HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij már hajlandó lenne területeket is cserélni az oroszokkal

Volodimir Zelenszkij a háború harmadik évfordulójának közeledtével adott interjút a Guardiannak. Ebben szóba került többek között az amerikai támogatás, az ukrán újjáépítési tervek és Európa szerepe is.


A Guardiannek adott interjút Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború harmadik évfordulójának közeledtével Zelenszkij ebben többek között arról beszélt, hogy szerinte Európa nem lenne képes elegendő biztonsági garanciát nyújtani Ukrajnának, ha Amerika kivonulna a konfliktusból. „Vannak, akik azt mondják, hogy Európa egyedül is képes lehet erre, de én mindig azt felelem: nem” – jelentette ki. Hozzátette: „Biztonsági garanciák Amerika nélkül nem valódi biztonsági garanciák.”

Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy szerinte fontos megállapodásokat köthetnek amerikai cégekkel Ukrajna újjáépítéséről, különösen az ásványkincsek – például urán, titán és ritkaföldfémek – kitermeléséről. „Akik segítenek megmenteni Ukrajnát, lehetőséget kapnak arra is, hogy részt vegyenek az újjáépítésben” – fogalmazott, utalva arra, hogy az ukrán és amerikai vállalatok együtt dolgozhatnak majd a háború utáni rekonstrukción.

„Nemcsak a biztonságról van szó, hanem a pénzről is” – mondta Zelenszkij. „Értékes természeti erőforrásaink vannak, amelyekbe most partnereink is befektethetnek. Ez nekünk munkahelyeket teremt, az amerikai cégeknek pedig profitot.”

Az ukrán elnök szerint az amerikai katonai támogatás is kulcsfontosságú, különösen a légvédelem szempontjából.

„Csak a Patriot-rakétarendszer képes minden rakétatípus ellen megvédeni minket. Más rendszerek is vannak, de egyik sem nyújt teljes védelmet” – hangsúlyozta.

A hétvégén Zelenszkij Münchenbe utazik, ahol részt vesz a biztonságpolitikai konferencián. Ott találkozhat J. D. Vance amerikai alelnökkel, aki Trump tanácsadói körében az egyik legkevésbé támogatja Ukrajna ügyét. Tavaly Vance még szenátorként visszautasította a találkozót az ukrán elnökkel.

Zelenszkij azt is elmondta, hogy szeretne találkozni Donald Trumppal, de egyelőre nincs kitűzött időpont.

Zelenszkij Emmanuel Macron francia elnök javaslatáról is beszélt, amely szerint egy 100-150 ezer fős európai békefenntartó erő segíthetné Ukrajnát. Úgy véli, még ennyi katona sem lenne elegendő az orosz hadsereggel szemben. „Még így sem lennénk egyenrangúak az orosz hadsereggel, amely ellenünk harcol” – mondta. Szerinte a könnyű fegyverzetű békefenntartók semmit sem érnének, és az ENSZ kéksisakosai a történelem során eddig soha nem tudtak hatékonyan beavatkozni.

Az interjúban szóba került egy lehetséges területcsere is Oroszországgal.

Utalva a kurszki térség nyár óta tartó ukrán megszállására,

Zelenszkij jelezte: hajlandó lenne az oroszokkal területeket is cserélni.

Az is szóba került az interjúban, hogy ukrán vezetés aggódik a Trump-adminisztráció első döntései miatt. Az új amerikai kormány felfüggesztette a USAid támogatásokat, ami több száz humanitárius programot érint, köztük veteránokat segítő projekteket és iskolák fejlesztését.

A USAid-befagyasztás kapcsán Zelenszkij így fogalmazott: „Nem fogunk panaszkodni, hogy bizonyos programokat felfüggesztettek, mert számunkra a legfontosabb a katonai támogatás, és ezt megőrizték, amiért hálás vagyok. Ha az amerikai félnek lehetősége és szándéka van folytatni a humanitárius missziót, mi teljes mértékben támogatjuk. Ha nem, akkor megtaláljuk a saját megoldásunkat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni
A politológus igyekezett megfejteni, hogy mi a Fidesz és a Tisza párt célja a felbolydult tavaszi politikai időszakban. Magyar Péter látványos távolmaradásáról is gondolkozott.


Ahogy arról kedden írtunk, elfogadta a Parlament a Pride magyarországi betiltásáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők egy része füstgyertyával tiltakozott a teremben, majd a Kossuth téren tüntetést tartottak. Később a demonstrálók a Margit-hídhoz vonultak, ahol mintegy négy órán keresztül blokkolták a forgalmat, időnként lökdösődésbe kezdve a rendőrökkel.

A helyszínen többen hiányolták Magyar Pétert és a Tisza szimpatizánsait, és az ellenzéki politikus utolsó – új barátnőjét bemutató – posztja alatt is szóvá tették, hogy nem volt kinn a tüntetőkkel.

Török Gábor még kedd este próbálta megfejteni a történteket Facebook-oldalán. Posztja elején azt fejtegeti, mi volt a hasonló helyzetek menete 2024-ig, Magyar Péter feltűnéséig. Mint írja, ekkor „a Fidesz legnagyobb versenyelőnye az volt, hogy az általuk felépített, alapvetően aszimmetrikus politikai térben a hatalmi és anyagi erőforrásokban, a politikai tudásban és képességekben meglévő jelentős előnyüket kihasználva képesek voltak még a nehezebbnek ígérkező helyzetekben is "eljátszadozni" az ellenzéki szereplőkkel. Uralták a politikai napirendet, ügyesen választották a témákat, és ezek segítségével irányítani tudták az ellenzék megszólalásait, cselekedeteit. A Fidesz volt a magyar politika rendezője, az ellenzék pedig egyre elkeseredettebben, egyre reménytelenebbül hajtotta a mókuskereket. Cinikus hatalommérnökök játszottak hisztérikus amatőrökkel, és ebből a meccsből mindig előbbiek jöttek ki nyertesen.”

2024 tavasza óta ugyanakkor ez megváltozott. „Nem a Fidesz erőfölénye vagy politikai tudása tűnt el, csak megjelent a színen egy új szereplő, akivel szemben hosszú ideig semmi sem működött. Elveszett a napirend feletti kontroll, a kományoldal számára kellemetlen, a mindennapi élettel kapcsolatos témák sokasága jött elő egy olyan helyzetben, amikor az emberek többsége egyre borúsabbnak látta saját helyzetét. Ráadásul - és szerintem ez (volt) a legveszélyesebb a kormányoldalra nézve - az új ember folyamatosan arra törekedett, hogy bejöjjön a Fidesz gondosan ápolt úgynevezett védett ideológiai törzsterületére, megszólítsa azokat a szavazókat is, akiket az itteni kerítések tartottak a rendszerben” – írja Török Gábor hozzátéve, hogy ebben a helyzetben valamit tenni kellett.

A jelenlegi folyamatot „nagy tavaszi kísérlet”-ként definiálja, aminek szerinte célja a korábbi képlet visszaállítása. A napirendet uraló kormánnyal, erős – ha kell: nagyon erős – ideológiai megosztással és az ellenzéket folyamatosan védekezésbe, sőt hisztériába kergető témákkal. Amit ma láttunk a parlamentben, az pontosan ez a régi képlet: a karaván halad, a kutyák vadul ugatnak, kicsit talán harapnak is.

A Fidesz problémája csak az, hogy az új szereplő még nincs ott a képen, nem az ő kezében van a füstbomba, nem ő menetel a betiltott Pride élén, hanem próbálja magát távol, korábbi témáit pedig életben tartani.”

Török Gábor szerint a tét világos: „a Fidesz akkor hibázik, ha túl messzire megy, olyan messzire, ahol már a potenciális szavazói sem biztos, hogy követik (a Pride betiltása – bármit is gondoljunk róla személyesen – nem ilyen döntés, a miniszterelnök ünnepi, többes számban előadott poloskázása azonban – ahogy az ezt követő kormánypárti kommunikáció igazolja – már határeset lehet), a Tisza pedig akkor, ha felveszi az elé dobott kesztyűt, beáll a korábbi ellenzéki pozíciókba és eljátssza a Fidesz által neki megírt szerepet.

