hirdetés
etaneni2.jpg

Idén nem készít pazar karácsonyi díszítést a házára Eta néni, így próbálja védeni a családját

'Egész évben erre készültünk, hogy jön a november, már október végén kezdünk el díszíteni' – mesélte, de hiába várták a járvány végét, végül nehéz döntést kellett hozniuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 19.


hirdetés

Évek óta dekorálja a házukat Eta néni, a látványosságért sokan érkeztek Dabasra. Pár év alatt igazi szenzáció lett a portája. Mint mi is beszámoltunk róla, tavaly minden korábbinál csillogóbb pompába öltöztette a házukat.

Idén azonban elmarad a csillogás, nem fogadnak vendégeket. Óvni szeretné a családját a vírustól, ezért nem készít látványos karácsonyi díszítést a dabasi házára Eta néni. Azt kéri mindenkitől, hogy ők is inkább maradjanak otthon a családjukkal.

Elmesélte, hogy

valóságos minifesztivállá nőtte ki magát a karácsonyi dekorációja,

hirdetés

jöttek családok, barátok, volt, aki egyből a repülőtérről érkezett hozzá. Kenték boldogan a zsíroskenyeret és főzték a forró teát a látogatóknak.

Idén is újdonsággal készültek.

"Egész évben erre készültünk, hogy jön a november, már október végén kezdünk el díszíteni, dehát vártunk-vártunk erre a járvány múlására, dehát még rosszabb lett"

- mesélte. De végül döntöttek: idén nem fogadnak látogatókat. "Csak a családnak tettünk ki egy pár dolgot", leginkább az unokáknak.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
EoEeTAtW8AQQoe0.jpeg

Trumpék utolsó karácsonyukat tartják a Fehér Házban – a first lady megmutatta a dekorációt

Ilyen lesz az idei tematika.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

America the Beautiful, azaz Amerika, a gyönyörű az idei tematikája a fehér házi karácsonynak, amelynek néhány motívumát Melania Trump mutatta be - írja a HVG.

A first lady Twitteren tette közszemlére a fehér házi karácsony idei tematikáját, amely szerinte „nagyszerű nemzetünk fenségességét” ünnepli.

hirdetés

A HVG hozzátette, egy korábbi felvétel szerint Melania Trump viszonya a karácsonnyal közel sem felhőtlen.

"Kidolgozom a belem a karácsonyra, de ki a szart érdekel a karácsony és a díszek? De meg kell csinálnom, ugye?" - mondta a nagyjából három hónappal ezelőtt nyilvánosságra került felvételen.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
vorosmarty-teri-karacsonyi-vasar-foto-nagy-szabolcs.jpg

Idén az internetre költözik a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

A kézműveseket egy honlapon keresztül találhatod meg, ahol megismerheted az alkotókat és a termékeiket is. A szervezők azt kérik, idén válassz hazai terméket, ezzel segítve a járvány miatt nehéz helyzetbe került kézműveseket.
Címkép: Nagy Szabolcs - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az idei karácsonyi vásárok.

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja a Vörösmarty téren.

Idén a nehézségek ellenére is tovább él az ünnepi vásár, de online felületre költöztek a kézművesek.

Az oldalon közel ötven alkotóval, összesen hat kategóriában – bőrdíszmű, textil, fa, ékszer, kerámia és dekor – vehetitek fel a kapcsolatot a legszebb karácsonyi ajándék kiválasztásához. Az alkotókról a honlapon rövid leírást, fényképeket és elérhetőséget is találtok.

hirdetés

Budapesti karácsony - Tovább él az ünnepi vásár!

null

A Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ kampányt indított a hazai kézművesek támogatására, amelyben mindenkit arra biztatnak, hogy magyar iparművészeti termékeket vásároljatok karácsonyra, ezzel támogatva a járvány miatt nehéz helyzetbe került kézműveseket.

Bővebb információk és a termékek ITT láthatók

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsonyfa-disz.jpg

Megérkeztek a mell- és popsialakú karácsonyfadíszek

A dekorációk 95 fontért, azaz mintegy 38 ezer forintért szerezhetőek be.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Női testrészeket formázó fadísz-triót mutatott be egy angol luxusdizájner.

Arany, ezüst és gyöngy változat is kapható a karácsonyfafüggőkből, amelyek intim részeket mintáznak - írja a The Sun. Minden darabot agyagból formáznak meg, saját kezűleg fújnak le és kemencében égetnek ki.

A dekoráció nagy sikereket ért el a közösségi médiában. Anissa Kermiche tervező elmondta:

“Az volt a célunk, hogy kissé megbolondítsuk a klasszikus karácsonyi dekorációt. Tetszett az ötlet, hogy mellek és fenekek lógjanak a tűlevelek közt, miközben a mit sem sejtő rokonok csodálják a karácsonyfánkat. Amilyen évünk volt, ez legalább megnevetteti a családot!”

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
coca-cola-santa.jpg

Idén 100 éves a Coca-Cola legendás Télapója – tudtad, hogy nézett ki régen?

Pont egy évszázada indította első karácsonyi reklámkampányát a Coca-Cola. Azóta a Mikulás figurája és kivilágított kamionja ikonikussá vált.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.


hirdetés

A száz év alatt sokat változott a legendás kólás Télapó figurája. De hogyan kezdődött az egész? Azt például tudtad, hogy nem mindig volt a Mikulásnak piros kabátja, és annyira jó kedélye sem, mint amilyennek most ismerjük? És azt, hogy mi köze van George Lucas-nak a karácsonyi karavánhoz? Következzen hét érdekesség, amit eddig nem sejtettél a Coca-Cola Télapóról!

1. Nem mindig volt pufók piros ruhás öregúr

Az angolszász országok karácsonyi reklámjai és filmjei mind ugyanúgy ábrázolják az éj leple alatt ajándékot hozó Télapót: pocakos, nagyszakállú vidám, ősz öregúrnak, piros ruhában és sapkában.

De nem nézett ki mindig így: 1931 előtt a legkülönfélébb formákban jelent meg, volt, aki magas, sovány figuraként rajzolta le, mások kísérteties külsejű manóként.

Hol püspöki öltözékben, hol állatbőrből készült ruhában jelenítették meg, kabátja a korai ábrázolásokon még bőrszínű, később már a ma megszokott piros lett.

hirdetés

2. Szigorú Télapó

A Coca-Cola reklámjaiban 1920 óta szerepel a Télapó figurája. Az első reklámokban azonban még nyoma sincs a ma ismert figura vidámságának, inkább szigorúan néz ki, ahogy Thomas Nast, az „amerikai karikatúra atyja” megalkotta.

3. Nem a Coca-Cola miatt piros a kabátja, de az üdítőcég nélkül lehet, hogy máshogyan nézne ki

A Coca-Cola 1931-ben kezdett el népszerű magazinokban hirdetéseket elhelyezni. A céget képviselő reklámügynökség a karácsonyi kampányban egy újszerű kinézetű Télapó-figurát szeretett volna szerepeltetni. Miután többször megpróbáltak rátalálni egy olyan illusztrátorra, aki meg tudja ragadni a Télapó valódi lényegét, végül a michigani származású Haddon Sundblomot választották a feladatra. Sundblom egy 1822-es versből inspirálódva melegszívű, barátságos és pufók emberként rajzolta meg a Coca-Cola Télapót. Nagy lépés volt ez a korábbi reklámokhoz képest, ugyanis ezelőtt mindig csak Télapónak öltözött emberek szerepeltek a reklámokban, nem „maga a Télapó”. 1930-ban például még egy áruházi Télapó egy üveg Coca-Colát iszogatva szerepel az üdítő reklámjában. Az viszont tévhit, hogy a Coca-Cola miatt lenne piros a kabátja: már azelőtt piros kabátban ábrázolták, mielőtt Sundblom megfestette volna őt.

4. Az eredeti Coca-Cola Télapó komoly művészeti értéket képvisel

Az új Coca-Cola Télapó 1931-ben debütált, a reklámok a játékok kiszállítása közben, karácsony éjszakáján a miatta ébren maradó gyerekeket köszöntve, neki szóló leveleket olvasva jelenítik meg a kedves piros ruhás öregurat, aki természetesen mindig Coca-Colával frissíti fel magát munka közben (ha úgy adódik, akkor a megajándékozott családok hűtőjéből kiszolgálva magát).

Sundblom a reklámok eredetijét mindig olajfestményként készítette el, majd a képek sokszorosítva óriásplakátokra, naptárakra, poszterekre, bolti reklámtáblákra kerültek, volt, amikor a képek szereplőiből plüssfigura is készült. Ezek a darabok most komoly gyűjtői relikviáknak számítanak.

Az eredeti olajfestmények pedig olyan híres múzeumok kiállításain voltak már láthatók, mint a párizsi Louvre vagy a Royal Ontario múzeum Torontóban, és számos műalkotás otthona a World of Coca-Cola múzeum Atlantában.

5. Mi történt a Télapó feleségével?

Sundblom több modellt is használt karácsonyi képeihez: a Télapót eleinte nyugdíjas kereskedő barátjáról, Lou Prentiss-ről mintázta, Prentiss halála után pedig saját tükörképét festette le. A reklámokban megjelenő gyerekek a művész szomszédai, a kutya pedig a környékbeli virágboltosé. Az emberek imádták a karácsonyi képeket, és ha egyik évről a másikra változott valami rajtuk, azonnal levelet írtak a Coca-Colának. Az egyik évben például arra hívták fel a cég figyelmét, hogy a képen fordítva viseli a Télapó az övét (valószínűleg ez abban az időszakban történt, amikor Sundblom a tükörben állt modellt saját magának),

egy másik évben pedig a Télapó nem viselt karikagyűrűt, ezért a rajongók aggódva kérdezték, mi történt a Télapó feleségével.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!