HÍREK
A Rovatból

Vasárnap távozik a hidegfront, egyre melegebb idő jön, akár 23 fok is lehet majd

Április első napja országszerte igazi tavaszi időt hozhat, de addig lesz még szél, eső, akár az ég is megdörrenhet.

Link másolása

Vasárnapra pár fokkal ugyan visszaesik a hőmérséklet, ám március utolsó napjai egyre melegebb időt hoznak. Kivételt északkelet jelenthet - írja az Időkép.

Délután nyugat felől záporokkal, feltámadó északnyugati széllel hidegfront érkezik. Főként a Dunántúlon az ég is megdörrenhet.

A front mögött vasárnapra pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, délután 10-15 fok várható.

Március utolsó napjaiban nyugat, délnyugat felől ismét egyre melegebb légtömegek érkeznek fölénk, újra erősödik a nappali felmelegedés, legalábbis az ország nagy részén. Keleten, északkeleten ugyanis a felhőké lehet a főszerep és főként kedden kisebb eső is kialakulhat. Itt csak pár fokkal 10 fok fölött alakulhat a csúcshőmérséklet,

miközben az ország nagy részén már 16 és 22 fok közé melegszik a levegő.

Szerdán is keleten lehet valamivel felhősebb, hűvösebb idő, 14-16 fok körüli maximumokkal, míg hozzávetőlegesen a Tisza vonalától nyugatra a napsütés lesz túlsúlyban, és 17-22 fokos meleggel köszön el a március.

Április első napja országszerte igazi tavaszi időt hozhat, napközben 16-23 fokig melegedhet a levegő.

Egy hidegfront előterében azonban többfelé feltámadhat a délnyugati szél, és a késő délutáni, esti órákban nyugaton és északon záporok, sőt helyenként zivatarok is kialakulhatnak.

Péntektől csapadékosabbra, hűvösebbre fordulhat időjárásunk, melynek részleteiről hamarosan friss információkkal jelentkezünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas robbanások rázták meg Luhanszkot, elkezdődött az ukrán ellentámadás
Hiába próbálta az orosz légvédelem leszedni a nyugati rakétákat, nem jártak sikerrel. Az oroszok visszaszorultak Bahmutnál is.

Link másolása

Legalább négy nagy hatótávolságú rakétával mért csapást Ukrajna egy feltételezett orosz katonai bázisra Luhanszkban, írja a The Sun. Az elfoglalt ukrán város egykori mozdonygyárát még 2015-ben fosztották ki az oroszok, majd katonai támaszpontot alakítottak ki a területen, amit elsősorban az orosz hadsereg felszereléseinek javítására használnak.

A korábbi gyárat a hírek szerint legalább négy olyan Storm Shadow rakétával támadták, melyet Nagy-Britannia szállított az ukránoknak. A környéken élők három nagy robbanásról számoltak be, melyeket követően három jókora füstoszlop emelkedett a település fölé. Az orosz légvédelem ugyan megpróbálta a levegőben ártalmatlanítani az alacsonyan szálló rakétákat, de nem jártak sikerrel. Ez a negyedik sikeres támadás az orosz hadsereggel szemben, amit az elmúlt egy hónapban vittek véghez csak Luhanszkban az ukránok.

A levegőből indítható cirkálórakéták akár 1000 km/h sebességgel is képesek haladni, és akár 560 kilométeres távolságból is képesek célba találni maximum 35 percen belül. A Storm Shadow rakéta ára 790 ezer font (340 millió forint), mely tartalmazza a robotrepülőgép fedélzeti irányítórendszerét is, ami képes az ellenség felkutatására.

A sikeres támadás következtében az oroszok egy darabig nem tudják megjavítani az elromlott tanokat és fegyvereket, ami akár döntő előny is lehet Ukrajna számára a tavaly annektált Luhanszk visszaszerzése során.

Könnyen elképzelhető, hogy ez az akció már a régóta beharangozott ellentámadás része. Az ukrán hadsereg a frontvonalak két másik fontos tengelyén is támadásba lendült. Kijev szerint az oroszok emiatt már kénytelenek voltak feladni a Bahmutnál elfoglalt egyes területeket is.

Katonai elemzők szerint az oroszoknak nincs elég katonája, ami arra kényszeríti őket, hogy más kulcsfontosságú állásokból csoportosítsanak át embereket. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője szerint Moszkvának legalább 200 ezer katonára lenne szüksége ahhoz, hogy feltartóztassa a Bahmutra irányuló offenzívát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Öt órát várt a mentőkre az egyre rosszabb állapotban lévő rákbeteg asszony, hogy kórházba vigyék
A család teljesen tehetetlennek érezte magát. Többször is betelefonáltak a mentőknek, még autóval is megpróbálták elvinni a kórházba a beteget, de a nő nem bírt már felülni sem.

Link másolása

Nagyon rossz állapotban volt a 74 éves rákbeteg asszony, ezért mentőt hívtak hozzá Budapesten. A család szerint több mint öt órát vártak. A nő állapota egyre romlott, folyamatosan hányt, gyengült, végül az eszméletét is elvesztette - írja az RTL.hu.

A keresztfia szerint teljesen tehetetlennek érezték magukat. Elmesélte, hogy a 112-t délután 15 órakor hívták fel, majd többször is újra telefonáltak. Végül este 20 óra után értek ki hozzájuk a mentők.

Az áttétes, tüdőrákos asszonyra hétfőn a szomszédok vigyáztak, mikor rosszul lett. László, a keresztfia a munkahelyéről hívta a mentőket. Ott azt mondták neki, hogy csak ügyeletet tudnak küldeni egy-két óra múlva. A férfi azonnal a nőhöz sietett. Akkor látta, hogy a keresztanyja nagyon rossz állapotban van: „egyre gyengébb lett, úgyhogy felhívtam a mentőket, hogy nem tudunk várni az ügyeletre, nagyon rossz állapotban van, nagyon idős, nagyon gyenge, küldjék ki a mentőt.”

Utána még többször próbálkozott, végül "5 órakor újra telefonáltam, hogy hol van a mentő. Akkor azt mondták, hogy ők már nem találják a rendszerben, mert le lett mondva az ügyelet. Mondtam, hogy igen, le lett mondva, mert mentőt kértünk, olyan rossz állapotban van".

Próbálták autóval elvinni a kórházba, de nem sikerült, mert nem bírt felülni. Mikor este 7-kor újra telefonáltak, akkor azt a választ kapták, hogy már kiment egy autó, de rossz címre és visszafordult.

"Látni azt, akit szerettünk, hogy remeg, nem tudja kinyitni a szemét, nem tud felülni, folyamatosan fogni kell előtte a vödröt, mert hány, ijesztő" - mondta László.

A mentők este 20 óra után értek ki a 13. kerületi címre.

Az RTL Híradó megkérdezte az Országos Mentőszolgálatot, hogy mi történt pontosan, miért akkor értek oda. Azt közölték velük:

"Az esetet alapellátási ügyeleti feladatként átadták a területi szolgáltatónak. Aztuán küldtek mentőt, hogy az ügyelet nem ment ki a címre. Azt is megjegyezték, hogy a fővárosi ügyeletek még nem részei az OMSZ által működtetett rendszernek. A beteget kórházba vitték, életmentő beavatkozásra nem volt szükség. Azt írták, amikor közvetlen életveszély áll fenn, a mentők átlagosan alig több mint 9 perc alatt érnek a helyszínre".

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az Operaház igazgatói posztjára pályázott, kirúgták Kesselyák Gergely karmestert
A szakmai bizottság Kesselyák pályázatát támogatta, de a miniszter másképp döntött. A régi-új főigazgató koncepcióváltásra hivatkozva küldte el.

Link másolása

Régi-új igazgató kerülhetett az Állami Operaház igazgatói posztjára. Bár a szakmai bizottság Kesselyák Gergelyt javasolta a pozícióra, a kulturális és innovációs miniszter mégis másnak szavazott bizalmat. Csák János ugyanis Ókovács Szilvesztert nevezte ki.

A főigazgató pedig ezt követően azonnali hatállyal felmondta a határozatlan időre szóló szerződését a karmesternek - írja az Index.

Döntését

„koncepcióváltásra hivatkozva” indokolta.

A megjegyzi, hogy a minisztérium nem hozta nyilvánosságra a bizottság ajánlását, és azt sem, hogy milyen okok miatt döntött másképp a miniszter. A kinevezést követően a karmester a közösségi oldalán gratulált az új főigazgatónak. Azt írta: „bízom benne, ezután is mind, közösen szolgáljuk a magyar operakultúrát.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Leszakadt egy híd, és a gerendái Magyarország felé sodródnak, készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön
Félő, hogy a román oldalról érkező fadarabok és az azokból kiálló vasak megrongálják a gyulai duzzasztóművet, ezért azonnal megtették a szükséges óvintézkedéseket, többféle módszerrel is készülnek.

Link másolása

Harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön, mert megrongálódott a román oldalon a gyulavarsándi híd, a gerendái a folyóba hullottak és elindultak Magyarország felé – közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) csütörtökön.

A Kövizig szerda este kapott értesítést a Nagyváradi Vízügyi Igazgatóságtól a határszelvénytől mintegy két kilométerre lévő híd állapotáról.

Mivel a korábbi években volt már példa arra, hogy ilyen alkalommal a sodródó gerendák és az azokból kiálló vasak megrongálták a gyulai duzzasztóművet, a szakemberek azonnal megtették a szükséges óvintézkedéseket.

A duzzasztómű tömlőjéből kiengedték a vizet, megnyitották az úgynevezett fenékleürítő műtárgyat, és megszüntették a duzzasztást. A gyulai tápzsilipet lezárták. A gyulai duzzasztóhoz és a gyulavári híd alá fénytornyokat telepítettek az éjszaka.

A partról és a vízről is figyelik az esetlegesen érkező híddarabokat, és kiterelik azokat a Fehér-Körös partjára.

Ha szükséges, akkor a gyulavári híd alá terelőművet telepítenek, hogy megfogja a híd darabjait.

Az intézkedések idejére pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körös határszelvény által érintett őrjárásaira, emellett állandó, 24 órás ügyeletet és figyelőszolgálatot szerveztek – tájékoztatott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: