hirdetés
hajlektalanellatas-szocialis-munkasok-abcug.jpg

Húzós, hogy mire kimész a hajléktalanhoz, már halálra fagyott

Kevesen tudják, mivel is foglalkozik egy szociális munkás. Legtöbben azt hiszik, hogy utcaseprő vagy csak ételt oszt a szegényeknek.
Mizsur András írása az Abcúgon, Fotó: Végh László - szmo.hu
2019. január 08.


hirdetés

A hajléktalanságot kriminalizáló törvénymódosítás életbe lépése óta a közvélemény rengeteget foglalkozott a hajléktalan emberek helyzetével és az ellátórendszer hiányosságaival. Viszont semmit nem tudunk azokról, akik azért dolgoznak, hogy senki se fagyjon halálra az utcán és a szállókon mindenki emberhez méltó ellátást kapjon. Eleve kevesen tudják, mivel foglalkozik egy szociális munkás, és hogy a munkája korántsem abból áll, hogy ételt oszt a rászorulóknak. Négy szociális munkást, négy teljesen különböző életutat mutatunk be, akikben csupán az a közös, hogy mások megsegítéséért dolgoznak.

Nem tudnék fogorvos vagy kozmetikus lenni

Sipos Tünde lassan tíz éve dolgozik a Menhely Alapítványnál szociális munkásként. Mindig is érdekelték a társadalmi folyamatok, hogyan működnek az emberek, talán ezért is választotta ezt a pályát.

“Kinek mi a nehéz. Én nem tudnék fogorvos vagy kozmetikus lenni.”

Egyszer jelentkezett szociológiára is, de rájött, hogy az neki túl elméleti. Szakmai gyakorlatai alatt dolgozott a gyermekvédelemben és családsegítő szolgálatnál is, de végül a hajléktalanellátást választotta. “Talán hülyén hangzik, de itt nem lehet unatkozni. Mindig újabb és újabb helyzetek állnak elő, folyamatosan képben kell lenni. Ez a szociális ellátásnak egy nagyon nehéz terepe.” Miközben kevesen tudják, mivel is foglalkozik egy szociális munkás, legtöbben azt hiszik, hogy utcaseprő vagy csak ételt oszt a szegényeknek.

Három éve dolgozik diszpécserként, ő fogadja azokat a hívásokat, amikor segítséget kérnek hajléktalanoknak, illetve ezzel párhuzamosan bentről koordinálja az utcai szolgálat munkáját. “Megpróbálom felmérni a helyzetet, milyen állapotban van az illető és annak megfelelő segítséget küldeni.” Például egy frissen utcára került embert nem fognak tömegszállóra küldeni, magyarázta a lány. A hidegebb estéken átlagosan 100-160 hívásuk van, de két éve, amikor különösen hideg volt a tél, egyik este majdnem 400 hívást kaptak. Eleve nem könnyű munka a diszpécserség, gyakran előfordul, hogy 24 órát dolgozik egyhuzamban.

“Az aktuális helyzetet próbáljuk megoldani, például hogy ne fagyjon halálra az ember. Nehéz azt mondani az utcán élőknek, hogy menjenek be szállóra, mert ott jó lesz. Semmi nem lesz jó, azonkívül, hogy bent nincs hideg. Elég nehéz ezt képviselni. Kisebb csatákat lehet megnyerni, nincsenek látványos sikerélmények.”

Volt, hogy régről ismerte az illetőt, aki egyik este megfagyott az utcán. Ha krízisautózás közben futnak bele hasonlóba, akkor menniük kell tovább, nem állhatnak meg. “Ezek húzós dolgok. Nem könnyű feldolgozni, ezért fontos, hogy mit kezdek a szabadidőmmel.” Sokat van a kutyájával, neki ez segít a feldolgozásban. Szerinte egyre nehezebb dolga van szociális munkásként, de nem a körülmények miatt, hanem a politikai helyzet miatt. Az új rendelet óta még sebezhetőbbek lettek a hajléktalanok, jobban bezárkóznak, így nekik is nehezebb őket elérniük, elnyerni a bizalmukat, mondta. Ha nem a hajléktalanellátásban dolgozna, akkor szívesen foglalkozna menekültekkel. “Ugyanazok az értékek fontosak az életemben, mint a munkámban: mások segítése.”

