hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
“Szerelem? Az nincs. A mi párkapcsolatainkat 90 százalékban a szex mozgatja” – beszélgetés egy huszonéves, párkereső lánnyal
A megismerkedés és az első szex között átlag egy hét telik el, van, hogy fél óra. Azt a szót, hogy ‘szeretlek’, évek óta egy fiútól se hallotta, a barátnői se. A 27 éves Lili döbbenetes nyíltsággal beszélt korosztálya magánéleti gondjairól.
Hargitay Judit. Fotó: Pexels - szmo.hu
2018. november 13.


hirdetés

– Akkor vágjunk a közepébe. Most éppen van barátod?

– Nem tudom. Két hónapja elvagyok egy sráccal, de egyelőre nem érzem, hogy haladnánk előre. Mondjuk a barátnőim szinte mind ilyen kapcsolatokban élnek.

– Hogy-hogy nem haladtok előre?

– Hát átjárok hozzá, szexelünk, mondjuk ez a srác aranyos, minden nap rám ír, tök kedves, meg a reggeli kávémba vett laktózmentes tejet, mert megjegyezte, hogy laktózallergiám van. Szóval ezek jó jelek, de azt nem tudom, járunk-e.

– Két hónapja szexeltek, de nem tudod, jártok-e?

– Nem, mert nem mondta. Én meg nem merem megkérdezni, mert akkor megpattan. Azért a barátainak egyszer úgy mutatott be, hogy “Lili, a párom”, amikor összefutottunk velük az utcán, de például még nem voltunk együtt sehol. Még egy moziban sem, pedig jólesne. Mindig azt mondja, sokat dolgozik, a szabadnapján meg alszik. Ja, hogy a szex? Az én generációm kapcsolatait 90 százalékban a szex mozgatja.

Ha egy sráccal nem fekszel le max egy hét után, otthagy. Oké, nagyon ritkán két hétig is húzhatod. Hatalmas a választék, ha téged nem, majd megkap ezer mást.

Ha a barátnőimmel lemegyünk hétvégén egy szórakozóhelyre, a pultnál ott ülnek sorban a csajok, és radar-üzemmódban pásztázzák a termet. Szó szerint vadásznak. Várják, hogy egy srác odamenjen, és meghívja őket egy italra. Ezeknek a lányoknak a fele egy ital után már szétteszi a lábát, pedig nem kurvák.

– Hát ez az, budapesti, jól szituált családból való, tanult, csinos lányok vagytok. Neked is jó állásod van egy utazási irodában, beszélsz angolul, jól is keresel. Nem fontos a szerelem, a házasság?

(Elgondolkozik). – Szerelem? Az nem nagyon van már. Még definiálni se tudjuk, a barátnőimmel épp beszéltük, hogy régen lehet, hogy mindenki tudta, mi a szerelem, de mi már inkább “bebizsergésnek” hívjuk így egymás közt. Én öt vagy hat éve hallottam utoljára egy pasitól, hogy “szeretlek”. De ő is csak addig mondta, amíg itt lakott, és anyámék eltartották. Közben meg felújította a saját kéróját, mert pincérként havi fél millát keresett. Aztán odaköltöztem hozzá, de akkor már úgy bánt velem, mint egy ronggyal, egyszer meg is ütött. Aztán egyik napról a másikra kirúgott, de előző nap még kifizettette velem a telefonszámlát, mert az közös számláról ment. (Felnevet). Lehúzta rólam azt a 11 ezret is, pedig akkor már tudta, hogy kirak.

– Ez nagyon durva.

– Igen, pedig őt azt hiszem, szerettem. Két évig hittem benne, hogy ő lesz a férjem, családunk lesz...de átvert. Abba iszonyatosan beletörtem, 24 évesen szinte minden illúzióm odalett. Azóta senkiben sem bízom.

– De mégis, honnan tudod, hogy egy pasi – mondjuk a mostani – komolyan akar tőled valamit, vagy csak az idődet húzza?

– Sehonnan. Várok. A mai srácokhoz rengeteg idő meg türelem kell, mert ők is félnek. Előbb tutira akarnak menni veled, hogy tényleg jó társ vagy-e, nem vered-e át, aztán majd talán beléd szeretnek. Nézd, a mi szüleink már szinte mind elváltak. A legjobb barátnőm apja tíz éve ingázik köztük meg a “másik családja” között. Belezúgott valami sportmasszőrnőbe, aztán egy hétig itt van, egy hétig ott. Az én apámnak is volt szeretője, anya tudta is, csak nem tudott mit tenni, közös a lakás, nincs hova költözzön. De voltak durva balhék. A mai huszonévesek szerintem ettől lettek olyanok, hogy totálisan lesz...ják egymást, csak nekik jó legyen.

A kép illusztráció

– Ne mondj ilyet, ismerlek, nem vagytok ti olyan önzők.

– Hát, egymással igen. Tudod, hány olyan pasim volt, aki szex előtt bejelentette: “Annyi időd van elmenni, amennyi nekem?”

– Mármint az orgazmusra?

– Igen. Nincs ám romantikázás, meg előjáték, hogy nőnek néznek, vagy ilyesmi. Aztán persze már semmi kedvem az egészhez, csak eljátszom az orgazmust, de közben arra gondolok, hogy utána mikor mosok hajat, meg mennyi időm lesz kihúzni a hajvasalóval.

– Tényleg nem túl romantikus.

(Fintorog). – Nem. De egy párkapcsolat is olyan ma már, mint... mindig jöttök az iPhone-nal, akkor mondom azt. Szóval van egy új iPhone-od, és nézed, hogy minden funkció megvan-e rajta. Mi is azt nézzük, hogy egy kapcsolatban minden megvan-e: ha működik a szex, oké. Ha még beszélgetni is tudunk, oké. Ha látod, hogy a srác megbízható, dolgozik, vannak céljai, jó jel. A múltkor például a pasim rám írt: “Ma olyan csinos voltál.” Na, az nagyon sokat dobott a dolgon. Tudod, mikor hallottam ilyen kedveset utoljára?

– Mármint azt, hogy csinos vagy?

– Igen, vagy bármi aranyosat, szívmelengetőt. Mondjuk ez a srác vidékről származik, ott még hagyománytisztelőbbek, talán azért ilyen normális.

De a fiúk mostanában nem bókolnak ám. Egy-két hónapig “használnak”, legyen szex, meg csetelgetés, én például jól főzök, süssek neki palacsintát meg ilyenek, legyek mindig a topon, aztán bejelentik: “Bocsi, de nincs meg benned az a plusz.”

Vagy “Bocsi, de most nem érek rá egy kapcsolatra.” Istenem, hány barátnőm meg kolléganőm éli át ezt zsinórban évek óta...

Érdekel a folytatás? Kattints!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Ezért nem hiszik el a rajongók, hogy Michael Jackson bűnös lenne
A rajongás természetéről gondolkodtunk, akárcsak a The Washington Post újságírója.
Szajki-Vörös Adél, forrás: The Washington Post, fotók: Twitter, YouTube - szmo.hu
2019. március 25.



Michael Jackson ártatlan, Michael Jackson bűnös - a rajongók, a Jackson ártalanságában hívők és a Neverland elhagyása főszereplőinek hitelt adók csaptak össze és fordulnak egymás ellen több hete világszerte. A jelenség kicsit a mindenkori választásokhoz hasonlítható: nincs köztes döntés, nincs kompromisszum, Jackson vagy pedofil volt, vagy nem. Ráadásul a párhuzam a jelenség döntési mechanizmusában is megmutatkozik, hiszen az átlagszavazó nem mélységeiben tájékozódva, információval gazdagon felvértezve húzza be az x-et, hanem sokszor érzelmi alapon. Ez természetes működés: emberek vagyunk, érzelmekkel, és emberekre szavazunk (akik nem mellesleg a jövőnkért dolgoznak. Vagy nem. Mindenesetre sokan közülük sikerrel az érzelmeinkre próbálnak hatni). Ugyanígy komoly érzelmekkel viszonyulunk egy sztárhoz, sőt, ebben az esetben a legnagyobb világsztárhoz, aki valaha létezett. Nem tudunk nem így viszonyulni hozzá, hiszen a művészete is erről szólt: érzelmekről énekelt és érzelmeket váltott ki. Emellett ellentmondásos figura volt egész életében, s ugyanilyen ellentmondásos ez a helyzet is, ami most kialakult a Neverland-dokumentumfilm bemutatásának utóéletében.

?????? ?????? on Twitter

Can I get an 'Amen' up in here?! #MJInnocent

A Washington Post a minap a rajongói tagadás jelenségével foglalkozott, azaz pontosabban azzal a jelenséggel, ami igazából magától értetődő: hogy Jackson rajongói tűzön-vízen keresztül kiállnak halott bálványuk mellett. Ha már a bálványimádás analógiánál tartunk, könnyen eszünkbe juthat a rajongókat elvakító bálvány. Talán ebben az esetben sem képesek meglátni bizonyos dolgokat a fényétől? A divergens gondolkodás nem a nagy többség jellemzője, talán ezért is logikus ez a reakció is: egy "szenttől" nem fogadható el, hogy noha a művészetében tiszta dolgokat alkotott, de otthon, a négy fal között talán valami mocskosat is művelt. Pedig Jimmy Safechuck és Wade Robson is ezt állítják a dokumentumfilmben: hogy Jacksonnak volt egy jó oldala is, és igenis, sokat adott a világnak.

Ráadásul állítólag Jackson maga is bántalmazás áldozata volt - ám a rajongók szerint ő itt áldozat, nem elkövető. Pedig a pszichológiai törvényszerűségek szerint bizony az áldozatból - esetünkben: gyermekkori bántalmazottból - gyakran válik elkövető... Ami nem kérdőjelezi meg az áldozati létét és a saját tragédiáját. Mert a magam részéről ebben az ügyben egyetlen dologgal kapcsolatban vagyok biztos - mással hogy is lehetnék? - : hogy Michael Jackson egy nagyon boldogtalan, tragikus figura volt. "Imádom a színpadot. Ott tudnék aludni a színpadon - mondta egy, a pályája csúcsán készült interjúban. - Mindig elszomorodom, amikor vége egy koncertnek." Az idézet magáért beszél: a művész csak az önfeledt flow-állapotban tudta megtapasztalni az örömet. Egy másik, a nyolcvanas évek elején készült interjúban Jackson arról beszélt, hogy "mostanában" kezd el ismerkedni a barátsággal. Mert addig nem voltak barátai. És bevallja, hogy az élet valódi dolgai nagyrészt - húszas éveiben járt - még mindig idegenek a számára. Hát mi ez, ha nem tragédia? De térjünk vissza a Washington Post cikkéhez.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
A szexuális erőszak áldozatainak nincsen szükségük arra, hogy megbocsássanak a gyógyuláshoz
Nemcsak Michael Jackson híveit és az őt korábban pedofíliával vádolókat sokkolja az Elhagyni Neverlandet című dokumentumfilm. Azok is nehezen viselik a látottakat, akik hasonló szörnyűségeket éltek át.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 26.



A Huffington Post arra kereste a választ, hogy miként lehet egy ilyen traumát feldolgozni.

K. L. Randis írónőt különösen megrendítette James Safechuck és Wade Robson vallomásában az, hogy mindkét férfi számára nemcsak saját ártatlanságuk elrablása volt elviselhetetlen, hanem apaként az a puszta gondolat, hogy esetleg saját gyermekeikkel is ilyesmi történjen.

Randis, aki néhány évvel ezelőtt a Spilled Milk (Kiömlött tej) című regényében próbálta kiírni magából az őt ért szexuális agressziót, ugyanezt érezte 4 és 6 éves kislányára gondolva, mert ő is bízott az őt körülvevő világban.

Silva Neves, a szexuális traumák áldozataira szakosodott londoni pszichoterapeuta úgy véli: e szörnyű élmények számos túlélője hasonlóan érezhetett a Michael Jacksont leleplező dokumentumfilm láttán, mint az írónő.

Nem véletlen, hogy már a film januári, a Sundance Fesztiválon történt előzetes bemutatójakor létrehoztak egy pszichológusi segélyvonalat.

„Számos olyan részlet van, amelyet mások is megtapasztaltak: például az, hogy a támadó elhiteti az áldozatával, hogy ő különleges lény, hogy szereti őt, és az agresszió az iránta való szeretet kimutatása, és hogy ha bárkinek beszél erről, annak súlyos következményei lesznek”

– mondja Neves.

Amerikai kollégája, Robert Cox szerint nem ajánlott ezt a filmet megnéznie annak, aki a gyógyulás stádiumában van. Több páciensét le is beszélte róla, annak ellenére, hogy egyesek számára katartikus élmény lehet, és hasonló egy csoportterápiához, ahol kibeszélik az őket ért traumákat, mások számára viszont egy újabb traumát okozhat.

Safechuck és Robson 10, illetve 7 éves volt a történtek idején, és sokáig nem beszéltek róla családjuknak sem. Később mindketten elutasították a pszichoterápiás kezelést, és amikor Robson végre rászánta magát, eltitkolta a Jacksonhoz fűződő viszony szexuális természetét.

Neves szerint az, hogy akarnak erről beszélni, fontos példa mindazoknak, akik szexuális agressziót éltek át.

"Egyesek azt mondják: Ha számomra érthetetlen, hogyan tudnék beszélni róla másnak" – mondja a szakértő. "James és Wade is elismerték, hogy könnyebb volt nekik nem beszélni, mert ők maguk sem értették, hogy mi történt velük".

Gyakori a szexuális erőszak áldozatai között, hogy nem tudják összefüggően elmesélni, hogy mi történt velük, előfordulnak memóriazavarok, sőt az is, hogy kételkednek bizonyos átélt események megtörténtében. De Neves szerint ez nem lehet kizáró ok arra nézve, hogy ne forduljanak pszichiáterhez, mert esetleg éppen ő segíthet megtalálni hozzá a megfelelő szavakat.

