HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij: Az oroszok néha kivégzik az észak-koreai katonákat, hogy az ukránok ne tudják foglyul ejteni őket

Az ukrán elnök szerint minimális védőfelszereléssel küldik őket harcba, nagyon súlyosak a veszteségeik. Az ukrán és a nyugati hírszerzési források 12 ezerre becsülik a kurszki régióban harcoló észak-koreaiak számát.


Az oroszok néha kivégzik az észak-koreai bajtársaikat, hogy az ukránok ne tudják foglyul ejteni őket - erről beszélt Volodimir Zelenszkij péntek est közzétett videójában. Az ukrán elnök szerint az észak-koreaiak gyakorlatilag védtelenül harcolnak és súlyos veszteségeket szenvednek el.

Zelenszkij azt mondta, hogy a nap folyamán több sebesült észak-koreai katona is az ukrán erők fogságába esett. Az állapotuk azonban olyan súlyos volt, hogy már nem tudtak rajtuk segíteni.

„A koreai embereknek nem lenne szabad egy európai háborúban meghalni”

– tette hozzá az ukrán elnök. Szerinte erre az ügyre mások mellett Észak-Korea szomszédja, Kína lehetne hatással oly módon, hogy befolyást gyakorol a phenjani vezetésre.

Zelenszkij azt mondta, hogy az észak-koreaiaknak súlyos veszteségeik vannak a kurszki régióban, és tapasztalatuk szerint az orosz hadsereget és az észak-koreai felügyelőket egyáltalán nem érdekli a katonák túlélése. Az oroszok minimális védőfelszereléssel küldik őket támadásba.

Mindent megtesznek azért, hogy az ukránok ne tudják foglyul ejteni a koreaiakat, esetenként ők maguk végzik ki őket

- állította az ukrán elnök.

Az ukrán és a nyugati hírszerzési források 12 ezerre becsülik a kurszki régióban harcoló észak-koreaiak számát. Zelenszkij a hét elején azt mondta, hogy közülük már több mint 3 ezeren haltak, vagy sebesült meg a harcokban.

via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka
A nő most zokogva védekezik, miközben terhes azzal a férfitól, aki rögzítette a videót. A férfi attól retteg, hogy a születendő kisfiukkal is ez történhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Egy kétéves kislányt saját édesanyja rángatott a hajánál fogva Baranyában, majd rá is térdelt, miközben a gyerek kétségbeesve sírt. A jelenetről videó is készült, amit a kislány nevelőapja rögzített, mert senki nem akarta elhinni neki, hogy a nő bántalmazza a gyermeket, derül ki a Tényekből.

A felvételen jól látható, hogy

a kislány próbál kiszabadulni, de az anyja tovább rángatja a hajánál fogva.

A nevelőapa végül véget vetett a bántalmazásnak, majd feltöltötte a videót az internetre, és feljelentést tett a rendőrségen.

A férfi a Tények stábjának elmondta, hogy attól tart, volt párja a születendő közös gyermekükkel is így fog bánni. Bár nem szeretné, hogy az anyát meghurcolják vagy letartóztassák, úgy érzi, szakember segítségére lenne szüksége, mert indulatkezelési problémái vannak. A nevelőapa attól is tart, hogy a nő nem fog szólni neki, ha beindul a szülés.

A Tények riporterei megszólaltatták a várandós nőt is, aki zokogva azzal magyarázta a történteket, hogy a kislány nem szereti, ha összefogják a haját. A nő jelenleg a szüleinél lakik, és a nevelőapa gyermekét várja, de már szakítottak.

A történet azonban itt nem ért véget. Egy idegen férfi lincseléssel fenyegette meg a nőt. Azt mondta neki, hogy társaival meg fogja keresni, mert tudja a lakcímét.

A kislány nagymamája is megszólalt az ügyben. Szerinte a gyerek hisztis, akaratos és nagyon el van kényeztetve. A hírműsor információi szerint a kislány vér szerinti édesapja szeretné magához venni Eperkét. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított.

A térdelésről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk