hirdetés
borkai2.png

Hvg: Borkai lemondott volna, de a Fidesz-központ leállította

Ha lemondott volna, akkor az ellenzéki jelöltnek lenne nagyobb esélye a győzelemre, ha a választás után mondana le, akkor időközi választásra kerülne sor.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 11.


hirdetés

Mint azt megírtuk, péntek délután sajtótájékoztatót tartott volna Borkai Zsolt, ám azt később lemondta. Majd a Magyar Nemzetben jelent meg egy írás, amelyben a győri politikus lemondását követelték. Egy órával később technikai hibára hivatkozva törölték a cikket.

A hvg.hu győri politikusi körökből úgy értesült, hogy a botrányok miatt Borkai a lemondását akarta bejelenteni, arra hivatkozva, hogy hibázott, és hogy nem akarja a pártját hátráltatni.

Ám - állítólag - végül az országos Fidesz-központ leállította, mivel Orbán Viktor miniszterelnök épp Franciaországban van, és ezt a lépést vele kell megbeszélni.

Más források szerint azonban az egész akciót lefújták, és a választás előtt már nem fog megszólalni Borkai.

A szexvideós botrány után több miniszter is úgy vélte, hogy mindez magánügy. De később például Tarlós István is azt mondta, hogy Borkai méltatlanná vált a tisztségére.

Török Gábor politikai elemző pedig azt írta ki a közösségi oldalára, hogy elengedték Borkait.

A hvg.hu a cikkében emlékeztet arra, hogy amennyiben Borkai lemondott volna, úgy a Fidesz már nem tudott volna új jelöltet állítani a helyére, és nagy valószínűséggel az ellenzéki jelöltnek lenne esélye a győzelemre. Ha a választást követően mondana le, akkor viszont időközi választást kellene tartani Győrben.

A helyiek szerint a polgármester karrierjének már vége,

"gyakorlatilag már egy politikai hulla, bármerre megy, nagyon kellemetlen, hogy mindenhol azt dúdolják neki, a didi hófehér..."

- mondták a lapnak.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
japan-Copy.jpg

Ketten meghaltak, többen eltűntek, sok a sérült, 4,4 millió embert evakuáltak a Hagibisz miatt Japánban

Ez a szigetország történetének legerősebb tájfunja.
MTI - szmo.hu
2019. október 12.



Legalább ketten meghaltak, tízen eltűntek és kilencvenen megsérültek a Hagibisz tájfun pusztításában, amely szombaton elérte Japán partjait - számolt be a helyi média.

Országszerte több mint 4,4 millió embert kellett evakuálni otthonaikból,

köztük 910 ezret Kavaszaki városából - jelentette az NHK japán állami tévécsatorna.

A vihar heves esővel, erős széllel és áradásokkal érkezett. A japán meteorológiai szolgálat eső, földcsuszamlások és áradások miatt rendkívüli figyelmeztetést adott ki hét prefektúrára.

Csütörtök óta a Tokiótól nyugatra található Hakone városában több mint ezer milliméter csapadék hullott, míg Izuban több mint 700 milliméter - írta a Kyodo japán állami hírügynökség.

A fővárosban és környékén mintegy 370 ezer háztartásban nem volt áram - közölte a Tokiói Elektromos Művek.

Szombaton körülbelül 1600, míg vasárnapra 800 repülőjáratot töröltek az NHK szerint. A tömegközlekedésben is zavarokról számoltak be a működtetők, például a szuperexpresszt is le kellett állítani.

A tájfun miatt a rögbi világbajnokság két meccsét törölték, valamint a Formula 1-es japán nagydíj kvalifikációs futamát szombatról vasárnapra tették át, és szombaton minden rendezvény elmarad a szuzukai pályán.

A Hagibisz - amelynek neve sebességet jelent - helyi idő szerint vasárnap hajnalban északkeleti irányba haladt.

A tájfun középpontja óránként 50 kilométeres sebességgel mozgott. A felhőörvényt óránkénti 180 kilométeres széllökések kísérik.

A Hagibisz középpontja a Fukusima prefektúrában található Ivaki környékén helyezkedett el szombat éjjel.

Ez a szigetország történetének legerősebb tájfunja.

A japán meteorológiai intézet a Hagibiszt az 1958-as Ida tájfunhoz hasonlította, amelynek pusztításában 1200 ember halt meg. Azóta az építkezéseknél szigorú biztonsági előírások vannak, és a katasztrófajelző-rendszereket is kiépítették. Így több millió embernek tudnak azonnal információt küldeni a vészhelyzetről - írta a lap.

Több szempontból is rekorder a Japánt szombaton elérő Hagibisz tájfun

- mondta Kiss Gábor István, a közmédia tokiói tudósítója. Még egyetlen ciklon sem erősödött meg ennyire ilyen rövid idő, vagyis 24 óra alatt, és rekorder a kiterjedése miatt is, hiszen mintegy 1400 kilométer az átmérője.

A tájfun ereje csökkent, amikor elérte a szigetország partjait, de a heves esőzés miatt majdnem tucatnyi, Tokió környéki prefektúrában figyelmeztetést adtak ki, amely szerint azt ajánlják a földszinti lakásokban vagy házakban élőknek, hogy vonuljanak óvóhelyre.

A következő 24 órában körülbelül egyméternyi csapadékot várnak a főváros környékén. A felszíni közlekedést korlátozták, így - két vonal kivételével - állnak a vonatok.

Szombaton napközben egy 5,7-es erősségű földrengés is volt Tokió belvárosában - tájékoztatott a tudósító.

A fotókért, videókért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
D_KOS20191013006.jpg

Kilenc jelölt halt meg a választások előtt, 37-en az utolsó pillanatban léptek vissza

Az október 4-e után kiesett elöltek nevét a szavazás előtt lehúzzák a szavazólapról.
Fotó: MTI - szmo.hu
2019. október 13.



A szavazólapokat nyomtató ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a voksolás előtt október 4-éig tudta "lekövetni" a visszalépéseket, azaz azok esetében, akik eddig az időpontig léptek vissza, a nyomda még új szavazólapot tudott nyomtatni. Az utolsó héten visszalépő jelöltek esetében azonban nem volt már mód új szavazólapok nyomtatására, ezért az ő nevüket le kell húzni a szavazólapról.

Minden választáson előfordul, hogy jelöltek a nyilvántartásba vételük után visszalépnek, elveszítik választójogukat vagy elhaláloznak. A mostani önkormányzati választáson a jelöltek nyilvántartásba vétele után 525-en estek ki.

Kilencen elhunytak, nyolcan elveszítették választójogukat, 508-an visszaléptek. Utóbbiak közül 22 polgármester- és 15 egyéni listás jelölt csak a voksolást megelőző pénteken lépett vissza.

A nemzetiségi választáson 269-en estek ki a jelöltek közül: hatan meghaltak, hárman elveszették választójogukat, 250-an visszaléptek.

A kiesés tényéről a szavazóhelyiségben hirdetményt kell elhelyezni, a szavazatszámláló bizottság pedig szükség szerint szóban is tájékoztatja a választópolgárokat a változásról.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
D_KOS20191013010.jpg

Rekordot döntött a választási résztvétel az első órában

9-kor már nem dőlt meg a rekord, de még mindig magas a résztvételi arány a korábbi önkormányzati választásokhoz képest.
Fotó: MTI - szmo.hu
2019. október 13.



Reggel mind a 10 278 szavazókör rendben megkezdte a munkáját. Néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett; erről soron kívül intézkedtek.

Budapesten a szavazók 0,92 százaléka, 12 555 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.

Ennyire sokan még soha nem mentek el szavazni az önkormányzati választások első órájában.

Az 1998-as önkormányzati választáson 0,93 százalék, a 2002-es választáson 0,92 százalék szavazott 7 óráig. A 2006-os önkormányzati választáson a választásra jogosultak 1,12 százaléka, kilenc évvel ezelőtt 0,99 százalék, öt évvel ezelőtt pedig 1,06 százalék voksolt 7 óráig.

A 9 órás adat már nem volt rekord, de így is magas a résztvételi arány. 9-ig a szavazásra jogosultak 7,2 százaléka (577 447 szavazó) járult az urnákhoz. A fővárosban a szavazók 5,72 százaléka, 78 257 választópolgár adta le szavazatát.

A megyék közül a részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 8,6 százalék, ami 24 665 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Pest megyében volt: 6,53 százalék, 67 607 szavazó.

A részvételi adatok megoszlása 9-ig megyénként a következő volt:

Baranya megye 7,8 százalék 24 325 szavazó

Bács-Kiskun megye 7,48 százalék 31 687 szavazó

Békés megye 8,6 százalék 24 665 szavazó

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7,46 százalék 39 717 szavazó

Csongrád megye 8,45 százalék 28 383 szavazó

Fejér megye 7,71 százalék 26 671 szavazó

Győr-Moson-Sopron megye 6,9 százalék 25 578 szavazó

Hajdú-Bihar megye 7,23 százalék 31 304 szavazó

Heves megye 8,45 százalék 20 579 szavazó

Jász-Nagykun-Szolnok megye 8,34 százalék 25 523 szavazó

Komárom-Esztergom megye 6,54 százalék 16 306 szavazó

Nógrád megye 8,08 százalék 12 836 szavazó

Pest megye 6,53 százalék 67 607 szavazó

Somogy megye 8,43 százalék 21 846 szavazó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 7,59 százalék 34 402 szavazó

Tolna megye 8,41 százalék 15 477 szavazó

Vas megye 7,22 százalék 15 075 szavazó

Veszprém megye 7,52 százalék 21 592 szavazó

Zala megye 6,76 százalék 15 617 szavazó

A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig 8 millió 25 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
fidesz-plakat-egetes-bp-1000x583.jpg

Fideszes plakátokat gyújtottak fel Budapesten

Videók is készültek az égő plakátokról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 13.



Szombat éjjel több fideszes plakátot is felgyújtottak Budapesten, amiről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és budapesti elnöke tett közzé videót.

A felvételen az is látszik, hogy a tűzoltóknak kellett eloltani a lángoló plakátokat.

"Kampány Baranyi Krisztina-módra" - írta a videóhoz Kocsis Máté.

Kocsis Máté - Kampány Baranyi Krisztina-módra

Kampány Baranyi Krisztina-módra

Kocsis Máté

null


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!