hirdetés
hittanora_.png

Hittanórai pofon, vidéki állapotok – egy lelkész őszintén válaszolt

Több lap is beszámolt arról, hogy egy veszprémi faluban a katolikus pap úgy megütött egy gyereket a hittanórán, hogy az vérezni kezdett. Az eset hátteréről egy evangélikus lelkész beszélt - korábban ő is azon a vidéken szolgált.
Laborczi Dóra cikke a Kötőszó blogon, Címkép: Kiss Tamás - szmo.hu
2016. december 16.


hirdetés

Kötőszó evangélikus közéleti blog

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

"

Döbbenetes állapotok uralkodnak a magyar társadalomban és így a magyar oktatásban is. Tanítottam már Budapesten, megyeszékhelyen, kisvárosban és falun is. Köztük azon a környéken is, amelyik most reflektorfénybe került az elmúlt héten egy katolikus pap miatt. Le kell szögeznem, hogy a bántalmazás, a fizikai erőszak minden formája elítélendő a tanítási órákon. Ez nem kérdés. Ezen kívül viszont rengeteg kérdést vet fel ez az eset

– kezdi az evangélikus lelkész.

„Hogyan juthatott el egy alapvetően szerető Istent hirdető vallás papja odáig, hogy megüt egy nála gyengébbet? Hogyan lett ez egy mindennapos tanórai konfliktusból?” – veti fel a kérdést a katolikus pap egykori kollégája, aki szerint ahhoz, hogy megértsük, hogyan történhetett meg mindez, elsősorban azt kellene megismernünk, hogy milyen körülmények között kell ma tanítani.

Erre nem voltunk felkészülve

hirdetés

Az eddig teljesen különböző településeken szolgáló és tanító lelkész a tapasztalatai alapján arra jutott, hogy

"
az M0-s körgyűrű nem elkerülő, hanem inkább szakadék, és minimum kétfelé vágja az országot

Majd a konkrét eset hátterével kapcsolatban így fogalmaz: „Erről a környékről is rengeteg történetet tudnék mesélni. Sok olyat, hogy a könnyeimmel kell küszködnöm, ha csak rágondolok. Olyan környéken szolgáltam, ahol – az országos átlaggal szemben – nem a reformátusok, hanem az evangélikusok a második legnagyobb felekezet. Így viszonylag sok családdal és gyermekkel kerülhettem kapcsolatba. Főleg azért, mert az ilyen kis közösségekben sokkal jobban számít a személyek iránti szimpátia, mint a konvencionális elkötelezettségek.

Ezért van az, hogy falun legtöbbször függetlenek a polgármesterek, legalábbis nem különböző >>színekben<< indulnak, és ezért lehetséges az, hogy egy-egy vasárnap az evangélikus istentiszteleten lévők harmada más felekezethez tartozik. Papíron legalábbis. És ezért az is gyakran előfordul, hogy ha a jó híre van egy hittanórának, akkor a szülők simán beíratják a gyereket a másik felekezet hittanórájára, vagy éppen a vallástalan család is hittanórára járatja a gyereket.

A lelkészek ugyanakkor nehéz helyzetben vannak a közoktatásban, pláne a szegényebb, kisebb településeken, hiszen „lelkészek vagyunk, nem pedagógusok".

"
Felkészítettek bennünket a hittanórák tartására, de arra senki sem számított, hogy ez nem egy-két-három hittanórát jelent a parókián, hanem adott esetben húszat az iskolában. Erre, azt hiszem, nem voltunk felkészülve.

Amíg nem kerültem el különböző falusi iskolákba tanítani, addig el sem tudtam képzelni, hogy olyan dolgok léteznek az országban, amiket tapasztaltam. Pedig nem burokban nőttem fel. Kezdjük azzal, hogy iszonytató a nyomor. Lakhatatlan házak, pénz nulla, munka nulla, a közmunka egy vicc, kilátástalanság van mindenütt. Egyszer megkérdeztem az egyik hittan csoportomat, hogy szerintük mi kell a boldogsághoz, 9-11 évesekről van szó. Kettő dolog jelent meg válaszaikban a leghangsúlyosabban: tablet, lehetőleg internettel, és hogy legyen a közelben Tesco… És ezeket nem csak úgy elvétve említették, ez volt az általános.”hittanora5

Fotó: Kiss Tamás

Nincs méltósága a tanári hivatásnak

A lelkész elmondása szerint az iskolai, eszközszintű körülmények nem rosszak, legalábbis ezen a környéken.

