Miért annyira fontos a humor egy motoros, bőrdzsekis, vlogoló katolikus pap szerint?
Hodász András azt mondja, tény, hogy nem a nevetés az első, amit a katolikus egyház elmúlt kétszáz évéhez kötnek. Szerinte mégis hatásos eszköz.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. december 02.


Hodász András rendkívül jól ért a fiatalok nyelvén, bőrdzsekit hord, motorozik, blogol, vlogol, a szexualitásról beszél, és megosztó nyilatkozataival hívja fel magára a figyelmet.

Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy András mindezt felszentelt katolikus papként teszi.

A népszerű pap-bloggert, a TEDxDanubia konferencia egyik előadóját többek között arról kérdeztem, hogyan fogadják a sajátos stílusát és mit gondol az egyház szerepéről a mai világban.

- Ha megnézem a születésed és a pappá szentelésed között eltelt időt, az látszik, hogy viszonylag későn döntöttél úgy, hogy papi pályára lépsz. Mi indított arra, hogy reverendát ölts?

- Fogalmazhatnék úgy is, hogy alaposan megfontoltam a dolgot. Az emberek többfélék. Van, aki nagyon gyorsan és határozottan tud dönteni. Én inkább alaposan megrágom a dolgokat. Ebben is megmutatkozott. Már 15-16 évesen is éreztem, hogy ez lesz az életem iránya, de nem voltam benne annyira biztos, amennyire biztos akartam lenni. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, amikor a helyeden vagy. A hivatástudat. Amikor érzem, hogy ez az utam, ezt szeretném csinálni, ez az, ami feltölt, ez az, ami boldoggá tesz.

Ha rátaláltál arra, ami a Te utad, akkor indul jel rajta. Én is ezt tettem, ezt éltem meg.

- Ha van 21. századi figura, az Te vagy. Blogolsz, vlogolsz, értesz a fiatalok nyelvén, humoros a stílusod. Mindig is ilyen voltál, vagy tudatos megfontolás áll mögötte, hogy egyfajta misszionárius legyél a szekuláris világban?

- Is-is. Alapvetően nem játszom meg magam, tényleg ilyen vagyok. De azért is merek így viselkedni, és nem eljátszani a komoly embert, mert azt látom, hogy a humor nagyon emészthetővé teszi az a kétezer éves evangéliumi üzenetet, amit szeretnék átadni.

- Ezek szerint az egyház túllépett azon a régi dogmán, hogy a nevetés a gonosz műve, mivel a Bibliában egyetlen példa sincs rá, hogy Jézus nevetne.

- (nevet) Nem tudom, volt-e valaha ilyen dogma. Amúgy biztos, hogy nem. Az mindenesetre tény, hogy nem a nevetés az első, amit a katolikus egyház elmúlt kétszáz évéhez kötünk.

De tegyük hozzá, nem én vagyok az egyetlen a papok közül, aki él a humor eszközével, csak most valamiért az én nevemet kapta fel a média.

- Mennyire fogadják el ezt az egyházon belül a „kollégáid”?

- Az egyház is egy közösség, sőt, férfi közösség, és mint minden közösségben, vannak feszültségek. Sokan támogatnak, és hálásak azért, amit csinálok, és persze sokan vannak, akik kritizálják ezt a módszert. De nincs a világon olyan, amit ne illetnének kritikával. Mérlegelni kell, mi az ezekben a kritikákban, ami megfontolandó, amit be tudok építeni, ami tényleg jogos meglátás, és mi az, ami csak kényelem szeretetből fakadó kritika, vagy az illető olyan, akinek semmi sem tetszik.

- Az év elején elég nagy port kavart a 168 órának adott interjúd. Hogy érzed, az egyháznak mennyire kell, egyáltalán, mennyire szabad beleszólnia a politikába?

- Visszakérdezek. Mennyire szabad a politikusnak beleszólnia abba, hogy mi a kereszténység?... Ez egy reakció volt alapjában véve. Az egyháznak fel kell emelnie a szavát, ha a kereszténység politikai termék lesz. Semmi más nem történt. Nem agitáltam sosem, nem mondtam ki pártneveket, nem buzdítottam senkit szavazásra.

Csupán a keresztény értékeket állítottam előtérbe, ami egyébként a papi feladatom.

A kereszténységet a társadalomban is hirdetnünk kell. Akkor is ha, ez most éppen egy olyan aktuális, politikai kérdés, amelyről megállapítható, hogy most épp melyik politikai párt vagy nagyember malmára hajtja a vizet.

- Mennyire okoz a politika feszültséget az egyházon belül? Sokan vádolják azzal a katolikus egyházat, vagy legalábbis a vezetőit azzal, hogy kiszolgálják a hatalmat, fontosabbnak tartják, hogy a hatalom szemében jók legyenek, mint hogy a krisztusi értékeket közvetítsék.

- Én inkább úgy látom, hogy a katolikus egyház vezetősége hivatalosan kívül marad ezen a platformon. Az áprilisi választásokra sem jött ki közös kommüniké. Valószínűleg azért – és ez akár bölcs döntés is lehet –, mert

Magyarországon annyira elmérgesedett ez a téma, hogy ha bárki bármit megnyilatkozik, ahogyan én is tettem, abból akkora hullámok keletkeznek, ami nem biztos, hogy jó.

- De ha azt látjuk, hogy mondjuk egy Kiss Rigó László stadiont épít, annak óhatatlanul van egy olyan politikai kontextusa, amely „bűnös gondolatokat” szülhet.

- Mondhatom azt, hogy nem tisztem kommentálni Kiss Rigó László stadionjait? Köszönöm.

- Aktuális kérdés a kormány hajléktalanokat kriminalizáló törvénye. Nagy a nyomás a keresztény egyházakon, hogy miért nem emelik fel a szavukat a sokak szemében embertelen, keresztényietlen törvény ellen, és miért nem segítik a hajléktalanokat, miért nem nyitják ki a templomokat előttük.

- A második kérdésre könnyebben tudok válaszolni. A templomok kinyitása egyszerűen nem megoldás.

Kevesen tudják, hogy a templomok nagyon hidegek, az én templomomban télen például sokszor hidegebb tud lenni, mint odakint.

De ahogy csak tudjuk, segítjük őket. Egyrészt van az egyháznak egy közös karitász szervezete, amely folyamatosan segíti az elesetteket, a szegényeket, hajléktalanokat. Mi pedig lokálisan megpróbáljuk megtenni a mi hajléktalanjainkért, amit tudunk. Az új törvény életbelépése óta kijöttek a város szélére. Nálunk, Angyalföldön is megemelkedett a számuk. Ha nagyon hideg éjszaka közeledik, akkor hívjuk a máltai mentőket, hogy vigyék be őket arra az éjszakára. Vagy van rendszeresítve a plébánián konzerv és pokróc, ha valaki bekopogtat este, hogy éhes vagy fázik, tudjunk mit adni neki. Helyben ennyit tudunk tenni.

Fotók: Mayer András


KÖVESS MINKET:



Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x