hirdetés
bkvp_vadmalac_1.jpg

A Budakeszi Vadasparkban bébibumm van - te pedig nyuszisimogatással töltheted a húsvétot

Örökké virgonc kiskecskékét, csíkos vadmalacokat, és egy újabb, karamellszínű őstulok borjút is láthatsz.
Fotók: Surányi Linda - Budakeszi Vadaspark - szmo.hu
2018. március 30.


hirdetés

A tavasz immár visszafordíthatatlanul beköszöntött, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Budakeszi Vadaspark március végi bébibummja. A szemfüles érdeklődőket igazi kisállat-sereglettel várják húsvétkor.

Pihe-puha, örökké virgonc kiskecskékkel, csíkos vadmalacokkal, és egy újabb, karamellszínű őstulok borjúval ismerkedhetnek meg a látogatók.

A kismalacok ráadásul már elkezdték aktívan felfedezni az őket körülvevő környezetet és alkalmanként a kifutón kívülre is kimerészkednek. Ilyenkor nagyon kecsegtető ugyan, hogy megsimogassuk, megfogjuk őket, de fontos, hogy betartsuk a gondozók kérését, és ne nyúljunk a kisállatokhoz, mert "a kocák bizony eléggé zokon veszik".bkvp_kiskecske_2-2bkvp_vadmalac_2

Húsvétkor sok szülő dönt úgy, hogy a gyerkőce örömét szem előtt tartva házinyulat vesz az ünnepekre. Ám a húsvéti időszak végeztével, az „ünnepi köd” felszállása után, ott marad egy háziállat, amit gondozni kell, aminek megfelelő ellátásra és helyre van szüksége. Egy háziállat, ami után takarítani kell, amit be kell oltani, és ami olykor bizony meg is betegedhet.

A kisállatok tartása komoly felelősséggel jár, ezért a Budakeszi Vadaspark arra kéri az állatrajongókat és a természetkedvelőket, hogy vásárlás helyett

hirdetés

inkább látogassák meg az újszülött picinyeket, és a Pici Tanyán élő nyuszikat, akikkel kötetlenül és gondtalanul érezhetik jól magukat a gyermekek.

A házinyulak tartásának legfontosabb szabályairól bővebben a Budakeszi Vadaspark vonatkozó „A hét állata” videójából is lehet tájékozódni:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
aranxa-esteve-S5DEUg2yUVU-unsplash-1.jpg

Fesztiválok 2020

Legyen szó zenei, gasztro vagy kulturális fesztiválról, mi összeszedtük a legjobbakat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 24.


hirdetés

STRAND fesztivál

augusztus 18-22., Zamárdi

Az idei évben sajnos több nemzetközi turné elmarad. Ahogyan már korábban is sejteni lehetett, ez a STRAND Fesztivál programját is érinti. Az idei fellépők közül a SUM 41, Ellie Goulding és a Milky Chance lemondta a teljes turnéját, de már megállapodás született arról, hogy mindhárman a 2021-es STRANDon pótolják az elmaradt koncerteket. Negyedikként DJ Fresh lépett vissza, aki ugyancsak úgy döntött, hogy 2020-ban sehol nem lép fel.

Jó hír viszont, hogy a STRAND további nemzetközi fellépői, Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig, illetve Wilkinson is megerősítették, hogy érkeznek Zamárdiba, illetve mától néhány új névvel is gazdagodott a fellépőlista: a Lost Frequencies headlinerként készül Zamárdiba, de fellép az Alle Farben, Sikdope, Funtcase, Chime, Franky Nuts és Oliverse, valamint további 150 előadó érkezik még az augusztusi eseményre. A részletes program mostantól a STRAND honlapján olvasható, illetve újabb programok a következő napokban-hetekben még várhatóak.

A szervezők hetente többször jelentenek be újabb és újabb programokat és fellépőket, azon dolgoznak, hogy augusztus 18-án elinduljon a nyolcadik STRAND Fesztivál, amely iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. Ennek ellenére fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a fesztivál elmaradása esetén a jegyeket természetesen visszaváltják, ahogyan minden más hazai fesztivál szervezője.

Szegedi Ifjúsági Napok

augusztus 26-29., Szeged

hirdetés

Az ország nyárzáró bulija Szegeden. 4 napig csak a fesztiválozóktól nyüzsög a partfürdő és a város. Zárd velük a nyarat 2020-ban is! Napfény, barátság, gyönyörű lányok, fergeteges koncertek és semmihez sem fogható atmoszféra a Tisza partján, a világ legszeretnivalóbb városában, Szegeden. Az ország egyik legszínesebb, egyben leginkább környezettudatos zenei fesztiválja immáron 1967 (!) óta jelent egyet a szabadsággal, a színvonalas line up-pal és a zöld szemléletmóddal.

Kolorádó Fesztivál

augusztus 26-29., Nagykovácsi

Új dátummal jelentkezik a fesztivál: augusztus 26-29. között rendezik meg. Az utolsó nyári hétvégén újra a Tiétek lehet Kolorádó erdője!

A már megváltott bérletek ugyanúgy érvényesek az új dátumra is. Ha esetleg valamilyen okból kifolyólag nem tarthatják meg a fesztivált, mindenki kárpótlásáról gondoskodnak. Minden egyéb, a jegyekkel és a dátumváltozással kapcsolatos, jelenleg rendelkezésre álló információt itt találtok.

Fishing On Orfű

augusztus 26-29., Orfű

A 2020. augusztus 26-29. között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű a jól megszokott hangulattal és továbbra is a legizgalmasabb független zenei (és nem zenei) produkciókkal várja az érdeklődőket.

Veszprémi Utcazene Fesztivál

augusztus 26-29., Veszprém

Az 1999 óta évenként megrendezett Veszprémi Utcazene Fesztivál Magyarország egyik meghatározó ingyenes köztéri megmozdulása. Helyszínül Veszprém történelmi óvárosa, és annak különböző pontjai szolgálnak. 4 nap, 11 helyszín, 180 koncert. A rendezvény ingyenes, minden év július második felében, szerdától szombatig kerül megrendezésre, ám idén az ismert okok miatt augusztusra tolták a fesztivált.

A fesztiválról további információk később.

EFOTT

augusztus 26-30., Velencei-tó

Alig egy hónapja fixálódott, hogy az EFOTT 2020-ban is nyitja kapuit: csúsztatott időpontban, augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. A szervezők, ahogy ígérték, mára közel 100 fellépő nevét tették közzé honlapjukon. A headliner Flo Rida mellé hiánytalanul érkezik a hazai szakma krémje!

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez, és a lehető legtöbbet próbálják belesűríteni a rendelkezésükre álló napokba. Azt nemrégiben megtudhattuk, hogy az amerikai rapper, Flo Rida szuperkoncertje mellé érkezik a Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is, ma pedig kiderült, hogy többek között a Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál.

A honlapon mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő, ráadásul napi lebontásban – így innentől akár már össze is állítható a megnézendő koncertek listája.

Völgyhétvégék

szeptember, október - Kapolcs

Vajon milyen a kedvenc nyári fesztiválhelyszínünk ősszel? Jövőre jubilál a Művészetek Völgye, idén szeptemberben jönnek a Völgyhétvégék. A Művészetek Völgye fesztivál idén ünnepelte volna 30. jubileumát és bár a fesztivál 2020-ban elmarad, a jubileum nem! 2021-ben dupla ünnep lesz, amikor 30. alkalommal nyílik meg a Művészetek Völgye kapuja. A tervezett Völgy30 programcsomag is átkerül a következő évre, amely 10 napon át minden fesztiválévből megidéz majd egy-egy programot eredeti formájában, így a Völgyérzés újraélhető lesz 1989-től napjainkig.

A Művészetek Völgye stábja azonban az idei évre is tartogat meglepetéseket. Szeptemberben és októberben összesen négy hosszúhétvégén új programsorozat indul Kapolcson.

A Völgyhétvégéken nyílik meg Kapolcs új főtere, ami egyúttal egy új fesztiválhelyszín is. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Hiperkarma, a Random Trip, a 30Y és az Ivan and the Parazol. Szintén felújított pompájában, társasjátékokkal, kiállításokkal és a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum filmjeivel várja a látogatókat a MűvészVölgy Kúria névre keresztelt kapolcsi Kastély. A főtéri események mellett egy-egy hétvégére programot hoz Kapolcsra a Harcsa Veronika Udvar, a Momentán Udvar, a Kaláka Versudvar, a Hagyományok Háza Folkudvara, a Hangfoglaló Udvar, a Színház Színpad, a Világzenei Udvar és a 30 éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara. Aktív programokban sem lesz hiány, biciklis és gyalogos túrák indulnak a Völgyhétvégék minden napján. Kiállításra hív az 51-es körzet, a kapolcsi buszmegálló és kinyit a KenderKert, a Muflon Jazz Udvar, a Diabelli, a Magyar Írószövetség Udvara, a Völgykomolyzene helyszíne, a Tűzoltószertár, az ÉltetőVölgy, a Kalapos Udvar, a MANK Artporta, a Fazekasműhely, a Manó Udvar, a Virágzsó Udvar, a Szépmíves Udvar. Nem maradhat el a helyi termékek vására sem és finom falatokkal készülnek a kapolcsi Kék Abrosz Vendégasztalok.

A részletes program június 1-től megtalálható honlapjukon.

A Völgyhétvégék időpontjai:

1. hétvége: szeptember 3-6.

2. hétvége: szeptember 11-13.

3. hétvége: szeptember 25-27.

4. hétvége: október 2-4.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
28685739_2138490879511398_6310233264004359163_n.jpg

Az öt legizgalmasabb játéksziget a Tarzan™ Parkban

A hatalmas, két hektárnyi területen elnyúló játszóparkban a gyerekek összesen 13 játéksziget közül válogathatnak. Most összeszedtük az öt legizgalmasabbat és azt is, melyik miben fejleszti a kicsiket.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2020. július 30.


hirdetés

Korábban már bemutattuk, hogy a szabadtéri Tarzan™ Park milyen rengeteg, ötletes játékkal várja a gyerekeket Újpesten. A játékpark kialakításakor fontosnak tartották azt is, hogy egy olyan környezet jöjjön létre, mely játék közben fejleszti a gyermekek mozgását is, így itt valóban megvalósulhat a játszva fejlődés. Hiszen a sok-sok játékszigeten amellett, hogy minden kicsi megtalálhatja, melyik mesevilágban érzi magát a legkomfortosabban, észrevétlenül sajátítják el azokat a képességeket és készségeket, amelyek a zökkenőmentes tanulásukat, a mozgás megszeretését segítik elő. Mi most összeszedtük az öt legizgalmasabb játékszigetet és azt is bemutatjuk, hogy egyes játékok miként támogatják a gyermekek fejlődését.

Hintarét

A játszótereken általában a hinta az az eszköz, ami folyamatosan mozgásban van, hiszen kevés jobb dolog van, mint hajtani a hintát egyre magasabbra, miközben egy kis szellő simogatja az arcot. A Hintarét pedig igazi hintaparadicsom, ahol rengeteg egyszemélyes és csoportos hinta várja, hogy birtokba vegyék őket. Többek közt a Hintaréten van körlap hinta, laphinta és páros hinta is, melyek mindegyike másként segíti az egyensúlyi érzékelés fejlődését. Az egyensúlyozás gyakorlása mellett a hinta visszaadja a ringatás élményét, de lehet vele haladni fel-le, előre-hátra és körbe-körbe is, sőt, a többszemélyes hintáknak köszönhetően másokkal is megosztható az élmény, így barátságok is születhetnek a Hintaréten.

Felhővárak

A fellegekben érezheti magát minden lurkó a Felhővárak tetejét meghódítva. A páratlan kilátást elérhetik lépcsőn, kötélhágcsókon való kapaszkodással, húzódzkodással és falmászással is, míg lefele háromféle csúszda vezet. A tornyok között is kötélhágcsókkal lehet átjutni, így igazán kalandos szerepjátékok színhelye is lehet, miközben észrevétlenül fejlődik a kicsik térérzéke, téri tájékozódása. A sikerélménytől erősödhet az önbizalom, és természetesen a mozgás, kúszás, mászás itt is az idegrendszer érését segíti, míg a csúszás a magasság-mélység érzékelését – és persze a vidám visongásokat.

hirdetés

Liándzsungel

Ahogy Tarzan suhant fáról-fára az indákba kapaszkodva, úgy élhetik át a gyerekek is a lendülés és a száguldás élményét – biztonsággal – a Liándzsungelben. A kötélpálya mellett kötélhágcsókból kialakított mászókákon is lehet haladni, kúszni, mászni, mindezek pedig szintén a kapaszkodás, a mászás és az egyensúly fejlődésére vannak hatással, valamint a mozgástervezésre. A kötélhágcsókon mászóversenyt is lehet rendezni, mely az izgalmak mellett segíti a szabálytudat kialakítását, erősíti a sportszerűséget, a szocializálódást és a személyiség fejlesztését is.

Zengőerdő

A Zengőerdőben a legkülönfélébb eszközökön lehet zenélni, ám a hagyományos hangszerek helyett itt óriási xilofon, trambulin vagy felfüggesztett orgonasípok várják, hogy a gyerekek megszólaltassák őket. A Zengőerdő segíti a zenei hangok érzékelését és a zenei eszközök megismerését, a finommozgást, a szem-kéz koordinációját és a hallás fejlesztését. A zenei hangok megértése mellett azonban jó hatással van a beszédértés, beszédészlelés fejlesztésére is – ehhez a legjobb eszköz a játékszigeten felállított szócső. Itt az egyik gyermek a szócső elején mond valamit, a másiknak pedig a szócső végén kell megértenie, mi is hangzott el.

Placcs Placc

Nagyon sok kisgyereket iratnak be úszni, amilyen hamar csak lehet, sokukat már babaként igyekeznek hozzászoktatni a vízhez, hogy később megszeressék az úszást és magabiztosan érezzék magukat víz közelségében. Éppen erre jó a Placcs Placc is, mely segíti a víz megkedvelését, az együttműködést, a kooperációt, a csapatjátékot és a versenyzést. A víz a különféle színes eszközökből lövell ki, változó magasságokból, más-más időben, forogva, billenve vagy akár sugáralakzatban jönnek működésbe a vízágyúk. A Placcs Placcon való játék fejleszti a koncentráló –, megfigyelő- és megismerő képességet, a vízáramlás változatos formáinak megfigyelése pedig elvezet később a fizikai törvények megismeréséhez is.

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy meglátogasd a játékparkot, a nyitvatartásról és a jegyárakról ide kattintva tájékozódhatsz.

TARZANTM védjegy, Edgar Rice Burroughs, Inc. tulajdonában és engedéllyel használva

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
IMG_0716.jpg

Rengeteg programmal vár szombaton a Strandok éjszakája

Idén 11. alkalommal rendezik meg a Strandok éjszakáját, július 25-én. Országszerte több mint 30 strandon várják az éjszakai fürdőzőket.
Címkép: Mervai Márk - szmo.hu
2020. július 14.


hirdetés

Zalakarostól Hajdúnánásig, Csongrádtól Komáromig sokféle programmal készültek a szervezők. Lesz minden, ami elengedhetetlen az igazi ibizai hangulathoz; élőzene, DJ-k, habparty, szaunaprogramok, fürdőmozi, lézershow, sőt, tűzzsonglőr is várja az izgalmakra vágyókat. A sportimádók szemezgethetnek vízi-futóversenyek, csúszdabajnokságok, fejesugró versenyek közül, vagy éppen kipróbálhatják a sárkányhajózást, az aquafitness-t és a SUP-ot is.

Az idei Strandok éjszakája még biztonságosabb fürdőzést ígér, hiszen a járványügyi helyzet miatt fokozott biztonsági előírásokkal üzemelnek a magyarországi strandfürdők – írják a szervezők.

A programban részt vevő fürdők hosszított nyitvatartással, akár hajnalig is várják a fürdőzőket.

A részletes programról, kedvezményekről és helyszínekről a Fürdőszövetség weboldalán, illetve a hivatalos közösségi oldalán, a Csobbanj Velünk Facebook oldalon adnak bővebb felvilágosítást.

hirdetés

A Magyar Fürdőszövetség 2020. július 23-án indítja Csobbanj itthon! hazai fürdőzést népszerűsítő kampányát, és támogatja a Nyaralj itthon! turisztikai kampányt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pet-kupa_sup.jpg

Nyolcadik alkalommal rajtol el a Tiszai PET Kupa: napi több tonna hulladéktól tisztítják meg a folyót

A Felső-Tisza-Vidéki evezős, hosszútávú folyami hajósverseny idén sem marad el. A vírushelyzetre tekintettel korlátozott létszámban és rendkívüli óvintézkedésekkel valósul meg a közösségi folyótakarítás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

A Felső-Tiszai verseny a PET Kupa összes rendezvénye közül a leghosszabb. A több mint egy hetes rendezvényen vállalati és baráti csapatok, önkéntesek vesznek részt, akik saját kezűleg építik meg PET-hajóikat. Az eseményt felejthetetlenné teszi a nemes környezetvédelmi cél, a játékos, ismeretterjesztő vízi- és szárazföldi programok.

A nyolcadik alkalommal elrajtoló folyótakarító akció augusztus 1-jén kezdődik Tuzséron.

A mezőny augusztus 3-án, 11 órakor rajtol a Záhonyi híd mellől, a Lebegő Kikötőről.

Idén 12 pethajóval takarítják a Záhony és Tokaj közti folyószakaszt.

A mezőnyben több veterán, visszatérő csapat van, ezért izgalmas verseny várható. Ismét ott lesz az Aztakeservit kalózhajója, a SIEMENS önkéntes csapata (Evező-SÖK), a Hangák csapata, a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál hajója (FesztPET). Palkó István (Picibá) irányítása alatt ismét indul a PET Kupa alapító hajója, a Tisza2, és ringbe száll a 2019-es PET Kupa birtokosa, a TILOS kalózhajója is.

hirdetés

A PET Kupa résztvevői augusztus első hetében naponta várhatóan több tonna, főként műanyag hulladéktól fogják megtisztítani a folyó Záhony és Tokaj közötti szakaszát.

Az összeszedett hulladékokat a PET Kupa önkéntesei átválogatják és tömörítik, majd a még hasznosítható anyagok a helyi hulladékkezelő, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. segítségével a hulladékfeldolgozókhoz kerülnek.

A közelmúltban tiszai, újrahasznosított műanyag felhasználásával készült Lebegő Kikötőket adtak át a vízitúrázóknak a Felső-Tiszán. Emellett megépült az első, újrahasznosított műanyag deszkákból álló, hagyományos formájú, Tiszai Plasztik Ladik.

A PET Kupa eddigi eredményei közé tartozik a több mint 1 millió palack összeszedése az ártérből, a 85,8 tonna hulladéktól mentesült Tisza, és a csaknem 2000 szennyezett helyszín monitorozása.

A szárazföldi programok során a Tisza kulturális kincseiről, természetrajzáról és a hulladék újrahasznosításáról tartanak előadásokat, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőket.

Az eredményhirdetésre és zárókoncertre augusztus 8. szombat este, a rakamazi Tisza Camping és Kalandparkban kerül sor. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! További információkról a PET Kupa hivatalos oldalán olvashattok.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!