Újbuda nem fizet, Zugló polgármestere saját javadalmazásából fizet, Velence polgármestere vizsgálatot indított az igazgató lépése miatt
A velencei szakrendelő igazgatója 113 önkormányzatnak küldött levelet, amelyben a területen kívüli betegek ellátásáért fejenként ezer forintot kér a 2024-es évre. Újbuda elutasította a kérést, míg Velence polgármestere vizsgálatot rendelt el az ügyben.
A velencei szakrendelő olyan betegeket is ellát, akik nem tartoznak a területéhez. Az intézmény igazgatója ezért 113 önkormányzatnak írt levelet, amelyben a területen kívüli páciensek ellátásáért fejenként ezer forintot kér a 2024-es évre.
Az RTL Híradó csütörtöki tudósítása szerint
Szőlősy Béla Attila, Baracska polgármestere az RTL-nek elmondta, hogy még nem döntöttek a fizetésről, de személyes egyeztetésre hívta a velencei szakrendelő igazgatóját.
Több budapesti kerület is kapott levelet a velencei rendelő igazgatójától, például Újbuda is. A XI. kerület önkormányzatától 283 ezer forintot kértek. László Imre, a kerület polgármestere az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Velencén történt ellátásokért a magyar állam kifizette a járó díjat. Kétségbeesett lépésnek tartja az igazgató kérését, és úgy véli, hogy "egyik koldus a másik koldus zsebében turkál". Hozzátette, hogy az újbudai szakrendelőbe is érkeznek területen kívüli betegek: a 95 ezer szakorvosi ellátás 10 százaléka nem fővárosi beteg volt tavaly, és 174 alkalommal láttak el velencei lakost, de nem kértek ezért pénzt.
"Átérezve nehéz helyzetüket" – írta –, úgy döntött, hogy saját polgármesteri javadalmazásából tesz eleget kérésüknek és kifizeti a kért összeget.
Rózsa András arra is felhívta a figyelmet, hogy "a szolidaritási adónak csúfolt sarccal több mint 5,3 milliárd forintot vesznek el a kerület lakóitól – ez közel 1 milliárd forinttal több, mint tavaly. Mindezt úgy teszik, hogy az önkormányzati feladatok változatlanok maradnak." Hozzátette, hogy "Zugló vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő színvonalú szakellátást tudjon fenntartani. Ezért az idei évben több mint kétmilliárd forintot fordítanak a kerületi szakrendelők működtetésére."
A Velencei Szakorvosi Rendelőintézet területi ellátási kötelezettséggel látja el Velence, Martonvásár, Kápolnásnyék, Nadap, Pázmánd, Sukoró, Vereb és Zichyújfalu betegeit. Az intézmény igazgatója, Egyed Péter hosszú válaszban indokolta lapunknak, miért kér pénzt az ezen felüli betegek ellátásához az érintett önkormányzatoktól. Kérte, hogy válaszát változatlan formában közöljük, "megőrizve az egészségügy politikai ambícióktól való mentességét, annak segítő szándékú szellemiségét és szakmaiságát."
Egyed Péter elmondta, hogy 2022-ben, amikor átvette a rendelőintézet vezetését, az intézmény negatív mérleggel rendelkezett pályázati támogatások visszafizetése miatt.
A rendelőintézet 2024-ben 73 707 szakorvosi ellátást végzett el, ebből 13 900 eset az ellátási területen kívüli lakosokat érintette. Ugyanebben az évben törvényi kötelezettségüknek eleget téve önkormányzati költségvetési szervvé alakultak Velencei Szakorvosi Rendelőintézet néven.
2022 szeptemberétől a rendelőintézet maximálisan kihasználta kapacitását, sőt, akár 120%-os túlteljesítéssel is működött. Ezt a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága is észlelte,