HÍREK
A Rovatból

Ukrán rendőrség: csaknem az ország felét megtámadta az orosz hadsereg, sok a halott és sebesült

A fővároson kívül 14 megyét érintett a támadás, nyolc megyében és Kijevben 11 létfontosságú infrastrukturális létesítmény rongálódott meg, emiatt egyes régiókban megszakadt az áramellátás.


Az Ukrajnát ért hétfői orosz rakétatámadásoknak az eddigi adatok szerint legalább tíz halálos áldozatuk és mintegy hatvan sebesültjük lett - közölte Marjana Reva, az ukrán országos rendőrség szóvivője egy tévéműsorban.

A tisztségviselő elmondta, hogy

a fővároson, Kijeven kívül 14 megyét, azaz csaknem az ország felét támadás érte. A helyszíneken rendőrök, törvényszéki szakértők és nyomozók dolgoznak, akik "rögzítik az Oroszországi Föderáció bűncselekményeinek következményeit".

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint

Ukrajna egész területén több mint 5 és fél órán át tartott a légiriadó.

Az ukrán északi műveleti parancsnokság azt jelentette, hogy Oroszország, illetve Fehéroroszország felől csapatok nem nyomultak be Ukrajna területére az államhatáron keresztül.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz erők hétfőn nagy pontosságú rakétákat lőttek ki az ukrán városokra. Pontosítva a korábban közölt adatokat, tájékoztatott arról, hogy helyi idő szerint 11 óra 40 percig 83 rakétát lőttek ki, amelyek közül az ukrán légvédelem több mint 43-at semmisített meg a levegőben. Ezenfelül a légvédelem megsemmisített 12-ből kilenc iráni kamikaze drónt is. Ihnat értékelése szerint az ukrán légvédelem "meglehetősen figyelemre méltó munkát végzett".

A szóvivő kifejtette, hogy az orosz erők nagy pontosságú H-101-es és H-555-ös rakétákat használnak, amelyeket a Kaszpi-tenger térségéből, stratégiai bombázókról indítanak, ezenfelül Kalibr rakétákat, amelyeket a Fekete-tengerről lőnek ki, valamint Iszkander, Sz-300-as és Tornado típusú lövedékeket.

Ihnat szavai szerint az orosz gépek az oroszországi Asztrahán térségéből szállnak fel, a Kaszpi-tenger északi részére repülnek, és onnan indítják a rakétákat. Emlékeztetett arra, hogy a H-101-es rakéták 5500 kilométeres távolságot képesek megtenni. Ezért - mint mondta - nem az számít, hogy honnan indulnak, hanem az, hogy hogyan, milyen útvonalon. Hangsúlyozta, hogy az ukrán légvédelem minden tőle telhetőt megtesz, hogy az ellenséges légi célpontokat azonosítsa.

Denisz Smihal miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy a hétfői rakétatámadások következtében nyolc megyében és a fővárosban 11 létfontosságú infrastrukturális létesítmény rongálódott meg, emiatt egyes régiókban megszakadt az áramellátás. Hozzátette, hogy

az oroszok elsődleges célpontjai között múzeumok, oktatási intézmények voltak és egy játszótér. Véleménye szerint ezeknek a "háborús bűnösöknek" a fő célja az, hogy pánikot keltsenek a lakosság körében, áram és fűtés nélkül hagyják az ukránokat.

Dmitro Kuleba külügyminiszter a hétfői rakétacsapások hírére megszakította afrikai körútját, és sürgősen visszaindult Kijevbe. Ezt a tárcavezető a Twitteren jelentette be. Szerhij Skarlet oktatási miniszter pedig arra szólította fel a régiók közigazgatási vezetőit, hogy minden iskolában térjenek át távoktatásra a hét végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Mit termel Orbán papa a sok száz négyzetméternyi, lifttel megközelíthető, földalatti termekben, folyósókban? Gombát?
A parlamenti képviselő nem hagyta szó nélkül, hogy Orbán Viktor szerint neki semmi köze az elhíresült birtokhoz. Szerinte korábban lelepleződött már, hogy a terület valójában nem Orbán Győzőé.


Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatorna interjújában beszélt a hatvanpusztai birtokról is. Mint mondta, ő oda nem fog beköltözni, mert az az édesapjáé, aki egy lerobbant állami gazdaságból alakította ki.

A miniszterelnök szavain alaposan felhúzta magát Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő Facebook-posztjában azt írta: „Eddig csak hüledeztem azon az arcátlanságon, ahogyan Orbán Hatvanpusztáról beszélt a minap: szerinte az egy “gazdaság” és amúgy is az apjáé, neki semmi köze hozzá.”

Majd három megjegyzést is tett az elhangzottakhoz:

  1. „Bár ellenzéki honfitársaink tudják, hogy ez mekkora hazugság, a propaganda alkalmas arra, hogy több millió magyar elhiggye.
  2. Azért kiteszek pár képet a parkról, a parkban a fotó elől menekülő kertészekről, amit küldjenek el a fideszes ismerőseiknek, néhány légifelvétellel együtt. Az építkezésről szóló fotókat különösen a figyelmükbe ajánlom, kérdezzék meg a fideszes ismerősüket, szerintük mit termel Orbán papa a sok száz négyzetméternyi, lifttel megközelíthető, földalatti termekben, folyósókban? Gombát????
  3. Küldjék el nekik a másfél hónappal ezelőtti posztomat arról, hogy a szülinapi videójával hogyan buktatta le azt a hazugságot, hogy Hatvanpuszta az apjáé. Azon a videón jól látszik, hogy a szülök nem ott, hanem Székesfehérváron laknak”

Ide belinkelte egy korábbi posztját, amin jól látható, hogy Orbán Viktor a szüleit nem az elhíresült birtokon látogatta meg.

Hadházy Ákos már többször járt a luxusbirtok közelében, el is repült felette, sőt repülőből még külföldi újságíróknak is megmutatta a létesítményt.

Pénteken korábban Magyar Péter is hazugságnak nevezte, hogy a hatvanpusztai ház és környezete Orbán Győzőé lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Élő adásban tépte szét Fidesz-tagkönyvét – Orbán Simion-melletti kiállása miatt szakított a párttal Beke Mihály András
„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot” - mondta a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozott Beke.
MTI/Kiss Gábor - szmo.hu
2025. július 19.



Beke Mihály András a Kompország műsorának vendégeként egy rendkívül erőteljes gesztussal fejezte ki csalódottságát: a beszélgetés huszonharmadik percében elővette régi Fidesz-tagkönyvét, majd széttépte azt. A korábban a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozó Beke így jelentette be szakítását a párttal:

„Ennyi, befejeztem ezt. A történetnek itt a vége.”

Elmondta, hogy annak idején őszintén hitt a Fideszben, de mára úgy érzi, ezt már nem tudja tovább vállalni. A nyilvánosság előtt eddig megélhetési és családi okokból nem szólalt meg, de most úgy gondolja, elérkezett az a pillanat, amikor már nem maradhat csendben.

A végső törést Orbán Viktor miniszterelnök tihanyi beszéde hozta el számára, amelyben a magyarellenes román elnökjelölt, George Simion mellett foglalt állást. Ezt Beke elfogadhatatlannak tartja.

„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot. Számomra ez már vállalhatatlan, már a hallgatás is hazugságnak számít” – fogalmazott.

A műsorban arról is beszélt, hogy meglátása szerint Orbán lényegében az egykori román pártfőtitkárral, Nicolae Ceaușescuval került egy platformra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Majka is megszólalt a Kneecapról: Nincs helye a fesztiválokon ilyesfajta uszításnak, egy terrorszervezet támogatásának, szerintem ez undorító
Az ír együttes egyik tagját terrorizmus vádjával állították bíróság elé. A fellépésük miatt a Nemzeti Táncegyüttes is visszamondta szereplését a Szigeten.


Több mint száz ismert művész tiltakozott a Sziget Fesztivál egyik fellépője ellen. A Kneecap nevű ír rapegyüttes miatt egyre nagyobb a felháborodás. Július 11-én civilek demonstráltak a K-híd előtt zászlókkal és plakátokkal.

A zenekar egyik tagja tavaly egy koncerten a Hezbollah terrorszervezet zászlóját mutatta fel a színpadon, emiatt idén június végén terrorizmus vádjával állt bíróság előtt Londonban. A tiltakozók szerint 2024 októberében a zenekar brit koncertjén olyan jelszavakat skandáltak a közönséggel, mint a „Free Palestine by any means necessary!”, azaz „Szabad Palesztinát bármi áron!” és a „Death to cionist”, vagyis „Halál a cionistákra!”. A tüntetők úgy vélik: „Ez nem politikai vélemény, hanem uszítás.”

A petíciót aláírók között van Majka és Dés László is. A dokumentumban azt írják: „a Sziget Fesztivál, ami eddig a nyitottságáról és a szélsőségektől mentes értékrendjéről volt ismert, teret ad egy gyűlölködő, rasszista zenekarnak, a Kneecap-nek.”

A rapper azt mondta:

„Szerintem nincs helye a fesztiválokon, a zenei színpadokon nincs helye ilyesfajta uszításnak, meg egyáltalán egy terrorszervezet támogatásának. Szerintem ez undorító.”

Dés László is úgy látja, hogy egy kulturális fesztiválon nincs helye terrorizmust támogató zenekarnak. Azt mondta: „Nem lenne szabad, mert akkor ez az egész kulturális fesztivál legitimizálja az ilyesmit.”

A tiltakozás hatására a Magyar Nemzeti Táncegyüttes visszalépett a fellépéstől. A közleményükben azt írták: „nem kívánnak olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret.”

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere azt mondta: „Egyeztetést kezdeményeztem a mai napon Kádárral, hogy a zenekar ne lépjen fel.” A legnagyobb magyarországi zsidó szervezet, a MAZSIHISZ is tiltakozott. Bóka János miniszter levelet küldött a szervezőknek, amiben ez állt: „semmilyen észszerű alapja nincs” annak a várakozásnak, hogy a koncerten nem lesznek antiszemita megnyilvánulások. Gulyás Gergely a kormányinfón pedig azt mondta: „Bóka miniszter úr írt egy levelet a szervezőknek. És szerintem minden benne van. Úgy gondolom, hogy a szabad véleménynyilvánítás határa nem terjed ki a gyűlöletre uszításra.”

A fesztivál főszervezője, Kádár Tamás a HVG-nek nyilatkozott. Úgy fogalmazott: „egyre világosabb, hogy ebben a kérdésben nincs jó válasz – és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk.” A Sziget közölte, hogy a korábban kiadott nyilatkozatuk továbbra is érvényes. E szerint a fesztivál egyik legfőbb értéke a szólásszabadság, és „a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak”. Az ír zenekar tehát fellép a fesztiválon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Balázs: Mi soha nem kértük az ukránokat arra, hogy a nevünkben harcoljanak
A miniszterelnök politikai igazgatója a CNN-nek nyilatkozva arról is beszélt, hogy Ukrajna EU-s csatlakozásának pusztító következménye lenne Európára nézve.


Európának nem Ukrajnán keresztül kellene megvédenie magát, hanem a saját biztonságát kellene megerősítenie – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Aspenben a CNN amerikai hírtelevíziónak adott csütörtöki interjúban, amelyben az ukrajnai háborúval és Ukrajna esetleges EU-csatlakozásával kapcsolatban válaszolt kérdésekre.

Az ukránok és az oroszok is folytatni akarják a háborút, ezzel kapcsolatban mindkét félnek megvan a maga érvrendszere. Orbán Viktor ezért azt javasolja, semleges közvetítőkre lenne szükség, akik mindkét oldalra nyomást gyakorolnának, és helyreállítanák a kommunikációs csatornákat annak érdekében, hogy véget lehessen vetni a fegyveres konfliktusnak – mondta Orbán Balázs. Nagyon jónak tartja, hogy közvetlen kommunikáció van az Egyesült Államok és Oroszország között, „valami ilyesmiben reménykedtünk mi már nagyjából három éve”.

Arra a kérdésre, milyen bizonyítékot lát Magyarország arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valóban hajlandó lenne béketárgyalásokat kezdeni, Orbán Balázs azt felelte, diplomáciai szempontból ez egy nagyon összetett kérdés, de az biztató, hogy voltak közvetlen egyeztetések az ukránok és az oroszok között. Leszögezte ugyanakkor, hogy a kommunikációjuktól függetlenül mind Oroszország, mind Ukrajna folytatni akarja a harcokat, mert mindketten úgy vélik, az idő nekik dolgozik, és így jobban járnak, ha tovább harcolnak.

Orbán Balázs szerint Magyarország támogatja azt az elképzelést, hogy Európa erősítse meg a saját védelmét, és növelje katonai kiadásait.

„Jelenleg a vita Európában ehelyett inkább arról szól: Ukrajnát fegyverezzük fel, vagy magunkat. A magyar álláspont teljesen világos: nem Ukrajnán keresztül kell magunkat megvédeni, mert az konfrontációhoz vezetne Oroszországgal, amit nem szeretnénk, ehelyett az európai hadseregeket kellene megerősíteni, hogy szükség esetén meg tudjuk védeni saját magunkat

– mondta.

A kormányfő politikai igazgatója nem értett egyet azzal az – Európában sokak által hangoztatott – nézettel, hogy Ukrajna Európa biztonságáért is harcol az Oroszországgal szemben vívott háborúban.

„A magyar álláspont emiatt egyedülálló. Az ukránok saját magukért harcolnak, és ehhez joguk is van. De ez nem a mi biztonságunkról szól, mi soha nem kértük őket arra, hogy a nevünkben harcoljanak. Mi nem akarunk konfrontálódni Oroszországgal”

– jelentette ki Orbán Balázs.

Hozzátette: „az ukránok a maguk dolgát csinálják, ez nem európai ügy”.

„Ez az ukránok döntése, majd meglátjuk, milyen kimenetele lesz ennek a stratégiának. Több százezer ember már meghalt, milliók távoztak az országból, elvesztették a pénzügyi függetlenségüket (...) A magyar kormányfő ezért is igyekezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt meggyőzni arról, hogy az idő nem neki dolgozik, és a legjobb lenne, ha ő is a megegyezésre törekedne” – fejtette ki.

Orbán Balázs úgy vélte, „nem reális” attól tartani, hogy Oroszország megtámadná a NATO tagállamait, mert „a NATO sokkal erősebb, mint Oroszország, és ha képesek vagyunk növelni a védelmi kiadásainkat, akkor mi, európaiak is még sokkal erősebbek leszünk”.

Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban a politikai igazgató kiemelte: ez hatalmas kiadást jelentene, és az európaiaknak nincs erre pénzük. Az európai versenyképesség alacsony szinten áll, és ha a háború lezárása, illetve a Nyugat és Oroszország közötti megállapodás nélkül vennék fel Ukrajnát az unióba, akkor importálnák a konfliktust, és a háború elkerülhetetlenné válna.

Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban „most reálisan kell cselekednünk, ez nem történhet meg, mert pusztító követkeményekkel járna Európa jövőjére nézve”

– tette hozzá.

„Ugyan használják azt a kifejezést Ukrajna kapcsán, hogy érdemeken alapuló bővítés, de ez nem igaz, és ezt mindenki tudja” – mondta Orbán Balázs.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk