hirdetés
crew_dragon_kabin.jpg

Igazi sci-fi: videóban mutatják be Elon Musk űrhajójának belsejét

Akármelyik tudományos-fantasztikus filmben megállná a helyét a Crew Dragon kabinja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Május 27-én, magyar idő szerint 22 óra 33 perckor indul útra Floridából a Nemzetközi Űrállomásra a SpeceX Crew Dragonja. A fedélzetén két amerikai űrhajós, Robert Behnkent és Douglas Hurley foglal majd helyet. Ezzel ők lesznek az első asztronauták, akik egy magáncég rakétájával jutnak el az űrállomásra.

A Crew Dragon névre keresztelt kapszulát évek óta készítik fel az útra, tavaly márciusban már ember nélküli próbaúton is járt a világűrben. A NASA az akkori kilövés előtt töltött fel egy videót a Youtube-ra, amiben bemutatták az SpaceX sci-fibe illő űrhajójának kabinját.

Ugyanezzel a kapszulával indul útnak szerda este a két amerikai űrhajós. A videóban jól látható, hogy a funkcionalitás mellett Elon Musk és csapata azért adott a dizájnra is. A cég több termékéhez hasonlóan a Crew Dragont is az egyszerű, letisztult formák jellemzik, és süt a videóból, hogy semmin nem spóroltak, a minőség is fontos szempont volt a kabin kialakításánál:



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
remdesivir.jpg

Kiderült, mennyibe fog kerülni a koronavírus gyógyszere

A remdesivirről van szó, és nem lesz olcsó.
Fotó: U.S. Army – Jason W. Edwards - szmo.hu
2020. június 29.


hirdetés

390 dollár lesz majd egy fiola a Gilead Sciences remdesivir nevű koronavírus kezelését szolgáló gyógyszerből, de mivel öt napig kell kezelni vele a pácienseket, ezért egy kezelés 2340 dollárba kerül majd – írja a Washington Post.

A közel 120 ezer forintos fiolaár ráadásul jelenleg akcióban ennyi, mert kormányoknak adják el. Amikor már a biztosítóknak fogják árulni, akkor 520 dollárba fog kerülni, vagyis 30 százalékkal drágábban adják majd.

A gyártó a magas költséget nyilvánvalóan arra való tekintettel számolta ki, hogy ez az egészségügynek még mindig olcsóbb, hiszen sokkal többe kerül hetekig kezelni egy beteget, esetleg ha lélegeztetésre vagy más komolyabb beavatkozásra van szükség, akkor különösen.

A remdesivir egyébként nem új gyógyszer, már 10 éve kifejlesztette az amerikai Gilead Sciences vállalat az ebola lehetséges ellenszereként, csak most kiderült, hogy a koronavírus tüneteit is enyhíti és gyorsabban épültek fel a betegek a betegségből, ha ezt adták nekik.

Nem egyértelmű azonban a gyógyszer fogadtatása: a The New England Journal of Medicine című folyóirat egy tanulmánya szerint a remdesivir bár 70 százalékban hatékony, viszont komoly mellékhatásai lehetnek a vesére nézve.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
urballon-urturizmus.jpg

Űrballonnal szállítanának turistákat a sztratoszférába, akár már jövőre

A hőlégballonhoz hasonlító járműben 8 utas csodálhatja meg az űrből a Földet. Persze nem lesz olcsó a jegy a különleges űrutazásra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 26.


hirdetés

Az űrturizmus egyik legújabb dobása lehet az úgynevezett űrballon, amely a Föld sztratoszférájába repítené az embereket.

Egy új űrturizmussal foglalkozó cég, a Space Perspective találmánya

a hőlégballonhoz hasonlító jármű, amely természetesen zárt, a hermetizált kapszulában 8 utas és egy pilóta fér el. A nagyjából focipálya nagyságú Spaceship Neptune 30,5 kilométer magasra repülne fel az űrbe, majd a hatórás utazás végén az óceánba csobbanva térne vissza a Földre.

A cég szerint az utasok számára az egész olyan lesz, mintha repülőn utaznának, nem jár semmiféle kényelmetlenséggel.

hirdetés

Ráadásul olyan extrákat is élvezhetnek a kapszulában, mint a kellemes, "rövidujjú pólós" klíma, egy frissítő italokat kínáló bárpult, internethozzáférés, sőt még vécé is lesz.

Azt még nem fixálták le, hogy mennyibe fog kerülni egy ilyen űrutazás, de a cég vezetői 125 ezer dolláros (39,5 millió forint) jegyben gondolkodnak. Ugyanakkor azt szeretnék, ha minél több ember számára elérhetővé válna ez a lehetőség, mert szerintük most minden eddiginél fontosabb, hogy a Földet bolygóként, az emberiség és a globális bioszféra otthonaként lássuk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
digitalis-kezfertotlenito-northfoto.jpg

10 másodperc alatt megöli a baktériumokat egy okostelefonhoz rögzíthető, digitális fertőtlenítő eszköz

A Dél-Koreában készült hordozható fertőtlenítővel akár naponta 50-szer is lehet fertőtleníteni a kezet vagy akár az arcmaszkot, és alig több mint 7000 forintba kerül.
Fotó: Northfoto - UVLEN/Solent News & Photo Agency - szmo.hu
2020. június 22.


hirdetés

Mindössze 25 dollárba, azaz nagyjából 7700 forintba kerül az az okostelefonokhoz illeszthető eszköz, amely UV-sugarak segítségével fertőtlenítheti kezünket. Dél-Koreában készült az UVLEN nevű hordozható digitális fertőtlenítő eszköz, amely kompatibilis minden fajta okostelefonnal. A baktériumokat és csírákat ölő ibolyántúli (UV) sugarak által használhatónak hirdetik a koronavírus elleni felszíni küzdelemben.

A gyártó UVLEN Technologies szerint az eszköz, amely biztonságos emberekre és háziállatokra egyaránt,

10 másodperc alatt fertőtleníti a felhasználó kezét, és ezt a műveletet akár naponta 50-szer is meg lehet ismételni vele. Előnye továbbá, hogy nem bocsát ki irritáló illatokat. Nemcsak kéz, hanem arcmaszkok, vagy képernyők felszínének fertőtlenítésére is alkalmas.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az UV-sugarak a koronavírus 96%-át képesek három, 99%-át pedig 6 másodperc alatt megsemmisíteni – írja a Science Times.

Az UVLEN ibolyán túli csíraölő sugarakat használ a mikroorganizmusok elleni fertőtlenítőként. Ha a DIO Bio-Sheet UV convertert hozzákötjük egy ragasztó szalaggal egy okostelefon elemlámpájához, a fénykombináció elpusztítja a mikroorganizmusokat. Egy ingyenes alkalmazás is jár hozzá, ami ellenőrzi a baktériumok és vírusok megöléséhez szükséges UVC-sugarak mennyiséget, hogy az ne károsítsa a felhasználók bőrét.

hirdetés

Az UVLENt a Xenex nevű texasi cég ihlette meg, amely UV sugarakkal működő fertőtlenítő robotokat gyárt ipari és orvosi célokra. Ilyen gépeket használtak fel számos amerikai kórházban a koronavírus ellen. Ennek nyomán készítették el a széleskörű alkalmazásra szánt eszközt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
timbertower-1000x528.png

Íme a jövő: Sydney-ben épül a világ legmagasabb fából készült hibrid felhőkarcolója

A fenntartható építészet legújabb mintapéldánya százalékban megújuló energiát használ majd.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 29.


hirdetés

Sydney-ben fog állni a világ legmagasabb hibrid építménye, amelynek most tették közzé látványterveit, és igencsak lenyűgöző építményről van szó - írja a CNN.

A BVN design stúdió és a New York-i SHoP Architects építésziroda közös tervezésében valósul meg az egyedülálló épület, amelyet fából készítenek. Amint elkészül, ide költözik be az Atlassian nevű szoftvercég, amelynek ez lesz a főhadiszállása. A 180 méter magas épületben 40 emelet kap majd helyet, ahol körülbelül 4000 alkalmazott fér majd el. Az épület egyik sajátossága, hogy több szinten is helyet kapnak a növényekkel beültetett teraszok.

Az épület egy speciális technikával készül, amely során több rétegnyi puhafát préselnek össze, és ebből hoznak létre ultraerős építőanyagot.

A torony acélvázon fog nyugodni, ám az építőanyagok legnagyobb részét a speciális faanyag adja majd. Nem csak az építőanyagában különleges azonban a készülő torony, hanem azért is, mivel ez az egyik leginnovatívabb módja annak, hogy az épületek karbonlábnyomát a lehető legkisebb mértékűre redukálják.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!