Meg kell húzni a demarkációs vonalat

“Az osztálytársaim azzal ugrattak, hogy kaját fogok osztani a hajléktalanoknak. Eltelt tíz év és tényleg” – kezdte saját történetét Ritó Szabolcs, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. Szülei tanácsára kezdett el szociális munkásnak tanulni, de egészen az utolsó évig nem tudta, mit fog ezzel aztán kezdeni. A szenvedélybetegekkel foglalkozó Magadért Alapítványnál végezte zárógyakorlatát, ekkor jött rá, hogy érdemes az emberekkel foglalkozni. Egy rövid angliai kitérő után a Máltai Szeretetszolgálatnál helyezkedett el utcai szociális munkásként.

“Volt annyi sikerélményem, hogy legalább valami jót tettem, ha valakit meg tudtam menteni a megfagyástól.”

Úgy alakult az élete, hogy újra ki kellett mennie külföldre; gyárakban, raktárakban dolgozott, szinte minden héten máshol. Ugyanolyannak érezte magát, mint azok a hajláktalanok, akik hétről hétre munkásszállókon, átmeneti szállásokon húzzák meg magukat. Barátoktól kért kölcsön, hogy ne dobják ki az albérletből, folyamatos stresszben, bizonytalanságban élt. Egy idő után annyira tarthatatlanná vált helyzete, hogy hazajött.

Tavaly óta dolgozik a Szeretetszolgálat lábadozónak nevezett intézményében. Itt látják el azokat a hajléktalanokat, akik ugyan rossz fizikai állapotban vannak, de már nem szorulnak kórházi ellátásra. Szabolcs feladata, hogy menedzselje további sorsukat; ha van jövedelmük, jobb ellátási formát találjon nekik, ha nincs, akkor pedig segélyhez, munkához juttassa őket. Idősebb ügyfeleit próbálja szociális otthonokban elhelyezni.

Fegyelmezett karakternek tartja magát, szereti meghúzni a demarkációs vonalat, hogy az intézményből kilépve le tudja letenni a munkáját. Ez nem egyszerű, mert sokszor tehetetlennek érzi magát.

“Folyamatosan ugyanazokat az embereket tologatjuk. Nehéz sokáig olyan munkát csinálnod, aminek tudod, hogy nem lesz eredménye.”

Nincs se idő, se lehetőség annyira felépíteni valakit, hogy a lábadozóból kikerülve egyedül is megálljon a lábán. Ezért önvédelemből igyekszik racionálisan szemlélni a munkáját, hogy mindig két lábbal álljon a földön. Így sem könnyű, néhány hónapja a karjai között halt meg egyik ügyfele. “Ez még engem is megreccsentett egy időre.”

Nem tudja, meddig bírja még ezt a munkát csinálni. Most 33 éves, nem akar teljesen másba belevágni, mert külföldön keservesen megtapasztalta, milyen új fiúnak lenni egy munkahelyen. “Ha sok időt töltesz el ebben a szférában, kétségeid lesznek, hogy képes vagy-e másra.” Elkezdett blogot írni a hajléktalanságról, szeretne többet megtudni az ellátórendszer működéséről, kutatni, elemzéseket készíteni, sorolta terveit.

Egy ex-katona a hajléktalanellátás frontvonalában

Sokáig még csak nem is látott hajléktalanokat, körübelül a 2000-es évek elején hallott arról először, hogy egyáltalán létezik ellátórendszer – idézte fel első emlékeit a hajléktalanságról Kozma Attila. Ennek az az oka, hogy majdnem másfél évtizedig egy nagyon zárt világban élt, ahová alig jutottak el a hírek. A sorkatonaság után nem talált munkát, ezért úgy döntött, hogy “újra beöltözik.” A katonáskodás végül 13 évig tartott.

Egyszer elkísérte barátnőjét egy szociálpedagógiai órára, és ahogy hallgatta az előadást, az járt a fejében, hogy szívesen tanulna hasonlót. Közben már látszott, hogy a seregben nem fog előrébb jutni a ranglétrán, mert nem volt katonai végzettsége. A szociális munkás szak elvégzése után egy gyermekotthonban önkénteskedett, szerhasználó gyerekekkel foglalkozott. Hamar kiderült, hogy ez nem neki való. A gondolkodása még nagyon a katonaságban uralkodó viszonyok alapján működött, nem volt képes igazán segíteni a gyerekeknek. Így került aztán a Máltai Szeretetszolgálathoz. Akik ismerték, azt tanácsolták, hogy az utcai szolgálatnál kezdjen, mert arra épül az egész ellátórendszer, az a frontvonal. Itt sajátította el az összes tudást, készséget, amire szociális munkásként később szüksége lehetett.

Később átment a BMSZKI-hoz, lassan tíz éve dolgozik ott, három éve vezeti az utcai szolgálatot. “Mindig szerettem volna valamit hozzátenni a dolgokhoz. Ezért vagyok itt én a vezető, mert még mindig így van.” Attila készíti a beosztást és szervezi a szakmai munkát. Ez azzal jár, hogy kevesebbet van terepen, amit kicsit bán, de így hatékonyabban tudja képviselni a szolgálatot a vezetőség és más intézmények felé. “Ha azt mondanám, hogy soha többet nem akarok kimenni utcára, akkor az egészet abbahagynám.”

Attila szerint ahhoz, hogy valaki jól tudjon dolgozni szociális munkásként, teljesen meg kell ismerni önmagát: mik az erősségei, illetve gyengeségei, ha az emberekkel való foglalkozásról van szó. Saját erősségének a kommunikációt tartja, bárkivel képes gyorsan jó kapcsolatot kiépíteni. Voltak reménytelennek tűnő helyzetek, amikor végül neki sikerült rávennie a hajléktalant embert, hogy beüljön velük az autóba és bemenjen a szállóra. “Hogy ezt elérd, nincsen más eszközöd, mint a saját szavaid és személyiséged.” Egy alkalommal kiszálltak egy zavartan viselkedő férfihoz, de mire visszamentek hozzá, már halott volt. “Ezek nehéz pillanatok, mert azt gondolod, hogy tehettél volna valamit, miközben a jelek alapján semmi nem indokolta.”

Volt már, hogy terhesnek érezte a munkáját, nem tudott jó kedvvel beülni az utcai szolgálat autójába. Szerinte ez még nem az igazi kiégés kezdete, hanem az, amikor megkérdőjelezi magában, hogy neki tényleg ezt kell-e csinálnia.

“Ha ezeken a dilemmákon túl tudsz jutni, az frankó.”

Nappal az egyetemen, este a hajléktalanszállón

Balogh Hajnalka pszichológusnak készül, most csinálja a mesterképzést. Akárcsak évfolyamtársai, napközben ő is előadásokra jár, vizsgákra készül. Éjjel viszont a Menedékház Alapítvány Muskétás utcai hajléktalanszállóján dolgozik szociális munkásként. Volt, hogy reggel végzett a szállón, majd ment az egyetemre zh-t írni. “Előtte én is annyit tudtam a hajléktalanokról, mint bárki más, aki sétál az utcán és látja őket” – meséli a 22 éves lány. Az előző félévet Litvániában töltötte, miután hazajött, úgy érezte, valamivel fel kell rázni magát. Ekkor talált rá a Menedékház álláshirdetésére. Előtte sosem foglalkozott hátrányos helyzetű emberekkel, önkénteskedett ugyan egy cserediákprogramokat szervező civil szervezetnél, de az teljesen más volt.

Mindezek ellenére belevágott; április óta dolgozik az intézményben, az első néhány hónap arról szólt, hogy megszokja a közeget. Rájött, hogy emberileg nagyon lehet hozzájuk kapcsolódni. “Látom bennük az apát, a munkásembert, aki ki akar törni.” Egyáltalán nem rémisztő számára egy ilyen helyen dolgozni, azért sem, mert nem lát nagy különbséget a külvilághoz képest. Nem könnyű, de ez is a valóság, tette hozzá. Nem mindig egyértelmű, hogy ő most szociális munkás vagy pszichológus, sokszor keverednek ezek az identitások. A személyközpontúság a közös pont, amit az ügyfelek is értékelnek. Persze olyan is volt, amikor neki kellett az ittas vagy hangoskodó ügyfeleket rendre intenie, mesélte.

Szerinte azért is vették fel pont őt, mert a főnökei meglátták benne azt, hogyan tudná a tanulmányai során megszerzett tudását a hajléktalanellátásban felhasználni. Az egyetemen sosem titkolta, hogy hajléktalanokkal foglallkozik, sőt, még “reklámozza” is.

“Az első reakció az szokott lenni, hogy váó. Sokan jönnek oda hozzám, hogy mit csináljanak, ha látnak egy hajléktalant az utcán. ”

Igyekszik saját környezetében is eloszlatni a hajléktalanságot övező tévhiteket, előítéleteket.

Nemrég indult egy rehabilitációs program, amit kifejezetten olyan ügyfeleknek találtak ki, akik rossz mentális és fizikai állapotban vannak. Ebben dolgozik Hajnalka is: fejlesztő és mentálhigiénés foglalkozásokat tartanak nekik. Fontos számára, hogy nincsenek kötöttségek a munkájában, van lehetőség új ötleteket megvalósítani az ellátásban. Az interjú előtt pont a lakókból verbuválódott kórussal próbált a karácsonyi műsorra. Még nem gondolkodott a jövőn, de azt már most tudja, hogy a diploma megszerzése után is szeretne rászorulókkal foglalkozni.

Számára is az az egyik legnagyobb kihívás, hogy érzelmileg ne vigye haza a munkáját, ne azon kattogjon szabadidejében. Az inkább csak fárasztó, hogy gyakran kell éjszaka dolgoznia. És ott vannak még a bogarak; hiába a rendszeres irtás, időről időre megjelennek a szállón és van, hogy megcsípik az embert, sorolta a kihívásokat Hajnalka.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
csok-cimkep.jpg

Fel akartuk venni a CSOK-ot, jól megszívtuk

Az ügyintézés időrabló, eredménytelen és egyáltalán nem családbarát.
OE, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. június 23.



Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlen család, aki megpróbált rárepülni a kormány nagy kampánnyal beharangozott új hétpontos családtámogatási csomagjára. Pont lakásvásárlás előtt állunk, így a CSOK igénylése is aktuálissá vált. Próbáltuk kideríteni, mégis mire számíthatunk, jár-e nekünk egyáltalán a támogatás, és ha igen, milyen feltételekkel, de zsákutcába kerültünk. Széttárt karokkal, vállvonogatással és körbemutogatással nézünk szembe. Nem kapunk válaszokat, és emiatt jól megszívtuk a lakásvásárlást.

Előre is leszögezném, hogy a helyzetünk speciális. Kezdem inkább az elején. A férjemmel kb. öt éve folyamatosan (és egyre kétségbeesettebben) szkenneljük a lakáspiacot. Az égbeszökő ingatlanárak és a keserves kínálat mellett eddig csak halogattuk a költözést. Most viszont, hogy a második gyereket tervezzük, már tényleg nagyon aktuális egy tágasabb otthon.

Pár hónapja végre találtunk is egy olyan lakást, ami ár-érték arányban optimális volt nekünk. Eladtuk a saját lakásunkat, oda leraktuk a foglalót, a szerződéskötés dátuma azonban dilemmát okozott. A jelenleg hatályos feltételek mellett ugyanis nekünk nem jár a CSOK ingyenpénz, július 1-től azonban elvileg mi is jogosultak lennénk a két gyerek után járó másfél millió forintra.

Arról azonban senki nem tudott felvilágosítást adni, hogy gond lehet-e abból, ha július 1. előtt írjuk a szerződést, habár július 1. után történik a birtokbavétel.

Megpróbáltunk utánajárni, hogy ilyen speciális esetben, a július 1-i dátumot körülugrálva végül is számolhatunk-e majd a CSOK összegével.

Először természetesen a bankomnál próbálkoztam. A válasz tömör volt: nem tudnak semmit, amíg a jogszabály nem jön ki. Amíg nincs rendelkezés a miénkhez hasonló szituról, addig nem tudnak ebben állást foglalni. Mindenesetre az OTP-s hitelügyintéző készséggel megadta elérhetőségeit, és biztatott, hívjam nyugodtan június közepén, hogy időpontot tudjon adni július első napjaira.

Aztán kijött a hír, hogy - bár a módosítás július 1-jén lép életbe - a legtöbb bankban nem lesz elérhető ez a támogatás azonnal. Az OTP-ben sem. Sebaj, a férjem olyan banknál vezet számlát, ahol elérhető lesz. Ám hiába ment be, az ő bankja sem tudott állást foglalni. Az ügyintéző azt javasolta, kérjünk állásfoglalást a Magyar Államkincstártól.

A Magyar Államkincstár oldala azonban a fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz irányított át.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
csernobil-jo.jpg

Amikor a cipész dönt az atomfizikus helyett – miért vitt be ekkora gyomrost az oroszoknak a Csernobil-film?

Van egy mondás: aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé. A szovjet/orosz fejeseknek Csernobil eddig nem fájt eléggé. A több tízezer halott nem fájt eléggé. Hát most fáj. Mert kiderült.
hj. Fotó: HBO - szmo.hu
2019. június 20.



Aki látta az HBO sorozatát, biztos vagyok benne, hogy több jelenete is egy életre a retinájába égett. Az utolsó részben van az a kép, ahol Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes és Valerij Legaszov akadémikus az atomreaktor-katasztrófát kivizsgáló bírósági tárgyalás szünetében kint ülnek egy padon, a fa alatt.

Végig ők vezették a mentési munkálatokat, tisztában vannak vele, hogy maximum öt éven belül ők is halottak lesznek. Scserbina (Stellan Skarsgård) a kézfejét nézi, amin egy pondró mászik. “De gyönyörű” – mondja.

Milyen értékes lesz az élet, ha már mi magunk is haldoklunk. Milyen empátiával, könnyes ellágyulással nézünk még egy pondróra is, ha már mi is ketyegünk az elmúlás felé. Milyen szívesen dobnánk sutba rangot, karriert, hatalmat és pártérdeket, milyen feszült, remegő figyelemmel kapaszkodnánk a hozzáértők szaktudásába, a saját hülye, gőgös fejünk helyett, csak hogy megmentsenek minket.

Scserbina (a filmbeli, az eredetiről fogalmam sincs) ezt értette meg azon a padon. És véleményem szerint ez az, amit az oroszok még mindig nem értenek. Mármint a politikai elit, az átlagemberek, úgy hírlik, nagyon pozitívan fogadták a filmet. A fejesek viszont felháborodottan prüszkölnek, be akarják tiltatni, sőt, saját verziót is forgatnak, ahol természetesen a CIA tehet majd mindenről.

Mondhatnám, hogy az orosz elit harminc év alatt nem tanult az égvilágon semmit, de ez csak részigazság. Szerintem a világ vezetői úgy en bloc nem tanultak semmit, eddig soha, sehol, összegészében.

Igen, a szovjetek kiépítettek egy rendszert, amelyben 15 ezer röntgen/óra sugárzásnál (500 röntgen/órának való kitettség öt órán át már halálos) Uljana Komjuk atomfizikusnő hiába győzködi a cipőgyári munkásból párttitkárrá avanzsált kádert, hogy óriási baj van Csernobilban, ő közli vele, hogy “Moszkva szerint nincs, itt én döntök, elmehet.”

Kiépítettek egy rendszert, amelyben a leghülyébbek mondták meg a legokosabbaknak, hogy mi legyen. Sőt, ha egy hozzáértő ellenkezni merészelt, jött a teljes szakmai-emberi ellehetetlenítés, rosszabb esetben Szibéria.

Egy rendszert, ahol a rang, a potentátokhoz simulás, a gyötrő középszerűség-érzést kompenzáló kaviárvacsorák, elvtársi luxusvadászatok és a hatalom akolmelege felülírt mindent.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
20190615_083643.jpg

50 ezer forintot spórol havonta a kisgyerekes család azzal, hogy hulladékmentesen élnek

Mit csinál egy környezettudatos anya, ha a gyerek chipset kíván? Mit használnak babasampon helyett? Hogyan csökkent le egyetlen pici szemetes méretűre a heti hulladékmennyiségük pár év alatt? Egy kétgyerekes anyukával beszélgettünk.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2019. június 15.



Flaisz Barbara állatorvos egy főváros közeli kisvárosban él családjával. Évek óta ismerem, de csak nemrég tudtam meg róla, hogy a hulladékmentesség elkötelezett híve. Nem kampányol harsányan, de annál intenzívebben foglalkozik a témával. Ő moderálja a Háztartásom hulladék nélkül - Dél-Kelet Pest megye Facebook-oldalt, ahol csupa egyszerű és kreatív ötletet oszt meg társaival együtt azoknak, akik igyekeznének kevesebb hulladékkal terhelni a környezetüket. Arról beszélgettünk, milyen kisgyerekesként a zero waste-gyakorlat jegyében élni.

Vágjunk a közepébe. Mennyi szemetet termeltetek mondjuk 5 évvel ezelőtt és hogy állsz vele most?

Négy fős család vagyunk és van egy körülbelül 15-20 literes kiskukánk. Ez régebben hetente háromszor telt meg - ma már csak egyszer.

Mikor és milyen hatásra kezdtél el a zero waste témájával foglalkozni?

Amikor a kisfiam egy éves volt - vagyis 2016 novembere körül -, elég sokat olvastam a mosható pelenkáról. Arra gondoltunk, talán könnyebb lesz átállnia a szobatisztaságra, ha nem a kidobható változatot használjuk. Aztán kiderült, hogy a mosható pelenkás babák kábé ugyanúgy válnak szobatisztává, mint az eldobható pelenkások - csak annyi a különbség, hogy láthatóan kevesebb a szemét."

"Már akkor is szelektíven gyűjtöttük a szemetet - és a szelektívben is látszik a különbség. Akkor két zsák műanyagot tettünk ki - ma már csak egyet. Aztán tagja lettem a "Háztartásom hulladék nélkül" névre hallgató Facebook-csoportnak, ahol egymás után jöttek az ötletek, mindenki megosztotta, mit hogyan csinál.

Lelkiismereti kérdéssé is vált ez benned? Fontossá vált, hogy kevés szemetet termelj?

Most már igen. Persze ez fokozatosan alakult ki, ahogy figyelemmel kísértem a háztartási ötleteket. Láttam, hogy mások kis zsákokat varrnak, amiben veszik a kenyeret meg a zöldséget, és én is szerettem volna ilyet. Nagyon megtetszett, jópofa volt, hogy hálós, mintás zsákokba lehet pakolni, nem a nejlonzacskóba - tehát környezetbarát is. Ezért vettünk egy varrógépet és én is elkezdtem ilyen kis textilzsákokat varrogatni. Ez volt az első lépés.

Hogy képzeljük el egy bevásárlásodat?

Mi már nem járunk bevásárlóközpontokba, mert az élelmiszert ilyen alternatív módon egyszerűbb megvenni helyi boltokban és kistermelőknél. A második lépés, amin például el lehet gondolkodni, hogy miként vásárolunk húst és felvágottat.

Hiszen a gyümölcs és a pékáru nem nehéz kérdés: ezt megoldod a zsákkal. De mi a helyzet a sajttal, a felvágottakkal? A zero waste elve alapján ezeket általunk vitt dobozban lehet hazavinni,

de ez a nagyobb szupermarketekben nem mindenütt elfogadott, sok helyen még nem nézik jó szemmel, a saját higiéniai előírásaik miatt. Ezért egyszerűbb ezt kisebb üzletekben, kistermelőknél elintézni. Megtervezzük a bevásárlásainkat, például kedden elmegyünk a henteshez, annyi dobozt viszünk, amennyi kell - szerdán meg mondjuk a tejboltba megyünk és annyi üveget viszünk, amennyire szükség van.

Több zöldség-gyümölcsfajtát nem is kell megvenned. Mit termesztesz itthon?

Cseresznyét, meggyet, barackot, körtét, szilvát, ribizlit. Fűszernövényeink is vannak: bazsalikom, tárkony, rozmaring, menta. Zöldségféléket is termesztünk. Elég sok minden van, ahhoz képest, hogy nem is túl nagy a telek.

Gabonafélékhez, magvakhoz is saját doboz segítségével jutsz hozzá?

Igen. Most már a rizst is a piacon vásárolom a magosnál, aki egy hatalmas zsákból méri ki.

Mi a helyzet a tejjel?

A tejet saját üvegben - a félreértések elkerülése végett: üvegből van, nem palack, a szerző - vesszük. Az üveget könnyen lehet fertőtleníteni: kifőzni, forrázni. Egy részét tartósítjuk is egyből úgy, hogy joghurtot készítünk belőle.

Oltóanyaggal?

Nem. Egy liter tejet felforralok, és belekeverek egy kis doboz joghurtot. Így kapok egy liter joghurtot, amit tovább tudok oltani. Így lesz végül egy kis doboz joghurtból négy-öt kilónyi. Kifőzött befőttes üvegben tárolom. Tíz-tizenkét óra kell neki és kész is van.

Tejfölt is szoktál készíteni?

Nem, de azt is saját üvegbe tudom kérni a tejboltban.

Mindebből arra következtetek, hogy te magad főzöl, nem rendelitek az ételt.

Igen, de nem egyszerű. Bár volt, hogy elvittük a saját dobozunkban a gyümölcslevest az étteremből, viszont azt sehogy sem tudtam megértetni, hogy a pizzába szúrt háromágú műanyagot nem kérem. Az ilyen szituációkat úgy kerüljük ki, hogy nem rendelünk.

Bevallom, ha pizzát rendelek, pillanatnyilag eszembe sem jut ez a kis műanyag. Ehhez azért komoly szemléletváltásra van szükség.

Szerintem sok mindenre szépen fokozatosan jön rá az ember - aztán egymás után jönnek az ötletek és rájössz, hogy jé, ezt így is lehet csinálni. A gondolat először érlelődik, pár hétig, vagy hónapig, aztán elkezded máshogy csinálni.

Milyen gondolatisággal társul ez nálad? Aggódsz a Föld jövőjéért? A gyerekeidéért, az unokáidért?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
t2.jpg

Kőkeresztekkel védi Tornabarakonyt az utolsó három néni

Hogyan szerveződik az élet egy olyan faluban, ahol az állandó lakosság fele 65 évnél idősebb? A Borsod megyei Tornabarakonyon pontosan ez a helyzet, igaz, a lakosság fele három idős nénit jelent, akik mindenben a falugondnok munkájára vannak utalva.
Mizsur András írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. június 18.



A megszűnés határán álló faluban nincs bolt, se posta és háziorvos, ha szükségük van valamire – például élelmiszerre vagy gyógyszerre – , a falugondnok szerzi be nekik a közeli Bódvaszilasról. A falubeliek ritkán járnak össze, mindenki éli a maga életét. Nem csoda, ha Tornabarakonyon már az is nagy szónak számít, ha az istentiszteletre a kántoron és a sekrestyésen kívül más is elmegy.

Félórát zötykölődtünk a kanyargós, kátyúkkal tarkított úton, mire a festői helyen fekvő Tornabarakonyra értünk. A falugondnok nem sokkal utánunk érkezett vissza a menetrendszerű beszerző útjáról. A viharvert buszmegálló előtt leparkolt fehér mikrobuszból bömbölt a zene, a rádió a Twisted Sister We’re Not Gonna Take It című slágerét játszotta. Dél körül járhatott, egyedül Ágnes néni várta a falubuszt, ami friss pékárut hozott neki. Közben befutott a mobilposta is, de mindezt leszámítva, teljesen kihaltnak tűnt a falu, ahogy végighaladtunk a falu főutcájának számító Dózsa György úton.

Csúcsforgalom Tornabarakonyon, Ilon nénihez egyszerre fut be a falugondnoki autó és a posta. / Fotó: Hajdú D. András

Csak papíron laknak a törpefaluban

A szlovák határtól körülbelül 20 kilométerre található Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsákfalura azért figyeltünk fel, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon ott a legmagasabb az idősek aránya: a lakosság 80 százaléka 65 éves vagy annál idősebb. Összehasonlításképpen: a képzeletbeli top lista második helyén a Zala megyei Bödeháza található, a maga 48 százalékával.

A kiugró arányt részben az magyarázza, hogy Tornabarakony egyike annak a majd 400 településnek, ahol a 2011-es népszámlás adatai szerint kétszáznál kevesebben laknak. Ellentmondó adatokat találtunk arra nézve, hogy hányan élnek a faluban: a KSH szerint 13-an, más források viszont 22 lakost említenek. A 2018-as országgyűlési választásokon 18-an szavazhattak, az idei európai parlamenti választáson pedig 19-en szerepeltek a névjegyzékben.

Tamás testvér a falu kántora ottjártunkor épp a füvet nyírta. / Fotó: Hajdú D. András

Szintén a buszmegállóban futottunk össze Tamás testvérrel, aki egy gyors fejszámolás után felvilágosított minket, hogy szám szerint hatan élnek Tornabarakonyon. Közülük négyen számítanak “őslakosnak”, három idős asszony és egy ötven-hatvan körüli férfi, egy negyvenes házaspár pedig Budapestről költözött a faluba néhány éve. A másik 12-13 tornabarakonyi lakos csupán papíron lakik a településen; bár oda vannak bejelentve, csak hétvégente vagy nyáron járnak le a faluba. Főleg Szlovákiából, Hajdúböszörmény és Debrecen környékéről, illetve Budapestről jönnek az üdülők.

Takaros és az enyészetté váló házak váltakoznak a faluban. / Fotó: Hajdú D. András

lepattant belso.jpg

Tamás testvér a falu kántora, ő tartja rendben a parókiát is, de ha úgy hozza, a görög katolikus szerzetes szedi a templomban a turistáktól a belépőt. A kilencvenes évek elején még több mint ötvenen éltek a faluban, mesélte, ami így el tudott tartani egy saját papot. Most a szlovákiai Tornahorvátiból jár át pap, több környékbeli falu tartozik hozzá. Ez akkor lehet probléma, ha temetést vagy keresztelőt kell tartani. Igaz, utóbbira évtiezedek óta nem volt példa a faluban. Ha minden igaz, Tornabarakony utolsó szülöttje nem más, mint a 2007-ben megválasztott polgármester. A KSH törpefalvakkal foglalkozó tanulmánya szerint a Tornabarakonyhoz hasonló települések népessége 1970 évek óta közel 70 százalékkal csökkent, egyrészt az elvándorlás, másrészt a halálozás miatt. A házak fele jellemzően üresen áll ezeken a kistelepüléseken, Tornabarakonyon is egymást érték a szemmel láthatóan hosszú évek óta elhagyatott, lepusztult házak. Tornabarakony helyzetét és méretét jól leírja, hogy még saját közmunkásai sincsenek: a közeli Perkupáról járnak át munkások.

A kántor, a sekrestyés és a pap

A 72 éves Anna néni is egyike az őslakosoknak; évek óta egyedül él, férje régen meghalt, gyerekei elköltöztek. Egyiküket csak a nagyobb ünnepekkor látja, unokája viszont az Aggteleki Nemzeti Parkban dolgozik, ő szokta sűrűbben látogatni. Szomszédai nincsenek, utcájában a legtöbb ház eladó. A falubeliekkel nem nagyon jár össze, ennek ellenére nem unatkozik, mindig van mit csinálnia a kertben, mondta a földes keze miatt szabadkozva. “Nem tudok úgy lenni, hogy ne csináljak valamit.” Aztán ott vannak a kacsák és a tyúkok, a rókák miatt azokra is állandóan figyelni kell. Anna néni a sekrestyés, ő gondozza a nagy becsben tartott templomot. Minden liturgián részt vesz, télen mindösssze egyetlen alkalommal hagyta ki a szertartást. Nyomos oka volt rá: disznót vágtak. “Mondtam a papnak, hogy ne jöjjön, mert nem lesz, aki meghallgassa” – mondta, miközben körbevezetett minket a templomban. Nem ritka, hogy csupán hárman jelennek meg az istentiszteleten: Anna néni, Tamás testvér és a pap.

Anna néni minden liturgián részt vesz, télen mindösssze egyetlen alkalommal hagyta ki a szertartást. Nyomós oka volt rá: disznót vágtak. “Mondtam a papnak, hogy ne jöjjön, mert nem lesz, aki meghallgassa”

A faluban nincs bolt, így ha Anna néninek szüksége van valamire, a falugondnokot kéri meg, hogy vásároljon be neki. Ha a családja valamiért nem tudja meglátogatni, akkor csak rá számíthat. Ugyanez ez igaz a gyógyszerekre, mivel háziorvos sincs Tornabarakonyon, gyakorlatilag mindenért a tíz kilométerre lévő 1200 fős Bódvaszilasra kell átjárni. Ebédet is onnan, a helyi óvoda menzájáról hoznak az időseknek. Busz csak kétszer jár, korán reggel és délután, máshogyan az idősek nem tudják elhagyni a falut, azaz kis túlzással számukra a falugondnok jelenti az egyetlen összeköttetést a külvilággal. A falubusz minden kedden és pénteken jár, a menetrendet mindenki ismeri. “Akárkinek valamilyen baja van, hozzám jön. Ha kell valami, lejönnek ide, ide adják a pénzt meg a táskát, én meg bevásárolok” – magyarázta Kiss Kondás Isván, Tornabarakony falugondnoka. Itt vannak hátul a motyók, mutatott a megpakolt kisbuszra.

“Akkor itt nincs semmi” – vágta rá nevetve, amikor arról kérdeztük, mi történik, ha szabadságra megy vagy megbetegszik. Helyettese nincs, előfordult, hogy a postás vagy a buszsofőr hozta el az ebédet. Több mind húsz éve dolgozik falugondnokként, maga is a faluból származik, az általános iskola alsó tagozatát még a helyi iskolában járta ki, mielőtt az megszűnt volna. Tíz éve költözött el Bódvaszilasra, idős szüleit kellett ápolnia. Amikor megkapta a falugondnoki munkát, még majdnem harmincan laktak Tornabarakonyon: volt, hogy egy nap többször is megfordult a két falu között. Aztán ahogy bezárt a bolt, majd a posta, és fogyott a falu lakossága, neki is egyre kevesebb munkája lett.

Tumultus a “faluközpontban”: a falugondnok, sekrestyés, kántor és a postás beszélgetnek a kereszteződésben. / Fotó: Hajdú D. András

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x