hirdetés
andy-vajna-halala-1000x571.png

HVG: Vajna Tímea örökölte Andy Vajna összes vagyonát, miután eltűnt az eredeti végrendelet

Az özvegyé lett egy 37,3 milliárd forintot érő cég, és a kezébe került többek között három bankszámla, műkincsek és egy Bentley is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 10.


hirdetés

Eltűnt Andy Vajna eredeti végrendelete, így özvegyére, Vajna Tímeára marad minden örökség - írja ahvg.hu

"A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére"

- idézik a lap szerint az egyik legfontosabb mondatot azokban a dokumentumokban, amelyeket az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyben a Vajna-hagyatékról van szó.

A lap az AV Perfect nevű cég iratai között bukkant rá a hivatalos dokumentumra, amelyből kiderül, hogy bár Andy Vajna 2018. március 7-én írt egy végrendeletet, de annak az eredeti példánya "nem volt fellelhető", és a hagyatéki tárgyaláson sem mutattak be eredeti végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során nem tudta figyelembe venni.

hirdetés

"A közjegyző a hagyatéki eljárásban elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat.

Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte.

A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt” - áll a dokumentumban.

Andy Vajna hagyatéki vagyona az AV Perfect nevű cég, amelynek 123 millió 376 ezer dollár az értéke - ez forintban 37,3 milliárd forintot jelent.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghalt-szivos-istvan.jpg

Meghalt Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó

Háromszor választották meg az év vízilabdázójának. 71 éves volt.
MTI - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Meghalt Szívós István. A 1976-os játékokon aranyérmes válogatott tagjának haláláról a magyar szövetség és az FTC honlapja számolt be vasárnap este.

A sportoló 1948. április 24-én született. Szívós István - akinek édesapja kétszeres olimpiai bajnok (Helsinki, Melbourne) - négy olimpián vett részt, és mind a négyszer érmes lett.

A montreali bajnoki cím mellett az 1972-es müncheni olimpián ezüst-, az 1968-as mexikóvárosi és az 1980-as moszkvai nyári játékokon pedig bronzérmet nyert a csapattal.

Emellett világ- és kétszeres Európa-bajnok volt. A válogatottban tizennyolc évesen, 1966-ban mutatkozott be, és 1980-ig összesen 308 alkalommal szerepelt.

hirdetés

1974-től a SOTE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika tanársegéde, 1986-tól 2010-ig adjunktusa volt. Munkája mellett 1981-re elvégezte a Testnevelési Főiskola (ma Egyetem) edző szakát.

1980-81-ben a Medicor OSC technikai vezetője, 1983-tól 1990-ig az FTC vízilabdacsapatának edzője, közben 1986 és 1990 között az ifjúsági, illetve az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya volt. A zöld-fehérekkel nyert két bajnokságot és két Magyar Kupát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szavazat.jpg

Jászberényben fölényesen nyert az ellenzék, Szekszárdon is ők maradtak többségben a képviselőtestületben

Tíz településen kellett megismételni az önkormányzati választást, mutatjuk az eredményeket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 10.


hirdetés

Tíz településen ismételték meg vasárnap az önkormányzati választást, ugyanis az ország több pontján is arra jutottak a kifogásokat kivizsgáló bíróságok, hogy a jogsértések érdemben befolyásolták az október 13-i eredményeket.

Jászberényben nagy többséggel nyert az ellenzék. 80 százalékos feldolgozottságnál az ellenzéki Budai Lóránt nyerte a megismételt polgármester-választást. Az Index azt írja, annyival vezet, ami megfordíthatatlan.

Szekszárd két választókerületében, a 2-esben és a 8-asban is meg kellett ismételni a szavazást, és most úgy néz ki, marad az ellenzéki többség a képviselőtestületben, ezt Bomba Gábor is posztolta közösségi oldalára:

"Csötönyi László és Faragó Zsolt ismét nyert! Köszönjük, Szekszárd! Megmutattuk, hogy nem volt tévedés az első eredmény, a szekszárdiak valóban változást akarnak és ezt most még több ÉSZ-jelöltre adott szavazattal is kifejezésre juttatták. Köszönjük a bizalmat, rászolgálunk!" - írta.

hirdetés

Kisberényben a független jelölt, Baloghné Varga Zsanett. A győztes 76, a szintén független Németh Sándorné 41, a Fidesz-KDNP jelöltje, Horváth Krisztián 3 érvényes szavazatot kapott. A 11 független képviselőjelöltből 4-en szereztek mandátumot. A kisberényi névjegyzékben szereplő 231 választópolgárból 120 élt a választójogával.

Komlón a Fidesz-KDNP jelöltje, Polics József kapta a legtöbb szavazatot. Ő 326, míg az ellenzéki pártok támogatását bíró Komló Összeköt Egyesület jelöltje, Ferenczy Tamás 268 szavazatot kapott. Ugyan a településen a megismételt választás nem változtatta meg a polgármester személyét, de a két jelölt közötti különbség a település szintjén a korábbi 118-ról 31 szavazatra csökkent. A településen az 5. számú egyéni választókerületének 13. szavazókörében az egyéni választókerületi képviselő-választást is megismételték, de az eredményeket még nem tudta közölni a jegyző.

A Somogy megyei Taranyban vasárnap az 1-es szavazókörben meg kellett ismételni a polgármester-választást. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a honlapján közölte, hogy a szavazókörök összesített adatai alapján a győztes, Szekretár Pál független jelölt 287, míg szintén független vetélytársai közül Czink Attila 188, Ritecz István 111, Orbán György 8 érvényes szavazatot kapott. A polgármester-választás eredménye a sorrend tekintetében nem változott az októberihez képest. A település 925 választópolgárából 595 élt a választójogával, egy szavazat érvénytelen volt.

A Veszprém megyei Litéren az 1-es számú szavazókörben kellett megismételni a polgármester-választást, ami nem változott az októberihez képest. Ezúttal is a független Varga Mihály nyert a Fidesz-KDNP-jelölt Szedlák Attilával szemben.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyugdijpremium-nyugdijkiegeszites.jpg

Nem minden nyugdíjas kap novemberben nyugdíjprémiumot

A frissnyugdíjasok hiába várják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

A bankszámlákon a szokásos havi nyugdíj mellett a nyugdíjprémiumot és az infláció miatti egyösszegű kiegészítést november 12-én, kedden írják jóvá.

Ám lesznek, akik ezt nem kapják meg.

A kormány közleményben tudatta, hogy

hirdetés

idén ősszel lesz nyugdíjprémium.

Azzal indokolták a döntést, hogy "az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért".

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint. A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
mercury-nasa.jpg

Átvonult a Merkúr a Nap előtt hétfőn délután – legközelebb 2032-ben láthatod újra

A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

2019. november 11-én a kora délutáni órákban figyelhető meg az idei év egyik várva várt csillagászati eseménye, a Merkúr bolygó átvonulása a napkorong előtt - írja az Időkép.

Magyarországról csak a jelenség első fele lesz megfigyelhető, mivel a maximum előtt nem sokkal a Nap lenyugszik. A teljes jelenség a Kárpát-medencétől jóval nyugatabbra, Dél- és Közép-Amerikából, illetve Észak-Amerika keleti részéről követhető végig. A NASA is követi a jelenséget, itt a link, ahol ti is bekapcsolódhattok.

hirdetés

Az idei teljes átvonulás 5 és fél órán át fog tartani.

Budapestről nézve ebédidő után lesz érdemes az eget kémlelni: a külső érintés 13.35:26 -kor, a belső 13.37:07 -kor észlelhető, a napnyugta 16.13-kor következik be. A belépés után hazánkból több, mint két órán át figyelhetjük, amint a Merkúr lassan vonul a Nap közepe felé, napnyugta idejére majdnem elérve a korong közepét (ez 16.19:48-kor következik be).

A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy csakis megfelelő védelemmel, szűrővel nézzünk a Napba, ellenkező esetben súlyos szemkárosodást okozhat.

Legutóbb 2016. május 9-én lehetett ezt a jelenséget megfigyelni, és legközelebb 2032. november 13-án lesz látható - írja a portál.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!