"
Vannak informatikai eszközök, vannak okostáblák, van minden. Csak éppen a lelki és a pedagógiai körülmények tragikusak. A tanárokon – és mindenkin, aki tanít – annyi az adminisztrációs teher, hogy az elképzelhetetlen. Ráadásul azzal is meg kell küzdeni, hogy semmi méltósága nincsen a tanári hivatásnak.

Tisztelet nincsen, és általános az a felfogás, hogy az oktató az akadály a gyerek és a jó jegy között. Éppen ezért a tanár a hibás, ha rosszul tanul a gyerek, nem egyszer fenyegettek meg pedagógust a környéken. A fizetés pedig nevetséges. Sokszor utazni kell, futni egyik faluból a másikba, mert nincsen elég helyben lakó tanár.

A megkérdezett lelkész szerint a gyerekek mentális, pszichés állapota és képességei is egyre katasztrofálisabbak. A nyomorban az ember csak a Maslow piramis aljára tud koncentrálni: ami számít, az a kaja, az alvás, a védelem, és még hozzátenném a belső menekülési kényszer miatt kialakult függőségeket, mint az alkohol, a drog vagy a virtuális valóság. Ami ezen túl megy, azért már küzdeni kell. Nem kicsit. Emiatt a gyermekek és a felnőttek közötti határ enyhén szólva elmosódik, illetve a szellemi és biológiai érettség olykor köszönő viszonyban sincsenek egymással.

"
Van úgy, hogy tizenkét évesen már kora délután be vannak állva a biofűtől, tizenhárom évesen még plüssjátékot hoznak magukkal az iskolába, tizennégy évesen teherbe esnek.

Ilyen körülmények mellett már az is csoda, hogy vannak kivételek – pedig vannak, szép számmal. Sok olyan családot ismerek, akik próbálják a körülményekhez és a lehetőségekhez képest tisztességesen felnevelni gyermekeiket, és megadni nekik mindazt, ami ehhez kell. Napi szintű küzdelem ez, sokszor az árral szemben.”hittanora4

Fotó: Pixabay

Ami pedig az iskolákat illeti: sokszor abba az ellentmondásos helyzetbe kerülnek, hogy muszáj minél több sajátos nevelési igényű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyereket felvenni vagy elcsábítani a szomszéd falu iskolájából, hogy 14 gyereket összeszedjenek – mivel ennyi tanuló kell egy önálló osztály indításához. De a lelkész tud olyanról is, hogy sok gyerek azért ment át egyik iskolából a másikba, mert ott van reggeli is a tízórai, az ebéd és az uzsonna mellett, mert valószínűleg otthon nem tudnak reggelizni.

Ezek a folyamatok viszont ördögi körök, mert ezek miatt sokan elmennek a jó és az átlagos képességű gyerekek közül is: "Akik maradnak a falusi iskolákban, azok vagy lojalitásból teszik, hogy ne zárjon be az iskola. Vagy, mert hisznek abban, hogy azon a településen, illetve környéken, amit otthonuknak tekintenek, lehet még tenni valamit, és ki kell tartani. Vagy, mert nem tudják megengedni maguknak a távoli városi iskolát, vagy nem akarják kitenni gyereket az amúgy katasztrofális tömegközlekedési viszonyoknak. Vagy egyszerűen nem mernek elmenni, vagy csupán szükséges rossznak tartják az iskolát, amit ki kell bekkelni valahogy."

Igazi hősök – és analfabéták

A körülmények miatt kiégett és sokszor a gyerekundor érzése miatti lelkiismeret-furdalással küszködő pedagógusok és hitoktató lelkészek ilyen helyzetben próbálnak meg valamit tenni, vagy legalább kitartani, mert tudják, hogy valójában nem a gyerekek a hibásak, ők nem ezt érdemlik. Az órákat meg kell tartani, és meg is kell élni valamiből. „Szép számmal vannak közöttük igazi hősök is” – mondja a lelkész.

Amikor első vidéken töltött hitoktatói élményeiről kérdezzük, így felel:

"
Először azzal kellett szembesülnöm, amikor falura kerültem, hogy gyerekek jó része nem tud olvasni, ezt a mostani PISA jelentés is megerősíti.

Persze odarakosgatják a betűket-szavakat egymás után, de fogalmuk sincs, hogy mit jelentenek. Mint anno a kódexmásoló szerzetesek némelyike: írni nem tud, csak másolja betűket. A gyerek olvasni nem tud, csak mondja a szavakat. Hogyan próbálsz meg Isten igéjéről beszélni, azt tanítani, ha el se tudják olvasni? Beszélgetni is nagyon nehéz. Sokszor úgy érzem, hogy csak azt várják, mondjam el amit akarok, aztán hadd menjünk haza.

És az sem igaz, hogy ha a diákok szeretik az oktatót, akkor rendesek az óráján. A gyerekek simán beszólnak neked, és rendszeresek az olyan helyzetek, amiket nem tudsz megoldani.

"
Volt, hogy két tízéves fiú verekedett az órámon. Beszóltak, egymásnak estek és a földön hemperegve püfölték egymást. Öt perccel azután, hogy befejezték, véletlenül leejtettem egy ceruzát, és az egyik verekedő srác azonnal ugrott érte, nehogy már nekem kelljen lehajolni...

Tudom, hogy szeretnek és ezt ki is fejezik, mégis gyakran nem ismernek más formát a dolgok elintézésére, mint az agressziót.

Van az a pont

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a hittanórai pofozkodásról, így válaszol: „ha őszintén magamba nézek, van az pont, amikor az ember legszívesebben megütné a gyereket. Nem azért mert maga is agresszívvá vált, hanem azért mert a tehetetlenségnek abban a pillanatában azt gondolja, hogy talán az lenne egyetlen közlési forma, amit megértenek. A kiabálás nem hat, kiküldeni nem lehet a gyereket az óráról, mert a törvény nem engedi.

Ettől függetlenül vitán felül áll, ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem ütünk meg egy gyereket soha. Erre nincs mentség, ez durva hiba volt és nagyon romboló az egyházra nézve. Bár döbbenetesek a körülmények, amik között szolgálnunk kell, és ez sok mindent kihoz az emberből – rosszat is, jót is –, de ezt nem lehet megtenni. Más megoldást kell találni, bár én sem tudom, mi lehetne az.

Csak reménykedem abban, hogy az elvetett magok, a valóban odaadó lelkészek, papok igyekezete nem hiábavaló és valami szárba szökkenhet abból, amit tovább próbálunk adni” – mondja a lelkész, aki egykori katolikus kollégájával kapcsolatos kérdéseinkre személyes érintettsége miatt nem kívánt válaszolni.

A fotók illusztrációk, nem a helyszínen készültek.

Ha úgy gondolod, hogy az ismerőseidet is érdekli a cikk, kattints a megosztásra!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
csongor-cimkep.jpg

„El se tudom képzelni, mi minden kavaroghat a fejében”

Csongor 11 éves siketvak, mozgássérült kisfiú, nem lát, nem beszél és szinte egyáltalán nem is hall. Édesanyja elmesélte, milyenek a mindennapjaik.
Láng Dávid; fotók: Lampert Benedek - szmo.hu
2020. július 05.


hirdetés

„Gyerünk, előbb a bal kezedet, aztán a jobbat. Nagyon jó, most jöhetnek a lábak, ügyes vagy!”

Csongor épp a Pető-módszer szerinti konduktív gyakorlatokat végzi otthonában, amikor megérkezünk. Pedagógusa pont úgy beszél hozzá, mint bármelyik egészséges gyerekhez – ha nem tudnánk, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a kisfiú, első ránézésre fel se tűnne.

Édesanyja, Gabriella 25 hetes terhes volt, amikor HELLP-szindrómával kórházba került. Ez olyan súlyos állapotot idézett elő a szervezetében, hogy császármetszéssel meg kellett születnie a babának, különben veszélybe került volna mindkettőjük élete.