A játék logikája is kiszámítható: minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni, minél messzebb megy a Fidesz, annál nehezebb lesz a Tiszának nem beszállni, ám annál esélyesebb, hogy a határátlépés már a Fidesznek árthat”

– fogalmaz az elemző.

Szerinte „2026 tavaszáig [...] egyetlen este sem hirdetnek győztest, akkor sem, ha a beszélő fejek azért minden órában megteszik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megszólalt a kedd esti tüntetésről: A TISZA nem sétál bele ebbe a csapdába
Az ellenzéki politikus közölte: a Tisza-kormány minden ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni. A tegnap meghozott törvényt ismét figyelemelterelésnek tartja.


Ahogy arról kedd este beszámoltunk, nagyjából másfél ezer ember elfoglalta a Margit híd pesti hídfőjét kedd este, miután a Parlament elfogadta a Pride betiltását is lehetővé tevő, a gyülekezési jogot korlátozó törvényt.

A tüntetők között és Magyar Péter Facebook-oldalán is sokan voltak, akik szóvá tették, hogy az ellenzék vezető szereplője sem részt nem vesz a tüntetésen, sem véleményt nem nyilvánít a kérdésben. Magyar végül szerda reggel posztolt a kérdésben. Posztja elején világossá teszi: „A jelenlegi aljas, gyűlöletkeltő hatalmat választásokon lehet legyőzni.” Szerinte „most, amikor Orbán Viktor hatalma megrendült, ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodik, mint 2006-ban a Gyurcsány-kormány: a magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe. Válságban a gazdaság, zuhan a népszerűségük, ezért azt teszi, amihez a legjobban ért: gyűlöletet és megosztottságot szít.”

Hozzáteszi: „Annak, hogy helyreállítsuk a magyarok szabadságát, az egyetlen módja, hogy a választásokon megszabadulunk azoktól, akik nem tisztelik azt. A TISZA véget vet az Orbán-Gyurcsány korszaknak és minden magyar ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni.”

Szól az ellenzék tegnapi akcióiról is. „Aki azt hiszi, hogy az orbáni hatalmat az eddig már ezerszer kipróbált és elbukott módszerekkel lehet leváltani, az súlyosan téved” – fogalmaz a politikus, aki szerint „Pontosan az a célja a hatalomgyárnak, hogy a társadalmat és a kormányváltást akaró tömegeket megossza”.

A tegnap meghozott törvényt ismét figyelemelterelésnek tartja. Azt írja: „A gyülekezési törvényt sem véletlenül most szigorították, most is csak és kizárólag azért tették, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy hány millió magyar ember él súlyos megélhetési válsághelyzetben és hogy pár hónap múlva vége lesz a hatalmuknak.”

Szerinte:

„Az óellenzéki módszerek (legyenek akár füstgránátok, akár konfrontáció a rendőrséggel) csak és kizárólag Orbánék hatalomban tartását szolgálják. Sem a rabszolgatörvénynél, sem a választási vagy egyéb jogszabályok módosításánál nem értek el semmilyen eredményt, sőt a hatalmat erősítették és aztán néhány hét alatt elhaltak.”

„Azért nyúlt most a hatalom az alkotmányellenes szigorításhoz és tiltáshoz, hogy ideológiai terepre terelje a közbeszédet, amivel végletesen össze lehetne ugrasztani a kormányváltást akaró tömegeket” – teszi hozzá.

„A TISZA nem sétál bele ebbe a csapdába. Pontosan tudjuk, hogy a jogszabályokat és a hatóságok vezetőit csak választási győzelemmel és kormányváltással lehet megváltoztatni”

– adott némi támpontot pártja várható reakciójáról a tüntetésre.

Magyar Péter úgy gondolja: „Minden olyan lépés és üzenet, ami az ország és a magyar emberek súlyos problémáiról tereli el a figyelmet, az Orbán Viktor hatalomban tartását segíti.”

Azt ugyanakkor posztjában határozottan megígérte:

„A TISZA véget vet az Orbán-Gyurcsány korszaknak és minden magyar ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: Ezek a hülye gyerekek úgy gondolták, hogy ez vicces
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Momentumos politikusok és a Margit hídon tiltakozók „gazdái” ugyanazok, akik Belgrádban és Tbilisziben is tüntetéseket szítottak.


Ahogy arról kedden mi is beszámoltunk, elfogadta a Parlament a gyülekezési jog korlátozásáról szóló törvényt, amivel – idén először – betiltanák a Pride felvonulást Budapesten. A Momentum képviselői a módosítás ellen az ülésteremben füstbombákkal tiltakoztak.

Az esetről az ülés után a Facebookon írt Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője akkor úgy fogalmazott: „Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?”

A politikus este a Hír TV adásában is hasonlóan nyilatkozott a tiltakozókról, akik később egyébként a Kossuth téren, majd a Margit hídon is tüntettek. Szerinte „az ilyen fajta felforgató módszer túlment minden határon”.

Kocsis beszélt Bányai Gáborról, aki a Covid alatt hosszú ideig lélegeztetőgépen volt, életveszélyes állapotba került. A fideszes képviselő a tegnapi eset után is rosszul lett. A frakcióvezető azt mondta: Bányainak szűkült a légcsöve, talán a Covid óta először.

Kocsis Máté szerint a momentumos képviselők olyan füstbombát használtak, amit zárt térben nem is lett volna szabad:

„Ezek a hülyegyerekek úgy gondolták, hogy ez vicces, de ez mégiscsak a magyar Országgyűlés, ahova pirotechnikai eszközt vittek be, ami tele van fa bútorzattal, történelmi emlékekkel, azért is írtam a közösségi oldalamra, hogy a következő az lesz, hogy talán felgyújtják épületet”

A kormánypárti politikus párhuzamot vont a mostani budapesti és a közelmúltbeli belgrádi és tbiliszi események között. „Ez nyilván az ifjak komolytalansága, de ez ugyanaz a felforgató módszer, amit Szerbiában, Grúziában láttunk” – fogalmazott. Hozzátette:

„Azt nem gondolom, hogy ezek a gyerekek értik, hogy most mit csináltak, de azok, akik őket finanszírozzák vagy ha úgy tetszik a gazdáik, azok pontosan értik, hogy mi történik, és teljesen nyilvánvaló, hogy mire megy ki a játék. Ez a Pride-párti gyújtogatás csak az előszele volt annak, amire itt a külföldi finanszírozók készülnek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Esőben áztatták az iskolásokat Olaszliszkán, miközben a politikusok ernyő alatt álltak
Az ünnepségen a fideszes képviselő-jelölt és a helyi polgármester megúszta szárazon, míg a kivezényelt gyerekek az esőben áztak. A jelenetről látványos fotók készültek, amelyek gyorsan bejárták a netet.


Március 14-én megemlékezést tartottak Olaszliszkán 1848–49 hőseiről. Az eseményről Bánné dr. Gál Boglárka fideszes politikus egy Facebook-posztban számolt be, amelyben fotókat is közzétett - vette észre a 444.hu.

Bánné képeinek tanúsága szerint az ünnepség alatt esett az eső. A helyszínen - feltehetőleg valamelyik iskola szervezésében - megjelent tanulók Kossuth Lajos mellszobra mellett álltak, ernyő nélkül, így alaposan eláztak.

Eközben a fideszes képviselő-jelölt és a KDNP-s Varga Béla, a település polgármestere koszorút helyezett el. Nekik persze jutott esernyő - hívja fel a figyelmet a lap.

A posztban közzétett fotók között olyan is szerepel, amelyen jól látható a különbség az esernyő alatt álló politikusok és az esőben ázó diákok között. A képsorozat felháborodást keltett a közösségi médiában. A politikus bejegyzése alatt is sokan megjegyzik, hogy rosszul veszi ki magát a koszorúzók és az ünnepségre vezényelt diákok helyzete közötti ordító különbség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk