hirdetés
anxiety-2878767_1280.jpg

Hogyan kezeljük a koronavírus második hulláma okozta szorongást?

Ne hagyjuk, hogy mindennapi életünk kicsússzon a kezünk közül.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. október 14.


hirdetés

Aligha kétséges, hogy 2020 világszerte a félelem, a bizonytalanság éve, és a koronavírus második hullámával mindez újult erővel tör ránk. Féltjük szeretteinket, nehogy megbetegedjenek, nyomaszt bennünket az érzés, hogy a külvilág ijesztő hely lett számunkra, de legalább ennyire tartunk attól, hogy újból bevezetik a karantént vagy egyéb szigorú korlátozásokat.

A második hullámmal járó szorongást azért is kell különleges gonddal kezelni, mert még az elsőt sem hevertük ki, és a karantén megszüntetése nem azt jelentette, hogy most már minden rendben megy.

„A második hullám nagyon érzékenyen fogja érinteni az emberek mentális egészségét – nyilatkozta a brit Metronak Dr Becky Spelman, népszerű pszichológus – azoknak, akik próbáltak talpra állni az első hullám csapásaitól, sokkal kisebb lesz a tűrőképessége másodszorra.”

Hogyan kezeljük a második hullámos szorongást? Mindenekelőtt el kell fogadnunk, hogy aggódunk a dolgok jelenlegi állása miatt. Pandémiában élünk, minden bizonytalan. Életünk felborult, miként a közeljövőre vonatkozó terveink is. A járvány és annak világméretű kezelése nem rajtunk múlik, de azért vannak dolgok, amelyekkel segíthetünk rossz érzéseinket leküzdeni.

Tűzzünk ki célokat!

hirdetés

Ne érezzük azt, hogy rengeteg dolgunk lenne, és tehetetlenek vagyunk. Legyenek minden napra megvalósítható céljaink, amelyekkel nemcsak egyfajta keretet adunk az időnknek, hanem csinálunk is valamit, ami csak rajtunk áll. Ezek lehetnek a hobbinkkal kapcsolatosak, vagy bármi más, például egy finomság főzése vagy egy könyv elolvasása. Lazító hatású lehet, hogyha csinálunk valamit, ami nem kötődik a munkához, amit csak önmaga élvezetéért teszünk. Válasszunk ki valamit, amibe belemerülhetünk, és amellyel egy kis időre elfelejthetjük a kinti világot, a jövő iránti aggodalmakat – javasolja dr. Spelman.

Vannak, akiknek a meditáció a legjobb megoldás

Egyeseknek a vezetett meditáció a jó, mások képesek önmaguk is elérni egy olyan tudatállapotot, ami megtisztítja az agyukat, lelküket. Az egyik ilyen módszer az 5-4-3-2-1 technika: válasszunk ki öt dolgot, amit látunk, négyet, amit hallunk, hármat, amit érzünk, kettőt, amelynek az illata jut el hozzánk, és végül egyet, amelyet megízlelünk. Ha ezzel a jelenhez kötjük magunkat, meg tudunk szabadulni a „Mi lesz, ha?” kérdés stresszétől.

Alakítsuk át gondolkodásmódunkat!

Próbáljuk meg negatív gondolatainkat pozitív oldalukról megközelíteni. Például, ha aggódunk egy újabb karantén miatt, gondoljunk arra, hogy miként éltük meg az első zárlatot, voltak-e olyan pillanatai, amelyeket élveztünk, mit tanultunk belőle. Ilyen tanulság lehet például, hogy rájöttünk, mennyire fontos a kapcsolat szeretteinkkel, és nemcsak ilyenkor kell őket gyakrabban felhívni. Vagy az, hogy mindennapi életünkben időt kell szakítani a mozgásnak.

Szükség van napi rutinra, ami biztonságot jelent a bizonytalanság közepette

Idetartozik, hogy legyen meg a lefekvés és a felkelés állandó ideje. Készítsünk listát a tennivalóinkról. Osszuk fel napunkat időblokkokra, iktassuk be a pihenőidőket is. Így tudni fogjuk ébredésünk pillanatától, hogy milyen lesz a napunk, nem lesz olyan érzésünk, hogy csak agyonütjük az időt, hanem valóban mi irányítjuk az életünket.

Fontos, hogy egy ilyen feszült helyzetben tanuljunk meg nemet mondani, mert ha igent mondunk olyan dolgokra, amiket nem akarunk, csak növeljük a szorongásunkat.

Ez is része annak, hogy vegyük kezünkbe életünknek azt a részét, amelyen változtatni tudunk. Ez különösen azokra érvényes, akik többet vállalnak, mint amennyit bírnak, és úgy érzik, hogy a minden oldalról rájuk zúduló felelősség agyonnyomja őket. Tehát szelektáljunk, és ne vegyünk magunkra felesleges terheket. Lehet, hogy nehéz nemet mondani egy családtagnak vagy egy jóbarátnak, de ezek az egészséges határok nemcsak jóllétünknek, hanem emberi kapcsolatainknak is a javára válnak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

100 százalékban vegán hentesüzlet nyílik, az első 200 vásárló vegán bacont kap ajándékba Londonban

November 1-jén nyitnak, és egyáltalán nem véletlenül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Még meg sem nyitott, máris mindenki az új londoni hentesboltról beszél a városban, írja a Secret London. A november 1-jén nyitó Rudy's Vegan Butcher lesz ugyanis az Egyesült Királyság első, száz százalékban vegán hentesüzlete.

Már a tervezett nyitás napja is szimbolikus, hiszen 1994 óta november első napja a Vegán Világnap. A Rudy's meglepetéssel is készül a nagy alkalomra, az első 200 vásárló ugyanis vegán bacont kap ajándékba.

Az elsőre furcsán hangzó étel mellett további gyorsételek vegán verzióját is lehet kapni a hentesnél: így van többek között hamburger, BBQ és például húsmentes chili con carne is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
A_small_cup_of_coffee.jpg

Miért kell reggeli után kávét inni és nem előtte?

Éhgyomorra ugyanis nagyon nem egészséges. Pláne cukorral.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Emberek milliói számára egy nap csak akkor kezdődhet el igazán, ha megitták első kávéjukat. A bath-i egyetem tanulmánya azonban arra figyelmeztet, hogy a kávét mindig reggeli után kell inni és nem előtte. A brit kutatók ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az éhgyomorra elfogyasztott kávé felboríthatja a vércukor-szintet.

James Betts professzor, a kutatás irányítója felhívta a figyelmet arra, hogy ez a folyamat különösen akkor jelentkezik élesen, ha egy nyugodtan végigaludt éjszaka után a kávé az első dolog, ami testünkkel érintkezik. Sokkal jobb, ha előbb eszünk valamit, és még mindig szükségét érezzük, hogy erőre kell kapnunk, akkor igyunk csak kávét – idézi a Mirror

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vasgyuro_ck.jpg

Így lesz a gyerekből vasgyúró – eláruljuk, nem a tejtől!

Bár a hagyományos álláspont még mindig tartja magát, miszerint a tej erősíti leginkább a csontokat, ausztrál kutatók most egy egészen új módszerrel rukkoltak elő.
Forrás: Papás Mamás Magazin, Címkép: press ? and ⭐ képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

Az ausztrál kutatók szerint a sikerrecepthez nem kellenek drága vitaminok vagy étrend-kiegészítők, hanem elég az alvás-mozgás-ülés megfelelő kombinációját betartani.

A Dél-ausztrál egyetem kutatói a 11 és 13 év közötti korosztályból összesen 804 gyermeket vizsgáltak, hogy rájöjjenek, mely napi rutin kedvez leginkább a csontok egészségének.

Ideális alvás-mozgás-ülés kombináció gyerekkorban

A kutatók megállapították, hogy a megfelelő csonterősség eléréséhez a testmozgás létfontosságú, ezért nekiláttak, hogy meghatározzák az optimális aktivitást. Ebben az esetben azt találták ideálisnak, ha egy gyerek napi 90 percet sportol vagy fut és további 204 percet tölt úgynevezett könnyebb tevékenységekkel, mint például a séta vagy a háztartási feladatok.

A fizikai aktivitás mellé napi 8 óra ülés lehet a legegészségesebb, amely magában foglalhatja az iskolapadban töltött időt, az olvasást, vagy akár az otthoni tanulást is. Az ideális nap befejezéseként a szakértők 11 óra alvást javasolnak, majd kezdődhet az egész elölről.

hirdetés

A gyermekek egészségének megőrzéséhez tehát nincs szükség csodaszerekre, és még a tejet sem kell nagy mennyiségben fogyasztani. Mindössze a következőkre kell törekedni a gyerekek esetén:

– 90 perc aktív és 204 perc könnyed testmozgás

– 8 óra ülés közben végezhető tevékenység

– 11 óra alvás

Ha programot keresel a családnak, vagy segítségre van szükséged a gyerekneveléssel illetve családjogi kérdésekkel kapcsolatban, jusson eszedbe a Papás Mamás Magazin!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mobil-Copy.jpg

Gál Kristóf új szerepben: poénos videóval hívják fel a figyelmet a mobilozás okozta balesetekre

Az ORFK szóvivője is szerepet vállalt a figyelemfelhívó kisfilmben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Egyre több balesetet okoz a mobilozás, szelfizés. Ezért most egy vicces videóval szeretnék felhívni a figyelmet a mobilozás veszélyeire.

Mint írják:

"Ne csak a képernyőt bámuld, mikor szelfit készítesz, hanem a környezetedre is figyelj! Még akkor is, ha a rendőrség legismertebb arcával hoz össze a sors. Spórold meg a kéz- és lábtörést! Az igazi érték Te vagy. Nézz távolabb a telefonodnál!"

VIDEÓ: Száguldás, mobil, elesem. Az igazi érték Te vagy!

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!