyakori volt a test torzulásához vezető angolkór is.

A sziklalakásokban még a 60-as években is laktak

Azonban a telepek felszámolása – a helyiek és kormányzat erőfeszítései ellenére - végül lehetetlennek bizonyult. Az itt lakók nem csak, hogy ragaszkodtak a lakásukhoz és az életformájukhoz, de anyagi lehetőségeik miatt, ha akartak sem tudtak volna elköltözni a barlanglakásokból.

1975. Fortepan/Balázs Lajos

A budafoki barlangi telepet így több, mint 100 évig lakták a legszegényebb rétegek és csak a szükséglakások, illetve lakótelepek nagyobb arányú megjelenésekor, az 1960-as években kezdett elnéptelenedni. Volt azonban, aki még ekkor is ragaszkodott a barlanglakásához.

Az egyik utolsó lakó 1971-ben hagyta hátra a barlangját,

mely most kiállításként az eredeti állapotában látogatható.

Ha szereted a romantikát, a múltat és Budapestet, neked írják a Budapest romantikája blogot.

KÖVESS MINKET:




hirdetés
sir-cim.png

Megtalálhatták II. András király és felesége sírhelyét

A királyi pár maradványait azonban valószínűleg nem fogják megtalálni. Nem a földbe, hanem a templom járószintje fölé emelkedő szarkofágokba temették őket, amit viszont a tatárok, majd a törökök is elpusztítottak.
MTI, képek: Rosta Tibor - szmo.hu
2019. augusztus 28.



A bánsági Egresen (Igris) végzett ásatások során a kutatók feltételezhetően megtalálták annak a két sírépítménynek az alapját, amelyben egykor II. András magyar királyt, és második feleségét, a konstantinápolyi császárlányt, Courtenay Jolántát temették el.

Langó Péter régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója az MTI-nek szerdán elmondta, a két sírépítmény elhelyezése alapján valószínűsítik, hogy ezeken feküdhetett az a két kőszarkofág, amelybe egykor a királyi párt temették. A templom legelőkelőbb helyén, a hosszanti hajó és kereszthajó kereszteződésében található "négyezetben" találták meg ugyanis a két téglaépítményt, amelyen feltételezhetően a két szarkofág feküdt.

"Az egyik szemem nevet, mert úgy tűnik, hogy egy Árpád-házi magyar király sírjának a helyét tudtuk rekonstruálni, a másik szemem viszont sír, hiszen valószínűleg nem fogjuk megtalálni a királyi pár maradványait"

- fogalmazott Langó Péter. Hozzátette: biztosan csak akkor lehet majd kijelenteni, hogy a két sírépítmény a királyi páré volt, ha az egresi ciszterci monostor teljes feltárása megtörténik. Egyelőre a templom területének csak azt a részét - mintegy tíz százalékát - kutatták, ahol a királysír helyét valószínűsítették.

A királyi párt feltételezhetően nem a földbe, hanem a templom járószintje fölé emelkedő szarkofágokba temették. A monostort viszont a tatárok, majd a törökök is elpusztították, így feltételezhető, hogy a sírok is a rombolás áldozatául estek.

Búzás Gergely régész, a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának igazgatója azt nyilatkozta: a két síralapozás a templom első építési korszakához tartozó szentély diadalívének az indítópillére mellett fekszik.

Az ásatási területen néhány olyan vörösmárvány faragványt is találtak, amelyekről feltételezhető, hogy a nagyon reprezentatív királyi síremlékekhez tartoztak.

A múzeumigazgató kiemelte: az első templom egy háromhajós, közel húsz méter széles és majdnem ötven méter hosszú bazilika volt, amelyet egy későbbi periódusban, valószínűleg a tatárjárás után nagyon jelentősen átépítettek és kibővítettek. A templomot szélesebbre építették, és egy nagy, több hajós új szentélyt is építettek hozzá. Úgy vélte, még egy évtizedbe is telhet, míg a templom teljes területét, és a mellette álló kolostor területét is sikerül feltárni. Erre azonban lehetőség van, hiszen a terület nincsen beépítve.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
kikepzotabor_ck.jpg

A csopaki terroristatábor története

Hogy terroristák pihentek az országban a nyolcvanas években azt senki nem cáfolta, de vajon itt is képezték őket?
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Csopak, BM kiképzőtábor. 1966. Fortepan/Magyar Rendőr - szmo.hu
2019. szeptember 11.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Tábor a térképen

A hetvenes évek derekán, egészen pontosan 1974-ben egy amerikai újságírónő, Dora Winters egy terjedelmes cikket közölt arról, hogy miként támogatja a keleti blokk a terrorizmust. Az egyik amerikai lapban megjelent anyaghoz egy – állítólag az amerikai titkosszolgálat légifelvételei alapján készült – térképet is mellékeltek. Ezen az akkori, európai kommunista blokk olyan bázisait jelölték, ahol nem csak rejtegettek nemzetközi terroristákat, de a kiképzésük is ezeken a helyeken folyt. Az NDK, Románia és Bulgária mellett hazánkban is szerepelt

egy jelölés Lake Balaton, Csopak

felirattal. Annak ellenére, hogy itthon már az 1972-es, müncheni olimpián történt terrortámadás után felreppent a hír, hogy a végrehajtásért felelős Fekete Szeptember tagjai nálunk leltek menedéket, a kiképzőtábor létét mindenki hevesen tagadta.

Az ügy hullámai akkor el is haltak és az igazi bulvár – és politikai – bomba csak 1990-ben robbant, amikor Horváth Balázs, az akkori belügyminiszter – állítólag – érdekes bizonyítékok birtokába jutott. Ezek tartalma szerint az egyik legismertebb nemzetközi terrorista, Ilich Ramirez Sanchez, vagy ismertebb nevén Carlos, a Sakál több éven keresztül Magyarországon tartózkodott.

A szóban forgó bizonyítékok valójában levelek voltak, melyeket a terrorista Kádár Jánosnak írt, és megköszönte bennük a szíves – több éves – vendéglátást, és a Carlos-csoport nevű szervezet működésének támogatását.

A leveleket állítólag egy olyan rendőrtiszt juttatta el a rendszerváltás utáni rendőri vezetőkhöz, akiben hirtelen felébredt a lelkiismeret. Meglepő módon Carlos magyarországi tartózkodását senki sem próbálta meg 1990-ben cáfolni. A korábbi rendőri vezetés akkor arra hivatkozott, hogy hazánkban csak 1982-ben állt fel az Interpol Magyar Nemzeti Irodája, ráadásul a nemzetközi körözéseket ekkor sem kapták meg visszamenőlegesen. A magyar hatóságok így nem tudhattak arról, hogy a nálunk tartózkodó férfi a világ egyik legrettegettebb terroristája.

Carlos egyik arca a számtalan közül

A tábor

A Carlos-csoport 1978 körül jött létre egy líbiai vagy szíriai központtal, azzal a céllal, hogy a nyugati országokban végrehajtott merényletekkel azok arabellenes politikáját büntessék. Ez pedig a kommunista rendszernek kapóra jött, így a csoportot – több más szélső balos szervezethez hasonlóan – nagy örömmel támogatták.

Az azóta napvilágra került információk szerint Magyarország úgy viszonyult Carloshoz, hogy menedéket és ellátmányt kap, de lehetőleg nálunk semmilyen balhét se csináljon.

Hogy mit jelenthetett az ellátmány, arra jól rávilágít, hogy 1986-ban, amikor Carlos jelenléte már kezdett kellemetlenné válni az országnak, az általa bérelt IBUSZ lakásban olyan fegyverarzenált (többek között robbanóanyagot, sőt rakétákat) foglaltak le, ami egy kisebb hadsereg számára is elegendő lett volna.

Azt tehát, hogy a nyolcvanas évek elején terroristák székeltek az országban, igazán senki sem tagadta, de itteni kiképzésük tényét minden létező fórumon cáfolni próbálták. 1990-ben, a botrány kirobbanásakor szinte nem volt olyan sajtóorgánum, ahol a csopaki, állítólagos kiképzőtábor vezetője ne nyilatkozott volna.

Bertalan László akkoriban mindenkinek elmondta, hogy a csopaki létesítmény egy rendőr-tiszthelyettesi kiképzőtábor, ahol igazából még az adottságok sem megfelelőek arra, hogy terroristákat képezzenek ki. Ráadásul a kiképzőtábor még csak nem is minősült titkos létesítménynek, csupán zárt státusza volt. A telepen megfordult külföldiek – vietnámiak, mozambikiak – csak nyári gyakorlatra érkeztek a táborba. Azt azonban nem cáfolta, hogy Csopakon huzamosabb ideig tartózkodott egy arab férfi, de ő a strandon dolgozott, mint gofriárus.

Csopak, BM kiképzőtábor. 1966. Fortepan/Magyar Rendőr

Ennek ellenére a tábor volt dolgozói és csopaki szemtanúk is határozottan állították, hogy bizony a városban és a tábor környékén is gyakran tűntek fel olyan bronzos bőrű fiatalemberek, akik egyáltalán nem tűntek érdeklődő német turistáknak. Ráadásul Giulio Andreotti, akkori olasz miniszterelnök 1990-es magyarországi látogatása idején hivatalos állásfoglalást kért a kormánytól arról, hogy képeztek-e ki terroristákat a Balatonnál a nyolcvanas években. Valójában az is lehetséges, hogy a tábort egyszerűen rossz helyen keresték. Ugyanis a már említett táborvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a környéken van egy másik bázis is, melyet a honvédség üzemeltet és az bizony titkos státuszban szerepel.

Az ügy mindenesetre soha nem jutott tovább a találgatások stádiumánál, és más szaftos botrányok folytán már 1990 végére a feledés homályába merült.

Az akkoriban meglehetősen viharos politikai környezet bőven termelt beszédtémát hétről-hétre. A sajtóban is lekerült a napirendről a terroristaképzések témája, bár 1991-ben még érdeklődtek az illetékeseknél a vizsgálat további fejleményeiről. Ekkor nem cáfolták, hogy folyik az eljárás, ám államtitokra hivatkozva többet nem árultak el.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x