HÍREK
A Rovatból

Újratemették báró Eötvös Józsefet és családját Ercsiben

Kásler Miklós szerint a reformkor nagyjai sokat gondolkodtak azon, hogy lehetne a közjót segíteni, a nemesség jogait kiterjeszteni az egész nemzetre, megosztva a hatalmat és az esélyeket mindenkivel, keresztény hittel, törvényesen, alkotmányosan.


Amikor báró Eötvös Józsefre emlékezünk, nemcsak a reformkori politikusra, hanem olyan emberre is gondolunk, aki a magyar történelem legnagyobbjai közé írta be nevét - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton, a Fejér megyei Ercsiben báró Eötvös József és családja újratemetésén.

Kásler Miklós - a Spányi Antal megyéspüspök által bemutatott gyászmise után - méltató beszédében kiemelte: Eötvös József igaz magyar és igaz keresztény ember volt. Emlékeztetett:

a magyar reformkor nagyjai - köztük Eötvös József - legalább 50-60 évet beszélgettek végig arról, hogyan lehetne elérni azt, hogy a közjót segítsék, "a nemesség jogait kiterjesszék az egész nemzetre, megosztva a hatalmat és az esélyeket mindenkivel a magyar hagyományok szellemében, keresztény hittel, törvényesen, alkotmányosan".

Kásler Miklós szerint báró Eötvös József egész életét két dolog határozta meg: a közjó szolgálata, illetve az irodalom és a bölcselet. A Batthyány-kormány és az Andrássy-kormány vallás- és közoktatási minisztereként megoldást talált nemzetiségi kérdésekre, a zsidók emancipációjára, bevezette az ingyenes állami közoktatást, középiskolai és egyetemi reformot vezetett be.

A tárcavezető szerint Eötvös munkássága tette lehetővé azt az elképesztő fejlődést, amelyet 1867, a Deák Ferenc által kiegyenlítésnek nevezett időszak után Magyarország produkált, amikor 1914-ig a GDP a tizenhatszorosára nőtt. Emellett megteremtette az alapokat ahhoz, hogy a trianoni katasztrófa után Klebelsberg tovább fejlessze közoktatási rendszerét és ezzel biztosítsa a halálra ítélt ország megmaradását.

A gyászmisét követően a koporsókat a korabeli hagyományoknak megfelelően lovaskocsival szállították át az Eötvös Kápolnába, ahol búcsúbeszédet mondott Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy Eötvös József nem csak az MTA harmadik elnöke volt, hanem író, politikus, jogász, aktív közéleti ember is, aki elszántan támogatta a polgári átalakulást.

Megemlítette, hogy

halála után végrendeletének megfelelően temették el gyermekkora helyszínére, Ercsibe.

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója felidézte, hogy öt éve szerették volna a csontokat visszahozni eredeti helyükre, de csak most sikerült összefogással, a báró halálának 150. évfordulóján. Össznemzeti ügynek nevezte az újratemetést, amellyel beteljesítik a báró végakaratát.

Úgy vélte, a végakarat beteljesítésével párhuzamosan a nemzet apró lépést tett abba az irányba, hogy a történelem "helyes irányból kimozdított kerekét visszaillesszék arra az útra, amit kijelöltek az elődök".

Báró Eötvös József író, költő, politikus, államférfi 1813. szeptember 3-án született Budán. 1826-1831 között jogot hallgatott Pesten, 1833-ban tett ügyvédi vizsgát. 1834-ben Fejér megyei aljegyző, majd kancelláriai fogalmazó lett.

1848-ban az első magyar felelős kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Széchenyivel és Deákkal a mérsékelt politika híve volt, s a Batthyány-kormány szeptember 11-i lemondása és Lamberg gróf, királyi biztos szeptember 28-i meggyilkolása után, elrettenve a várható eseményektől, emigrált.

1851-ben hazatérve ismét részt vett a közéletben, 1856-tól az Akadémia alelnöke, 1866-tól elnöke volt, s részt vett a Kisfaludy-társaság újjászervezésében. 1867 után - egyedüliként a '48-as miniszterek közül - az Andrássy-kormány tagja lett, újra a vallás- és közoktatási tárca élén.

Bevezette az általános tankötelezettséget, rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, egyenjogúsította a zsidó vallást s a nemzetiségek helyzetét az oktatásban, s tervezte az iskolarendszer polgári átalakítását is. Támogatta az egyetemeket, tanárképző főiskolát állított fel, egyetemi szintre emelte a mérnökképzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Élő adásban tépte szét Fidesz-tagkönyvét – Orbán Simion-melletti kiállása miatt szakított a párttal Beke Mihály András
„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot” - mondta a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozott Beke.
MTI/Kiss Gábor - szmo.hu
2025. július 19.



Beke Mihály András a Kompország műsorának vendégeként egy rendkívül erőteljes gesztussal fejezte ki csalódottságát: a beszélgetés huszonharmadik percében elővette régi Fidesz-tagkönyvét, majd széttépte azt. A korábban a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozó Beke így jelentette be szakítását a párttal:

„Ennyi, befejeztem ezt. A történetnek itt a vége.”

Elmondta, hogy annak idején őszintén hitt a Fideszben, de mára úgy érzi, ezt már nem tudja tovább vállalni. A nyilvánosság előtt eddig megélhetési és családi okokból nem szólalt meg, de most úgy gondolja, elérkezett az a pillanat, amikor már nem maradhat csendben.

A végső törést Orbán Viktor miniszterelnök tihanyi beszéde hozta el számára, amelyben a magyarellenes román elnökjelölt, George Simion mellett foglalt állást. Ezt Beke elfogadhatatlannak tartja.

„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot. Számomra ez már vállalhatatlan, már a hallgatás is hazugságnak számít” – fogalmazott.

A műsorban arról is beszélt, hogy meglátása szerint Orbán lényegében az egykori román pártfőtitkárral, Nicolae Ceaușescuval került egy platformra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majka is megszólalt a Kneecapról: Nincs helye a fesztiválokon ilyesfajta uszításnak, egy terrorszervezet támogatásának, szerintem ez undorító
Az ír együttes egyik tagját terrorizmus vádjával állították bíróság elé. A fellépésük miatt a Nemzeti Táncegyüttes is visszamondta szereplését a Szigeten.


Több mint száz ismert művész tiltakozott a Sziget Fesztivál egyik fellépője ellen. A Kneecap nevű ír rapegyüttes miatt egyre nagyobb a felháborodás. Július 11-én civilek demonstráltak a K-híd előtt zászlókkal és plakátokkal.

A zenekar egyik tagja tavaly egy koncerten a Hezbollah terrorszervezet zászlóját mutatta fel a színpadon, emiatt idén június végén terrorizmus vádjával állt bíróság előtt Londonban. A tiltakozók szerint 2024 októberében a zenekar brit koncertjén olyan jelszavakat skandáltak a közönséggel, mint a „Free Palestine by any means necessary!”, azaz „Szabad Palesztinát bármi áron!” és a „Death to cionist”, vagyis „Halál a cionistákra!”. A tüntetők úgy vélik: „Ez nem politikai vélemény, hanem uszítás.”

A petíciót aláírók között van Majka és Dés László is. A dokumentumban azt írják: „a Sziget Fesztivál, ami eddig a nyitottságáról és a szélsőségektől mentes értékrendjéről volt ismert, teret ad egy gyűlölködő, rasszista zenekarnak, a Kneecap-nek.”

A rapper azt mondta:

„Szerintem nincs helye a fesztiválokon, a zenei színpadokon nincs helye ilyesfajta uszításnak, meg egyáltalán egy terrorszervezet támogatásának. Szerintem ez undorító.”

Dés László is úgy látja, hogy egy kulturális fesztiválon nincs helye terrorizmust támogató zenekarnak. Azt mondta: „Nem lenne szabad, mert akkor ez az egész kulturális fesztivál legitimizálja az ilyesmit.”

A tiltakozás hatására a Magyar Nemzeti Táncegyüttes visszalépett a fellépéstől. A közleményükben azt írták: „nem kívánnak olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret.”

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere azt mondta: „Egyeztetést kezdeményeztem a mai napon Kádárral, hogy a zenekar ne lépjen fel.” A legnagyobb magyarországi zsidó szervezet, a MAZSIHISZ is tiltakozott. Bóka János miniszter levelet küldött a szervezőknek, amiben ez állt: „semmilyen észszerű alapja nincs” annak a várakozásnak, hogy a koncerten nem lesznek antiszemita megnyilvánulások. Gulyás Gergely a kormányinfón pedig azt mondta: „Bóka miniszter úr írt egy levelet a szervezőknek. És szerintem minden benne van. Úgy gondolom, hogy a szabad véleménynyilvánítás határa nem terjed ki a gyűlöletre uszításra.”

A fesztivál főszervezője, Kádár Tamás a HVG-nek nyilatkozott. Úgy fogalmazott: „egyre világosabb, hogy ebben a kérdésben nincs jó válasz – és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk.” A Sziget közölte, hogy a korábban kiadott nyilatkozatuk továbbra is érvényes. E szerint a fesztivál egyik legfőbb értéke a szólásszabadság, és „a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak”. Az ír zenekar tehát fellép a fesztiválon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Sebaj, majd a maradék orvos is átmegy a magánkórházba, akinek van pénze, az követheti őket. Akinek meg nincs, az úgy járt
A független képviselő az épülő szekszárdi magánkórházról tett közzé képeket a Facebook-oldalán. Szerinte „a közegészségügy megmentéséhez a költségvetés nagyobb százalékát kell erre költeni, és meg kell szüntetni az esztelen lopást.”


Hadházy Ákos most egy Szekszárdon épülő magánkórház épületénél készített pár fotót. A független képviselő szerint a közkórház lerohad, miközben vadiúj magánkórház épül.

A helyiek szerinte pontosan tudják, ki áll az építkezés mögött, a beruházó céget csak strómannak tartják.

"Szép nagy magánkórház épül Szekszárd határában - miközben a városi közkórház pedig rohad lefele. Orvos már alig, az épületek pedig legalábbis erősen változó színvonalúak. Legutóbb beszámoltam pl. arról, hogy a sürgősségin mentőtiszt HALLGATÓ kezel betegeket, tegnap pedig megmutattam az SZTK "ungarische légkondiját".

Sebaj, majd a maradék orvos is átmegy a magánkórházba, akinek van pénze, az követheti őket. Akinek meg nincs, az úgy járt.

A felirat szerint a beruházó egy vaskereskedelemmel foglalkozó helyi cég, bár Szekszárdon mindenki úgy tudja, hogy a valódi tulajdonos a helyi fideszes országgyűlési képviselő.

Horváth István amúgy már 2018-ban és 2022-ben is megígérte, hogy a leginkább lerongyolódott szülészet-nőgyógyászat teljesen új épületet kap (erről linket a kommentek közé teszek). Ebből semmi nem lett, de lehet, hogy a magánkórházban lát fantáziát…

Ezt nem tudom, valószínűleg ha így lenne, akkor sem derülne ki, hogy csak strómanként szerepel a vaskereskedő beruházó. Az viszont TÉNY, hogy a közegészségügy szisztémás lerohasztásáért a Fidesz a felelős.

Nem vagyok egészségügyi szakpolitikus, de annyit szerintem józan ésszel is el tud mindenki mondani, mégha frázisként is hathat: a magánbefektetőket nem lehet és nem is kell kizárni az egészségügyből. Ez azonban nem mehet(ne) a közegészségügy kárára, a társadalmi szolidaritás leépítése a Fidesz egyik legnagyobb bűne.

A közegészségügy megmentéséhez (újraépítéséhez) pedig "csak" két dolog szükséges: a költségvetés nagyobb százalékát kell erre költeni és meg kell szüntetni az esztelen lopást.

(a kórházüzemetetés rendszerszintű szétlopásáról is a tegnapi, "légkondis" posztomban írtam."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fordulat? Ősfideszes választókörzetben is beérhette a Tisza Párt a Fideszt – ez elengedhetetlen lenne a kétharmadhoz
Egy friss felmérés szerint a Tisza már utolérte a Fideszt a gyulai központú körzetben. Itt korábban mindig stabil volt a mostani kormánypárt bázisa.


Tizenhat év után meglepő fordulat körvonalazódik Békés megye 3-as számú választókerületében, ahol eddig rendre a Fidesz győzött. Egy friss, belső használatra készült kutatás szerint mostanra a Tisza Párt utolérte a kormánypártot – derült ki a HVG információiból.

A kutatást július közepén végezték, és az adatok szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz és a Tisza is 43 százalékon áll. A pártot választani tudók körében szintén döntetlen a helyzet, 42-42 százalék. A teljes népesség körében még hajszálnyival vezet a Fidesz, 36-35 arányban.

A választókerület központja Gyula, a megye második legnagyobb települése. A körzetben nagyjából 67 ezer szavazó él, és a kutatás az összes település – még a legkisebb, 75 fős Újszalonta – pártpreferenciáját is rögzítette.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk 8, a Demokratikus Koalíció 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékot érne el. A többi párt összesen 1 százalékot kapna. A bizonytalanok aránya ebben a körzetben viszonylag alacsony, 16 százalék.

Békés megye 3-as körzete eddig mindig stabil fideszes bázis volt. A jelenlegi képviselő, Kovács József 2010 óta képviseli egyéniben a térséget. A legutóbbi három választáson (2014, 2018, 2022) is ő győzött. 2022-ben 55,76 százalékot szerzett, míg a közös ellenzéki jelölt, Leel-Őssy Gábor 33,83 százalékot kapott.

2018-ban Kovács 50,4 százalékkal, 2014-ben 46,8 százalékkal nyert. Egyelőre nem tudni, indul-e újra 2026-ban, akkor már 76 éves lesz. A DK és a Jobbik is saját jelöltet indít, de neveket még nem jelentettek be.

Leel-Őssyt időközben kizárták a DK-ból, ő Duna Párt néven új politikai formációt alapított, amelybe – saját szavai szerint – „várja azokat, akik kiábrándultak a Tiszából”.

A Tisza párt egyelőre nem nevezte meg jelöltjét ebben a körzetben. A párton belüli előválasztás ősszel zajlik, várhatóan november–decemberre derül ki, kik indulnak a 106 egyéni körzetben. A Tisza több választókerületre is rendelt kutatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk