hirdetés
sugdolozo_lanyok.jpg

Hogyan hazudnak a profik? A kutatók kiderítették

Több mint kétszer annyi férfi tartja magát jó hazugnak, mint nő.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Hazudni rossz, de néha azért szükséges. De miért hiszik el egyeseknek jobban a kitalált történeteit, mint másoknak? Ennek próbált utánajárni a maastrichti egyetem néhány kutatója, akik 194 embert kérdeztek hazugságaikról és az ezekhez kapcsolódó szokásaikról, írja a Metro.

A tanulmányból kiderült, hogy a jó hazugoknak több hasonló vonása is van, ráadásul kísértetiesen hasonló módszerekkel készítik elő, majd építik fel a kamuzást.

A legfontosabb ezek közül talán az volt, hogy a jó hazugok rengeteget hazudnak.

A felmérés szerint nagy valószínűséggel azok az emberek felelősek a hétköznapi életben terjedő aránytalan mennyiségű valótlanság jó részért, akik remek hazugnak tartják magukat, mert ezt a képességüket szinte állandóan gyakorolják is.

hirdetés

Azt is megállapították a kutatók, hogy

a jól lódító emberek következmények nélküli hazugságokat találnak ki, amiket elsősorban a kollégáiknak és barátaiknak mondanak el személyesen.

Vagyis a lehető legritkább esetben van a hazugságnak írásos nyoma, és alig kerül egy hamis állítás a bizalmi körön kívülre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
a-net-sztarja-lett-a-lady-gagat-eneklo-jarokelo.jpg

Gyorsan a net sztárja lett a Lady Gagát gyönyörűen éneklő járókelő

Mekkora hang! Mutatjuk a videót.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Gyorsan népszerű lett egy járókelő, akit gerilla-módszerrel szólítottak le, hogy énekeljen egyet.

Kevin Freshwater brit youtuber ugyanis nemrég Londonban mászkált egy mikrofonnal, és a járókelőket, illetve a metró utasait arra kérte, hogy folytassák az általa énekelni kezdett dalt.

Több próbálkozás után egy nőt is leszólított, akit arra kért, hogy folytassa Lady Gaga egyik számát. (Ez a Csillag születik főcímdala, a Shallow volt.)

A nő gyönyörűen folytatta a dalt, kieresztette a hangját.

Később egyébként kiderült, hogy ő Charlotte Awbery énekes-dalszövegíró.

hirdetés

VIDEÓ: A net sztárja lett a "járókelő":

Via: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
peneszburger.jpg

Penészes Whopperrel reklámoz a Burger King

Jó okuk van az elsőre meghökkentő lépésre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 19.


hirdetés

Szerdán a Burger King gyorséttermi hálózat egy olyan reklámkampányba kezd, ahol ikonikus hamburgerük, a Whopper penészedési folyamatát mutatják be - számol be a The Washingtin Post.

A különös húzással azt szeretnék bemutatni, hogy ételeikből szinte teljes egészében kivonják a mesterséges anyagokat, tartósítószereket és színezékeket. Ezzel 90 százalékban természetes anyagokat tartalmaznak majd a termékek.

Az interneten számos olyan videó kering, ami a két gyorséttermi óriáslánc, a McDonald's és a Burger King hamburgereit mutatja be, amelyek hosszú napok után sem mutatják a természetes penészedés jeleit, ami arra utal, hogy arányaiban igen sok mesterséges anyagot tartalmaznak.

Most a Burger King videón is bemutatja a levegőn hagyott Whopper megromlásának folyamatát.

A gyorsétteremlánc bejelentette azt is, hogy eddigi 400 étterme után 2020 végére minden amerikai üzletében bevezeti a váltást. Ugyanezt a lépést a McDonald's is megtette 2018-ban, de több más gyorsétterem is követte a példájukat.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
influenszer-kamu-nyaralas-atveres.jpg

Az IKEA-ban „nyaralt” egy vlogger, hogy bebizonyítsa, milyen könnyű átverni az embereket

Idilli képekkel hitette el az Instagramon a követőivel, hogy Balira utazott, miközben csak a svéd áruház egyes berendezett részein pózolt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Manapság olyan meghatározó dolog sokunk életében a közösségi média, hogy kis túlzással szeretünk mindent megosztani a világgal, ami történik velünk. Az influenszerek abból is élnek, hogy gyönyörűen megkomponált képeikkel bevonzzák a követőket, majd olyan posztokat gyártanak, amelyek nem titkoltan hirdetést is tartalmaznak. Őket azért is követik sokan, mert szuper cuccokban járnak, gyönyörű helyekre utaznak, menő kocsijuk van, vagyis minden szép és jó az életükben - legalábbis ezt mutatják.

Sok példa volt már arra, hogy az Instagram-sztárok lebuktak, hogy megszerkesztették a képeiket, vagy teljesen más helyre, például egy népszerű fesztivál helyszínére photoshoppolták magukat, miközben otthon ültek.

Egy amerikai vlogger most megmutatta, milyen könnyű becsapni az embereket gyönyörű, élethű, de kamu képekkel a közösségi médiában.

Natalia Taylort 2 millióan követik a YouTube-on és több mint 300 ezren az Instagramon, tehát megvolt a közönsége is ehhez a kísérlethez.

hirdetés

Kitalálta, hogy eljátssza, hogy egy egzotikus nyaralásra megy Balira, valójában azonban csak a helyi IKEÁ-ba ment, ahol egy fotós készített róla szép képeket, amiket aztán kiposztolt az Instagram-oldalára.

A 23 éves lány a svéd cég áruházának egyes berendezett helyiségeiben fotózkodott, például törölközőbe burkolózott egy kádban, egy nappaliban pezsgőzött, és úgy csinált, mintha egy luxushotel fürdőszobájában sminkelne - mindezt a gyanútlan vásárlók szeme láttára, akik csak furcsán nézték végig az egészet.

"Egy kicsit zavarba ejtő volt, hogy mindenki minket néz, és még azért is izgultunk, nehogy lebukjunk egy IKEA-dolgozó előtt"

- mesélte az influenszer.

Natalia azért remélte, hogy lesznek olyanok, akik rájönnek a turpisságra: megkérte a fotósát, hogy minden képen hagyjon rajta egy IKEA-s árcédulát, hátha szemet szúr a követőinek.

A youtuber egy vlogot is készített a fotózásról, majd a reakciókról. Mint kiderült, sikerrel járt az akciója: minden követőjét átverte.

"Mindenki elhitte, hogy Balin vagyok, senki sem kérdőjelezte meg. Pedig több képen is voltak IKEA-s árcédulák, az egyiken pedig egy IKEA-s iPad is. Hülyén érzem magam, hogy eljátszom a követőim bizalmát, mindenki olyan kedves kommenteket ír. Egy nagy hazug vagyok, nem is érdemlem meg ezeket a csodás követőket. Nem hiszem el, hogy simán elhitettem mindenkivel, hogy egy másik országba utaztam, miközben csak elmentem a helyi IKEA-ba. Ez a videó jó lecke arra, hogy ne higgy el mindent, amit az interneten látsz. Néha az emberek hazudnak arról, milyenek is valójában, és ezt nem is olyan nehéz megcsinálni"

- vonta le a tanulságot Natalie a videóban.

Forrás: Daily Mail

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
technology-4750264_960_720.jpg

30 éve megjósolták, milyen lesz a világ 2020-ban – most kiderült, mi jött be belőle

A jóslatok sokkal pontosabbak voltak, mint hinnénk.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 19.


hirdetés

Egy videó kering a neten nagy sikerrel arról, hogy miképp képzelték el az emberek 2020-at több mint három évtizeddel korábban.

A felvételből, amelyben felidézik  a BBC korábbi tudományos műsorát, a Tomorrow's World-öt, kiderül, hogy a jóslatok sokkal pontosabbak voltak, mint hinnénk.

Az egyik szerint például „egy egyszerű paranccsal hozzájuthatunk a zenéhez, amelyet talán egy hangtárból szippantanak ki.” Ezzel mintegy megelőlegezték a mai letöltéseket.

Megjövendölték a napjaiban már szintén nem a sci-fi birodalmába tartozó „okosházakat”, a vezetékek nélküli világot, az olyan ablakokat, amelyek ha kell, távol tartják a kíváncsiskodókat, megszűrik, vagy beengedik a fényt, de akár megfelelő dekorációval ellátott fallá, számítógép- vagy tv-képernyővé is változtatják őket.

A megszólalók beszéltek arról is, hogy 30 év múlva égetően sürgős lesz csökkenteni fosszilis energia-felhasználásunkat, és előtérbe kell helyezni az alternatív energiákat, otthonainkat pedig át kell állítani az intelligens fűtésre.

hirdetés

Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy annak ellenére nem vettük komolyan a környezetvédelmi problémákat, hogy már évtizedek előtt tisztában voltunk velük – jegyezte meg "az Indy100.

A Twitter hozzászólóinak többsége is osztja ezt a véleményt, úgy érzik, hogy az építőipar nem lépett előre 1989 óta, holott ma már minden új háznak szénsemlegesnek kellene lennie.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!