Így jött a világra 2009 júliusában Csongor, szüleinek első gyermekeként, mindössze 630 grammal. Hónapokig gépi lélegeztetésre szorult, kétnapos korában pedig agyvérzést kapott, ami végképp megpecsételte a sorsát.

Később ennek következtében vízfejűség alakult ki nála, emiatt egy úgynevezett shunt-műtéten is át kellett esnie. Sokáig kérdéses volt, túléli-e egyáltalán, de végül novemberben hazaengedték a kórházból.

hirdetés

„Akkor még alig tudtunk valamit arról, pontosan milyen következményei lesznek az extrém koraszülöttségnek. Az világos volt, hogy a központi idegrendszere sérült, az viszont nem, mennyire. Ahogy az sem, rehabilitációval milyen eredményt tudunk elérni. Az orvosok mindenesetre bíztattak bennünket, hogy ne adjuk fel a reményt”

– meséli az édesanya.

A problémák fokozatosan jöttek elő, azonban egy ideig betudták őket a kisfiú éretlenségének, hiszen normális esetben október közepén kellett volna megszületnie, így novemberben a korrigált korát tekintve olyan volt, mint egy egyhónapos csecsemő.

Egyik kontrollvizsgálatról a másikra jártak, az egyik ilyen során derült ki, hogy Csongor teljesen megvakult, fényre sem reagál.

„Óriási csapásként éltük meg, a korábbi orvosi vélemények alapján nem számítottunk rá”

– idézi fel Gabriella. A rossz hírek pedig ezután is sorra követték egymást.

A kisfiúval mindig történt valami, rengeteget volt kórházban. Több shunt műtéten esett át, epilepsziája is kialakult, ortopédiai és szemműtéte is volt. Mindezek mellett rendszeres gyógypedagógiai- és mozgásfejlesztésben részesült, például Katona torna, Dévény-torna, TSMT. Amíg a testvérei meg nem születtek, többször is vitték Erdélybe Vojta-terápiára (ez egy direkt koraszülötteknek kifejlesztett módszer), manapság pedig heti 3-4 alkalommal jár hozzá a már említett konduktor.

Bár az objektív, műszeres vizsgálatok azt is megállapították, hogy egyáltalán nem hall, a valóságban ennél valamivel jobb a helyzet. Apukáját, nagyapját viszonylag jól felismeri a hangjuk alapján, akkor is elkezdi keresni őket, ha csak pár szót mondanak neki. Bizonyos szavakat is felismer, például hinta, vége, eszünk. A különféle sípoló és csörgő játékait is érzékeli, a női hangok viszont nagyobb kihívást jelentenek számára.

Szavakat formálni nem tud, de két éve új hallókészüléket kapott, és tavaly valószínűleg ennek köszönhetően elkezdett hangokat kiadni. Ezek leginkább azoknak a gyerekeknek a gügyögésére hasonlítanak, akik még nem tudnak beszélni.

Az evéssel is nagyon sok problémája volt, végül egy speciális terápiával sikerült orvosolni a dolgot nagyjából négy éves korára, amikor elkezdett óvodába járni. Bár a fogai rendben vannak, és elméletben képes rágásra, szinte kizárólag csak pépes ételeket eszik.

Ha unatkozni kezd, megindul előre

Gabriella számára egyértelmű volt Csongor születése után, hogy most a kisfiú korai fejlesztése az első, így évekig fel se merült, hogy visszamenjen dolgozni. Később pedig jött a két kisebb testvér, illetve a fogyatékkal élő gyerekekkel egyébként is egészen 10 éves korukig otthon lehet maradni.

Ez tavaly telt le, azonban már nem vették vissza korábbi munkahelyére. Bízik benne, hogy egyszer majd újra el tud helyezkedni, de a lehetőségei nem túl biztatóak, hiszen a kisfiú folyamatos felügyeletet igényel.

„Rendkívül aktív gyerek, állandóan le kell őt foglalni, olyan szinte soha nem fordul elő, hogy hosszabb ideig elvan magában. Ha unatkozni kezd, megindul előre, olyankor nagyon résen kell lenni, nehogy nekimenjen valaminek, vagy leverjen valamit”

– magyarázza.

Csongor rendszeresen szétdobálja a játékait, ezt többnyire nem dühből, csak szórakozásból teszi. Nagyon keresi az ingereket is: sokszor előfordul, hogy kíváncsiságból, figyelemfelkeltés céljából vagy akár mérgében fájdalmat próbál okozni magának, például az ágya szélébe ütögeti a fejét. Emiatt sem lehet őt magára hagyni szinte egy pillanatra sem.

Orvosnál, vizsgálatokra várva is gyakran elveszti a türelmét, ilyenkor leginkább a csörgő, zörgő, rezgő játékokkal lehet megnyugtatni.

Sok kézjelet eleve az ő számára találtak ki

Már egészen fiatalon a Vakodába jártak vele korai fejlesztésre, majd óvodába is oda került. Itt pozitív tapasztalatokat szereztek, külön gyógypedagógus foglalkozott a látás-, hallás- és mozgásfejlesztéssel, tehát minden sérülését lefedték.

Az óvoda után az iskola következett ugyanott, bár a halmozottan sérült vak gyerekek esetében valójában nem sokban különbözik egymástól a kettő. Sajnos azóta a Vakodában is erőteljesen érezhető a szakemberhiány – teszi hozzá Gabriella. A gyógypedagógusok, mozgásfejlesztő pedagógusok és asszisztensek is egyre kevesebben vannak, ami sok nehézséget okoz az ott dolgozóknak, a szülőknek és legfőképp az oda járó gyerekeknek.

A kommunikációra külön hangsúlyt fektetnek, de nagyon nehéz dolguk van, hiszen Csongor a születése óta siketvak, így korábbi emlékeire sem hagyatkozhat.

Mint a többi érzékszervi sérült ember, ő is a megmaradt érzékszerveire próbál támaszkodni: nagyrészt tapintás és szaglás alapján tájékozódik.

Fontos támpont még a napirend, illetve a különböző események fix sorrendje, például az itthoni torna esetén az egymás után jövő gyakorlatok, amit Csongor kiválóan ismer.

Hogy ő is képes legyen közölni a gondolatait, kézjelekkel próbálnak kapcsolatot teremteni vele, ezek közül sokat eleve neki találtak ki, illetve van olyan is, amit ő maga alakított ki.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
abuzált-gyerek.jpg

„42 évesen is cipelem a 6 éves koromban szerzett mocskos emlékeimet - egy életre megmérgeztek azok a férfiak, akik a gyermekekre indulnak be”

Gyermekkorában molesztált egykori áldozat írta le a véleményét Kaleta Gábor ügyéről.
Fotó: Ulrike Mai/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Gabi 42 éves. 6 éves volt, mikor először használták ki szexuálisan. Hosszú út vezetett odáig, hogy talpra álljon, ebben a terápia segített neki.

Úgy érezte, Kaleta Gábor ügye mellett nem mehet el szó nélkül. Erről szóló írását az engedélyével, változtatás nélkül közöljük.

A volt perui nagykövet nevét szándékosan írta kis betűvel.

***

Van ez a kaleta gábor, volt perui nagykövet bácsink, akiről bár egy évig titkolták nagy hazafiaink, de mégis csak kibukott, hogy találtak nála 19 ezer azaz T I Z E N K I L E N C E Z E R gyermekpornográf fotót...ehhez a lényhez jár egy ügyvéd, azzal a két betűvel a neve előtt (dr), aki bizony abuzált gyermekek családtagjainak is ad jogi tanácsadást...khm khm...khmm...

hirdetés

Érted, van egy gáborunk aki - nem tudom elengedni a számot - 19 ezer fotót, anyagot gyűjtött össze gyermekekről... Végülis van az a pénz amiért bevállalta a védelmét, és sikerrel is jártak, mármint számukra sikerrel... Mert azért közben gáborunk lefogyott, a kis családja hű meg ha, anyukáját zaklatják... Jahhh, szegény... szegény keresztény lélek... Mert bizony még ezt is felhozták védelmében, hogy keresztény... Kapott egy kis felfüggesztettet, meg egy kis aprópénzes bírságot, amit csikkzsebből kidob a bácsi, és köszöni szépen a bíróság döntését...

Áldozat vagyok... Ez a poszt, hangsúlyozom, nem rólam szól, de így tudom mégis csak átadni a gondolataimat, hogy hátha eljut olyanokhoz is, akik eddig nem érezték a gyermekkori szexuális bántalmazás súlyát... Mert akár egy fotó is az... Egy fotó is több mint sok...

És ezeken a fotókon undorító beteg dolgok voltak, olyan dolgok amikre csak egy beteg embernek áll fel a cerkája, és r..szol, miközben a felesége éppen édesdeden mellette alszik... Vagy, mivel nemtelen a bántalmazói szerep, bizony nők is lehetnek ilyen sérültek, lelhetik örömüket e normális embereknek felfoghatatlan, visszataszító, elfogadhatatlan helyzetekben.

42 múltam... 6-7 éves lehettem, amikor az első abúzusomat átéltem, legalábbis amire emlékszem mai napig kristálytisztán, és amit felnőtt férfi követett el ellenem...

Épp elkezdtem az első osztályt... Majd ezt követte újabb és újabb eset...

Van egy beteg pedofil, aki a gyermekekben leli örömét, tudatában van e betegségének vagy nem, de örömforrás ez számára... És van a gyermek, aki sajnos, mint ez esetben is, hol van??? Nincs, megkockáztatom, a 19 ezer fotó akár több ezer gyermekről is készülhetett, és a töredékének ha kiderül a kilétük, senki nem foglalkozik velük, vagy csak nagyon kevés szakember... Szóval van a gyermek, aki áldozat.

Gábor most kapott egy pár százezres büntetést, és a fotók számai alapján egyértelmű, hogy továbbra is ki fogja élni beteg hajlamait...Éli tovább életét, jó szegénykém lefogyott, meg kicsit rossz most neki, de tudjuk milyen a nép, minden csoda három napig tart...Ezt is elfeledik, és nem soká pózolhat is kedvenc nyaralóhelyén szeretteivel...Zsebében a telóján újabb pornós anyaggal...

42 évesen is cipelem a 6 éves koromban szerzett mocskos fertő emlékeimet... Meg a többit. Gábor, Csaba, tisztelt bíróság, mindenki, aki részt vett ez ügyben, és közrejátszott abban, hogy ez az ember ennyivel megússza, annyira szívesen találkoznék veletek. Meg azokkal a törvényhozókkal, akik ennyire adnak lehetőséget...

Rengeteg év terápia után is szívesen megmutatnám, hogy bizonyos illatok, helyzetek vagy érintések mit váltanak ki a testemben... Mert bizony szerencsétlen testem emlékszik... Higgyétek el nem sajnáltatom magam, szeretem az életem, de a testem sem felejt, és ezt felülírni, kigyomlálni, a sérelmeit, fájdalmait nem tudom, hogy elég lesz-e az egész életem rá...

Hangsúlyozom jól vagyok, de egy életre megmérgeztek azok az én esetemben férfiak, akik a gyermekekre indulnak be...

A ma kiszabott pénzbírság, egy éves terápiámra talán elég, és még így sem úgy és annyit járok amennyit szeretnék, és tegyem össze a kezem, hogy van módom és lehetőségem terápiára járni, és megtaláltam azt a szakembert, akivel tudok együtt hatékonyan dolgozni... És nagy betűkkel hangsúlyozom én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert időben felismertem, hogy segítségre szorulok, és rengeteg buktató után sem adtam fel, hogy megfelelő segítséggel tudjak dolgozni a gyógyulásomon...

Tudjátok vannak barátaim...Fiúk, lányok...Akik gyermekkorukban szintén átéltek hasonló traumákat...Van, aki nekem nyílt meg életében először, közel 30 év hallgatást törve meg ezzel... Mert az egy dolog, hogy ha kell, én nyíltan elmondom, miket éltem át, mert már tudom, hogy ezt nem nekem kell szégyellni, de a legtöbb áldozat nem jut el eddig.

A legtöbb áldozat egy életre elcsúszik...Drog, prostitúció, alkohol, gyógyszerfüggőség, vagy ő is bántalmazó lesz, vagy egyszer csak öngyilkos lesz jelek nélkül, mert nem tudja megtörni a csendet, nem tud beszélni a sérelmeiről, és egyszer csak feladja, megrogy e fájdalom alatt, és inkább a halált választja.

Én magam is voltam e mederben is, tudom mi zajlott le bennem, és nagyon is átérzem azok fájdalmát akik legvégső elkeseredettségükben öngyilkosak lesznek...Gábor asszisztált a beteg örömforrásával több ezer gyermek egy életre tönkretételéhez...Egy ÉLETRE tönkretett több ezer gyermeket...És kicsenget pár százezret és viszlát...Majd visszajönnek a leadott kilók, és él tovább mint Marci hevesen...Jól van ez így...

Mindeközben gyermekek lelkei halnak meg...Miközben gyermekek vesztik el hitüket egy egész életre...Miközben olyan fizikai és lelki fájdalmakat kénytelenek átélni, amire nincsenek megfelelő szavak, és mindezt teszik velük olyan beteg elmék, akik tisztában vannak vele, hogy szinte több joguk van, mint egy áldozatnak...Mert tisztában van azzal, hogy az áldozatban főleg egy gyermekben olyan traumát vált ki, hogy évekig évtizedekig is hallgatni fog...

És védjük óvjuk családjainkat, és szüljetek gyerekeket...

És van akik szerint jól van ez így...Nem tudnék tükörbe nézni azok helyében, akik asszisztáltak ebben az ügyben...Meg akármelyik másik hasonló ügyben...

Mi kell még vajon, hogy változás történjen?? Mi kell, hogy végre elinduljon valami? Hogy egy áldozatot ne alázzanak meg a rendőrségen, hogy megfelelő szakemberek foglalkozzanak az áldozattal, hogy azonnal kiemeljék őket a bántalmazói körből, hogy joga legyen az áldozatnak, hogy végre ember számba vegyenek minket.

Élni szeretnénk csak, semmi többet, csak élni, békében, nyugodtan, úgy ahogyan emberhez méltó... Biztonságra szeretetre vágyunk, semmi másra...De ez országunkban jelen pillanatban LEHETETLEN!! Kivitelezhetetlen...

Sír a lelkem...Űr van bent, kiégés, és óriási kérdőjelek...És tudom, pár nap egy két hét, és jön az újabb ügy, és akkor sem fog történni semmi sem...

És tudjátok mi a szomorú? Soha nem lehet tudni, melyik gyermek a következő... Soha nem tudhatod... Soha...

Fájok, ordítok, és a tehetetlenség megöl, nem magam miatt, hanem azok miatt a gyermekek miatt, akiknek nem biztos, hogy lesz annyi erejük, mint ami nekem volt...

Drága lelkek, nem vagytok egyedül, és szívből kívánom gyógyulásotokat, lelketek gyógyulását... Ne adjátok fel kérlek... Per pillanat, jelen törvényeink alapján mást nem tudok nektek mondani!! Merjetek segítséget kérni, beszélni róla, és menni addig, amíg nem találjátok meg azt a szerető közeget, támogató szakembert, aki mellett érzelmi biztonságban tudtok gyógyulni. Nem lesz könnyű, de nem adhatjátok fel... Egy gábor-féle nem győzhet le minket... UGYE NEM??


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kaleta-gabor-1.jpg

Pedofil? Még mit nem, ő csak nézegette a gyermekekről készült pornográf felvételeket!

A gyerekek meg, akiknek a képeire élvezkedett, ugye, kit érdekelnek. Vélemény.
K.U.D. - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Szegény férfi! 30 kilót fogyott, annyira megviselte ez az ügy. 30 kilót. Nagyjából ennyi egy 2 éves kislány (elvileg az átlagos testsúlyt úgy lehet kiszámolni, ha az éveket megszorozzuk kettővel és hozzáadunk 8-at) és egy 5 éves kisfiú testsúlya összesen. Ennyit fogyott ez az ügyvédje szerint mintaértékű jogászéletet élő, hazáját szolgáló, mélyen vallásos ember, aki egyébként mindent beismert a bíróságon. Kaleta Gábor volt perui nagykövetről van szó, akinek a számítógépén több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le.

A bíróságon ez az ember, aki amikor épp nem kiskorú gyermekek pornográf felvételeit nézegetve fantáziált és szerzett örömet magának, rendszeresen gyakorolja a hitét, szóval a bíróságon hangsúlyozta, végtelenül megviselte az ügy a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. Szegény. Bűnös ugyan, elismeri, na de mégis.

Egy év felfüggesztett börtönbüntetés és 540 ezer forintos pénzbüntetés. Ennyi. Persze, az ítélet még nem jogerős, de ne legyenek senkinek sem illúziói: egy ilyen jóravaló keresztény hazafi nem fog rács mögé kerülni. Persze, azt elismeri, hogy 19 ezer kiskorúról készült képet tárolt a gépén, de hát mi ezzel a probléma? Nem érti. Hát nem csinált ő semmi rosszat, mégis, hogy bánnak most vele? Meghurcolják. Tönkremennek az idegei. A családját is bántják. Mikor ő csak kiskorúakról készült erotikus felvételeket töltött le a gépére.

Az ő jogai. Az elkövetőé. Megint. Persze. Mint Magyarországon szinte mindig.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gyerek-bantalmazas-pxhere.jpg

„Ennyit ér egy gyerek tragédiája? A félresiklott élete? Az életre szóló sérülése? 28 forintot?”

Sebestyén Eszter pszichológus írása a gyermekpornográfia miatt felfüggesztett börtönre ítélt Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügye kapcsán.
Illusztráció: Kat Jayne/Pexels - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Mint megírtuk, egy év felfüggesztett börtönre és 540 ezer forintos pénzbírságra ítélték szerdán Kaleta Gábor volt perui nagykövetet gyermekpornográfia miatt. Az exdiplomata több mint 19 ezer, gyerekekről készült pornográf képet tárolt a laptopján.

Sokakat felháborított az ítélet, többek közt szerzőnk is megírta a véleményét a döntésről.

Sebestyén Eszter pszichológus a Facebook-oldalán fejtette ki véleményét az ítélettel, illetve Kaleta Gábor ügyével kapcsolatban.

A bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

hirdetés

"Számoltam egy kicsit.

540 ezer forint pénzbüntetés jár 19 ezer gyerekről készült pornográf képért. (Most megpróbálok eltekinteni attól, hogy kétszer ennyi pénzbüntetés jár egy dudálásért, bár nem igazán tudok…) Ha ezt elosztom, 28-29 forint pénzbüntetés jár egy fotóért. 28 forint. Huszonnyolc. Egy bevásárlókocsiba már több pénzt kell bedobni.

Abba belegondol bárki, hogy ezek a gyerekek ezekért a fotókért a gyerekkorukkal, az ártatlanságukkal, a lelkükkel, egész életüket végikísérő test-lelki sebekkel fizetnek?

Ők a poklok poklát élik meg, őket használják, őket erőszak éri, őket semmibeveszik. Beletipornak brutálisan a testükbe-lelkükbe, kínozzák őket, megfosztják őket az emberi méltóságuktól. Elveszik a világba, az életbe, az emberségbe vetett bizalmukat. Egész életükben fizetni fognak pánikrohamokkal, emlékbetörésekkel, rémálmokkal, megsemmisítő szégyenérzéssel, önváddal, bűnösség, mocskosságérzéssel, akár fizikai betegségekkel, akár meddőségi problémákkal, és mások számára elképzelhetetlen pszichés sérülésekkel, brutálisan nehezen kezelhető poszttraumás stressz szindrómával. Ők életük végéig fizetni fognak.

És az elkövető mivel fizet? 28 forinttal?

Ennyit ér egy gyerek tragédiája? A félresiklott élete? Az életre szóló sérülése? 28 forintot?

Vagy ha nem minden fotón különböző gyerek van, mert mondjuk egy gyerekről több fotó is készül, akkor lehet, hogy ér száz, kétszáz forintot?

Ezeknek a gyerekeknek a szemébe ki fog belenézni?

Mit üzen ez az ügy minden egyes gyerekáldozatnak? Hogy semmit nem számítasz, hogy senkit nem érdekel, hogy teszik tönkre az életed. Hogy téged következmények nélkül bánthatnak, használhatnak, ezért senki nem fog fizetni, csak te. Hogy következmények nélkül hullhat darabokra az életed, és töredezhet darabokra a lelked.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!