hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Honnan tudjam, hogy veszélyben van-e a gyerekem a telefonja miatt? – a Pszichológus Pasi válaszol
Tóth Dániel pszichológus modern eszközökkel próbál segíteni a szülőknek és a gyerekeknek is a digitális világ okos használatában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. január 19.


hirdetés

A digitális világ dzsungelében az idejekorán magukra hagyott gyerekek online Mauglikká válnak. Az internet farkastörvényei szerint nevelkednek, ahol például annyit érsz ahány likeod van és látszólag bármit megtehetsz a másikkal következmények nélkül. Szülőként jellemzően nem sokáig tudunk lépéselőnyben maradni a technológiai ismeretek területén, ezért különösen fontos, hogy lépést tartsunk, és segítsünk a fiataloknak mihamarabb tudatos, felelős felhasználóvá válni.

Hány éves korban adjunk telefont a gyereknek?

„Az óvodás korban napi rendszerességgel okos képernyővel magára hagyott gyerekeknél figyelem zavarok, viselkedészavarok, és akár autisztikus viselkedésminták is megjelenhetnek.

Azzal is érdemes számolni, hogy az interneten egy gyerek abban a pillanatban funkcionális felnőtté válik, hogy okostelefont kap. Teljesen a maga ura, és míg az oldalak csak elenyésző százaléka kérdez rá, hogy a felhasználó elmúlt-e már 18 éves, abban az esetben is tízből tíz gyerek rá tud kattintani, hogy igen. A kérdés tehát inkább az, hogy hány éves korban áll készen gyermekünk mindarra, ami vár rá a digitális dzsungelben.”

Tóth Dániel pszichológus szerint egy nomád kultúrában nem ritka, hogy 13 éves kortól már felnőttnek számít egy fiatal, de ő tud is magáról gondoskodni a vadonban. Felismeri a ragadozókat, megkülönbözteti a biztonságos táplálékot a mérgezőtől. A mi gyermekeinknek is erre lenne szüksége.

„Ha a gyermekünk rendelkezik a kellő felhasználói tudatossággal, például mértékletességgel, adatbiztonsági ismeretekkel, tudja, hogyan lehet elkerülni, vagy legalább időben felismerni egy interneten portyázó bűnözőt, adathalászt, egy szexuális ragadozót, cyber bullyt vagy a függőség csapdáit, akkor készen áll.

Mivel ez egy új jelenség, és a felnőttek fejében is sok a kérdőjel, a szülőknek és tanároknak gyakran jól jön az infó és segítség. Ezen a ponton szoktak megkeresni” – mondta a szakértő.

Hogyan vezessük be őket a digitális világba?

A XXI. században képtelenség a gyermekeinket távol tartani a technológiától, és nem is baj, ha ismerkednek ezzel. A gond akkor kezdődik, amikor idejekorán egyedül maradnak vele.

„A legfontosabb szabály, hogy ne hagyjuk magukra őket.

A digitális dolgokról is beszélgetni kell velük, mint minden másról. Ahogy közös sétáink során megtanítjuk nekik, hogy nézzenek szét mielőtt lelépnek a járdáról, ugyanúgy kell ebbe a világba is bevezetni őket. Ha így teszünk gyermekünk kiélvezheti a digitális séta jótékony hatásait, ráadásul ez a szülő-gyerek kapcsolatnak is jót tesz majd.”

„Ha nincsenek keretek akkor általában túl sok időt töltenek vele.

Különféle kutatási eredmények máshol húzzák meg a „túl sok” határát, számít a konkrét életkor, a gyerek személyisége, és a választott időtöltés is, de abban a legtöbb kutatás egyetért, hogy napi 3-4 óra képernyőidő felett serdülőknél már negatív hatások jelentkeznek. Van aki erre azt mondja hogy ez rengeteg, de gondoljuk csak végig. Sokan már az iskolában elköltik ezt a digi időt, és persze iskola után sem offline üzemmódra váltanak. Ami nagy kár mert ha egyensúly van az offline és digi élet között, akkor annak számos jótékony, akár fejlesztő hatása is lehet.

– magyarázta Tóth Dániel.

Milyen veszélyek leselkednek rájuk ha magukra maradnak?

A telefon egy kapu, ami mögött ott az egész világ, mégis a legnagyobb veszélyt önmaguk és a kortársak jelentik a gyerekekre.

Miközben online terekben magukra maradt fiatalok gyakran virtuális legyek urát játszanak, rendszeresen bántják egymást. Ebben nem érzik jól magukat, de mivel „mindenki ezt csinálja”, rettegnek, nehogy lemaradjanak. Valódi önkép és önbecsülés helyett a magamutogatást, és like vadászatot, őszinte kommunikáció helyett a beszólogatást tanulják. Közérzetüket és kitartásukat erősen aláássa az önmaguk másokhoz hasonlítgatása, a közösségi oldalakon mutogatott látszat élet és az instant sikerélmények, amit kütyüzés közben tapasztalnak. Ha ebben nőnek fel, nekik ez lesz a „normális”.

Kellő önismeret, önbecsülés, kitartás és kommunikációs készségek nélkül pedig az élet számos területén gondjaik lesznek, mert a tanulás, munka és a magánélet hétköznapi kihívásai is hatalmasakká válnak.

– figyelmeztet a pszichológus

A Pszichológus Pasi nem prédikál vizet

„Amíg kicsi a gyerek, nem szabad a szülő telefonjával magára hagyni, és ne kapjon saját telefont. Ha már elég nagynak és érettnek ítéltük ahhoz, hogy saját készüléket kapjon, onnantól szerencsésebb, ha felnőttként kezeljük a gyermekünket, mert a telefonja is így tesz.

Innentől abban lehet segíteni, hogy ő maga tudatos, felelős felhasználó legyen”

– tanácsolja a szakember.

Tóth Dániel szerint nem kell a szülőnek, tanárnak naprakésznek lennie minden videojátékot, appot, és influencert illetően, de célszerű meghallgatni a gyermekünket ha az ő aktuális kedvenceiről beszél. Hogy értsük is szavait, és átlássuk a jelenségeket, ehhez egy felelős szülőnek ma kicsit művelődnie kell. Ebben segít ő is:

„Hiszem, hogy a ma élő emberek, és főleg fiatalok életében meghatározó fontosságú lesz a technológia, és különösen az, hogy mennyire tanuljuk meg ennek tudatos használatát.

Rengeteg kérdés merül fel, és nem mindenkinek van ideje beleásni magát a témába, ezért, hogy minél több emberhez eljussanak a legfontosabb információk pár éve Pszichológus Pasi alkotó névvel indítottam egy Youtube-csatornát, elkezdtem rendszeresen cikkeket írni a témában, előadásokat tartani mindenfelé óvodától egyetemig. A fiatalok általában értékelik, a modern megközelítést, hogy nem vagyok technológia ellenes, sőt felvállaltan a videojátékok nagy kedvelője. Nem csak a negatívumokról beszélek, és nem prédikálok vizet, csak elgondolkodtatom a hallgatóságot. A lényeg az egyensúly, és a tudatosság.” – mondta Tóth Dániel a Pszichológus Pasi.

VIDEÓ: 2 nap telefon nélkül. Bevállalnád?


KÖVESS MINKET:





“Egy véresre vert kutya volt az öreg, nagybajszú katasztrófavédelmis kezében”
Nem szoktam ilyet kérni. De most megteszem. Aki kezdi elveszíteni a hitét az emberekben – vagy már el is veszítette – kérem, olvassa el ezt a történetet.
Hargitay Judit. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Van egy öreg kutyánk. Busa fejű, nagy szemű, jól megtermett szetterkeverék. Másfél éve daganat nőtt a jobb hátsó lábán. Eddig háromszor műttettük, és ahhoz képest, hogy az orvosok akkor maximum két hónapot jósoltak neki, még mindig vígan elvan. De néhány hete ismét begyulladt a beteg lába, ezért vasárnap délelőtt az öcsémmel elvittük kontrollra egy éjjel-nappali állatklinikára. Nagyon profi hely, a másik kutyánkat is kezelték már ott, bízunk bennük.

Hétvégén csak két kezelőszoba van ügyeletben, de a méretes, napos váróban nagy volt a nyüzsgés. Egy bekötözött lábú, sárga tacsikeverék (elég nagy jóindulattal, leginkább semmilyen fajtára nem hasonlított, ezek a kedvenceim), egy “dögös" kutyamellénybe bújtatott, riadtan nyüszögő kis westie, egy hatalmas, vizslaszerű gyönyörűség, aki idegességében nagyokat lefetyelt a fal mellé készített kübli vízből, egy hordozóketrecben lapító nyuszi, és a mi kutyánk, aki mind a 45 kilójával úgy reszketett, mint a nyárfalevél (szegény, ismeri már a dörgést, tudta, hogy nagy szurit kap). És persze mi, a gazdák, akik félig levett kabátban, megilletődve ücsörögtünk a padokon, néha megnyugtatóan végigsimítottunk az izgatott blökiken, és vártunk.

Ekkor belépett egy középkorú férfi. Nagy, fehér bajsza volt, aminek a csücskét kicsit besárgította a bagó, néhány szál hátrafésült, vállig érő, őszesbarna haja, és hajlott háta. Ha a viseltes nadrág és a kockás ing fölött nem lett volna rajta valami egyenruhának tűnő, sötétkék mellény, esküszöm, eszembe se jutott volna hivatalos személynek nézni. Ahogy odament a nővérpulthoz, elolvastam, mi van a hátára írva: “Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság”. A nővér felnézett:

– Bántalmazott kutyus? Az öreg bólintott, és kifelé intett, az udvaron álló, fehér kisbuszra. Halk párbeszéd következett, a nővér a számítógépbe pötyögött. Csak néhány szót kaptam el: “A rendőröktől? Folyik az eljárás? Tehát hivatalos látlelet is kell...” Aztán együtt kimentek a buszhoz egy chip-leolvasóval, nyilván ellenőrizni, hogy a kutyában van-e chip (Magyarországon minden kutyának kötelező).

Néhány perc telt el, közben az egyik vizsgálóba behívták a kötözött lábú tacsit. Aztán a másikból kinézett egy fiatal, világoskék ruhás állatorvos, és biccentett az öreg felé. Ő kiment a kocsihoz, és hamarosan egy fehér törölközőbe bugyolált csomaggal tért vissza. A következő pár másodpercet nehéz lenne leírni, de azt hiszem, az ilyen helyzetekre szokták azt mondani, hogy kimerevedett az idő. Az összes várakozó gazdi lefagyott, még az addig izgő-mozgó állatok is elhallgattak, mintha érezték volna, hogy valami rendkívüli történik.

A nagybajszú katasztrófavédelmis kezében egy véresre vert kutya volt. Középtermetű, sárga, gyönyörű izomzatú állat, a staffordshire terrierekre jellemző, széles pofacsonttal, bénultan hátracsapott fülekkel. A feje, ami kilógott a törölközőből, csatakos volt a vértől, a szemei úgy bedagadtak, hogy résnyire alig bírta kinyitni őket.

Nem is akarta, mintha még most is ütlegelték volna, reményvesztve lapult bele a törölközőbe, mint aki örökre el akar tűnni a világ elől. Magánál volt, de jól láthatóan sokkos állapotban, semmit sem fogott fel.

Azt hiszem, még csak nem is kell állatbarátnak lenni ahhoz, hogy egy ilyen látvány mélyen megrázza az embert. A váróban pedig csupa állatbarát ült. Szólni senki sem bírt, csak közelebb húztuk magunkhoz a saját kutyáinkat, az egyik nő még puszit is nyomott a vizslája fejére. Én az öcsém kabátujjára meredtem, kedvem lett volna ráborulni és bőgni, de nem tettem. Ő is lesápadt, a zsebében cigi után kotorászott, aztán mielőtt kiment rágyújtani, halkan csak annyit mondott: “Remélem, elkapták a rohadékot. Na, az ilyet addig ütném, amíg mozog. “

A kutya sokáig volt odabent, de kint szinte mindenki azt várta, mi lesz vele. Azok a gazdák se mentek haza, akik már végeztek. Körülbelül negyven perc telt el, mire az öreg kijött. Most hajlottabbnak tűnt, mint azelőtt, fáradtan lépdelt a kijárat felé, kezében a véres törölközővel. Kint az öcsém odanyújtotta neki a doboz cigit, az öreg hálásan kivett egy szálat. A nyitott ajtón át mindenki hallotta a párbeszédüket.

– Túléli? – kérdezte az öcsém.

– Igen, úgy néz ki, megúszta – bólintott az öreg. – Nincs agysérülése, a tüdeje is tiszta. A fogait sem tudták kiverni, pedig próbálták. Szerencséje volt. Itt a dokik majd rendbe hozzák.

– A rendőrök mentették meg?

– Igen, két járőr. Állítólag két perc alatt ott voltak, elkapták a fickót. Eljárást indítanak ellene.

– Remélem, bekasznizzák. Azért jó, hogy ez már bűncselekménynek számít...

– Jó... – az öreg hangja rezignált volt. Sem öröm, sem megkönnyebbülés nem érződött rajta, de ezen nem csodálkoztam. Elpattintotta a csikket, beszállt a kisteherautóba, és elhajtott. A váróban még mindig vágni lehetett a csendet.

Azt kértem ennek az írásnak az elején, hogy azok olvassák el, akik egy kicsit vissza szeretnék nyerni a hitüket az emberekben. Tudom, nehéz ebben a sztoriban másra is fókuszálni, mint az állatkínzó szörnyetegre, akinek a lelkivilágába jobb, ha meg se próbálunk belepillantani.

De mostanában, amikor azt tapasztalom, hogy mi, emberek is annyit bántjuk egymást, annyit vagdalkozunk, aljazunk, fröcsögünk és kesergünk, és annyira nem akarjuk észrevenni a jót, sehol, senkiben, én ennek a szerencsétlen kutyának a történetében mégis a jóságot láttam meg.

Öt – legalább öt – jó embert. Két rendőrt, egy nagybajszú állatvédőt, egy nővért és egy orvost. Akik megmentettek egy összevert állatot a biztos haláltól. Igen, ez a munkájuk, talán nekik ez napi rutin, de nekem senki se mondja, hogy egy ilyen munkához nem kell szív és lélek.

Ez az öt ember annak a kutyának az egész világot adta vissza. És ahogy a kutyák elképesztően megbocsátó, jóhiszemű, minden gonoszságot feledni képes természetét ismerem, a szegény blökiben, ha majd rendbejön, és találnak neki egy rendes gazdát, előbb-utóbb újra ki fog csírázni az emberekbe vetett, évezredes bizalom.

Sok ilyen ismeretlen, névtelen ember él közöttünk. Nem celebek, nem nagy a PR-juk, nincs körülöttük felhajtás. Csak végzik a dolgukat. Megérdemelnek annyit, hogy észrevegyük, amit csinálnak. És hálásak legyünk érte.


KÖVESS MINKET:




Közmunkával és normális lakással csábítják a földekre a hajléktalanokat
Kiskőrösön olyan hajléktalanprogramot csináltak a baptisták, ami sehol máshol nincs. Közmunkát, normális lakhatást és szociális segítséget kínálnak azoknak, akik kilépnének a mostani helyzetükből.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, fotó: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Kiskőrösön olyan hajléktalanprogramot csináltak a baptisták, ami sehol máshol nincs. Közmunkát, normális lakhatást és szociális segítséget kínálnak azoknak, akik kilépnének a mostani helyzetükből. Eleinte sok budapesti hajléktalannak megtetszett a dolog, de mostanában inkább csak vidékieket érnek el. Akik jobb állapotban voltak, azóta elköltöztek és munkát is találtak, de vannak, akik belekényelmesedtek ebbe a helyzetbe, és még évekig közmunkások maradnának. A programot a kormány támogatja, és úgy tűnik, nagyon elégedettek vele. Kérdés, kiterjesztenék-e, és ha igen, lenne-e értelme.

Gizit három legkisebb gyerekével együtt tette utcára az anyósa. Bélának nem volt hová mennie, amikor a családja eladta a feje felől a düledező tanyát. Erzsébet egykori párja elől menekült el otthonról, lassan húsz éve munkanélküli.

Mindhárman közel álltak ahhoz, hogy hajléktalanokká váljanak, de szerencséjükre legfeljebb néhány éjszakát kellett erdőben, garázsban, vagy utcán tölteniük. Most Kiskőrösön, a baptista Sorsfordító Szolgáltató Központ programjában vesznek részt, amelyben lakhatást és szociális segítséget kínálnak nekik, ők pedig szinte mindnyájan közmunkát végeznek. Több mint százan vannak még így, közülük jó néhányan Budapestről költöztek vidékre, jellemzően a Baptista Szeretetszolgálat Bánya utcai hajléktalanszállójáról.

A programhoz 205 millió forintos támogatást adott a Belügyminisztérium 2016-ban, és láthatóan elégedettek az eddig elért eredményekkel. Ez abból is látszik, hogy pozitív példaként említették abban az év végén kiszivárgott kormányelőterjesztésben, amely speciális közmunkaprogramokkal próbálna választ adni az utcán élők problémáira. A hvg.hu által megszerzett dokumentum szerint a minisztériumoknak január 31-ig kellett kidolgozniuk,

- pontosan milyen foglalkoztatási programokkal segítenék a hajléktalan embereket,

- milyen képzési programokat lehetne kidolgozni számukra, és

- hogyan lehetne minden nappali melegedőn elérhetővé tenni az internetet és szociális munkások segítségét.

A tervek szerint a jobb egészségügyi és mentális állapotban levőket vonnák be a közmunkaprogramba, hátha ezen keresztül vissza tudnak kerülni az elsődleges munkaerőpiacra. A többieket hajléktalanotthonokban, rehabilitációs intézetekben látnák el, és adott esetben fejlesztő foglalkoztatásban vennének részt.

Január végéig azt is fel kellett mérnie a kormánynak, hogyan lehetne kiterjeszteni a karitatív szervezetek hajléktalanoknak szóló munkaprogramjait.“A minisztérium és köztünk folyamatos az egyeztetés, szakmai kapcsolattartás. Nemrég a Belügyminisztérium egyik főosztályvezetője már keresett is engem, kíváncsi volt tapasztalataink szerint mennyi szociális munkásra van szükség, hogy a hajléktalanok életében tartós változást tudjunk okozni” – mondta Opauszki György, a kiskőrösi Filadelfia Integrált Szociális Intézmény vezetője.

Az előterjeszés alapján könnyen lehet, hogy a kormány országos szinten is támaszkodna a baptisták hajléktalanprogramjára, ezért közelebbről is megnéztük, hogyan működik.

Pestről jött az első négy fecske

Több mint száz éve foglalkoznak idősellátással a baptisták kiskőrösi Filadelfia Otthonában. A Szűcs József utca végében levő épületet többször kibővítették az évtizedek során, de a környékén levő családi házak csak az elmúlt években kerültek az egyház tulajdonába. Ez egy tudatos stratégia eredménye, “általában tíz évre előre gondolkodom” – mondta Opauszki, akit a környezetében egyszerűen Főnöknek hívnak. Csöndes, de karizmatikus ember benyomását kelti, eredetileg építőmérnöknek tanult, végül szociális munkás lett belőle.

Egyházi emberként fontos számára a hit, de a munkájában nem ez játssza a főszerepet. A spiritualitásra inkább a szükségletpiramis csúcsaként, egyfajta extraként tekint, amit vallásos közösségként nyújtani tudnak azok számára, akik igénylik. “Van néhány hajléktalan, aki bejár a gyülekezetbe, de semmi sem kötelező. A múltkor négyen is voltak, tegnap meg éppen senki”. Ahogy az országban sokfelé egyre nagyobb szerepet vállalnak az egyházak a szociális ellátásban, úgy Kiskőrösön is egyre több területen aktívak. Az igazgató szerint ez “egyszerre volt társadalmi igény és kormányzati elvárás is”.

De hogyan kerültek egykori hajléktalanok az alföldi kisvárosba? “A Baptista Szeretetszolgálat eredetileg a Bánya utcai szállón élőket próbálta bevonni a közmunkaprogramba. Ennek keretében kezdték rendbetenni az általuk is használt, gyakran leszemetelt, összepiszkolt területeket”. Bár Opauszki ezt csak távolról figyelte, úgy tudja, nagyszerű társadalmi hatásai voltak. “Az idős néni, aki addig ráhívta a rendőrt a hajléktalanra, hirtelen süteményt hozott neki, csak mert azt látta, hogy mások szemetét takarítja”. Ezután tovább bővült a program, a közmunkában résztvevő hajléktalanok hamarosan tűzifát aprítottak más rászorulók számára.

“Ketten közülük elkerültek az egyház tahitótfalui táborába, ahol fűnyírással, parkgondozással, karbantartással foglalkoztak. Télire viszont nem tudtak nekik munkát adni, ezért felhívott a program vezetője, tudnék-e kezdeni velük valamit. Télen nálunk sem volt sok munka, de mégis csak hozzánk tartozik közel két hektárnyi terület és sok szociális szolgáltatás. Azt mondtam, adja ide a fiúkat, kezdünk majd velünk valamit. Aztán megkérdezte, tudunk-e nekik szállást biztosítani. Ekkor kezdtük el felvásárolni a szomszédos házakat”.

A következő télen már négyen érkeztek Kiskőrösre, közülük Krizsik Károly az egyetlen, akit most is a konyhán találtunk. A 43 éves, szakács végzettségű férfi Pest megyében született, “fater meghalt, lett egy mostohaapám, aztán ketten maradtunk a húgommal. Ő nemsokára férjhez ment, eladtuk a házat, onnan kerültem Németországba, munkásszállón laktam”.

Egy ideig a húsiparban dolgozott, majd hazajött, fél évig Budapesten volt hajléktalan. Időnként ma is kijár Ausztriába vérplazmát adni, abból szerez némi plusz pénzt. Egy ilyen út során ismert meg valakit, aki ismerte a Bánya utcai szálló vezetőjét. Ezután már könnyen értesült a kiskőrösi lehetőségről, és hamar élt is vele. Azt mondta, neki meg se kottyant átszokni a fővárosi tempóról a csöndes, vidéki életre.

Opauszki szerint az első négyes fogat egyik tagja visszatért Budapestre, volt annyi munkaviszonya, hogy nyugdíjba mehessen, és még egy olcsó albérletet is ki tud fizetni valahol. Egy másik, 30-40 év közti férfi helyben talált barátnőt, ma már gyereke is van, segédmunkásként dolgozik egy kőműves mellett, azóta is Kiskőrösön él.

“Kitaláltuk, hogy ha négy embernél bevált, csinálhatnánk a Szeretetszolgálattal együtt egy hajléktalan mintaprogramot. Ekkorra az egyház egy EU-s pályázat keretében kidolgozta a szociális ellátás és a közmunkaprogram összekapcsolásának koncepcióját. Ez lett az egésznek a szakmai alapja”.

Ez nem egy mini szálló

2016-ban egy 205 millió forintos kormányzati támogatással indították be azt a mezőgazadsági közmunkaprogramot, amibe összesen 115 embert vontak be. Ebből a pénzből húzták fel a fóliasátrakat, a savanyítóüzemet és a hűtőkamrákat. Opauszki büszkén mutatta a hordószám tárolt zöldségeket, gyümölcsöket és savanyúságokat, amiket mind az egyház helyi szociális ellátórendszerében hasznosítanak.

“Az első időkben nagyon jó marketingje volt az egésznek. A közmunkás csapatvezetőnk a Bánya utcai szállón terjesztette, hogy itt a lehetőség vidékre menni dolgozni, jó a szállás is”. Az egyház önerőből felvásárolt néhány szomszédos ingatlant, kormányzati támogatásból pedig felújították őket. Nem csoda, hogy ez sokak számára vonzó volt, hiszen a magyar hajléktalanszállókon megszokott körülményekhez képest itt teljesen emberi viszonyok uralkodnak. Kétfős hálószobákat alakítottak ki, de a konyhán és a fürdőszobán is legfeljebb 6-8 embernek kell osztozkodnia.

“Ez nem egy mini hajléktalanszálló, hiszen az otthonuknak tekintik, és szociális szolgáltatást is társítunk mellé. Közösséget építünk, a csoportterápiától a közös főzéseken át a kirándulásokig sokféle programot szervezünk. Nem ideiglenes helyet, hanem otthont akarunk adni nekik” – mondta Opauszki. A házak pszichés betegek és szenvedélybetegek támogatott lakhatásaként működnek, mert úgy tapasztalták, hogy a hajléktalanok többsége beleesik valamelyik kategóriába.

“Legutóbb az önismeretről volt szó. Hogyan kell normálisan kommunikálni, megszólítani a másikat, akár a munkaadóval beszélni. Sok minden elő szokott kerülni. Mennyire vagyunk tisztában az erősségeinkkel, gyengeségeinkkel…” – mesélte a cikk elején már idézett Béla, milyen foglalkozásokon szokott részt venni párjával, Erzsivel együtt. Ő valaha ruházati eladó volt, de mióta elmenekült korábbi párjától, és a baptistákhoz került, a kert rendben tartásával foglalkozik. “Szerettem a boltban dolgozni, szeretek emberek között lenni”.

A csoportos beszélgetéseket mentálhigiénés szakemberek tartják, az egyikük Békés Barbara. “Általában kiválasztunk egy konkrét témát, például a családot, a munkát vagy a kapcsolatépítést. Van, aki azóta vette fel újra a kapcsolatot a gyerekével, hogy elkezdtünk közösen dolgozni. De néha egészen gyakorlati dolgokról is szó van, például, hogyan érdemes kommunikálni a gyámhivatallal. A munkával kapcsolatban az álláskeresésről van szó, vagy arról, hogyan kell viselkedni egy állásinterjún”.

“A kommunikációfejlesztő gyakorlaton például mindenki kap egy témát, amiről egy percen át kell beszélnie. Vagy kivágunk egy képet az újságból, és az alapján indulunk el különböző témák felé. Legutóbb az önismeretről volt szó, arról beszélgettünk, kinek, milyen pozitív és negatív tulajdonságai vannak. Minden ötödik alkalommal együttműködést fejlesztő foglalkozást tartunk, vetélkedőt rendezünk”.

A lakók közül jó néhányan azért adják fel, mert nem bírják a programmal járó kötöttségeket, például, hogy a ház területén nem szabad alkoholt fogyasztani, vagy hogy részt kell venni a mentálhigiénés foglalkozásokon. “Aki évek óta az utcán él, az hozzászokik egyfajta szabadsághoz, ami hiányozhat neki. Most is azzal jött hozzám valaki, hogy szüntessük meg a jogviszonyát, inkább visszamenne az utcára” – mondta Békés. Előfordult, hogy egy fiatal férfi egy hónap után azt mondta, inkább visszamegy a Népligetbe, ahol egy éjszaka alatt megkeres szexuális szolgáltatásokkal annyit, amennyit Kiskőrösön egy hónap után kapott.

Van, aki belekényelmesedik

Az elképzelés szerint a pszichés-szociális segítség és a közmunka hosszú távon segít a hajléktalan embereknek jobb állapotba kerülni, és akár állást találni a nyílt munkaerőpiacon.

Kérdés, mennyire lehet ez működőképes úgy, hogy a 2010 után indított közmunkaprogramok nem nagyon érték el a céljukat, a legtöbben inkább beleragadtak ahelyett, hogy elhelyezkedtek volna. Bár feltupírozták a foglalkoztatási adatokat, és néhány településen próbálnak valóban hasznos dolgokat kihozni belőle, sok polgármester a szegények megalázására használja a közmunkával járó hatalmat, és nem ritka, hogy az egész helyi viszálykodásokba torkoll. Nem véletlen, hogy az utóbbi években a kormány faragni is kezdte a programot.

Opauszki szerint viszont Kiskőrösön a közmunka segít abban, hogy az emberek lássanak fényt az alagút végén, és ne legyenek elszigetelve a társadalomtól. “Mi tényleg átmenetként tekintünk erre. Azt mondjuk, ha van lehetőséged, menj, törj ki, mi támogatunk! Segítettünk egy olyan embernek, akinek vitte olna a bank a házát, pszichésen és lelkileg megroppant, eljött hozzánk közmunkába dolgozni. Rájött, hogy ő mégsem egy értéktelen, utolsó ember. A család is látta rajta a változást, elkezdték kisegíteni, aztán elment egy hűtőházba dolgozni háromszoros fizetésért. Egy éven át kínlódott, de megmaradt a háza. Tudok olyat is, aki egy évig lakott nálunk, ma már egy gyorsétteremben takarít”.

Ettől függetlenül szerinte is vannak olyanok, akiknél kisebb az esély a továbblépésre. “Az egyik közmunkásunk, egy értelmileg akadályozott srác az eddigi 40 évéből nagyjából 18-at börtönben töltött. Befogadta egy helyi család, ezért nem is a mi házunkban lakik. Azt mondta, neki azért jó a közmunka, mert annál kisebb az esélye, hogy újra börtönbe kerül. Számára ez valószínűleg nem egy átmeneti állapot, de ha szerényen is, elvan a fizetéséből, és nem akar már visszatérni a korábbi életébe”.

Foglalkoznak olyanokkal is, akik már most a nyílt munkaerőpiacon dolgoznak, csak éppen nincs hol lakniuk. “Egy fiatal, szenvedélybeteg srác karácsony előtt került hozzánk, egy helyi étteremben talált munkát. Jól ismerem a főnökét, nemrég hívott, hogy szilveszterkor jól cserben hagyta, kicsit felöntött a garatra, és nem ment be dolgozni. De azt mondta, ad neki még egy esélyt, mert amikor viszont ott van, akkor 120 százalékon pörög”.

Az elmúlt években tehát akadt példa mindenre: volt, aki sikerrel járt, mások feladták, és vannak, akik egyszerűen kényelmesnek találják a mostani helyzetet, amiből nem szívesen lépnének ki. Ha nem akarnak, nem is kell, mindenki korlátlan ideig maradhat a programban, amíg elfogadja a szabályokat.

“Nekem jó így, maradok itt, amíg lehet” – mondta a már idézett Károly, akivel a konyhán találkoztunk. “Itt az ünnepnap tényleg ünnepnap, nekem ez egy pihenő”.

A pestieknek már nem is olyan csábító

Bár a programot eredetileg a budapesti hajléktalanok körében terjesztették, az utóbbi egy évben már senki sem érkezett a fővárosból, Opauszki szerint a munkaerőhiány miatt. “A pesti kollégák azt mondják, aki egy kicsit is erősebb és szellemileg jobb állapotban van, nem megy már el a közmunkába. Állítólag rendszeresen előfordul, hogy megáll a szálló előtt a kisbusz, és kikiabál valaki a volán mögül, hogy lehet menni egész nap sittet lapátolni 15 ezerért. Hála Istennek, menjenek is! De a nehézség, hogy ettől még továbbra is a szállón fog lakni, heti 2-3 napot dolgozik, a pénze nagy részét pedig lehet, hogy alkoholra költi”.

Mostanában ezért inkább vidéki hajléktalanok kerülnek Kiskőrösre, akik addig fűtetlen házakban, esetleg illegálisan elfoglalt, üres ingatlanokban húzták meg magukat. Ritkán, de vannak köztük olyanok is, akik a városi hajléktalanokhoz hasonlóan egy ideig az utcán éltek. Ilyen például Ernő is, aki egy telet húzott ki a kiskunmajsai főtéren egy padon.

“Összebalhéztunk az asszonnyal” – magyarázta röviden, hogyan került az utcára. Egy korábbi motorbaleset miatt nehezen jár, ezért a fizikai munkák egy részét eleve nem tudja elvállalni. Így kérdéses, tovább tud-e valaha lépni a közmunkából, pedig eredeti szakmája szerint festő-mázoló. Azt mondta, ha találna olyan helyet, ahová normális fizetésért felvennék, szívesen menne.

Gizi sokáig az anyósánál élt, míg annyira meg nem romlott a viszonyuk, hogy három gyerekével együtt kitették őket az utcára. “Az anyósom azóta is próbálja elérni, hogy rúgjanak ki innen” – mondta félig mosolyogva. Most egy éve, hogy csatlakozott a programhoz, és szeretné, ha az egyik fiának is segítenének valahogyan.

Mi lesz ebből?

Egyelőre nem tudni, a kormánynak pontosan milyen tervei vannak a kiskőrösi programmal, az idézett előterjesztés alapján csak tippelni lehet, hogy szívesen kezdenének vele valamit. Kérdés, érdemes-e még több embert bevonni ugyanebbe a projektbe, vagy máshol is ugyanezt elindítani. Opauszki szerint a kiskőrösi programba semmiképp, hiszen “már most is 114-en vagyunk, ennél tovább nem nőhetünk, különben nem fogjuk átlátni”.

Könnyen lehet viszont, hogy egy hasonló projekt máshol is hozhatna legalább részsikereket: akik képesek rá, előreléphetnének egyet, akik pedig nem, a mostaninál sokkal jobb helyzetbe kerülhetnének. Felmerül azonban a kérdés, hogy

- ez elegendő eredmény lenne-e egy ilyen költséges programtól,

- hogyan lehetne hatékony pszichés és szociális segítséget nyújtani az embereknek úgy, hogy a szegénységgel foglalkozó vidéki projekteknél rendszeresen vért izzadnak, mire pszichológust és szociális munkást találnak,

- mi lesz, ha a munkaerőhiány miatt tényleg mindenki el tud helyezkedni, aki egy kicsit is jó állapotban van, és hogyan lehet felkészülni az extrém nehézségekkel küzdők megsegítésére.

Magyarországon futnak “utcáról lakásba” típusú programok is, de sokkal kisebb léptékben, hiszen jórészt civil szervezetek csinálják. Ezek a projektek azonnali lakhatást, közmunka helyett pedig sokkal nagyobb önállóságot adnak az érintettnek.


KÖVESS MINKET:





A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat
Hiába a támogatás, sem a cégek, sem a hallgatók között nem lett népszerű a gyakorlatorientált képzési forma.
Mizsur András, Abcúg - szmo.hu
2019. február 19.


hirdetés

Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma. Sőt, az Állami Számvevőszék elemzése nemrég megállapította, hogy az elmúlt években súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma.

2015 őszén vezették be országosan a felsőoktatásban a duális képzést. A német mintára létrehozott gyakorlatorientált oktatási forma addig sem volt ismeretlen Magyarországon, bár korábban csupán egy-egy egyetem, főiskola működtetett ilyen típusú képzést: elsősorban azok az intézmények, ahol már volt együttműködés valamelyik multinacionális nagyvállalattal, mint például a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi, illetve a kecskeméti Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz esetében. Ennek megfelelően az új képzési forma leginkább műszaki területen (villamosmérnöki szak, gépészmérnöki szak, járműmérnöki szak) vált népszerűvé. Jelenleg több mint 20 felsőoktatási intézmény kínál duális képzést, műszaki, informatikai, agrár- és gazdaságtudományi területen.

Kész szakembereket kapnak a cégek

A duális képzés abban különbözik a hagyományos alapképzésektől, hogy a hallgatók minden tanévben 22-24 hetet a választott partnercégeknél töltenek szakmai gyakorlaton, ahol a cég emberei foglalkoznak velük. Ezért a képzés teljes ideje alatt fizetést kapnak – a mindenkori minimálbér 15 százalékának megfelelő összeget hetente. (Ettől csak felfelé térhetnek el a cégek.) Ez most körülbelül 80-90 ezer forintot jelent egy hónapra. Cserébe ugyanúgy be kell járniuk a céghez, mint bármelyik munkavállalónak, és csak meghatározott számú szabadnapjuk vannak, vagyis nincsenek hosszabb szüneteik, sem nyári vakációjuk.

A duális modell országos kiterjesztésétől azt remélte a kormány, hogy a piaci igényekhez jobban passzoló, gyakorlati tudást nyújtó képzésnek köszönhetően a hallgatók azonnal bevethető szakemberekként kerülnek ki a felsőoktatásból, ezzel biztosítva a cégek munkaerő-utánpótlását. Elvileg a hallgatók is jól járnának ezzel a konstrukcióval, hiszen logikus lenne, hogy ha a partnercég éveken át nem kevés időt, energiát és pénzt áldoz a képzésükre, akkor a diploma megszerzése után állást ajánljon nekik. Főleg, hogy addigra megismerik a cég felépítését és működését, vagyis nem kell a bajlódni a betanításukkal, ami mindig egy költséges és hosszadalmas folyamat.

Ennek megfelelően a kormány komoly erőfeszítéseket tett, hogy vonzóvá tegye a duális képzést. Egyrészt adó-és járulékmentessé tették a hallgatóknak fizetendő juttatást, másrészt a cégek visszaigényelhetik a szakképzési hozzájárulás egy részét: egy 2016-os kormányhatározat értelmében képzési területtől függően ez naponta 6400, illetve 8571 forintot jelent minden egyes hallgató után. (100-110 gyakorlati nappal számolva ez éves szinten 600-800 ezer forint megtakarítást jelent a cégeknek, de könnyen kiszámolható, hogy közel sem fedezi a hallgatóknak kifizetett juttatásokat.) Tavaly pedig megemelték a hallgatóknak adható heti juttatás mértékét. A Palkovics László akkori felsőoktatási államtitkár nevével fémjelzett „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című felsőoktatási koncepció azzal számolt, hogy 2020-ra az első éves hallgatók 8 százaléka duális rendszerben tanul majd.

Mindezek fényében megnéztük, hogyan teljesít a duális rendszer az elmúlt majd négy év tapasztalatai alapján.

Több jelentkezőre számítottak

Ha csak az Állam Számvevőszék duális képzéssel foglalkozó 2018-as jelentését nézzük, akkor nem jól. A tavaly novemberben kiadott elemzésében azt írja az ÁSZ, hogy bár 2015 és 2017 között közel megháromszorozódott a duális hallgatók száma, 2017-ben még így is mindössze 1539-en tanultak ebben a képzési formában. Az elemzés kitér a kormány felsőoktatási koncepciójában megfogalmazott 8 százalékos célkitűzésre is: 2017-ben a duális hallgatók aránya a releváns képzési területeken 1,8 százalék volt, ami a várakozásokhoz képest alacsony érték, jegyzi meg az elemzés.

“A duális képzés a résztvevők alacsony létszáma miatt nem tudott érdemi hatást gyakorolni a felsőoktatási képzési rendszerre”

-olvasható az ÁSZ összegzésében.

Az elemzés szerint az alacsony részvétel többek között azzal magyarázható, hogy az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma. Az ÁSZ szerint ezért is korai még kijelenteni, hogy a duális hallgatók sikeresebben helyezkednek el, mint a hagyományos képzésben végzett társaik, ahogyan erre előszeretettel hivakoznak a felsőoktatási intézmények.

Az Abcúgnak mesélő hallgatók beszámolóiból is vegyes kép rajzolódik ki. Dániel az elsők között tanult az országban duális rendszerben: 2016-ban végzett a kecskeméti egyetemen járműmérnökként, gyakorlatait a Mercedes-Benznél végezte. Felajánlottak neki ugyan egy állást, de visszautasította, mert ahhoz képest, hogy több mint három évet dolgozott a gyárnál, nem volt kiugróan jó lehetőség. “Bárki megkaphatta volna ugyanezt a pozíciót, pedig én nem árultam zsábka macskát.” Kapott máshonnan is ajánlatokat, ezért nem aggódott, hogy el tud-e helyezkedni. Volt, ahol felkapták fejüket a HR-esek a duális képzés hallatán, de végül nem ez döntött: egy korábbi tanulmányi projekt kapcsán kereste meg a Bosch, és azóta a vállalat budapesti központjában dolgozik. A Mercedes-Benz-nél alapvetően gyártással kellett volna foglalkoznia, itt viszont a fejlesztésen dolgozik. Ez kevésbé stresszes és szakmailag is komplexebb, teljesen más a szemlélet, magyarázta.

Dánielhez hasonlóan Szilvi is duális képzésben tanult; a lány kereskedelem és marketing szakon végzett az egyik budapesti főiskolán, gyakorlati képzését egy ismert magyarországi hipermarketláncnál töltötte. Több részlegen is megfordult, volt, hogy be kellett állnia feltölteni a polcokat az áruházban. “Mi is ugyanúgy húztuk a békát.” Örült a lehetőségnek, mert ez volt az első rendes munkahelye, és a fizetésből finanszírozni tudta a fővárosi életét. Szeretett volna a cégnél maradni, úgy volt vele, hogy nem azért küzdött évekig, hogy a végén elengedjék. Ennek ellenére nem ajánlottak neki állást, azt mondták, ha akar, megpályázhat egy mindenki számára nyitott pozíciót. “Egy kicsit rosszul esik, mert szerintem 3,5 év után legalább annyit megérdemeltem volna, hogy esélyt kapjak.” Azóta aktívan keres munkát, de nem tudja, hogy az a tudás, amit ennél a hipermarketláncnál szerzett meg, mennyire hasznosítható más cégeknél. “Sok mindenből láttam egy kicsit, talán elég lesz máshol is.”

A multiknak éri meg a költséges képzés?

Az Állami Számvevőszék adatai szerint 2017-ben 565 partnercég állt szerződésben felsőoktatási intézménnyel, ami kisebb csökkenést jelent az előző évi számhoz képest. Legtöbbször az vezetett szerződésbontáshoz, hogy a cégek nem tudták kigazdálkodni a képzéssel járó költségeket, vagy pedig nem volt elég jelentkezőjük, ezért el sem indították a képzést. Az ÁSZ megállapításai jól rímelnek azokra az aggályokra, amelyek a duális rendszer bevezetését kísérték: a hazai kis- és középvállalkozások attól tartottak, hogy a magas költségek miatt a duális képzés elsősorban a multiknak lesz előnyös.

Ehhez képest a Pécsi Tudományegyetem “portfóliójában” többségben vannak a kis- és középvállalkozások, ezzel a partnervállalatok méretének és igényeinek tekintetében eltér a többi duális képzés nyújtó felsőoktatási intézmény közül, mondta Horváth Ildikó, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatika Karának adjunktusa. Ennek többek között az az oka, hogy a térségben kevés multinacionális cég működik. A duális képzést mégis egy külföldi nagyvállalat, a német hátterű berendezés- és gépgyártással foglalkozó Hauni Hungaria kezdeményezésére indították el 2014-ben, azóta az összes alap- és mesterképzésre kiterjesztették a duális rendszert. Mivel mind az egyetemnek, mind pedig a Pécs környéki cégeknek komoly problémát okoz a fiatalok elvándorlása, ezért logikus döntésnek tűnt elindítani a képzést.

Az első évben a PTE közel 60 céggel kötött együttműködési megállapodást, azóta némileg csökkent ez a szám, jelenleg 46 céggel áll kapcsolatban az egyetem, 52 hallgatójuk tanul duális képzésben. Az építészmérnöki képzésben például nem vált be a duális modell, mert kiderült, hogy a főként tervezéssel foglalkozó cégeknek szakmailag képzettebb hallgatókra van szükségük, a középiskolából frissen kikerült diákok nem tudtak bekapcsolódni a tervezési munkába. Volt olyan informatikai cég, ahol az okozott problémát, hogy túlságosan speciális tudást vártak el a hallgatóktól. Viszont továbbra is probléma, hogy a kkv-k nem kapnak plusz támogatást, ezzel a problémával a Duális Képzési Tanács is foglalkozott. Emiatt a vállalatok gyakran fájlalják, hogy a hallgatóknak nem kötelező náluk elhelyezkedniük a képzés végeztével.

Terápiának jó lehet a duális képzés

Reith János, a Dunaharasztiban működő Direct-Line Kft ügyvezetője a szkeptikusok közé tartozott. A rozsdamentes termékek gyártására szakosodott cég évek óta foglalkozik oktatással: egy szigetszentmiklósi szakközépiskolával együttműködve hegesztőket és ipari gépészeket képeznek, illetve a cég telephelyén hozott létre kihelyezett laboratóriumot a Budapesti Műszaki Egyetem. A Direct-Line is tervezte, hogy bekapcsolódik a duális képzésbe, az ehhez szükséges akkreditációs folyamaton is átestek. Végül mégsem indult el a képzés, mert nem volt elég jelentkezőjük, pedig gazdaságossági szempontok miatt eleve csak 2-3 hallgatót tudtak volna fogadni. A Direct-Line esete nem egyedi, beszéltünk egy hasonló profilú céggel, amelyik ugyanígy járt.

Reith János a duális képzés alapgondolatát, a gyakorlatorientáltságot jó iránynak tartja, a megvalósítását viszont már kevésbé. Komoly veszélynek tartja, hogy a duális hallgatók nem tanulnak tovább mesterképzésen, hanem a BA diploma megszerzése után inkább azonnal munkába állnak valamelyik multinál, lefölözve a tehetségesebb diákokat.

Horváth Ildikó szerint ez a jelenség nem feltétlenül a duális képzés hátulütője, egy jó munkalehetőség már az alapképzés alatt el tudja tántorítani a hallgatókat a tanulástól. A munkaerőhiány miatt amúgyis kevesen mennek mesterképzésre, mivel a cégek azonnal megpróbálják magukhoz csábítani a frissen végzetteket. Ráadásul a szegényebb családból származó hallgatók esetében még fontosabb, hogy hamar munkába tudjanak állni, tette hozzá.

Bár az ÁSZ jelentése több konkrét megállapítást is tartalmaz, Derényi András felsőoktatás-kutató és -fejlesztő szerint 7-10 év múlva áll rendelkezésünkre annyi adat, ami alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a duális képzés beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Addig a nemzetközi tapasztalatokra lehet támaszkodni: ezek azt mutatják, hogy rövid távon, “terápiás jelleggel” kedvező lehet a duális rendszer bevezetése, például pályakezdés szempontjából. Ahol jó kapcsolat épül ki az egyetem és a vállalat között, ott a duális képzés abban is segíthet, hogy jobban megértse egymás problémáit a két teljesen más szemlélet alapján működő világ, tette hozzá a kutató.

Ugyanakkor más országok (Svájc, Németország, Svédország) példája arra is rávilágít, hogy hosszú távon már sokkal inkább kétségesek a duális képzés előnyei.

“A rugalmasság és a foglalkoztathatósághoz kapcsolódó képességek kevésbé épülnek ki ebben a képzési formában. Ezért ha bekövetkezik egy technológiai váltás a jövőben, akkor ezek a szakemberek kevésbé tudnak majd alkalmazkodni az új kihívásokhoz.”

Márpedig a multinacionális vállalatoknak olyan szakemberekre van szükségük, akik egy bizonyos, szűken meghatározott szakterületre specializálódtak, míg a kkv-k “ezermesterekre vágynak.” Miközben maguk a nagyvállalatok is csupán néhány évre látják előre, milyen képzettséggel rendelkező munkavállalókra lesz szükségük.

Megkerestük az Oktatási Hivatalt, hogy adatokat kérjünk arról, hogyan alakult 2015 óta a duálisra szakra jelentkező, illetve duális szakon tanuló hallgatók száma, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Arra is kíváncsiak voltunk, hányan végeztek ilyen típusú képzésben.


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x