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
18 évig tanított, de egy sokkal nyugodtabb életre vágyott - Angliában kezdett családjával új életet
János a vidéki élet helyett Írországba ment egy kihagyhatatlan ajánlat miatt. Tamás Dél-Amerikában utazgatott, de beleszeretett szállásadójába. Péterék pedig nyugalmat kerestek, és még biztos maradnak Angliában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 26.



Újabb epizódot mutatott be az RTL Klub Isten veled, Magyarország című műsora, amiben most párjukkal, vagy családjukkal külföldre költözött, vagy kint szerelmet lelt magyarokat mutatnak be. A hétfői adásban egy házaspár mesél arról, hogy miért mentek a vágyott vidéki élet helyett Írországba. Tamás Dél-Amerikai körutazása során nemcsak az országba, de szállásadójába is beleszeretett. Péterék pedig a nyugalom miatt mentek Angliába, ahol biztos addig maradnak, amíg a gyerek elvégzi az iskolát.

Antal János egy olyan munkaajánlatot kapott egy ír autóalkatrész-gyártó cégtől, amire mindenki azt mondta, bűn lenne visszautasítani.

A munka a magyarországi munkájához hasonló projektvezetés, azonban a fizetés és a juttatások magasan a jelenlegi felett vannak.

A férfit és feleségét, Erikát az Isten veled, Magyarország! stábja egészen a meseországnak tűnő Írországig kísérte.

Miért választották a végre elérhetőnek tűnő békés vidéki élet helyett az új kiívást?

Kiderül a riportból:

Ha kíváncsi vagy a többi videóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Ma is rémálmaim vannak, hogy elviszik a gyerekeimet
Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 27.



Barbarát ma is rémálmok gyötrik, a legkisebb fiú nehezen tanult meg járni és beszélni, a nagyobbak sokáig nem is hitték el, hogy az anyjukkal maradhatnak. A család azonban együtt van, maguk mögött hagyták Kesznyétent, és 120 kilométerrel odébb, Tiszaroffra költöztek. Az ügyükben eljáró Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) személyiségi jogi pert indított a hatóság ellen, amit másodfokon részben megnyertek. Abban bíznak, hogy egy kedvező kúriai ítélet legalább kellő anyagi elégtételt adhatna Barbaráéknak - írja az Abcúg riportja.

“Az ellenségemnek se kívánom, amin az első héten keresztülmentem Bencével, mire megszokott. Nem evett, nem ivott, majdnem kiszáradt, kórházba is került. Csak sírt, sírt, sírt, sírt”.

Takács Barbara ma is élénken emlékszik arra a napra, amikor hosszas pereskedés után, 2016-ban ismét magához vehette kisfiát. “Tállyáról hoztam haza, fogalmam se volt, merre van. Még jó, hogy a sofőr, aki elvitt, tudta, hol van egyáltalán letéve”. Bence születésétől fogva, 2014 májusától állami gondozásban, nevelőszülőknél lakott. Nagyobb testvéreit a tiszaújvárosi gyámhivatal már 2011-ben kiemelte a családból. A kisebbek, Juli, Józsi, Tibi és Szebasztián szintén nevelőszülőkhöz, a legidősebb Alex pedig gyermekotthonba került.

Barbaráék 2016 decemberében, még kesznyéteni lakosokként / Fotó: Hajdú D. András

Barbaráék akkoriban egy alig kétezer fős borsodi faluban, Kesznyétenben éltek, ahol a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra lett figyelmes, hogy a helyi gyerekjóléti szolgálat sokszor érthetetlen dolgokat kritizál a családok életvitelében, a gyámhivatal pedig indokolatlanul gyorsan dönt a gyerekek kiemeléséről. 2015-ben, amikor először jártunk Barbaráéknál, bemutattuk, hogy többek közt mosatlan edényeket és kifogyott vécépapírt is számonkértek a helyieken. A TASZ ezen kívül kifogásolta, hogy egy ideig egyetlen családgondozó dolgozott a faluban heti négy órában, amivel képtelenség intenzív segítséget nyújtani a problémákkal küzdő, szegénységben élő családoknak.

Mindez oda vezetett, hogy Kesznyétenben jóval több gyereket emeltek ki a családjukból, mint a környékbeli, nagyobb településeken. Kecső Imre polgármester ezt akkor azzal indokolta az Abcúgnak, hogy máshol inkább csak legyintenek, és elfedik a bajokat, mert nem szeretnék, hogy a sajtó folyamatosan a nyakukra járjon.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x