Sorban állás közben összeesett egy idős férfi Nagykanizsán az egyik szavazókörben. A katasztrófavédelem munkatársai és a mentők a helyszínen újraélesztették - közölte a Nemzeti Választási Iroda.
A Kossuth téri szavazóhelyiségben
egy idős férfi - aki a szavazólapját még nem vette át - vasárnap délelőtt, sorban állás közben rosszul lett és összeesett. A sorban egy orvos is várakozott, aki azonnal megkezdte a férfi újraélesztését.
A szavazatszámláló bizottság egyik tagja értesítette a szomszédos épületben lévő katasztrófavédelmi kirendeltséget, a rosszul lett férfi rokona pedig a szintén a közelben lévő mentőszolgálatot hívta. A mentők kiérkezéséig a katasztrófavédelem munkatársai vették át az újraélesztést.
Az eset miatt 10.50 perctől 11.45 percig felfüggesztették a helyiségben a szavazást, a választópolgárok kint várakoztak.
A mentők intézkedésének befejezéséig a bizottság tagjai a szavazóhelyiségben voltak, és mivel az urnák és a szavazással kapcsolatos minden irat a voksolás újraindulásáig a szemük előtt volt, azokat nem kellett zárolni.
Mester László, a Zala Megyei Területi Választási Iroda vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: az újraélesztést követően az idős férfit a mentők kórházba vitték.
Sorban állás közben összeesett egy idős férfi Nagykanizsán az egyik szavazókörben. A katasztrófavédelem munkatársai és a mentők a helyszínen újraélesztették - közölte a Nemzeti Választási Iroda.
A Kossuth téri szavazóhelyiségben
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.
Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.
Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig
Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.
Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.
Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig
Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát” - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk: az Országgyűlés áprilisban fogadta el azt a törvényt, miszerint a magyar EP-képviselőknek is ugyanúgy kell vagyonnyilatkozatot tenniük, mint a magyar országgyűlési képviselőknek. A ciklus elején és végén, illetve minden év január 31-ig kell leadniuk az egységes formátumú dokumentumot. A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak lesznek, de a családtagoké nem.
Az EP-képviselőknek eddig is kötelező volt vagyonnyilatkozatot készíteni, de idén már egy szigorúbb változatot is ki kell tölteniük. Fontos változás, hogy ha egy EP-képviselő hibás adatot közöl, nem adja le a vagyonnyilatkozatát, vagy felszólításra sem pótolja a hiányosságokat, akkor a Nemzeti Választási Bizottság akár meg is szüntetheti a mandátumát.
A TISZA Párt EP-képviselői már a törvényben előírt határidő előtt nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozataikat. „Utolsóként a hatóság is megkapja a hivatalos példányokat a holnap déli határidő előtt egy perccel” - jegyezte meg posztjában Magyar.
A TISZA honlapján tehát már elérhetőek Magyar Péter, Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga nyilatkozatai is.
A friss vagyonnyilatkozata szerint Magyar Péternek van egy XII. kerületi 216 négyzetméteres társasházi lakása, egy szintén hegyvidéki 49 négyzetméteres társasházi lakása, egy 25 négyzetméteres társasházi garázsa és egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telke Balatonhenyén.
Nagy értékű ingóságként feltüntetett egy 2018-ban vásárolt Volvo XC 60 Momentum D5 AWD típusú autót, egy Yamaha pianínót és 2 darab festményt.
A megtakarításairól is beszámolt. Eszerint 72,9 millió forintja van különböző értékpapírokban, befektetési jegyekben, kötvényekben, van egy 20 forint névértékű 4iG részvénye, 3 millió forintja készpénzben és 10,5 millió forint devizában és forintban a bankszámláján.
„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát” - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk: az Országgyűlés áprilisban fogadta el azt a törvényt, miszerint a magyar EP-képviselőknek is ugyanúgy kell vagyonnyilatkozatot tenniük, mint a magyar országgyűlési képviselőknek. A ciklus elején és végén, illetve minden év január 31-ig kell leadniuk az egységes formátumú dokumentumot. A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak lesznek, de a családtagoké nem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van – közölte az MNB csütörtökön a Facebook-oldalán.
A tájékoztatás szerint Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően rendelte el az aranytartalék auditját, amely kiterjedt a készlet tömegének pontos ellenőrzésére is.
A vizsgálat megállapította, hogy a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék hiánytalan, kifogástalan állapotban van.
A magyar aranytartalék kisebb része, 15,5 tonna a Bank of England értéktárában van elhelyezve, Londonban.
Egy ország aranytartalékának jelentősége az értékállóságában rejlik: a pénzügyi rendszer stabilitásának őrzése mellett a befektetői bizalom erősítésében is kulcsszerepet játszik – olvasható az MNB közösségi oldalán.
A márciusban megjelent állami számvevőszéki jelentés szerint a Nemzeti Bank előző vezetése nagyon rosszul kezelte a rábízott vagyont, alapítványokon keresztül elsősorban a volt elnök, Matolcsy Györgyhöz köthető szereplők gazdagodtak meg.
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van – közölte az MNB csütörtökön a Facebook-oldalán.
A tájékoztatás szerint Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően rendelte el az aranytartalék auditját, amely kiterjedt a készlet tömegének pontos ellenőrzésére is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken az általában több órás napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar - írja a HungaroMet.
A zivatarok miatt ismét elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Nógrád vármegyén kívül az ország egész területére.
Az északnyugati szél délutánra az Észak-Dunántúlon is mérséklődik, gyengül, de zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat.
A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható.
Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.
Este a gyengén, valamint erősebben felhős tájak, illetve időszakok egyaránt előfordulnak. A záporok, zivatarok számossága csökken, zömmel megszűnnek. Nagyrészt gyenge lesz a szél, sőt sokfelé szélcsend várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal.
Szombaton változóan felhős időre számíthatunk általában többórás napsütéssel, de délen naposabb idő valószínű. Főként északnyugaton, északon lehet helyenként zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet kevés helyen kísérik élénk széllökések. A hőmérséklet délután 23, 29 fok között várható.
Vasárnap változó felhőzetre számíthatunk a több-kevesebb napsütés mellett. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar, de délen, délkeleten kisebb a csapadék valószínűsége. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 10, 17, délután 25, 32 fok valószínű.