hirdetés
mti-orban-lukasenka-scaled.jpg

Hosszú hallgatás után megszólalt a magyar kormány Fehéroroszország ügyében

Szijjártó Péter szerint olyan EU-s döntésekre van szükség, amelyek nem lehetetlenítik el Fehéroroszország és az EU kapcsolatépítését.
MTI, fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Olyan, párbeszédre alapuló európai uniós döntésekre van szükség, amelyek nem lehetetlenítik el Fehéroroszország és az Európai Unió (EU) jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint Szijjártó Péter szerdán telefonon egyeztetett Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel. A beszélgetésből egyértelművé vált, hogy a két ország helyzetértékelése hasonló - írta a magyar diplomácia vezetője.

Több uniós tagország azt szeretné, ha szankciókat vezetnének be Belarusz ellen. Körülbelül úgy, ahogy annak idején Oroszország ellen.

Az Európai Parlament néppárti és liberális frakciója is szorgalmazta a szankciókat, a lengyelek pedig különleges uniós csúcs összehívását kérték.

A lengyelek léptek fel egyébként a legkeményebben és a legaktívabban a fehérorosz ügyben:

hirdetés

A szankciók akadálya lehet viszont Magyarország, ugyanis egyhangúlag kell őket elfogadni a tanácsban, és a magyar álláspont korábban az volt, hogy megvétózna egy ilyen kezdeményezést.

Orbán Viktor június elején járt Minszkben, ahol találkozott Lukasenkával (képünkön). Orbán akkor azt mondta, hogy Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy az Európai Unió szüntesse meg a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat.

Orbán azt is mondta, hogy Fehéroroszország résztvevője az EU keleti partnerség stratégiájának, és partnerség nem építhető szankciókkal. A két ország kapcsolatáról pedig azt mondta, hogy:

"a két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk."


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
verebely-ivan.jpg

Meghalt Verebély Iván Jászai Mari-díjas színművész

Méltósággal viselt betegség után 82 évesen hunyt el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

Meghalt Verebély Iván Jászai Mari-díjas színművész. A hírt a Centrál Színház közölte a Facebookon.

"Búcsúzunk orvosunktól, barátunktól, színészkirály-királynőnktől. Verebély Iván családja és a Centrál Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy Verebély Iván, Jászai Mari-díjas színművész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 83. évében elhunyt. Verebély Ivánt a Centrál Színház saját halottjának tekinti, végső búcsúztatásának időpontjáról később adunk tájékoztatást"

- írják a bejegyzésben.

Security Check Required

null

hirdetés

Verebély Iván 1937-ben született Budapesten. Miután végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, utána pedig a Nemzeti Színházban játszott. 1968 óta a Vidám Színpad örökös tagja.

A színészt sajátos humor és sokoldalúság jellemezte, kiváló komikus volt. Játékfilmekben, tv-filmekben, kabarédarabokban és vígjátékokban is játszott, emellett pedig szinkronizált is - olvasható a Wikipédia-oldalán.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-szennyviz-orokitoanyag.jpg

Nyugat-Magyarországon emelkedhet leginkább a koronavírusos esetek száma a szennyvíz alapján

Térkép mutatja, melyik nagyvárosokban nő a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben.
MTI, térkép: Nemzeti Népegészségügyi Központ - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

Leginkább Nyugat-Magyarországon emelkedik a szennyvízben a vírus örökítőanyaga - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai alapján a koronavirus.gov.hu szerdán.

A közlemény szerint

Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kaposváron, Szekszárdon, Pécsen, Békéscsabán és Egerben is növekedést mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében.

A koronavírus vízzel, szennyvízzel az eddigi vizsgálatok alapján nem fertőz, viszont a szennyvíz vizsgálatával nyomon lehet követni a vírus terjedését nagyobb közösségekben, akár a teljes településen.

A nagy érzékenységű vizsgálattal a járványhullám "megugrása" akár a nagy számú klinikai tünetet mutató esetek megjelenése előtt 4-10 nappal jelezhető.

hirdetés

Azt írták: az NNK szennyvízvizsgálatának eredményei és a megnőtt pozitív esetszámok azt mutatják, hogy továbbra is nagyon fontos a fegyelmezettség, a beutazási korlátozások és az általános higiénés szabályok betartása.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
lukasenka-mti-epa.jpg

Lukasenka úgy tette le a hivatali esküt, hogy nem jelentették be előre és nem is közvetítették a tévében

Sajtóértesülések szerint több miniszternek sem volt tudomása a szertartásról, a minszki orosz nagykövet sem kapott rá meghívót.
MTI, fotó: MTI/EPA/BelTA/Andrej Sztaszevics - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

Letette a hivatali esküt szerdán Minszkben a vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök - közölte a BelTA fehérorosz hírügynökség.

A jelentés szerint a szertartást néhány száz ember - felső állami vezetők, a törvényhozás tagjai, valamint a tudomány, a kultúra és a sport képviselői - jelenlétében a Függetlenség Palotájában, vagyis az államfői rezidencián rendezték meg.

Az eskütételt nem jelentették be előre, és noha ezt a törvény előírja, nem közvetítették a televízióban.

Lukasenka az alkotmánynak megfelelően belorusz nyelven tette le az esküt.

A Tut.by hírportál szerint

hirdetés

a szerdai szertartásról több miniszternek sem volt tudomása, és nem kapott rá meghívót Dmitrij Mezencev minszki orosz nagykövet sem.

Az előző, 2015-ös eskütételi szertartáson mintegy ezer vendég volt jelen: a kormánytagok, a parlamenti képviselők és külföldi vendégek. Az utóbbiak között jelen volt Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt vezetője és Leonyid Kucsma volt ukrán elnök.

Az eskütételt az elnökválasztás után két hónapon belül, vagyis október 9-ig kellett volna megrendezni. Lukasenka mandátuma november 5-én járt volna le.

A hivatalos adatok szerint Lukasenka a szavazatok több mint 80 százalékával nyerte meg az elnökválasztást, amit az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadott el, és közölte, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja volt elnökjelöltet fogadja el államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szfe9-1.jpg

Rendhagyó, karneválos felvonulást szerveznek az SZFE támogatására

A békés demonstráció vasárnap délután kezdődik a Hősök terén. A résztvevők innen az SZFE Vas utcai épületéhez vonulnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

"Óriásbábos karnevál az egyetemi autonómiáért" címmel hirdettek békés, karnevál hangulatú vonulást szeptember 27-ére a Képzőművészeti Egyetem egyes diákjai vasárnapra, hogy kiálljanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és az egyetemi autonómia mellett.

Vasárnap 16 órakor lesz a gyülekező a Hősök terén, a tervek szerint innen 17 órakor indul majd a menet, amely az Andrássy út – Deák Ferenc tér – Astoria – Rákóczi út – Vas utca vonalat járja majd be.

Az esemény leírása szerint a menet elejét egy óriásbáb képezi, ami után vonulnak a résztvevők jelmezben/anélkül, bábokkal, táncolva, dalolva! A karneválozók Vas utcába érkezése a békés demonstráció végét jelenti, beszédek nem lesznek - írják.

A szervezők azt kérik, hogy a résztvevők az eseményen a lehetőségekhez mérten tartsák a távolságot és végig viseljenek orrot és szájat is takaró maszkot.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!