hirdetés
marton_wiki.jpg

Ide menj Márton napon!

Libaételek, újbor kóstolás, kézműves foglalkozások, lánykérés, lúdsimogatás, lúdláb nyomda, lampionos felvonulás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2015. november 06.


hirdetés

November 7-8-án az egész ország Márton-napi lázban ég. Nincs olyan vidék, ahol ne kóstolnák meg az új bort és ne ülnének libatort. Összegyűjtöttük a legizgalmasabb programokat.

liba

Fotó: Huszár Boglárka

Családi kulturális fesztivált rendeznek a budapesti Millenáris parkban

hirdetés

Délelőtt néptáncosok és gólyalábasok közreműködésével avatják fel Magyarország családfáját, majd az Etnofolk színpadon a Tébláb gyermek néptáncegyüttes produkciója után Gryllus Vilmos, a Kolompos, valamint a HoldDalaNap Zenekar muzsikál. A Családi színpadon a Magonc Együttes koncertjét Szalóki Ági, majd az Óbudai Népzene Iskola művésztanárainak és növendékeinek koncertje követi, a napot pedig a Makám Együttes: Holdfényt vetettem című Weöres Sándor versfüzérekből álló lemezbemutató koncertje zárja.

Lesz Míves műhely, Mesterségem címere kalandjáték és Zsonglőr tanoda is. Kitelepül a helyszínre a Magyar Posta Mesepostája is. A Márton napi kézműves és gasztronómiai vásárban kézműves ínyencségek, Márton napjához kötődő borkóstoló és ludas ételek valamint kézműves portékák vására várja a látogatókat. A Komédiás Utcában gólyalábasok, a kecskeméti Tintaló Cirkusz produkciója és még számos interaktív játék szórakoztatja a családokat, emellett a gyerekek személyesen megismerkedhetnek Dörmögő Dömötörrel és Garfielddal is.

marton_sze4

Meglepetés lánykérés és Márton-napi fesztivál lesz a Skanzenben

A kisfarsang szokásait megelevenítve igazi lánykérés tanúi lehetnek azok, akik a hétvégén kilátogatnak a szentendrei Skanzen Szent Márton-napi újborfesztiváljára és libatoros rendezvényére. A különleges esemény előkészületei titokban zajlottak, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum felhívására több fiatalember is jelentkezett, hogy a régi hagyományokat felelevenítve kérhesse meg párja kezét. A két leggyorsabb jelentkező nyerte el a lehetőséget, hogy szombaton igazi "falusi" lánykéréssel lepje meg választottját. A ceremóniában részt vesz a Lajta néptáncegyüttes, amely nemcsak "jó beszélőkéjű keresztapát" biztosít, de a jegyajándék elkészítésében is segít.

A Skanzenben az ínycsiklandó libaétkeken, zamatos újborokon és őszi csemegéken túl izgalmas színpadi programok, hagyományidéző foglalatosságok, mesetúrák és kézműves szöszmötölések várják a látogatókat.

Márton-nap

A Márton-nap kisfarsang idejére esik, ami Mihály-naptól Katalin-napig (szeptember 29-től november 25-ig) tart. A kisfarsang a karácsonyt megelőző mulatozás ideje volt, amikor a gazdasági év lezárulását ünnepelték, és minden a vidámságról, a mulatozásról, a szerelembe esésről, a lakodalmakról szólt. A legények ekkor kérték meg a lányok kezét, így még az ősz folyamán megtarthatták a menyegzőt. Azoknak a lányoknak, akik nem keltek el ősszel, már csak tél végén, nagyfarsang idején volt esélyük vőlegényt találni.

