hirdetés
IMG_3212-3.jpeg

Hullákról lerángatott katonaruhát adtak a civilekre, hogy meglegyen a létszám

Elsírtam magam a Málenkij Robot Emlékhely tárlatvezetésén.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. október 21.


hirdetés

Pár napja derült ki, hogy szovjet munkatáborokba hurcolt hatszázezer magyar fogoly kartonját kapja vissza Magyarország. Ebből az apropóból meglátogattuk a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelyét, ami a Vörös Hadsereg által a Szovjetunióba hurcolt, majd a Gupvi táborokban kényszermunkára kötelezett közel 1 millió magyar tragédiájának állít emléket.

A témából adódóan sejtettem, hogy nem vidám dolgokról lesz szó, de nem gondoltam volna, hogy olyan borzalmakról hallok, amin elsírom magam.

hirdetés

A pokol bugyrai… „Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban” című állandó kiállítást nem a Magyar Nemzeti Múzeum impozáns belvárosi épületében rendezték be. A tárlatnak a ferencvárosi pályaudvar melletti hidegháborús légoltalmi óvóhely ad otthont. Már az 1-es villamos megállójából feltűnt az ablak nélküli komor épület rendhagyó cégére: a bunker oldalába vesző hatalmas vagonok.

A tárlatvezetés elején megnéztük a MNM Málenkij Robot Emlékhely díjnyertes kisfilmjét, ami átfogó képet ad a kiállítás történelmi háttérről: a szovjet katonák a „Málenkij robot”, “egy kis munka” szófordulatot mondogatták, amikor összegyűjtötték és bevagonírozták áldozataikat. Néhány napos romeltakarításról, újjáépítésről beszéltek.

Valójában azonban 3-5 éves kényszermunka várt a foglyokra a szovjet bányákban, kőfejtőkben és földeken.

Egyharmaduk sosem látta viszont szülőföldjét. Az éhezés, a járványok és a szélsőségesen nehéz fizikai munka végzett velük.

A kisfilm második felében a túlélők beszámolóit hallhattuk. Csak ültem, néztem, és szinte alig hittem el, hogy ezek a ma már idős, törékenynek látszó bácsik és nénik megjárták és túlélték a lágerek kegyetlen világát.

A legjobban az fogott meg, amikor egy idős hölgy arról beszélt, a nők sok esetben jobban bírták, mint a férfiak, akik elcserélték napi élelmüket cigarettára.

A tárlatvezetés során lépcsőn fel, lépcsőn le, 7 kamrán át vezettek bennünket, ahol a szenvedéstörténet különböző stációit ismerhettük meg.

A bunker szűk folyosói, nyomasztó sötétsége és a lámpák sárgás pislákolása tökéletesen fokozta a témából adódó nyomasztó hangulatunkat. Erre pedig csak ráerősítettek a kamrákban hallható vonatzakatolást vagy éppen szívdobogást imitáló hangeffektek.

Az első kamrában szembesültünk azzal, hogy habár a szovjetek felszabadításról beszéltek, valójában már a kezdetektől a megszállás volt a cél. Ezt bizonyítják azok az emlékérmek is, amiket a szovjet katonáknak osztogattak “Budapest elfoglalásáért”.

hirdetés
Mi a különbség a Gulag és a Gupvi között?

A Gulagnak nevezték a Szovjetunióban már régóta alkalmazott munkatáborokat, ahol milliószámra dolgoztatták a szovjet politikai és köztörvényes elítélteket. Magyarországról a jelenlegi kutatások állása szerint körülbelül 30 ezer főt hurcoltak el. Őket koncepciós perek ítélete alapján vittek el 10-15-20 év kényszermunkára, általában a Szovjetunió Urálon túli területeire.

A Gupvi táborokat a hadifoglyok számára hozták létre, de a háború előrehaladtával egyre több külföldi civil is került ide. Ő voltak azok a nők és férfiak, akiket bírói ítélet nélkül, tömegesen hurcoltak el “malenkij robotra”. A korabeli Magyarország területéről a jelenlegi kutatások állása szerint körülbelül 1 millió főt hurcoltak el ide a szovjetek. Ebből nagyjából 600 ezer volt a tényleges hadifogoly, a többi 400 ezer viszont ártatlan polgári személy volt, akikre csak később nyomták rá a hadifogoly bélyeget. Őket inkább a Szovjetunió európai felén, Urálon inneni lágerekben helyezték el. Három okból kifolyólag kerülhetett civil egy ilyen munkatáborba: hadifogolylétszám-kiegészítésként, etnikai tisztogatás miatt, vagy németként jóvátételi közmunkára hurcolták. Tulajdonképpen a Gupvi volt a “külföldiek Gulagja”.

Amikor Malinovszkij marsall nem tudta elfoglalni Budapestet a kitűzött időpontra, azt a hamis jelentést küldte Sztálinnak, hogy a fővárost 138 ezer német katona védi, holott ennek csak töredéke volt a valóság. A következmény az lett, hogy csak Budapest bevétele után közel 100 ezer civilt, főként férfiakat kellett összeszedni, hogy kipótolják az előzetesen jelentett hadifogoly létszámot.

Előszeretettel szedték össze egyenruhás testületek tagjait: postásokat, vasutasokat, tűzoltókat. Túlélők visszaemlékezései szerint az is előfordult, hogy

az elfogott civilekre utólag adták rá halott magyar vagy német katonák egyenruháját, csak azért, hogy meglegyen a létszám.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gir1.jpg

Ricsárdgír: „Kaptunk pár fülest, hogy sokak szerint nekünk nem szabadna létezni”

Tíz éves lesz jövőre az egyik legviccesebb magyar zenekar, nemsokára megjelenik harmadik nagylemezük, sőt egy egész estés filmet is terveznek. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. november 15.


hirdetés

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Ricsárdgír: tavaly ősszel elbúcsúztak dobosuktól, nem sokkal később elkezdtek dolgozni új lemezükön, idén pedig több koncertjük volt, mint eddig bármikor – közte egy önálló vidéki turné.

Ha minden jól megy, az album még decemberben megjelenik, a jövő évet pedig egyből a lemezbemutatóval nyitják az Akvárium nagytermében. Ez ráadásul a 10. születésnapjuk nyitánya is lesz, amit még egy csomó meglepetés követ majd.

Ezekről mesélt Mártondani, a csapat frontembere, akinek néhány személyesebb kérdést is feltettünk, például azt, hogyan éli meg az apaságot másfél éves kisfia mellett.

hirdetés

– A mostani lesz az első nagylemezetek azóta, hogy igazán sokan kezdtek el járni a bulijaitokra. Változtatott ez bármin a dalok írásakor?

– Csak pár dolog változott, de nem direkt. Eddig többnyire úgy volt, hogy megírtam egy szöveget, gitáron kitaláltam valamit, a srácok meg hozzárakták a saját világukat. Most többnyire Laci hozta az ötletet, mi pedig beleraktuk magunkat. Ezért hívjuk őt most főnixmadárnak. Lacinak amúgy is több van a tarsolyában, én például minden nap kétszer megírom azt a dalt, amit már hatszor megírtam.

Bízunk benne, hogy aki szeret minket, elfogadja, hogy ez változatlanul egy ösztön-zenekar, nem lettünk ügyesebbek, attól függetlenül, hogy hála az égnek sok kedves ember jár a koncertjeinkre.

Fogalmunk sincs, mi jó dal és mi nem. Ez olyan mintha vakon festenénk.

– A trash/pop tengelyen hol helyezkedik el az új album? Hű marad az eddigi hagyományokhoz, vagy kinéz némi irányváltás?

– Szerintem a kettő között, nagyon sok stílusú dal lesz a lemezen, van közte pop és trash is, meg poptrash is. Elküldtük a barátainknak, és rokonoknak mutogattuk. Többen mondták, hogy egy hamisítatlan Ricsárdgíres lemez született, de voltak akik szerint megőrültünk.

Egyszer a Rigó Benyó haverunk, akinél az első lemezünk énekét vettük fel, azt mondta, hogy a Ricsárdgírben az az érdekes, hogy alapvetően bármilyen stílust vagy hangulatot elbír, legyen az country, rap, diszkó, opera vagy punk, valahogy mindig megőrizzük a Gír világát. Ez a harmadik lemezzel sincs másképp. Ha eddig csak dobálóztunk azzal a szóval hogy ArtFartPop, most a harmadik lemezzel valóban megszületett ez a műfaj. Vagy most nyírtuk ki.

– Sokszor emlegeted koncerteken a menedzsereteket, aki szemlátomást igyekszik egyre profibb alapokra helyezni a benneteket jellemző tét nélküli hülyülést. Mennyire vagytok partnerek ebben?

– Marci az egyik legügyesebb és legaranyosabb ember, akit ismerek, mellette pedig nagyon határozott. Ő mainstreamebb zenekarokkal dolgozik együtt, és nehezebb is volt megszoknia a mi hozzáállásunkat.

A zenekari meetingek végén szegény sokszor mondta, hogy egyszerűen nem hitte volna, hogy ilyen létezik.

A Gírt végtelenül profin kezeli, de mivel mi nem vagyunk profik és soha nem is leszünk azok, ez így nehéz. Főleg hogy neki elsősorban zenekarként kell kezelnie a Ricsárdgírt, mi viszont inkább valamiféle közösségként tekintünk magunkra és a rajongókra, amibe nagyon sok minden belefér. Egyébként mindent meg tud oldani. A nőnapi koncertünk előtt egy nappal felhívtam, hogy szeretnék egy idősebb bohócnőt. Ilyenkor a telefonban részéről hosszas csönd követi az ötletet, de aztán megoldja.

hirdetés

A Budapest Európa TV-be is el akartunk menni, azt is megoldotta. Néha azért még megvicceljük, múltkor például elhitettük vele, hogy Szabó Benedek is fellép velünk Győrben, de csak Érden tudjuk felvenni. El is indultunk a turnébusszal Érdre.

– A szervezők egy kalap alá vesznek már a hasonló méretű rajongótáborral rendelkező együttesekkel, vagy továbbra is van bennetek némi "fekete bárány" érzés?

– A szervezők inkább azt nézik, hogy mennyi embert érdekelhet a Ricsárdgír, és ez iszonyatosan szerencsés helyzet. Az ő részükről nem érzünk megkülönböztetést, mert a fantasztikus közönségünk száma hála az úristennek növekedett. Mi pedig megpróbálunk minél őszintébbek maradni velük, és minél jobban építeni ezt a közösséget. A fekete bárány érzést inkább más zenekarok menedzsereitől kaptuk meg, de együtteseknél is tapasztaltuk.

Két éve a nagy menedzservadászatunk során találkoztunk pár komolyabb együttes menedzserével, és borzalmas pletykák keringenek rólunk. Ráadásul kaptunk pár fülest is, hogy vannak olyan zenekarok, akik szerint nekünk nem szabadna létezni, és hogy ilyen zenei tudással igazságtalan, hogy jobbnál jobb lehetőségeket kapunk.

Egyébként sokkal nagyobb százalékban jó fejek velünk az emberek, csak belefutottunk pár ilyenbe, de nem ez a jellemző. Tehát a Ricsárdgír elég furcsán van kezelve egy-két helyen, de ahogy nagymamám szokta mondani, azért nem fáj a fejem, mert szarok rá. A közönség a legfontosabb. Kicsit erről is szól a SzintisLaci című dal, meg persze Laciról. Képzelj ide egy szív emojit.

- Tavasszal megvolt az első önálló vidéki turnétok, ahol ti voltatok a főzenekar. Ezt mennyire érzed mérföldkőnek?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
DSC_2650.jpg

„El kell jutnunk odáig, hogy felszabadítsuk saját magunkat” – beszélgetés Müller Péter íróval

Válságos időben a legjobb orvosság a lélek felszabadítása, a nevetés, a derű által – vallja Müller Péter, aki egy különös, egyszerre szórakoztató és alapos gondolkodásra serkentő regényt írt Világvége!!! címmel.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Világos, távoli tájakról származó kultikus szobrokkal övezet lépcső vezet fel az író szobájába. Müller Péter íróasztala mögött két nagy kínai jel. A Jüe – boldogság, öröm, és a Shen – szellem, isten jele. A vele szemközti falon egy gyönyörű Madonna-rajz, egy firenzei reneszánszkori alkotás másolata. Ebben a hangulatban kezdünk el beszélgetni a válság témájáról, és közben sokfelé bolyongunk.

- A világvége-várás évezredes hagyománya az emberiségnek. Sokszor egészen pontos időpontokat tűztek ki, például az ezredfordulókat, de emlékszünk a 2012 december 12-i „pánikra” is. Napjainkban ez már nem is annyira misztikus dolog, hiszen tudjuk, hogy a például klímaváltozással mekkora veszélyben vagyunk. Valóban megérett ez a civilizáció a pusztulásra?

- Ez a hatalmas kor lejáróban van, és ezt manapság minden ember tudja. Igaz, hogy igyekszik elhárítani magától ezt az érzést, de mindenki minden ponton látja, hogy ez a krízisnek olyan előrehaladott foka, ami már folytathatatlan. Te egyetlen okot említettél, a klímát, de a világválság a lét minden területére kiterjed. A pszichénk, a párkapcsolatunknak, a családi életünknek, a társadalomnak, a gazdaságnak és az egész természetnek az alapélménye. A halak is tudják a tengerben és a fák is az erdőben. Lehetetlen, hogy író erről ne beszéljen. Hamvas Béla, aki a krízist, melyet az emberiség idézett elő a Földön „létrontásnak” nevezte. Azt mondja: „A létrontása centrális helyen történik:

hirdetés

Vagyis egy központi, megnevezhetetlen helyen romlik el az egész. Ha most bárkit, akár egy egyszerű járókelőt kilőnének egy űrhajón, és egy másik bolygón megvizsgálnák a lelki habitusát, megállapítanák, hogy egy ez az ember egy mély válságban lévő világból került oda. Bennünk van. Bennem is. Ezt íróként nem tudom figyelmen kívül hagyni.

Nem tudok írni csupán a párkapcsolatokról, lelki zűrzavarainkról, egyéni gondjainkról, amikor egy olyan univerzális csődben vagyunk, amiért meggyőződésem szerint minden ember felelős. Nemcsak áldozatai, de tettesei is vagyunk a világnak, melyben élünk. Ezt nem szívesen ismerjük be.

Más kérdés – és ez a könyvemnek a lényege – hogy ami bennem a legmélyebben van, az a Bohóc, aki a fedőlapon van, derül a bajokon. Ő írta a könyvemet. Biztos vagyok benne, hogy minden ember legmélyén ott a derű, a boldogság. Isten szelleme lakik bennünk, s ezért lelke mélyén minden ember boldog. Csak ez nem jön a felszínre. El van fojtva bennünk.

Ezért van az, hogy a meditáció állapotában mindenki átéli a boldogságot. Én ezt a felszabadult derűt sokszor érzem, és igyekeztem az egész válságot onnan megközelíteni. Itt a fenti dolgozószobámban írás közben sokszor olyan hangosan röhögtem, hogy lentről a feleségem megkérdezte, hogy ki van nálam… Hagytam, hogy a Bohóc beszéljen, nevessen, derüljön, röhögje ki ezt az egész világot, amiben élek, és emelkedjen felül a bajokon. Ne féljek, hanem nevessek! Ez a könyvem alapihlete. Egy Bohóc igazából akkor vizsgázik, amikor szembesül az elmúlással.

- Akkor derül ki a lényege?

- Sokszor megnéztem Chaplin Rivaldafény című remekművét, ahol a két legnagyobb Bohóc, Buster Keaton és ő, utoljára komédiázik egy hatalmasat, és ez beletorkollik az elmúlásba. Chaplin saját halálából viccet csinál. Lezuhan egy ládába szorulva. Lehet, hogy eltört a csigolyája. De behozatja magát a törött ládában, és mosolyogva lekonferálja az elmúlást.

A derű a legfontosabb az üzenete a könyvemnek. Úgy gondolom, a legspirituálisabb mű, amit valaha írtam. Nemcsak arról van szó, hogy egy világnak vége van, hanem főleg arról, hogy egy új világ van születőben. Törvényszerű, hogy egy új világ megszületéséhez a réginek meg kell halnia. Más kérdés, hogy nagyon nehéz abban a stációban élni, amikor valami elmúlóban van. Mi egy elmúló kultúrában élünk, ami minden ponton csődöt mond. Ezt végigélni nagyon komoly sors-, és próbatétel. De ugyanakkor ez a legmélyebb tudás. Krisztus azt mondja: „Földbe esett magnak el kell halnia, hogy új élet teremjen.”. Ezt ő a saját halálára is érti. Én 1936-ban már beleszülettem a világvégébe, és azóta is válságból válságba lépünk. A mostani azért is annyira fenyegető, mert látom, hogy nem oldódott meg semmi. Lezárult a II. világháború a két atombombával. És a harmadik már nem következhet be, mert olyan rettenetes fegyverek vannak felhalmozva, amelyek Sámsonként magukkal ránthatják az egész emberi fajt. A nevetés, a derű azonban képes felszabadítani a lelkünket, az örömtelenség és a vidámság hiánya viszont bilincsbe köt.

- Éppen Chaplin mondta, hogy az ember az egyetlen lény, aki tudja, hogy meg fog halni, de a nevetéssel el tudja terelni róla a figyelmét. Sok olyan Bohócot ismerünk az irodalomból, a filmművészetből, akik kinevetik saját halálukat is, másfelől ott van ikertestvére, a Bolond,ki megnevetteti a királyt, miközben a szemébe mondja a legnagyobb igazságokat. A könyvbeli Bohóc mindkét szerepet betölti.

- Aki nevet bennünk, az halhatatlan. Az elmúláson nevetni nem azt jelenti, hogy félelmünkben nevetünk. Nem a félelem „elterelése” , hanem a legyőzése miatt nevetünk. A legnagyobb olasz filmrészlet, az Új szörnyetegekből egy színésztemetés, Alberto Sordival. Kimennek a gyászolók, zokognak, aztán felidézik, hogy a nagy komédiás milyen felejthetetlen mókákat csinált, és az egész gyászszertartás röhögő kórusba torkollik. Dalolva körültáncolják a sírt, és így vonulnak ki a temetőből. Az ott dolgozó kőműveseknek kifolyik a malter a kanalukból, a többi gyászoló döbbenten nézi, mi ez a vidám, szentségtörő csorda…Ezek az én testvéreim…

hirdetés

- Amikor 1996-ban meghalt keresztapám, Navarovszky Papp László, a neves sakkozó, hasonló jelenetnek lehettem tanúja. Csapattársai, barátai elsiratták, aztán elkezdték felidézni a „Navar” felejthetetlen poénjait, sztorijait…mire kiértünk a temetőből, már dőltünk a röhögéstől...

- Ha már a nevetésről beszélünk: nem tudok felidézni a képzőművészetünk történetében egyetlen teli szájjal nevető, boldog Krisztus-arcot. Csupa vér, szenvedés, komorság és kétségbeesés. A mi keresztény hagyományunkban nincs benne a nevető Jézus. Pedig János apokrif evangéliumában ott van, hogy halála előtt kivitte énekelni és táncolni a tanítványait. És azt mondja: „Aki nem táncol, nem ismeri meg az előtte-állót… ha pedig körtáncomat követed, nézd meg magad bennem..”. Vagyis a vidám tánc tanításának lényege. Ezt jézusi igét elvermelték valaha egy holt-tengeri a barlangba. Nem késő bele kelleni tenni az Evangéliumokba, hogy derűs legyen a kultúránk..

- Mint ahogyan ezt érezzük, amikor az amerikai fekete gyülekezeteket látjuk-halljuk gospeleket énekelni…

- Az ösztön természetes bölcsessége felülírja a szomorúságot! A vérükben van ez a tudás. És állítom Neked, hogy ezt mindenki tudja, akit a Zene megérint. Füst Milán esztétikájában azt írja, hogy ha az embert valami gyász, bánat, szenvedés éri, nem tud alkotni. Csak akkor, amikor felszabadul!

Én is azt akartam, hogy felszabaduljon az olvasó, hogy rájöjjön: életünk nemcsak valaminek a vége, hanem egy általunk még nem ismert csodálatos újnak a kezdete. Ez a vajúdás utolsó stációja, ami nehéz az anyának és nehéz a magzatnak is. Abban a pillanatban, amikor világra jön, a sírás az első reakciója. Ahhoz, hogy az új életét elkezdje, egy kicsikét fel kell nőnie.

Az a leggyönyörűbb pillanata egy anyának, mikor látja a csecsemőjét mosolyogni. Akkor lett igazán ember. Ha művészettel foglalkozunk, ebből a mosolyból kell kiindulnunk. Ez az ihlet gyökere.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
FordvFerrarimain.jpg

Van itt szív és lélek is, nem csak autóspornó – Matt Damon és Christian Bale filmjét öröm nézni

Az aszfalt királyai nem a klasszikus értelemben vett blockbuster, nem illik a mai kor mozijai közé. Nem képregényfilm, nem akar univerzumot építeni, nem egy franchise része, csak egy történet, amit a készítők el akarnak mesélni.
B.M. képek: youtube - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Matt Damon az utóbbi időben egyre inkább bizonyítja a kételkedőknek, hogy tehetséges színész. A Mentőexpedíció, a Good Will Hunting vagy A tégla is azon mozik közé tartoznak, melyekben bizonyította ezt a hipotézist, de most Az aszfalt királyai Carroll Shelbyjeként kiemelkedően jó. Mondom ezt úgy, hogy a film előtt, bevallom, nem kedveltem a színészt, és mégis, be kellett látnom: már-már eltűnik a szerepében, ami azért hihetetlen, mert Christian Bale a partnere. Bale a kissé kezelhetetlen autóversenyző Ken Milest játssza, valami elképesztően hatásosan,

szinte ellopja a showt még Damontól is.

hirdetés

Bale színészi képességein már rég nem lepődünk meg, de kettejük párosa, civódása, interakciója annyira jól sikerült, hogy még az egyéni teljesítményüket is elhomályosítja. Ha azt gondoltuk, hogy DiCaprio & Pitt jól működtek együtt a vásznon a Volt egyszer egy… Hollywoodban és nehezen tudunk elképzelni jobbat, akkor várjunk, mert a Bale & Damon-duót még nem láttuk Az aszfalt királyaiban. Tényleg, igazán menők együtt,

minden apró beszólás, minden arcrezdülés hiteles – öröm volt őket nézni.

Miután túlléptünk a sztárpár okozta sokkon, lássuk, mi a sztori. Semmi extra. A Ford autógyár marketingosztálya a 60-as években kitalálja, hogy úgy próbálják növelni az érdeklődést az egyébként tömeg-gépjárműveikre, hogy versenyeken vesznek részt Ford-autókkal. Méghozzá a legnevesebbet szeretnék megnyerni – a Le Mans 24 órás versenyét.

Ezt a francia pályát egy márka uralta akkoriban: a Ferrari.

Ők viszont pénzügyi problémákkal küzdenek. A Ford úgy dönt, hogy megpróbálja felvásárolni a Ferrarit, hogy megszerezzék versenyrészlegüket. Az üzlet az utolsó pillanatban meghiúsul és a Ford márka „megszégyenül”. Ekkor II. Henry Ford kijelenti, nem számít, mennyibe kerül, de legyőzik az olasz bandát a saját királyságukban, Le Mansban. Itt lépnek be a képbe főhőseink:

Carroll Shelby (Matt Damon) volt autóversenyző, jelenlegi autótervező és Ken Miles (Christian Bale) angol pilóta.

Hőseink megpróbálják a lehetetlent: tökéletesíteni a gép és ember közti harmóniát, menni egy tökéletes kört. Bugyután hangzik így leírva, de működik a sztori, és nem két sztárt látunk, hanem két jóbarátot, akik mindent megtesznek az álmaikért.

A mozi inkább szól Damon és Bale karakterének bürokrácia elleni harcáról, mint a Ford és a Ferrari háborújáról. Az olasz cég már-már pozitív szereplő, a múlt jelképe, sokkal szebb képet fest róla a film, mint az amerikai álmot megtestesítő, sikeres Fordról. Ők a Bale-Damon duó igazi ellenfelei. Míg Shelby és Miles az alkotókat képviselik a Ford üzleti szemléletével szemben,

ez itt Bale & Damon figurái v Ford.

Habár teljesen más szemléletet képviselnek a karakterek, akkor is mindenki érthető, megvannak a motivációk, a miértek, a mik és a hogyanok. Teljesen logikusan épül fel a film, kicsit már-már klasszikus hollywoodi „feel-good movie”-hangulata van, de mivel ilyet már nagyon régen nem láttunk moziban, így nem hat klisésen, sőt, üdítő élmény, egy ilyen film hiányzott a mozikból. Nem túl magas költségekkel készített, egyszerű, kreatív, „kalandmozi”.

hirdetés

A mellékszereplők is tökéletesek. A Bale feleségét játszó Caitriona Balfe támogatja férjét öngyilkos hobbijában, hiszen látja, hogy ez teszi boldoggá és kiemelkedően tehetséges benne. Jon Bernthal és Josh Lucas a szimpatikus és az antipatikus öltönyös marketingest játssza, az egyik segíti hőseinket, a másik hátráltatja. Mindketten jól hozzák a szerepüket, viszont

akit mindenképpen ki szeretnék még emelni a mellékszereplők közül, az Tracy Letts, aki II. Henry Ford szerepében brillírozik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
DSCN0140.jpg

Nincstelen csavargók és nagyvilági dámák a Nemzeti Galériában – újrarendezték a Munkácsy-kiállítást

Az Ásító inas és a Rőzsehordó nő mellett ritkán látott, raktárban őrzött alkotásokkal is találkozhatsz.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

Megújult a Munkácsy kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című tárlaton olyan remekműveket láthattuk mint az Ásító inas, a Siralomház és a Rőzsehordó nő. Ugyanakkor ritkán látott, raktárban őrzött alkotásokkal is találkozhattunk.

Mi már megnéztük az újrarendezett kiállítást. Mutatjuk, milyen érdekességek várnak rád.

hirdetés

A megújult kiállításon az 1850-es évektől a századfordulóig követhettük nyomon a realizmus és naturalizmus kibontakozását, virágzását, majd meghaladását.

A 19. századi realista és naturalista művészek koruk társadalmának és valóságának hiteles bemutatására törekedtek. A kiállítás hat termen átsétálva olyan érzésünk támadt, mintha időutazásban lenne részünk: az alkotásokon keresztül feltárul előttünk egy letűnt kor világa.

A festményeken át bepillantást nyerhettünk a városi nagypolgárság szalonjainak fényűző világába, ugyanakkor hű képet kaptunk a számkivetettek hétköznapjairól. A kiállított képekről visszaköszönnek a kisvárosi utcák, a vidéki tájak, illetve a magyar falusi élet jelenetei is.

.

Ahogy belépünk a kiállítótérbe, a Siralomház című kép fogad bennünket. Nem véletlen, hogy ezt a festmény pillantjuk meg először. Munkácsy a Siralomház párizsi kiállításával érte el első nagy sikerét, és vált Európa-szerte híressé. A nagy feltűnést keltő képen egy halálraítélt utolsó estéjét láthatjuk. A sötét színekkel komponált nyomasztó jelenet jól érzékelteti a drámai helyzetet.

Sok Munkácsy festmény eredeti szépségét ma már csak elképzelni tudjuk, a sötét bitumenes alapozás a korai képek besötétedéséhez vezetett.

A Siralomházhoz hasonló társadalmi tabló a Zálogház című kép. Megjelennek rajta a nagyváros szegényei: a bohém zenész, a kokott, az anya gyermekeivel, az inasgyerek, az idősebb asszonyság - jellegzetes társadalmi típusok, akiket az ínség, a hirtelen jött szükség hozott össze. A mű azért is különleges, mert

a Zálogház az első nagyvárosi életkép a magyar festészet történetében.

Munkácsy az 1870-es évek végén fordult a párizsi nagypolgárság világa felé. Látványos csendéleteket, valamint gazdag enteriőröket, és nagyvilági dámákat felvonultató szalonzsánereket kezdett festeni.

hirdetés

Ebben nagy szerepet játszott műkereskedője, Charles Sedelmeyer, aki szakmai és anyagi sikereit egyengette. Felesége, Cécile Papier pedig társadalmi hátteret biztosított számára, szalonjuk maga volt a párizsi elegancia csúcsa.

Milton című képével a festő elnyerte a párizsi világkiállítás egyik aranyérmét. Munkácsy Sedelmeyernek adta el a festményt, aki megrendelte tőle a kiállításon látható kisebb méretű redukciót is.

A kétméteres önarckép ritka jelenség a festészet történetében. Ezért is különleges Munkácsy hatalmas Műteremben című alkotása. A mű ugyanakkor nemcsak önarckép, hanem egy életkép is a művész életéből, szinte olyan, mintha egy mű megszületésének történetét mesélné el. Ráadásul

a kép azt a furcsa érzést kelti, mintha a festőállványon készülő festménynek két alkotója lenne: a művész és a felesége.

A 19. század festészetének egyik meghatározó műfaja a tájkép, amelyre szintén szép példákat láthatunk a kiállításon:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!