Fordulat? Putyinnal parádézott, most Zelenszkijhez megy a szerb elnök
Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán első alkalommal látogat Ukrajnába. Az utazás célja, hogy részt vegyen az Ukrajna és a délkelet-európai országok csúcstalálkozóján Odesszában.
Az Euronews értesülései szerint a látogatás azt jelezheti, hogy Szerbia készen áll közeledni az Európai Unió álláspontjához az ukrajnai háború kérdésében. Belgrád eddig semlegesnek vallotta magát ebben a konfliktusban.
Vučić moszkvai útja május 9-én még más képet festett: akkor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel vett részt a győzelem napi parádén. Ez az esemény komoly bírálatokat váltott ki Brüsszelben, mivel az EU szerint a vizit sérti az uniós csatlakozási feltételeket, és akár Szerbia uniós tagsági folyamatát is hátráltathatja.
Most azonban Vučić részvétele az odesszai csúcson új lehetőséget teremthet. A lap forrásai szerint
Mint mondták: „Ukrajna eközben gesztust tett Szerbia irányába, ugyanis nem hívta meg Koszovót a csúcstalálkozóra.” Koszovó jogállása a mai napig vitatott, függetlenségét Szerbia és az ENSZ sem ismeri el.
Közben Oroszország azzal vádolta meg Szerbiát, hogy fegyvereket juttat Ukrajnába. Az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat (SVR) szerint ezzel a szerbek hátba szúrták őket. A hírszerzés állítása szerint szerb védelmi cégek a hivatalos semlegességet megszegve lőszert szállítottak Kijevbe. Szerintük a fegyverek a NATO közvetítésével, „elsősorban a Cseh Köztársaságon, Lengyelországon és Bulgárián” keresztül jutottak el Ukrajnába, sőt, az is felmerült, hogy afrikai országokat is bevonhattak a tranzitba.
A csúcstalálkozóra tizenkét délkelet-európai ország vezetőit várják, köztük Nicusor Dan román elnököt is. Odessza az orosz támadások célpontja: a várost rendszeresen érik rakéta- és dróntámadások. Kedden például két ember életét vesztette, amikor lakóépületekre és egy szülészetre is csapást mértek a drónok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök később arról számolt be, hogy a szülészeten tizenhárom ember megsérült.