A Márton-nap a gazdasági esztendő lezárulásával függött össze, és mivel ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát, lakomákat rendeztek, hogy a következő évben bőven ehessenek, ihassanak. "Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik" - tartották. Ez az újbor fogyasztásának ideje is, hiszen novemberre fejeződik be a must borrá alakulása, ezért a gazdák november 11-én verték csapra az új hordókat, és ekkor került az asztalra - épp a libasült mellé - az úgynevezett libás vagy Márton-bor.

marton_sze2

Borok-Libák-Fűszerek - Márton napi Borfesztivál a Gellértben

Pekingi liba és liba szusi is kóstolható lesz a Gellért Szálló V. Márton napi Borfesztiválján, amely idén Borok-Libák-Fűszerek címmel várja a közönséget. A rendezvénysorozat a csütörtöki "nulladik napon" sörkurzussal és egy skót-magyar sörvacsorával indul, melynek során Paul Mizener skót mesterszakács és Frideczky András, a Gellért Söröző séfje alkotta különleges menüsort kóstolhatják végig az érdeklődők. A többek között eredeti skót haggist is tartalmazó menüsor előtt Katona Csaba történész tart sörkurzust hatféle tétellel.

Az igazi szenzációnak a szervezők a vasárnapi brunch menüt szánják: a pénteki és szombati előkóstolók után ekkor debütál a világon elsőként a meghökkentő ízeiről elhíresült Wang mester pekingi libája, illetve a modern japán konyha legismertebb hazai képviselője, Maki Chef liba szusija és a Gellért vezető séfjének boros libapaprikása.

Mindkét napon tartanak after party-t is, pénteken a Sister Act, azaz Tóth Vera és Tóth Gabi, illetve DJ Garami, szombaton pedig a Kiscsillag és az Anima Sound DJ Set zenél.

marton_sze5

Megkezdődnek a Szent Márton-emlékév programjai Szombathelyen

Szombaton a szombathelyi székesegyházban püspöki szentmise keretében nyitják meg hivatalosan a Szent Márton jubileumi emlékév programsorozatát. Szombathelyen, Szent Márton szülővárosában minden év novemberében számos egyházi és világi rendezvényen emlékeznek meg Európa legnépszerűbb szentjéről.

Szombat délelőtt Szombathely főterén Szent Márton-kirakójáték lesz, valamint a Márton napjához kötődő néphagyományokkal, jóslásokkal, szokásokkal, hiedelmekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők. A Vasi Skanzenben ismét megrendezik a Szent Márton napi országos nagyvásárt, amelyre az ország szinte minden részéről és külhonból is érkeznek kézművesek és árusok, hogy portékáikat kínálják.

A különböző programok november végéig folytatódnak, ezek között lesz ismeretterjesztő előadás, helytörténeti játék, emléktúra, kórustalálkozó, kiállítás, gasztronómiai bemutató, családi nap, illetve több általános iskola és óvoda is bekapcsolódik az ünneplésbe.

Márton-napi libalakoma lesz Debrecenben egri borokkal

A népi hagyomány szerint "aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik". A debreceni libalakoma résztvevőinek ettől nem kell tartaniuk: a három napos gasztronómiai parádén összesen 1500 libát tálalnak majd fel a Nagytemplom előtt felállítandó "Márton-napi nagyasztalon". A hagyományokhoz híven Debrecen és Eger közösen rendezi a libalakomát, a hagyományos ételek mellé egri borokat kínálnak majd. Lesz az ünnepi nagyasztalon libatepertő, sült libacomb, ludaskása, libatoros káposzta, libahúsos töltött káposzta, hagymás libamáj, libazúza pörkölt és libakolbász is.

marton_sze3

Lúdsimogató is lesz Szegeden

Lúdsimogató, lámpáskészítés, gyertyamártás, lúdtollas betűvetés, néptáncelőadás és kézműves foglalkozások: Márton-napon ezek a programok várják a családokat a Móra Ferenc Múzeum játszóházában. A családi játszóházban a Márton-nap népszokásaival, hagyományaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Márton-naphoz rengeteg népszokás és hagyomány kapcsolódott: a legenda szerint Szent Márton egy libaólban próbált elbújni, amikor püspökké akarták választani, azonban a ludak gágogásukkal elárulták hollétét. Márton-napon a régi időkben nagy lakomát tartottak – ekkor az asszonyoknak nem volt szabad mosni, főzni, takarítani, mert ez a jószág elpusztulását okozta volna. Ezen a napon fáklyás-lámpásos felvonulásokat tartottak, és a téli időjárásra is következtettek: „Márton napján ha a lúd jégen jár, karácsonykor vízben poroszkál”.

Bütykölde és lúdláb nyomda Szennán

November 7-én egész nap Márton napi Libaságok, újborkóstoló, Pajta portéka-termelői és kézműves vásár, őszi bütykölő, bábszínház, mesesarok és játékudvar várja a látogatókat. A kitűnő hangulatról a SeptibenD gondoskodik. Márton napon a liba körül forog az élet a múzeumban. A nap folyamán a helyi borászok bemutatják és kínálják az újbort, a vásári forgatagban eladásra kínálják portékáikat a helyi termelők, a látogatók Márton napi ételeket kóstolhatnak. A bütyköldében kézműves foglalkozásokkal várjuk a nagyérdeműt, ahol ki-ki maga elkészítheti saját Márton napi lámpását, játéklibáját, lúdláb nyomdáját. A libalegelőn pedig népi sportjátékokkal várjuk a családokat.

Szalonna Fesztivál és lampionos felvonulás lesz Orfűn

November 6-án az orfűi Márton Nap után 7-én rendezik meg a III. Nagy Orfűi Szalonna Fesztivált. A Mecsekrákosi templomnál várják az ünneplőket a gyerekek műsorával, melyet lampionos felvonulás követ. A résztvevőket zsíros kenyérrel, forralt borral és forró teával látják vendégül. Aki pedig Márton napi "libás" finomságokat szeretne kóstolni, mindenképpen látogasson el a Mediterrán Étterembe a Mediterrán Gourmet liba- és újbor napokra november 13-15. között. A III. Nagy Orfűi Szalonna Fesztivál szombat reggel 7 órakor kezdődik az előkészületekkel, amelyet 8 és 16 óra között az ételkészítés követ. A zsűrizés 13 órától veszi kezdetét, az eredményhirdetésre pedig 17 órakor kerül sor.

marton_sze

Fotók: Skanzen

Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban

Libalakoma és az újbor megízlelése után vigasságok várnak mindenkit. A Népi Ízőrző Lovagrend konyhája egész nap kínálja majd a libából készült fogásokat, de az előételről már közvetlenül bejáratunknál gondoskodnak. Minden érkezőt kóstolóval, tehát libazsíros kenyérrel, libatepertővel és egy kis újborral fogadnak. A főtéren kádárbemutató, gasztroudvar (libából készült mesterfogások mellett kemencében sült tökkel és krumplival, forralt borral és gyógyteákkal is készül).

Ha te is szívesen elmennél ezekre a programokra, nyomj egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
72-ora_PR_cikk_szeretlekmagyarorszag_kep02-1.jpg

72 óra önkénteskedés az egész országban

Idén is lesz a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció október 8. és 11. között. Szabó Tiborral, a rendezvény főkoordinátorával beszélgettünk.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. október 02.


hirdetés

- Már 13. alkalommal rendezitek meg a 72 órát. Mi a célja az akciónak, mi tartja életben ezt a kezdeményezést?

- A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést itthon és a határon túli magyar fiatalok körében. Fel szeretnénk hívni a társadalom figyelmét a fiatalok lelkesedésében és segítőkészségében rejlő erőre. Azt szeretnénk, hogy a fiatalok megtapasztalják a közösen végzett, önzetlen segítségnyújtás örömét. Az akció évről évre 7-9000 fiatalt mozgat meg, akik országszerte több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg, amiből egyértelműen kiderül, hogy bennük is van igény az önkénteskedésre.

Az idei szlogenünk, a „Segítsünk együtt!” is arra hívja fel a figyelmet, hogy közösen többre vagyunk képesek, és érdemes csapatot, közösséget szervezni egy jó ügyért. A rendezvényt a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közösen szervezi, ami szép példa a keresztény egyházak együttműködésre, hiszen a célunk ugyanaz, ami a rendezvény bibliai mottója is: "Szeretettel szolgáljatok egymásnak” Gal 5,13

- Miben lesz más idén a rendezvény, milyen projekteket ajánlotok a jelentkezőknek?

- Idén az önkéntesek maguk kereshetnek feladatokat saját környezetünkben, mint pl. online korrepetálás, szociális segítségnyújtás, intézmények, játszóterek felújítása, kerítésfestés, erdőtakarítás.

hirdetés

Kifejezetten azt kérjük a jelentkezőktől, hogy a projekt kiválasztásakor figyeljenek a járványügyi előírásokra; lehetőleg kültéri feladatot vállaljanak, és szükség esetén használjanak maszkot, ill. kézfertőtlenítőt. Ez az új helyzet viszont egyben új lehetőséget is teremt a jelentkező csapatoknak, hiszen az csak az ő kreativitásukon múlik, milyen új önkénteskedési lehetőségeket fedeznek fel, amit a vírus mellett is biztonságosan végezhetnek, illetve amire most leginkább szükség van.

- Kik lesznek a rendezvény védnökei?

Idén a három szervező egyház képviseletében egy-egy püspök vállalta el a rendezvény védnökségét, ezzel is kifejezve, hogy a fiatalok megszólítása és a segítségnyújtás fontos ügy az egyházak számára. A Magyar Katolikus Egyház nevében Dr. Veres András püspök úr vállalta el a védnöki felkérésünket, a Magyarországi Református Egyházat Steinbach József püspök úr képviseli, a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében pedig Kondor Péter püspök úr lesz az esemény egyik védnöke.

- Hogy lehet részt venni a programon, illetve lesz-e idén is közös megnyitó rendezvény az önkénteseknek?

Aki regisztrálni szeretne, csak annyi a dolga, hogy a 72ora.hu oldalon Regisztrációra kattint. Idén hosszabb időt adunk a jelentkezésre, így egészen október 7-ig várjuk a jelentkezőket.

Ebben az évben a közös megnyitó rendezvény is eltérően fog zajlani a megszokottól. Az önkéntesek biztonsága a legfontosabb, ezért október 8-án este 6 órakor egy online megnyitót fogunk tartani, amibe szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának a 72 óra Facebook oldalán, így legalább virtuálisan együtt lehetünk mindannyian.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
tura.jpg

Szombaton lesz az Országos Kéktúrázás napja: 1 nap, 70 túra, 70 helyszín, 1168 km

Külön érdekesség, hogy a GPS követővel felszerelt csoportok haladása látható lesz egy online térképen, és a nap végére együtt kirajzolják az országot átszelő kék vonalat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 07.


hirdetés

Október 10-én, szombaton tartják a Kéktúrázás napját, ami

egy nagyszabású közösségi túranap, egy ingyenes túrarendezvény, melyen az Országos Kéktúra 1168 kilométerét egy nap alatt, 70 csoportban, 70 túraszakaszon járhatjátok végig.

Az esemény különlegességeként a túra napján a GPS követővel felszerelt csoportok haladása egy online térképen látható lesz, a mozgásuk által a képernyőre húzott csíkkal pedig

a nap végére együtt kirajzolják Magyarország térképén az országot átszelő kék vonalat, az Országos Kéktúra teljes nyomvonalát.

A 70 túra közül mindenki találhat magának megfelelő kihívást (7 és 27 km közötti távok) a résztvevői létszám azonban túránként korlátozott, érdemes időben regisztrálni pl. Hollóházától Putnokig, Balaton-felvidéktől Kőszegig.

hirdetés

Hagyományteremtő céllal, a hazai állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.

A Kéktúrázás napjára töltsétek le az ingyenes Természetjáró appot, amelynek a beépített turistatérképén látható, hol tartotok éppen, mutatja az útba ejtett látnivalókat is.

Szinte eggyé vált a kéktúrázás és a pecsételés, szétválaszthatatlan fogalmak lettek a természetjárásban. Ha olyan túrát választottatok, ahol még nem jártatok, akkor ne felejtsétek otthon az igazolófüzetet. Ha pedig még nincs kéktúrás pecsétetek, akkor itt a nagy lehetőség. Az igazolófüzet megrendelhető a Turistashop webshopjában.

Bővebb információk ITT

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ikarus-ck-scaled.jpg

Az idén 50 éves Ikarus 250-est is meg lehetett csodálni – több ezren vettek részt a legendás Ikarusok találkozóján

A 14 légi járműből és számos földi kiszolgáló eszközből álló állandó kiállítás mellett csaknem 50 ikonikus Ikarus autóbuszt csodálhattak meg az érdeklődők.
Fotók: Közlekedési Múzeum, Légiközlekedési Kulturális Központ/Baranyai György - szmo.hu
2020. október 04.


hirdetés

Több ezer ember vett részt az Aeropark, a Volánbusz és a Közlekedési Múzeum által szervezett eseményen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti repülőmúzeumban szombaton. A 14 légijárműből és számos földi kiszolgáló eszközből álló állandó kiállítás mellett csaknem 50 ikonikus Ikarus autóbuszt csodálhattak meg az érdeklődők.

A Volánbusznak és számos magángyűjtőnek köszönhetően az ország minden tájáról érkeztek buszok, a legendás Ikarus 55-ös és 66-os mellett például azt az idén 50 éves Ikarus 250-est is meg lehetett csodálni, amely most járt első alkalommal Budapesten.

A kiállítás további ékköve a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) gyűjteményébe tartozó, egyedülálló MALÉV-féle Ikarus-flotta, de nagy számban képviseltették magukat a BKV veterán buszai is, egyebek mellett a 180-as, a 415-ös és a 620-as típusokkal. A Közlekedési Múzeum Ikarus 311-es autóbusza is kiállításra került, valamint további magángyűjtők is számos legendás Ikarus autóbusszal sorakoztak fel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
taberna-sarkany1.jpg

Sárkányünnep lesz a Szent György-hegyen: finom ételek és borok mellett csodálhatod a panorámát

A Taberna Infinito tapasbár méltó módon búcsúzik a szezontól.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 17.


hirdetés

A tavaszi karanténidőszak alatt már írtunk a Taberna Infinitoról, ami egy tapasbár a Szent György-hegy oldalában, elképesztő panorámával: a teljes Tapolcai-medencét, a tanúhegyeket és a Balatont is meg lehet csodálni innen.

A helyet akkor hűséges törzsvendégei mentették meg az azonnali csődtől: az embereket arra kérték, előlegezzék meg egy (vagy több) vacsora árát, amit majd akkor tudnak elfogyasztani, ha újra kinyithat az étterem.

A voucherekből több száz fogyott, ennek köszönhetően át tudták vészelni a végül május elejéig tartó kényszerű bezárást, azóta pedig újra teljes gőzzel üzemeltek.

A szezon megkoronázásaként most Sárkányünnepet szerveznek október 24-re, a teraszukon felállított különleges sárkányszobor apropóján.

hirdetés

Az eseményhez egy legendát is kerekítettek, ami röviden így szól:

"Valamikor réges-régen a magyar Vulkánok földjén élt egy hatalmas Sárkány, ő uralta az egész Szent György-hegyet. A tekintélyt parancsoló Sárkány nem mindig élt békességben az emberekkel, gyakran sanyargatta a falu lakóit. Történt aztán egy napon, hogy a Sárkány megbetegedett.

Mivel a falusiak kedves emberek, azonnal a segítségére siettek. A jóságos cselekedet meglágyította a szívét és megfogadta, hogy ezek után amíg él, a hegyről figyeli óvó tekintettel a falu lakóit. A Sárkány azonban pár évtized múltán örök álomba szenderedett, egészen mostanáig. Emléke, szelleme testet öltött és újra vigyáz ránk."

Jövő szombaton tehát a Sárkány tiszteletére rendezett ünnepen mindenki megcsodálhatja a vigyázó tekintetét, akár borozni is leülhet mellé.

A falu Nagymamái (házisárkányai – ők mondták) sütik a szívet melengető házi süteményeket, a környékbeli borászatok (Fischer Birtok, Bajnóczy Pince, Nyári Pince, Beck Pincészet, stb.) mellett pedig a hegy családi pincéi is kinyílnak.

A vezetett Sárkány-túrán a hegy csodái (Szent Kereszt kápolna, Bazaltorgonák, Sárkány-lik és persze maga a Sárkány), illetve a titkos családi pincék is felfedezhetők.

Délután koncert is lesz, a Zrínyi Pop együttes lép fel, a 16 órakor kezdődő vacsora alatt pedig élő flamencozene szól majd. A program este 9-kor ér véget.

Részleteket a pontos forgatókönyvről és az árakról IDE KATTINTVA olvashatsz.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!