HÍREK

„Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket” – Orbán szerint ha valaki fegyvert küld, benne van a háborúban

Az újabb szankciók a nukleáris energiára fognak irányulni a kormányfő szerint, és itt Magyarország vétózni fog. A baloldalt külföldről fizetik, és migráns, gender, Soros - mondta még Orbán.

Link másolása

"Ha a baloldal lenne ma kormányon, mi is nyakig állnánk a háborúban, mint fegyvert szállító fél" – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel.

"A németek is csak sisakokat küldtek először, most már a harckocsiknál tartunk, és a repülőkről is beszélnek" – folytatta.

A Fidesz szerint Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. Az emberek ugyanis a békét választották tavaly áprilisban a kormányfő szerint.

"Ha valaki fegyvert küld vagy az egyik háborús fél költségvetését finanszírozza, mondhatnak bármit, benne vannak a háborúban"

– mondta Orbán, aki szerint hatalmas a nyomás a magyar kormányon, hogy belépjen a háborúba fegyverszállítóként, és a hazai baloldal is háborúpárti.

„Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket” - mondta még a miniszterelnök.

„A nemzeti konzultáció egy hungarikum” – jelentette ki Orbán.

2010-ben ezért kulcskérdés volt, hogy a Fidesz ne csak egy este tudja maga mögött a többség támogatását, arra kerestek módszert, hogy többször és folyamatosan kérdezzék az embereket fontos kérdésekről, és rátaláltak a nemzeti konzultációra.

A nemzeti konzultáció szerinte kimutatta: a magyarok nem kérnek a szankciókból, mert az károsabb Európára és Magyarországra, mint Oroszországra. A kormány egész pontosan úgy számol: a szankciók hatására 3764 milliárd forintot veszít Magyarország az elmaradt gazdasági növekedés miatt.

Most a nukleáris energiáról tárgyalnak a szankciók terén, itt nagy csatára számít Orbán, a magyar kormány pedig vétózni fog.

Ő maga "a nemzeti érdekeket" fogja képviselni a tárgyalóasztalnál.

„Nyugat-Európában nincs tere ma az emberek hangjának” – mondta még, hozzátéve, hogy a nyugati világban egyszínű a média, ezért nem jelennek meg a háborúellenes álláspontok - legalábbis szerinte.

„Magyarországon sokkal sokszínűbb a nyilvánosságunk, mint az övék” – dicsekedett.

A baloldalt külföldről fizetik, ezért rossz az álláspontjuk a migráció, a háború és a gender kérdésekben, mert külföldről fizetik őket Orbán szerint. Fontos ügyekben együtt lehetne működni velük, ha a nemzeti érdekeket képviselnék, de hát nem teszik szerinte. Természetesen Sorost is meg fogják találni az ellenzék külföldi kampányfinanszírozása mögött - jósolta a miniszterelnök.

A kormány küzd az infláció ellen, "beadta a vakcinát", amely már dolgozik is a magyar gazdaságban. Az infláció februártól vagy márciustól csökkenhet, az év végére pedig egy számjegyűre mérséklődhet - ismertette. A magyar kormány nem fog támogatni olyan szankciós intézkedést, amely növelné az inflációt - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: