HÍREK
A Rovatból

Üzentek a Budapest Pride szervezői: A Karmelitából és a Holdról is látszani fogunk

A Mi Hazánk az első lehetséges időpontban lefoglalta az Andrássy utat július 23-ra, erre reagáltak a szervezők.


A Budapest Pride Felvonulás nem egy sugárútról szól, nem hamis idolokról és fals romantikáról. Hanem az emberekről, a jogainkról, a jövőnkről, a kiállásról, a láthatóságról és az összefogásról - írták a Budapest Pride szervezői kedden az esemény Facebook-oldalán arra reagálva, hogy a Mi Hazánk lefoglalta az Andrássy utat a felvonulás időpontjára.

A bejegyzésben

azt is egyértelművé tették, hogy megtartják a Pridet-ot,

ami szerintük nagyobb lesz mint az előző volt, több programmal jelentkeznek, mint eddig bármikor, és több tízezer ember fog megmozdulni és kiállni az LMBTQ jogokért.

"Hangosabbak leszünk, erősebbek, a Karmelitából, a Holdról, és még a Szíriuszról is látszani fogunk"

- írták.

A Mi Hazánk akciójára utalva azt is hozzátették, hogy bizonyos személyek, szélsőjobboldali csoportosulások a gyülekezési joggal visszaélve évek óta kísérleteznek azzal, hogy keresztbe tegyenek az LMBTQ jogok érvényesülésének.

"Egyes városrészeket fetisizálva büszkélkednek azzal, hogy megvédtek valamit, kiszorították onnan a tüntetésünket. Ahogy a legtöbb tevékenységük, ez is egy illúzió üldözése" - írták.

Az idei felvonulást július 23-ra hirdették meg a szervezők. Bár a helyszínt és az útvonalat nem lehett ismerni,

a Mi Hazánk az első lehetséges időpontban, április 23-án 0 óra 0 perckor lefoglalta az Andrássy utat és más „szimbolikus közterületet”.

A Pride-ot így itt már nem lehet megtartani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nem akar Hatvanpusztára költözni: Nem kívánom édesapám halálát, 85 éves, jó erőben van, és az övé
A miniszterelnök szerint a legendás birtok édesapja gazdasága, amit ő nem szeretne használni, hiszen neki nem olyan messze onnan van saját háza.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is. Ugyan a miniszterelnök kijelentette, hogy „egy politikus ne foglalkozzon üzleti ügyekkel, maximum gazdaságpolitikával és gazdaságfejlesztéssel”, de azért válaszolt a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésre.

Igaz, először álkérdésnek titulálta a felvetést, de aztán elmondta:

„Nem kívánom édesapám halálát, hogy tisztázzuk a dolgot. 85 éves, jó erőben van, dolgozik, és az övé.”

Hozzátette: „Nekem van Felcsúton saját házam, amiben lakom, ez körülbelül hat kilométerre lehet Hatvanpusztától.”

Újabb riporteri kérdésre megerősítette, hogy a birtok Orbán Győzőé, és kifejtette: „Az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi, állami gazdaság volt – én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán. Az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinált belőle egy gazdaságot, és az az övé.”

„Nézze, 62 éves vagyok. Van egy saját házam Budán, ott lakunk a feleségemmel, és van egy vidéki házam. Mire is volna még szükségem?”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Végignéztem az összes általános- és középiskolai osztálytársamat, hát én ott egy milliárdost se látok
Orbán Viktor az Ultrahangnak beszélt Mészáros Lőrincről és az oligarchákról. Azt is elmondta, mit gondol a nemzeti tőkésosztályról és a gazdagodás hátteréről.


Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatornának adott interjújában többek között arról beszélt, mit gondol a milliárdosokról, az oligarchákról és Mészáros Lőrincről.

A miniszterelnök azt mondta, megnézte, mi lett az általános és középiskolai osztálytársaiból. Mint fogalmazott: „Én ott egy milliárdost sem látok.”

Hozzátette, hogy három dolgot vár el azoktól, akik sok pénzt keresnek: tartsák be a törvényeket, fizessék be az adókat, és adjanak munkát az embereknek.

Arra a kérdésre, hogy sokak szerint az oligarchák világa teljesen eltávolodott a társadalom többségétől, Orbán azt válaszolta, neki nincs konkrét elképzelése arról, hogy milyen legyen a nemzeti tőkésosztály.

Azt is mondta, hogy „szamárság”, hogy a családtagjai és közeli barátai állami megrendelésekből gazdagodtak volna meg. Szerinte csak véletlen, hogy Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere.

Úgy látja, hogy a mai magyar tőkések körülbelül fele még 2010 előtt szerezte a vagyonát, ezért nem igaz az, hogy az ő kormányzása alatt jött volna létre a teljes magyar tőkésosztály.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ezüst hernyóselyem body, csipke széllel – ez is Novák Katalin államilag fizetett ruhatárában volt, amit ingyen megkapott
A volt köztársasági elnök két év alatt 32,5 milliót költött állami pénzből ruhákra. A Direkt36 szerint alig fizetett valamit, mégis vihette haza a méregdrága holmikat.


Ahogy arról korábban írtunk, Novák Katalin 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Direkt36 kiderítette, hogy 2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára.

Ezüst színű hernyóselyem body csipkés széllel – ez is szerepelt azok között a ruhák között, amiket Novák Katalin állami pénzből kapott. Csak 1,9 millió forint értékű ruháért kellett fizetnie, de ezekért is mindössze 575 ezer forintot kért tőle az állam.

Az RTL Híradója szerint kiderült az is, hogy a korábbi államfő a pápai audiencián nagy valószínűséggel azt a 210 ezer forintos fátylat viselte, ami szerepel a ruhalajstromban. II. Erzsébet királynő temetésére pedig egy 190 ezer forintos alkalmi kalap kerülhetett a fejére.

A beiktatása idején egy protokollszakértő szerint „nagyon rosszul öltözött, nagyon előnytelenül öltözött”, és valószínűleg nem voltak még meg a segítői.

A volt köztársasági elnök azóta kerüli a nyilvánosságot. Egy júniusi pódiumbeszélgetésen azt mondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.” Ekkor egy olyan ruhát viselt, amit annak idején 120 ezer forintért vásároltak neki.

A titkársága az RTL Híradónak azt írta, hogy a megvásárolt ruhák többségét „anonim módon eladományozta”. Azt is közölték, hogy „költségvetési forrásból soha nem vásárolt magán használatú ruházatot”, és hogy a használt ruhákért „a Sándor palota által megállapított értéken” fizetett.

A Direkt36 azt is megtudta, hogy Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök egy év alatt összesen 2 millió forintot költött öltözködésre.

A lemondott államfőnek egyébként a törvény szerint élete végéig jár a köztársasági elnöki fizetés, ami jelenleg bruttó 5,7 millió forint. Ezen kívül kérhet szolgálati lakást, autót, három fős titkárságot, és ingyenes egészségügyi ellátást is kap.

Az RTL Híradó teljes riportja Novák Katalin ruhatáráról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: