hirdetés
kisfiu.jpg

Hogyan beszélj a gyerekeddel a koronavírusról? - tanácsok az ELTE szakembereitől

Az ELTE PPK honlapján összeszedték, mit és hogyan érdemes kommunikálni a gyerekek felé a szülőknek.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. március 18.


hirdetés

Szeretnénk néhány támpontot adni a szülőknek a COVID-19 járvány miatt kialakult helyzettel kapcsolatban, hiszen ez az új helyzet nagy kihívást jelent a szülőknek és a gyerekeknek is - írják az  ELTE PPK Pszichológiai Intézet, Fejlődés-, és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszék honlapján.

Mindenek előtt arra kérnek mindenkit, hogy tájékozódjon folyamatosan, hiteles forrásból a helyzet állásáról, és kövesse mindenben a felelős szervek által kiadott rendelkezéseket. A helyzet folyamatosan változik, így lehet, hogy valamely aktuális rendelkezés felülírja azt, amit tanácsolnak, ebben az esetben természetesen a rendelet az irányadó - hívják fel a figyelmet.

Tanács, hogyan kezeljük saját aggodalmainkat gyerekünk előtt

Természetes, hogy a jelenlegi helyzet mindannyiunkat megrendít, elbizonytalanít, mindannyiunkban aggodalmakat kelt. A felnőtteknek is információra, útmutatásra és időre van szükségük ahhoz, hogy megküzdjenek a nehézségekkel. Mégis fontos, hogy a gyermekeket, amennyire lehetséges, megkíméljük a felesleges szorongástól és tehertől. A gyermekek pontosan észlelik a szülők - verbális és nem verbális – reakcióit. Ezért javasoljuk, hogy akkor is, ha Ön meg van riadva, gyermeke felé ezt visszafogottan kommunikálja.

Legyen elérhető gyermeke számára és szánjon rá extra időt

Ez a különleges helyzet sokféle plusz teendővel, intézendővel járhat a szülők számára. Mégis nagyon fontos, hogy (amikor csak lehetséges) minden nap szánjon legalább 10 percet arra, hogy gyermekével játszik vagy beszélget. Erre az időre tegyen félre minden aktuális feladatot, és mindent, ami foglalkoztatja! Ez az idő legyen csak a gyermeké, töltsék úgy, ahogy ő szeretné. Ez a kis idő elég lehet neki ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, és megerősíti benne azt a tudatot, hogy ő fontos, hogy őt szeretik. Ebből erőt tud majd meríteni a nehéz helyzetekben is.

Beszéljen gyermekével a tényekről és arról, amit ő tehet

A gyermekeknek hiteles, tényszerű, életkoruknak megfelelő információkra és konkrét útmutatásra van szükségük a betegséggel és a kialakult helyzettel kapcsolatban.

hirdetés

● Mondja el gyermekének, hogy a felnőttek keményen dolgoznak annak érdekében, hogy az emberek egészségesek maradjanak.

● Mondja el gyermekének, mi az, amit ő tehet ebben a helyzetben. Tanítsa meg gyermekének a megelőzés módszereit (ezekre nem térünk ki újra, mert sok helyen olvasható), mondja el neki, hogy ezek, és az aktuális rendelkezések megtartásával nagyon sokat tehet saját magáért, a családjáért, minden emberért. Ha gyermek úgy érzi, hogy van hatása arra, ami történik, az csökkenti a bizonytalanságát, szorongását.

● Fontos, hogy csak hiteles forrásból származó információt gyűjtsön a betegséggel és a kialakult helyzettel kapcsolatban. A hiteles információk is sokszor félelemkeltő vagy kevéssé emészthető formában jelennek meg a médiában. Legyen Ön az, aki a szükséges információt „lefordítja”, és érhető, nem félelemkeltő, és a gyermek életkorát figyelembe vevő formában továbbadja gyermekének.

● Szánjon időt arra is, hogy meghallgassa gyermekét, engedje, hogy elmondja elképzeléseit, félelmeit a helyzettel kapcsolatban!

● Ha valamit nem tud, ezt nyugodtan megmondhatja. Ilyen helyzetben gyermeke példát vesz arról, hogyan kezeli Ön az ilyen helyzeteket (pl. higgadt marad, próbál hiteles forrásból információt szerezni, megoldási tervet készít, félreteszi felesleges aggodalmait, stb.).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tojas_ck.jpg

Megoldódni látszik egy nagy kérdés: hűtőben tartsuk-e a tojást?

Hűtőben kell-e tartani a tojást, vagy ez teljesen felesleges? A kérdésre Varga Ferenc élelmiszeripari mérnök válaszol.
Forrás: Papás Mamás Magazin, Címkép: monicore képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

A kérdés különösen akkor érdekes, amikor nagyobb mennyiségű élelmiszert kell tárolnunk egyszerre, és nincs elegendő hely a hűtőszekrényünkben.

Varga Ferenc élelmiszeripari mérnök tanácsait olvashatjuk a tojás tárolására, felhasználásra, mosására vonatkozóan.

Kezdjük azzal, hogy a tojás régebb óta létezik, mint hűtő. Így a kérdést gyorsan és logikusan megválaszolva: nem, nem kell hűtőben tartani.

De nézzük mélyebben. Miért gondolja valaki azt, hogy hűtőbe kell tenni a tojásokat.

hirdetés

Miért gondoljuk, hogy a tojást mindenképpen hűtőben kell tárolnunk?

A hűtő megjelenése és a tudomány fejlődése úgy hozta, hogy a legtöbb élelmiszert hűtőben tárolunk. Ennek oka: 7 Celsius fok alatt az élelmiszerek romlását okozó mikroszervezetek szaporodása lassítható, gátolható.

Mossuk vagy ne mossuk a tojást, mielőtt hűtőbe kerül?

A tojás a világ egyik legcsodálatosabb találmánya, egyrészt új élet kialakulását teszi lehetővé, másrészt teljes értékű tápanyagként szolgálhat más élőlények számára. A természet (evolúció) ezt a csodát nagyon jól bebiztosította, és egy tökéletes védőburkot (gondoljunk egy szkafanderre) képezve annak felületén.

Ez a védelmi vonal, amíg nem sérül a tojás, zárt rendszerként kezelendő. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a tojás felülete ne lenne tele baktériummal, gombákkal esetleg vírusokkal, ami természetes szemmel láthatatlan.

A bélsárral szennyezett tojást természetesen mosni szokták. Ez rendben is van, hiszen hivatalosan is így engedélyezett a tojás felhasználása - nem tiszta vízzel, hanem fertőtlenítős oldatban. Viszont így a védőfelületet is eltávolítjuk a tojás felszínéről. Ám, ha így teszünk, akkor a tojást a lehető legrövidebb idő alatt fel kell használnunk, így tárolni nem ajánlott!

Meddig felhasználható a tojás?

Rengeteg szakmai írás foglalkozik a tojás felhasználhatóságának idejéről,

nagy átlagban vehetjük azt, hogy valahol 30-60 nap között lehet az igazság, ez persze sok mindentől függ. Ez az idő a hibátlan, sérülésmentes tojásokra igaz.

A hivatalosan vásárolt (bélyegzett) tojásoknál ezt az időt egyéb adatok mellett feltüntetik.

Alexandra_Koch képe a Pixabay -en.

Mire kell ügyelni a tojás tárolásánál?

A tojás tárolását 20 Celsius fok alatt javasolják - vehetjük úgy, hogy szobahőmérsékleten tárolandó. A lényeg, hogy lehetőleg ez a hőmérséklet ne nagyon ingadozzon.

Hűtőben való tartás gondot nem okoz magánál a tojásnál, de gondoljunk bele, hogy azzal, hogy a betesszük egy zárt dobozba a tojásunkat, mit is teszünk. A tojást ugyan védjük, de mi van a háztartásban a hűtőben tartott élelmiszerekkel? Mint az előbb már érintettük,

a tojás felületén rengeteg élő mikroszervezet található, köztük olyan is, amitől tartanunk kell: E. Coli, Salmonella. Ha beteszünk egy ilyet a hűtőbe, akkor az keringeti a zárt térben lévő levegőt. Ez a levegő tartalmazhat ezekből a mikroszervezetekből, ami a többi élelmiszerre kerülhet.

Nem hiába követelik meg a tojások külön hűtőben tartását a hatóságok.

Engin_Akyurt képe a Pixabay -en.

Összefoglalva, ha valakinek nincs otthon kizárólag tojás hűtésére használt hűtője, annak elegendő 20 Celsius fok körül tárolni, így is elállhat 30-60 napig - hűtőben sem lenne ajánlatos tovább tartani. Megmosni nem ajánlott tárolás előtt, csak közvetlen a felhasználás előtt.

* Ha valaki csak sima vízzel mossa le (fertőtlenítős oldat javasolt), ügyeljen arra, hogy a feltörésnél ne szennyeződjön a tojáslé. Fontos, hogy kezeletlen tojás (fertőtlenítős mosás) levét ne fogyasszuk nyersen.

* A „záp” eleve romlott tojásokra persze ez nem igaz, azt felhasználni nem szabad, szerencsére erre a természet is figyelmeztet a bomlástermékek szagával.

* Feltörve, azaz tojáslé formájában, a tojás már nem védett, így azt tárolni csak hűtve lehet és lehetőleg 24 órán belül fel kell használni.

Ha programot keresel a családnak, vagy segítségre van szükséged a gyerekneveléssel illetve családjogi kérdésekkel kapcsolatban, jusson eszedbe a Papás Mamás Magazin!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
adult-alone-black-and-white-blur-568021-1000x667.jpg

„Azt látják a gyerekek, hogy rángat a hajamnál fogva” – a koronavírus rejtett áldozatai: a családon belüli erőszak elszenvedői

Két nő - egy amerikai és egy indiai - mesélt arról, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak még nagyobb szenvedéssel jár a koronavírus-járvány.
Kép: Illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A koronavírus-járvány többek közt azt is eredményezte, hogy több országban vesztegzár alá vonták a városokat: jelenleg nagyjából a világ harmada van a kijárási tilalomnak megfelelően szobafogságra ítélve, és szintén rengeteg ember van korlátozva a kijárásban. A szakértők szerint a válság magában hordozza az agressziót és a frusztráltságot is, a helyzet pedig azokra a háztartásokra nézve sokszorosan veszélyes, ahol a családon belüli erőszak felütötte a fejét.

Nagy-Britanniában csak ezen a hétvégén 65 százalékkal emelkedett a bántalmazottak által hívható ingyenes zöldszám forgalma,

ez is tisztán mutatja, hogy a probléma nagyon is valós. A BBC megkeresett két olyan nőt, akik jelenleg vesztegzár alatt vannak egy lakásba zárva bántalmazójukkal.

Az indiai Geetával még azelőtt készített a portál interjút, hogy bevezették volna a 21 napos kijárási tilalmat. Geeta férje, Vijay riksasofőrként dolgozik, ám, mivel a járvány miatt nagyon kevesen használják a tömegközlekedési eszközöket, a férfinak jelentősen visszaesett a jövedelme, az átlagos napi 1500 rúpiáról 700 rúpiára. Emiatt Vijay érthetően feldúlt, ám mindezt az alkoholba és az agresszióba fojtja. Az egyik estén például ismét részegen jött haza, "hány ilyen nap lesz még?" - üvöltötte, és a falnak vágta az üveget. A gyerekek Geeta mögé bújva reszkettek.

"Időbe telt, mire lenyugtattam a gyerekeket.

hirdetés

Sokszor látták már az apjukat dühösnek, de az utóbbi hetek mindennél rosszabbak voltak. Azt látják, hogy tárgyakat hajigál a falnak, vagy engem rángat a hajamnál fogva."

Geetát korábban is bántalmazta már a férfi - először a nászéjszakájukon ütötte meg. A nő már többször próbálta elhagyni, ám a férfi azzal fenyegeti, hogy akkor nem láthatja többé a gyerekeit.

Egy átlagos hétköznapon Geeta hajnalban indul, hogy vizet hozzon a családnak az egy kilométerrel messzebb található kútról. Amint hazavitte a vizet, a szomszédokkal beszélgetve várja meg, hogy a helyi ételárus megérkezzen, majd miután bevásárolt, nekiáll reggelit készíteni. A férje 7-kor megy el otthonról, ebédre és egy kis pihenőre érkezik haza, akkor megy vissza dolgozni, amikor a két idősebbik gyerek hazaér az iskolából.

Mindez azonban megváltozott, amióta kevesebb a munkája, és amióta bezárták az iskolákat. A gyerekek ennek köszönhetően folyamatosan otthon vannak, Geeta szerint ez hihetetlenül idegesíti a férjét.

"Általában a dühét nekem tartogatja, ám mostanában már a gyerekekkel is üvölt teljesen jelentéktelen dolgokért. Ilyenkor általában valamivel megpróbálom magamra terelni a figyelmét, ám minél többet vagyunk együtt, annál kevésbé sikerül elvonni a figyelmét."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
design-intro-e-plus.jpg

A viharban született telefon, ami csendben lealáz mindent: Huawei P40 Pro

Leteszteltük a Huawei legújabb csúcskategóriás készülékét.
Csákvári Péter - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Pontosan 1 évvel ezelőtt Párizsban a helyi Hungexpo szerűség előtti kávézóban bontottam ki a Huawei P30 Pro-t, amit nemes egyszerűséggel tegnapig a legjobb telefonnak tartottam a világon. Ott azonnal a parádés premier után, a rózsaszín virágba borult lombkoronák alatt örökre letettem az IPhone-omat, és az addig gyűlölt Androiddal együtt beleszerettem abba a telefonba. Végre nem merült le fél nap alatt, gyönyörű a kijelző, brutális kamerarendszer forradalmi újításokkal, és még most 1 év után sem vesztett ezekből semmit. Így érthető, hogy miért vártam aztán epekedve, hogy megjelenjen végre a P40 Pro, ami majd újra letehet valami nagyon komolyat az asztalra. Aztán történt egy s’ más, és úgy tűnt az összes létező rúd rájár a kínai cégóriásra az elmúlt egy évben. 

Először is ott van az a bizonyos kereskedelmi háború az USA-val, aminek végeredményeképp Google alkalmazások nélkül és az alap Androiddal kellett kiadniuk már a P40 szériát. Aztán az egész csapást megfejelte egy világjárvány, hogy még véletlenül se tudják eladni, ha mégis sikerül olyat alkotniuk, ami indokolttá tenné, hogy túl tegyük magunkat az előbbin. No de milyen is lett ez a P40 Pro?

Pár napja kaptam egy mail-t, hogy adjam meg a címemet, jönne egy telefon tesztelésre. Nyilván tudtam melyik lesz az, de nagyon meglepett, pedig pontosan a premier napján érkezett meg. A világ most teljesen mással foglalkozik, ezáltal mi is, és pontosan ezért nagyon jól esett, hogy végre valami elvonja a figyelmemet. Tavaly azért voltam izgatott a kibontásnál, mert egy számomra teljesen új márka teljesen új rendszerét kaptam kézhez, idén pedig azért, mert úgy ismerem az elődjét, mint a tenyeremet. Az első dolog ami szembetűnik amint a kezembe vettem, hogy egy kolosszális kamerasziget van a hátoldalon, ami egyből arra engedett következtetni, hogy a Huawei ismételten a fényképezésre helyezi a hangsúlyt. Megfordítva ebben további megerősítést kapok, mert az első kijelzőn már nem egy csepp alakú szelfi kamera finomkodik, hanem egy batár nagy kapszula, amiben  egy 32 megapixeles, autofókuszos szenzor és az infra alapú, mélységérzékelős rendszer a portrékhoz és a 3D arcazonosításhoz kapott helyet. Ez utóbbi igencsak jól jött, ugyanis érezhetően akadálymentesebb az az arcfelismerés, négy nap alatt eddig mindig felismert (olyan szituációkban is, amikor magamat sem ismerném fel), míg az elődnél egy erős 70% volt az arány.  

A kijelző már 6,58"-es HDR OLED panel, 1200 x 2640 pixel felbontással, ami látványosan jobb, mint az elődé, pedig nehéz volt elképzelni, hogy ilyen létezhet. Ezáltal az ikonok kisebbek lettek, a vezérsávon alul már öt ikon fér el négy helyett. A telefon fényei, színei egy árnyalattal melegebbek lettek, ez egyrészt jó a szemünknek, másrészt sokkal barátságosabb hangulata van. A káva teljesen eltűnt, most már minden irányba lefolyik a kijelző, ugyanakkor a sarkokon felfutnak a hátlap élvédői, megelőzvén egy agyérgörcsöt, ha leejtenénk. A képernyőbe épített ujjlenyomat olvasó nagyobb lett, így 30%-al gyorsabb is. 

A fő kamera ezúttal már  50 megapixeles, 1/1,28"-re növelt RYYB szenzorral és 27 mm-es lencsével f/1,9-es blendével. Az ultraszéles lencse 40 megapixeles, 10 megapixelre skálázva, (1/1,54", 18 mm, f/1,8-as Cine lencse, PD-autofókusz), a P30 Pro-ban bemutatott periszkópos zoom rendszer pedig 12 megapixeles (RYYB szenzor, 1/4", PD-autofókusz, f/3,4, 125 mm, OIS, 5x-ös optikai nagyítás). Utóbbi már a RYYB szenzornak köszönhetően sokkal jobban lát félhomályban, mint elődje, így minden sztalker álma lehet. Az ultraszéles lencsére fért rá igazán egy ráncfelvarrás, jelen állapotában a piac legdurvább ultraszéles mobil lencséje. 

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kezmosas-szebenyi-peti.jpg

A leggyakoribb tévhitek a koronavírusról – a WHO összegyűjtötte őket

A lista szerint a vírus nem terjed szúnyogcsípéssel, az orr sóoldatos öblítése, a fokhagyma fogyasztása, a 15 percenkénti vízivás és az egész test alkohollal és klórral történő permetezése pedig nem véd a vírustól.
MTI - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Összegyűjtötte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tévhiteket. A szervezet többek között cáfolja, hogy a hideg elpusztítja a vírust, és hogy antibiotikummal gyógyítható a betegség.

A koronavirus.gov.hu oldalon hétfőn közzétett összeállításban az olvasható, hogy a hideg időjárás, a hó és a forró fürdő nem pusztítja el a koronavírust, az egészséges ember normális testhőmérséklete ugyanis 36,5 és 37 Celsius-fok között van, - függetlenül az időjárástól, a fürdővíz hőmérsékletétől - ami kedvező feltételt teremt a vírus továbbéléséhez.

A lista szerint a vírus nem terjed szúnyogcsípéssel, az orr sóoldatos öblítése, a fokhagyma fogyasztása, a 15 percenkénti vízivás és az egész test alkohollal és klórral történő permetezése pedig nem véd a vírustól. Utóbbi azért, mert nem öli meg azokat a vírusokat, amelyek már bejutottak a szervezetbe.

A kézszárítók nem pusztítják el a vírust, a UV-lámpa kézen vagy más bőrfelületen történő használata pedig kerülendő, mert irritációt okozhat. A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás - hangsúlyozták.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!