Ukrán dróntámadás érte Moszkvát – olyan képek jöttek, amilyenek Ukrajnából szoktak
Életét vesztette egy 46 éves nő és hárman megsebesültek az orosz fővárostól mintegy félszáz kilométerre északkeletre található Ramenszkoje városban elleni dróntámadásban – közölte Andrej Vorobjov, a moszkvai régió kormányzója.
Az első jelentések egy kilencéves gyermek haláláról is beszámoltak, de ezt az értesülést később cáfolták.
Vorobjov szerint összesen 14 drónt lőttek le éjszaka a moszkvai régióban, Podolszk, Ramenszkoje, Ljuberci, Domogyedovo és Kolomna környékén.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester bejelentette, hogy az egyik pilóta nélküli repülőgép roncsai a Zsukovszkij nemzetközi repülőtér közelében zuhantak le, amelyet lezártak a forgalom elől.
Lelőtt drónok repeszei által okozta károkról számolt be Mihail Suvalov, a Moszkva megyei Kasira város polgármestere is. A lehulló darabok egy óvoda és egy lakóház épületét rongálták meg.
A helyi hatóságok szerint a brjanszki régió légterében 59, a kalugaiban hét, tulaiban pedig két drónt lőtt le a légvédelem. Hasonló támadást jelentettek Lipeck megyéből is.