HÍREK
A Rovatból

Veszélyes szuperbaktérium jelent meg egy budapesti kórház intenzív osztályán, de nem zárják le

Ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályán. A kórház kérte, hogy zárják le az osztályt, de a hatóság ezt nem tartotta szükségesnek.


A Nemzeti Népegészségügyi Központ levele szerint az intenzív osztályon három betegnél mutatták ki az antibiotikumoknak ellenálló baktériumot, tudta meg az RTL Híradója. A kórház kérte, hogy az osztályt zárják le, és ne helyezzenek el ott új betegeket, de a központ ezt nem tartotta indokoltnak.

A fertőzést egy karbapenemáz-termelő baktérium okozza, amely különösen veszélyes, mert a legerősebb antibiotikumokkal szemben is ellenálló. Svéd Tamás intenzív terápiás szakorvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára elmondta: a betegeket el kell különíteni, hogy a fertőzés ne terjedjen tovább.

„Hivatalosan abszolút elkülönítetten egy külön térben, külön hozzárendelt, és csak ezt a beteget ápoló nővér által kellene kezelni”

– tette hozzá.

A levél alapján az elkülönítés megtörtént, de a fertőzöttek ápolására külön személyzetet nem tudnak biztosítani. Egy kórházi dolgozó szerint az intenzív osztályt nem zárták le, és a látogatás továbbra is a megszokott rendben zajlik, bár új betegeket egyelőre nem fogadnak. Az osztályt csütörtökön fertőtlenítik.

Svéd Tamás szerint a kórokozó akár egy beteggel is bekerülhetett az osztályra.

„És az, hogy aztán ott helyben milyen további baktériumtörzsek adódnak tovább, termelődnek ki, ez pedig igen a helyi osztály felelőssége, higiéniás felelőssége is, de nagyon nehéz a mai magyar infrastruktúra és körülmények között ezeknek megfelelni”

– mondta.

Az Uzsoki Utcai Kórház a Híradó kérdésére megerősítette, hogy felvételi zárlat elrendelését kérték, de nem közölték, hogy ezt engedélyezték-e. Azt állították, hogy a fertőzöttek ellátása külön személyzettel, a protokoll betartásával történik. A betegek állapotáról nem adtak tájékoztatást.

Frissítés:

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ az alábbi közleményt küldte szerkesztőségünknek:

Az RTL Klub Híradója nem megfelelően értelmezve tájékoztatta a közvéleményt. Az Uzsoki Utcai Kórház nem a sürgősségi ellátás zárlatát kérte az NNGYK-tól – hiszen azt a Budapest Főváros Kormányhivatala már helyesen megtette -, hanem azt, hogy az intenzív osztály helyett más egészségügyi szolgáltatót jelöljenek ki. Az ilyen jellegű kijelölés azonban már 2019. óta hatályos, így annak ismételt elrendelésére nem volt szükség. Az NNGYK egyetértett a BFKH döntésével, miszerint zárlatot rendeltek el. Ugyanakkor az NNGYK korábbi intézkedése biztosította az intenzív ellátásra szoruló betegek más intézménybe történő szállítását, azaz további adminisztratív intézkedésre nem volt szükség. Erre utal az NNGYK a kórház részére küldött tájékoztató levelében feltüntetett hivatkozás száma. A kórház intenzív osztályának zárlata fennáll, az intenzív ellátásra szoruló betegek ellátása más, korábban kijelölt intézményekben történik.

Minden ezzel ellentétes állítás félrevezető és alkalmas arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsen a lakosság körében. Az egészségügyi hatóságok minden szükséges esetben rendelkeznek a betegek ellátásáról, az intézkedések meghozatala pedig a jogszabályoknak és a szakmai protokolloknak megfelelően történik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Sokáig kitartottak a Margit hídnál a Pride betiltása ellen tiltakozók
A Kossuth térről vonultak a hídhoz a tüntetők, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Senkit sem engednek át a hídon, viszont egyre nagyobb a tömeg.


Este fél kilenckor is kitartottak még a tüntetők a Margit hidnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy megmozdulást a Kossuth térre, pár órával azután, hogy a Parlament elfogadta a Pride betiltását célzó javaslatot. Itt a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt.

A tiltakozók hat óra körül elindultak a Margit híd felé, a Jászai Mari térnél azonban rendőrsorfal fogadta őket. Bedő Dávid korábban azt mondta, hogy csak egy órára zárják le a hidat,

a tüntetők még este fél 9 után is kitartottak.

Fotóink a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Ami ma történt, az nem szintlépés volt, hanem egy hatalmas ugrás a demokrácia maradékából a diktatúrába
A független képviselő a Kossuth téren arról beszélt a tüntető tümeg előtt, hogy valami megmozdult az országban. Szerinte békés, de határozott nyomásgyakorlásra van most szükség.


Hadházy Ákos is felszólalt a Kossuth téren, ahol a Pride betiltása elleni tüntetés kezdődött. A független képviselő szerint „valami megmozdult az országban”, és ezt érzi a hatalom is.

Hadházy Ákos úgy látja, tudják, hogy baj van, nagy az elégedetlenség az országban, és már nem bíznak a kiépített propaganda gépezetben. Szerinte nem véletlen, hogy nem lehet majd közmunkával ledolgozni vagy leülni a büntetéseket, mert lázadáshoz vezetne, ha több ezren tennének így. Rájöttek arra is, hogy nincs elég rendőr, ezért került bele például a rohamléptekben elfogadott törvénymódosításba az arcfelismerő rendszer bevetése.

A képviselő szerint nem egy melegellenes törvényt fogadott el ma az Országgyűlés, hanem egy demokráciaellenes törvényt.

„Ez a kínai típusú technofasizmus bevezető törvénye” - fogalmazott.

Úgy látja, lesz még több hasonló is. Szerinte nyilvánvaló, hogy mi jön, mert ezt „az oroszok már kikísérletezték.”

Ugyanakkor a ma történteket vízválasztónak tekinti.

„Ami ma történt, az nem egy szintlépés volt.Az egy hatalmas ugrás volt a demokrácia maradékából a diktatúrába.”

Úgy látja, el kell menni a júliusi Pride-ra, mert nem szabad félni. „Én sem voltam még, de természetesen ott leszek” – mondta.

Hadházy Ákos szerint most mindenkinek ki kell állnia magáért, el kell érni az intézkedések visszavonását, és vissza kell állítani a demokráciát. Békés, de határozott nyomásgyakorlással kell kikényszeríteni a valódi választásokat.

A képviselő később a Margit hídon egy megafonban arról beszélt, hogy a hatalom átlépett határokat, és ez azt jelenti, hogy a tüntetőknek is át kell lépni bizonyos határokat.

Azt mondta, olyasmiket kell tenni, ami fáj a hatalomnak, de továbbra is békés eszközökkel kell küzdeni.

„A feladatunk az, hogy a legközelebb sokkal többen legyünk” - üzente a tömegnek.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Itt követheted élőben a Pride betiltása elleni tüntetést, lökdösődés is volt a Margit hídnál
Még minidig kitartanak a tiltakozók, akik a Kossuth térről vonultak át a hídhoz. Kövesd élőben az eseményeket a Tiktokon.


Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.

Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.

A tiltakozók ezután farkasszemet néztek a rendőrökkel, és egy ponton lökdösődés is kialakult.

Kollégáink a helyszínen vannak, és élőben közvetítik az eseményeket a Tiktokon, amit ITT tudsz követni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lökdösődni kezdett a tömeg a rendőrökkel a Margit-hídon
A rendőrök folyamatosan szólítják fel a tüntetőket, hogy fejezzék be a jogsértést, ők azonban azt skandálják, hogy hazaárulók. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig nem használták.


„Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk” - mondták a tüntetők a rendőrsorfal előtt, amely teljes szélességében lezárta a Margit hidat. Mögöttük biztos ami biztos, autókkal és kibuszokkal is keresztbe álltak. A rendőrök senkit sem engednek át, miközben a tömeg időnként megpróbál benyomulni. A hangulat ennek ellenére viszonylag békés.

A rendőrség folyamatosan szólítja fel a tömeget, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszolnak:

„soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”

A Kossuth nótát és A tavaszi szél vizet áraszt című dalt is többször elénekelték. Közben időnként Szabó Bálint képviselőjelölt is trombitál, aki már Orbán Viktor március 15-i beszéde alatt is megpróbálkozott hasonlóval.

A tömegben többször lökdösődés kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig még nem vetették be.

Hatalmas üdvrialgás fogadta, amikor valaki arról beszélt, hogy egyre több tüntető jön a Nyugati felől a járdákon. „Orbán, takarodj!” - skandálta a tömeg. Közben a rendőrség is újabb erősítést kapott.

A tüntetést a Mérce közvetíti élőben a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET: